A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 17. szám - Kereskedelmi s üzleti könyvek kivonatainak hitelesítése

A JOG 67 A B '/. alatt csatolt, kötelező nyilatkozatnak címzett okirat azonban a részvényaláiráshoz a törvény által megkívánt aláírási ívnek nem tekinthető, mert az sem a társaságnak a törvény által meghatározott tartalmú tervezetét nem foglalja magában, sem a társaság igazgatósági tagjai által aláírva nincsen. Ennélfogva a B. /. alatti kötelező nyilatkozat tartalmánál fogva, mely szerint alperes a kibocsátani szándékolt elsőbbségi részvényekből, a névaláírása mellett kitüntetett 3,000 frt. összegű részvény átvételére kötelezte magát, alperes részéről nem képez részvényjegyzést, hanem csak arra foglalt magában kötelező Ígéretet, hogy a szóban forgó elsőbbségi részvények kibocsátása esetén ezekből a törvényileg meghatározott módozatok mellett, vagyis a törvénynek megfelelőleg kiállított és kibocsátott aláírási iven eszközlendő részvényjegyzés utján fog 3,000 frt összegnek megfelelő elsőbbségi részvényt átvenni. Minthogy pedig felperes azt, hogy a felemelt alaptőke biztosítása céljából, a keresk. törv. 150. §-ának megfelelő aláírási iv kibocsáttatott és alperes ilyen aláírási iven jegyzett részvényt, nem is állította, annál kevésbbé bizonyította és erre nézve a szóban forgó elsőbbségi részvények kibocsátásával történt alaptőke felemelésre vonatkozó alapszabály módosításának bejegyzését tárgyazó, az elsőbiróság által a kir. ítélő táblának 1,213. sz. a. kelt felhívására pótlólag felterjesztett iratok sem nyújtanak adatot, alperes kötelezettségét 10 elsőbbségi részvény átvételére és a kereseti összeg megfizetésére a B. alatti kötelező nyilatkozat alapján megállapítani nem lehetett. A magyar kir. Curia (1900 márc. 19. 1,396. sz. a.) az első fokban eljárt kir. tvszék ítéletét hagyja helyben indokainál ofgva. A kereskedelmi törvény 264. §-a szerint a kereskedelmi törvénynek anyagi rendelkezései a cégbejegyzésre való tekintet nélkül azoknál az ügyleteknél is alkalmazandók, a melyek csak az egyik szerzódö felre nézve tekinthetők kereskedelmi ügyleteknek ; már pedig az az ügylet, a mely szerint egy gőzfürész-tulajdonos árukat feldolgozás után tovább ad és egy fakereskedő faárukat továbbadás céljából megszerez, a kereskedelmi törvény 258. és 259 §§. 1. pontjai szerint kétségtelenül kereskedelmi ügyletnek tekintendő ; a kereskedelmi törvény 16. §. szerint is a cégjegyzékbe be nem jegyzett kereskedő bizonyos jogokban nem részesül, de elvállalt kereskedelmi kötelezettségeiért a kereskedelmi törvény értelmében felelős. A S. E. 96. § szerint mindkét fél kihallgatása esetében rendszerint a bizonyito fel ellenfele bocsátandó esküre, a bizonyító fél pedig csak akkor, ha a birosag a fenforgó körülményeknek a 64. §. szerint való mérlegelése utan ugy találja, hogy az ellentétes vallomások közül a bizonyító fel vallomása mutatkozik valószínűnek ; azonban a felebbezési bíróság elfogadva az elsőbiróság indokait, a felperes vallomásat találta valószínűnek és az, hogy a biroság a per adataival mit vesz valószínűnek, a bizonyítékok megengedett mérlegeléséhez tartozik es így felülvizsgálat tárgyává csak valamely kötelező eljárási szabály megsértése okából tehető; ámde arra nézve, hogy a tanú mikor tekinthető érdekeltnek vagy szavahihetetlennek, ott hol a S. E. 91. §. 1—3. pontjaiban meghatározott esetek valamelyike fenn nem forog, kötelező eljárási szabály nincs. A m. kir. Curia felülvizsgálati tanácsa : Téves ugyan a felebbezési bíróságnak az az indokolása, hogy mivel II. rendű alperes a kereskedelmi cégjegyzékbe bevezetve nincs, a jelen per köztörvényi uton bírálandó el ; mert a kereskedelmi törvény 264-. §. szerint a kereskedelmi törvénynek anyagi rendelkezései a cégbejegyzésre való tekintet nélkül azoknál az ügyleteknél is alkalmazandók, a melyek csak az egyik szerződő félre nézve tekinthetők kereskedelmi ügyleteknek ; már pedig az az ügylet, a mely szerint egy gőzfürész-tulajdonos árukat feldolgozás után tovább ad és egy fakereskedő faárukat továbbadás céljából megszerez, a kereskedelmi törvény 258 és 259. §§. 1. pontjai szerint kétségtelenül kereskedelmi ügyletnek tekintendő ; és mert a kereskedelmi törvény 16. §. szerint is a cégjegyzékbe be nem jegyzett kereskedő bizonyos jogokban nem részesül, de elvállalt kereskedelmi kötelezettségeiért a kereskedelmi törvény értelmében felelős. Mindamellett helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi döntése, a mely szerint a kereseti követelésben a II. rendű alperest is és pedig egyetemleges kötelezettséggel elmarasztalta ; mert a felebbezési bíróság ítéletében foglalt tényállás szerint a kereseti követelés a fizetetlen vételárának a faanyagnak, a mit a felperes az I. rendű alperes neve alatt folytatott fakereskedési üzlet részére megrendelés következtében kiszolgáltatott, és a II. rendű alperes szóbelileg tett kötelező nyilatkozatot az iránt, hogy ama vételár fizetésére nézve személyes kötelezettséget vállal ; e tényállás mellett pedig II. rendű alperes a kereskedelmi törvény 268. §. szerint egyetemleges adósnak tekintendő és II. rendű alperes ebbeli minőségére nézve közömbös az, hogy őtulajdonképen az I. rendű alperes meghatalmazásából eszközölte a megrendelést és átvételt, hogy az illető fakereskedés kinek a tulajdona, hogy felperes a könyveiben ama vételárral kit terhelt meg, kitől fogadott el váltókat és a vételi ügyletek tárgyában kihez intézte leveleit, és hogy felperes a II. rendű alperestől váltókat vagy egyéb kötelező okiratot nem kapott, hanem II. rendű alperesnek egyetemleges fizetési kötelezettségét már egymagában véve az a körülmény megállapítja, hogy a saját személyére vonatkozó fizetési elvállalás iránt felperessel szemben szóbelileg tett kijelentést. Az a körülmény, hogy felperes a II. rendű alperes érdemleges ellenkérelme előadása után hozta fel azt, hogy a II. rendű alperes fizetési kötelezettséget külön és szóbelileg vállalt, a S E. 31. §. 1. pontja szerint keresetváltoztatásnak nem tekintendő ; de különben is a felebbezési bíróság ítéletéből vagy a tárgyalási jegyzőkönyvekből avagy ezekhez csatolható külön iratból nem tűnik ki az, hogy II. rendű alperes a vélt keresetváltoztatás ellenére bocsátkozott volna a szerinte megváltoztatott kereset érdemleges tárgyalásába, és igy a S. E. 31. §. első bekezdése szerint II. rendű alperes a netáni keresetváltoztatást többé nem is ellenezhetné. Nem bir megállhaló alappal II. rendű alperesnek a felebbezési bíróság ítéletében foglalt ténymegállapításra vonatkozó panasza sem ; mert igaz ugyan, hogy a S. E. 96. §. szerint mindkét fél kihallgatása esetében rendszerint a bizonyító fél ellenfele bocsátandó esküre, a bizonyító fél pedig csak akkor, ha a biróság a fenforgó körülményeknek a 64. §. szerint mérlegelése ntán ugy találja, hogy az ellentétes vallomások közül a bizonyító fél vallomása mutatkozik valószínűnek ; azonban a felebbezési biróság elfogadva az elsőbiróság indokait, a felperes vallomásait találta valószínűnek és az, hogy a biróság a per adataival mit vesz valószínűnek, a bizonyítékok megengedett mérlegeléséhez tartozik és igy felülvizsgálat tárgyává csak valamely kötelező eljárási szabály megsértése okából tehető ; ámde arra nézve, hogy a tanú mikor tekinthető érdekeltnek vagy szavahihetetlennek 011, hol a S. E. 91. §. 1—3 pontjaiban meghatározott esetek valamelyike fenn nem forog, kötelező eljárási szabály nincs. Ezeknél fogva II. rendű alperesnek felülvizsgálati kérelme nyilván alaptalan lévén, ezt a kérelmet el kellett utasítani, II. rendű alperest a S. E. 204. §. szerint a felülvizsgálati eljárás költségében elmarasztalni. A m. kir. Curia felülvizsgálati tanácsa (1901 évi január hó 22 ik napján (1900. G. 546. sz. a.j A dolog természetéből következik ugyan, hogy az építőmester és építési vállalkozó, ebből a foglalkozásából folyólag ingó dolgokat megvesz vagy egyébként megszerez, ezeket szállítja, fel- vagy átdolgoztatja ; azonban e dolgokat az illető építkezésnél használja fel és igy azok a dolgok a felhasználás, a fel- és átdolgozás után mint ingó dolgok többé nem léteznek és mint ilyenek tovább nem adatnak és mások részére nem szolgálnak, tehát mint kereskedelmileg vett áruk többé nem jelentkeznek, hanem ama ténykedésekkel épen az illető ingók szállítása, felés átdolgozása, úgyszintén a munka által valamely építmény, tehát ingatlan közvetlen létesíttetett; következésképen a közadós ilyen esetleges tényei a kereskedelmi törvény 258. §. 1. és 2. pontja, úgyszintén a 259. §. 1 pontja alatt meghatározott ügyletek fogalma ala nem vonhatók, hanem ingatlan tekintetében keletkezett szerződéseknek veendők és igy a kereskedelmi törvény 262. §. szerint az ilyen tények kereskedelmi ügyleteknek nem minősíthetők; egyedül az ilyen tények mellett tehát közadós a kereskedelmi törvény 3. §. szerint kereskedőnek nem is tekinthető. (A m. kir. Curia felülvizsgálati tanácsa: 1900 dec. 28. G. 511 sz. a. ) Bűnügyekben. Az alantas társadalmi műveltségű vádlottnak nem lehet terhére róni azt, hogy visszatorló szándékkal utána ugrott annak, a ki őt minden ok nélkül hátulról orozva főbe ütötte. Ha ezt a durva bánfáimat nem tűrte a vádlott és helyén nem maradt, ez a magatartása nem tette őt támadóvá. Vádlott tehát oly helyzetbe jutott, melyben elkövetett cselekménye a btk. 79. §. 2-ik bekezdése értelmében be nem volt számitható. A miskolci kir. törvényszék (1900. jan. 25-én 7,867 sz. a.) S. Lukács vádlott, a Sz. György személyén elkövetett, a btk. 301. §-ába ütköző s a 306. §. szerint minősülő s a 307. §. 2. bekezdése szerint büntetendő halált okozott súlyos testisértés bűntettében bűnösnek mondatik ki és ezért 7 hónapi börtönre ítéltetik. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás folyamán kiderített tényállás szerint 1899. aug. 5-én este Sz. József arató gazda udvarán az aratásnál együtt dolgozók a munkát bevégezvén, kepeáldomást ittak, hol P. J. kézi harmonikán zenélvén, a munkások egyrésze táncra kerekedett, másik része pedig dalolni kezdett. L. S. mint egyik arató szintén megjelenvén az áldomás-mulatságra, az ott jelen volt Sz. Gy. által kérdőre vonatott, hogy miért hozott magával nádpálcát ? s midőn S. L. viszont Sz. Gy.-től kérdezte, hogy ő miért jelent meg bottal, talán verekedni akar ? nevezettek e felett összeszólalkoztak. Ezen összeszólalkozásnak csakhamar vége szakadván, a múlatás, jelesül a tánc és dalolás tovább folyt, miközben K. J. a mellette ülő Sz. Gy.-nek azt mondotta, hogy a fiuk most róla dalolnak, mire Sz. Gy. káromkodva ülőhelyzetéből fölkelt s a nála volt srófos végű bottal a mit sem sejtő és előtte táncoló S. L.-t háromszor fején ütötte, ezután pedig Sz. J. gazdának nyitva volt lakásába szaladt be, a hová őt megtorlási szándékkal S. L. is követte, mialatt kezével az előtte szaladó Sz. Gy. felé is ütött. A Sz. J. lakásának szobájában Sz. Gy. és S. L. között dula-