A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 20. szám - A magyar polgári perrendtartás tervezetéről. 4. [r.]

A JOG 155 kereskedelmi bíróságok mai rendszerét mégis fentartaná : akkor amaz ügyekből, a melyeket a Terv. a törvényszékek mint kereskedelmi biróságok hatáskörébe utal, többet — névszerint 3 §. 1. d, e, f, h. 1. 2. b, e. alatt felsoroltakat — ki kellene hagyni, miután azok nyilvánvalóan kereskedelmi szakismeretet nem kivánnak. A Terv. 3. §-a csak akkor volna változatlanul fentartandó, ha csak a budapesti ker. és váltótörvényszék, ugy a mint kifejtettem, tartatnék fenn kereskedelmi bíróságnak. Az a kérdés különben, hogy a kereskedelmi ülnökök intézménye fentartassék-e, szorosan összefügg a kereskedelmi testületek bíróságainak, különösen a tőzsdebiróság kérdésével. Franciaországban a tiszta, Németországban a vegyes kereskedelmi bíróságok pótolják a tőzsdebiróságokat. Ezekben az államokban a tőzsdének nincs az a bírói hatalma, mint nálunk. Franciaországban a tőzsde (la chambre syndicale de la bourse) csak békéltető közeg, de a felek szerződése alapján eljárhat mint választott bíróság (Lyon-Caen Renault i. m. IV. 597 1.) Németországban is a tőzsde csak mint választott bíróság jár el. Az e tárgyban kötött szerződés azonban csak akkor kötelező, ha mindegyik fél kereskedő vagy ha mindegyik fél az illető üzletágra nézve a tőzsde-jegyzékbe be van vezetve vagy végül, ha a vitás ügy csak a szerződés megkötése után merült fel. (1896 június 22-iki tv. 28. §.) Nagy-Brittániában ellenben, a hol mint láttuk, nincsenek kereskedelmi biróságok, a tőzsdék vannak felruházva birói hatalommal a tőzsdetagok fölött. (W eber, aGoldschmidtféle Zeitsch. für das gesammte Handelsrecht XLIII k. 105. 1) Austriában (perr. XIII—XXVII) és nálunk vegyes kereskedelmi biróságok mellett vannak tőzsdebiróságok is. Magánjogi viszonyok fölött az állami bíráskodás legalább szabályképpen nem kötelező. A legrégibb időktől fogva áll fenn mindenütt az az elv, hogy a felek perüket az állam bírósága helyett oly egyének által is elbíráltathatják, a kikben legjobban megbíznak. Sokszor a felek nem arra fektetik a súlyt, hogy az ügyet a jogban legjáratosabb egyének bírálják el. hanem olyanok, a kik a felek közt élnek, a kik az ő életviszonyaikat legjobban ismerik, s igy tőlük várják leginkább azt, hogy oly ítéletet fognak hozni, a mely az ő igazságérzetüket teljesen kielégíti. Ez végeredményben a legfőbb állami érdek is. Ezen a tételen alapszik a választott biróságok intézménye általában; tovább az egy és ugyanazt a foglalkozást űzők, főleg kereskedők és iparosok testületeinek bíráskodása, azaz a kereskedelmi és ipar testületi bíráskodás. Ezzel megokoltam a tőzsdei bíráskodás létjogosultságát is s általánosságban megjelöltem ama határokat is. a melyek közt annak helyt adni célszerű. Tovább azonban a kérdést nem részletezem, mert nem tartozik ide. Csak azt emelem ki, hogy a kereskedők érdekeinek megvédésére a tőzsde, s általában a kereskedők testületi, tehát nálunk a termény- és gabonacsarnokok bíráskodása teljesen elegendő. Emellett azonban még az állami, helyesebben mondva királyi biróságok szervezetébe is belevinni a kertskedői elemet nem szükséges, de mint láttuk, annak helyes formáját nem is lehet megtalálni. Ez utóbbit tehát mellőzve, csak a kereskedők testületi bíróságait kellene fentartani. A magyar polgári perrendtartás tervezetéről. Irta: dr. VÁLYI SÁNDOR, bpesti kir. járásbiró. A tárgyalási elvet modern perjogi irók találóan nevezik rendeltetési elvnek is, mert annak fogalma alá mindazon perjogi intézmények tartoznak, melyek a feleknek a per vitelében a bíróság befolyásától független, szabad rendelkezési jogot biztosítanak. A szóbeliség térfoglalásával a rendelkezési elv mindinkább háttérbe szorult, s az eddigi perjogi törvényekhez képest a T. ismét szűkebb körre szorítja az ügyfeleknek a pervitelre gyakorolható befolyását. Mellőzve ezúttal annak részletes kimutatását, hogy a rendelkezési elv rovására a nyomozó elv a T. mely rendelkezésében foglal tért, — a birói hatáskör és illetékesség szabályait veszem vizsgálat alá azon szempontból, hogy azokban a rendelkezési elv ujabb megszorítása jut-e megvalósulásra és pedig gyakorlatilag elfogadható mértékben-e ? Az 1868. LIV. t.-c. 51. §-ának első bekezdése is már Előző közlemények a f. évi 14., 16. és 18. számokban. azon elvet mondta ki, hogy a biróságok az illetőségükhöz nem tartozó kereseteket és beadványokat hivatalból visszautasítani kötelesek, a mely eljárási szabály dogmatice a nyomozó elvnek uralmát proclamálta. A birói gyakorlat azonban a hivatkozott törvényhely második bekezdésére támaszkodva a bírói hatáskör és illetékesség hiányát hivatalból rendszerint nem vizsgálta, csak kivételesen a hatáskör valamely szabályának (lagrans túllépése esetén, vagy a T. és 53. §-ok azon eseteiben, melyekben a rendes birói illetékességtől való eltérésnek helye nincs. Ekkép tehát a biróság megválasztásában addig a felek rendelkezési szabadsága tág körben érvényesülhetett, oly esetekben is, midőn az 52. §-ban szabályozott eljárást nem követték. A T. 13. és 51. §-ai egyértelmüleg azt rendelik, hogy a biróság hatáskörét és illetékességét hivatalból veszi figyelembe ; a mely szabály kiegészítéséül a 142. §. azt is előiija, hogy a 186. §. 3. pontja esetében, vagyis hatáskör, vagy illetékesség hiányából származó pergátló ok fenforgása esetén a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül hivatalból visszautasítandó. Ezután tehát a bíró már a kereset beadásakor köteles lenne ugy hatáskörét, mint az illetékesség megállapítására kiható ténykörülményeket szorgos vizsgálata tárgyává tenni s a mennyiben azokat a kereset tartalmából fel nem ismerné, — ugy a felek meghallgatása mellőzésével felperest «a limine» elutasítaná. Azon perjogi elv és reformtörekvés, hogy a hatásköri és illetékességi körök egymástól szigorúan elválasztassanak, hogy ekkép a felek illetékes birájuktól lehetőleg el ne vonathassanak és azt el ne kerülhessék, elvileg feltétlenül helyes - sőt a gyakorlati élet igényeinek és az administrativ szempontoknak is megfelel; minélfogva örömmel üdvözlöm a T. azon irányát, mely a hatáskör és illetékesség hivatalbóli vizsgálatát az eddigi birói gyakorlatnál szigorúbb garantiákhoz köti. De már abban a kérdésben, hogy a hatáskör, vagy illetékesség hiányának megállapítását tárgyazó határozat «e x primo decretoa avagy a felek meghallgatása után hozassék-e, — megkülömböztetésnek látnám helyét. AT. — a mint azt már előző cikkemben is kiemeltem, — szabatosan választja el a törvényszéki és járásbirósági eljárás határvonalait és a birói hatáskörre vonatkozó rendelkezéseket az illetékesség szabályaitól világosan elkülöníti; ekkép tehát nem ütköznék gyakorlati nehézségekbe az, ha a hatáskör vizsgálatára vonatkozó eljárási szabályok némileg eltérnének az illetékesség meghatározásának módjától. Az eltérő szabályozás dogmaticai és practicus okait pedig a következőkben kísérlem meg körvonalozni. A hatáskör elválasztásánál a j ogrend fentartásának szempontja bir döntő sulylyal, mely oda irányul, hogy szervezetileg egymástól eltérő különfoku igazságügyi hatóságok egymás ügykörébe be ne avatkozzanak; hanem szervezetüknek, birói tagjaik gyakorlati ismeretkörének és egymáshoz viszonyított fokozatuknak megfelelő hatáskörben járjanak el. Ekkép közjogi szempontok indokolják, hogy a járásbíróság hatásköre túlságosan ki ne terjesztessék, — de törvényes alap nélkül, a felek által ne legyen igénybe vehető. Ellenben az illetékességi körök elkülönítése, — administrativ szompontoktól eltekintve, — a közérdekkel kevésbbé függ össze, mint inkább a peres felek magán viszonyaival, vagy célszerűségi, pertechnikai szempontokkal. Hogy az illetékesség szabályaiban a magánjogi szempontok túlnyomó jelentőséggel birnak, ennek bizonyítékául szolgál az, hogy míg a hatáskör a peres felek befolyásától függetlenül van meghatározva és alávetéssel vagy közös megegyezéssel sem módosítható, addig az illetékesség a felek megállapodásának tárgyát képezheti. (T. 46. §.) Ez a lényeges elméleti külömbség hatáskör és illetékesség közt, azok perjogi alapja és jelentősége szempontjából. Gyakorlati szempontból pedig a hatáskör szabályai egyszerűbbek, világosabbak, könnyebben felismerhetők az illetékesség szabályainál. A hatásköri határvonalat képező értékhatár legtöbb esetben számszerűleg határozott; a kivételek taxativ felsorolása is könnyű megkülömböztetésre nyújt módot. Ellenben az illetéke.'ség szabályai több oldaluak — szét agazók, — különféle okokra és szempontokra visszavezethetők; ebből folyólag bonyolultabbak és első tekintetre nehezebben distingválhatók is. Több hatáskör együtt meg nem állhat, mig több illetékességi ok egymást mindig zárja ki. A gyakorlat fogná megmutatni, hogy az illetékesség megállapítása végett a keresetben előadandó ténykörülmények, gyakran nem elég szabatosan adatnának elő, különösen nem jogtudó szakember által készített beadványokban. A mi a 1*