A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 17. szám - A főbeavatkozás, mellékbeavatkozás, perbehivás s az elődnevezés szabályozása de lege ferenda

A JOG 131 hogy a katonát kötelességeinek teljesítésére serkentsük (tehát positiv cél érdekében.) A katonai büntető törvény ezek szerint nemcsak tiltó, (prohibitiv), hanem egyszersmind parancsoló (imperativ), oktató (instructiv) szabályokat is tartalmaz, kifejezetten elősorolván a katonai kötelességeket, mint hűséget, bátorságot stb. (kbtkv. I í.'í. §.) A katonai büntető jog tehát a polgári társadalom egyik nevelő eszközét is pótolja s hivatva van nemcsak negatív, de positiv irányban is a katonai önérzetet, becsületet és kötelességtudást is nevelni, fejleszteni és erősíteni. Ezen alapul a katonai becsületbíróság intézménye. Erről valamint a katonai becsületről más alkalommal, külön akarok szólni. Ingadozások az illetékügyi kérdések körül.*) Irta: LÁSZLÓ PÁL, kir. tanácsos, pénzügyigazgató, a m. kir. központi díj- és illetékkiszabási niv. főnöke Budapesten. III. A biztosítékok bejegyzése és törlése iránt kiállított okiratok bélyegilletéke. A jelen cikkben az illetéki díjjegyzék 54. és 92. tételébe felvett két oly rendelettel kívánok foglalkozni, a melyek folytán az általuk tárgyalt kérdések körül a gyakorlati felfogás szembeszökő ingadozást tüntetett fel, a mely ingadozás pedig minden valószínűség szerint elmarad, ha az illető rendeletek egyáltalában ki nem adattak volna, mert azok éppen ugy nem olvaszthatok be az illetékszabályok érintett rendelkezéseibe, mint nem oltható be a szilvaág az almafába. Az illetéki díjjegyzék 54. télelének második bekezdésébe közbeszúrt 1873. évi 3,406. sz. p. ü. min. rendelet szerint a pénzintézeti hitelegyletek tagjai által a nekik nyitott hitelről kiállított jelzálogi lekötések után, a mennyiben a hitel csak külön kiállítandó váltó, vagy egyéb illeték-köteles okirat alapján vehető igénybe, ivenként 1 K. állandó bélyegilleték jár. Mielőtt a rendeletnek éppen az illetéki díjjegyzék idézett 54. tételének sarkalatos elveibe ütköző voltát bebizonyítanám, megemlitendőnek tartom, hogy egyes pénzintézetek-, takarékpénz tárak-, bankok-, stb.-tői tágabb vagy szűkebb körű egyetemleges | kötelezettség mellett hitelt nyerő felek maguk közt, főként az egyetemlegesség folytán egymás ellenőrzése céljából külön szabályzat mellett, de lényegében az illető pénzintézet gyámsága alatt álló egyletet szoktak alakítani. Ezeket az úgynevezett pénzintézeti hitelegyleteket mint közönséges alkalmi egyesületeket, illetve azok tagjait az illetéktörvények és szabályok szerint semmiféle különleges kedvezmény nem illeti meg, s a fentidézett rendelet sem a minőségüknél fogva nyújtja nekik ezt a kivételes kedvezményt, hogy a II. fokozatos illeték helyett 1 koronás bélyeggel megelégszik, hanem azon a kifejezett alapon, hogy az ily egyleti tagok a nekik nyújtott hitelt csak külön kiállított váltó, vagy egyéb illetékköteles okirat alapján veszik igénybe. Ez az indok azonban merőben tarthatatlan, homlokegyenest ellenkezik a törvényeink által átvett illetékügyi pátensnek az illetéki díjjegyzék 54. tétele alá felvett azzal a rendelkezésével, hogy oly különokiratba foglalt jelzáloglekötések, melyek által valamely kötelezettség biztosítása végett jelzálog adatik, a kötelezettség értéke, s ha ez meg nam állapitható, a jelzálog értéke szerint a II. fokú illeték alá tartoznak. Az önálló jelzáloglekötések tehát feltétlenül a II. fokozat szerint illetékezendők, tekintet nélkül arra, hogy a kötelezettségről magáról állittatik-e ki illeték alá eső okirat vagy sem, nem is taglalva azt az anomáliát, hogy a kérdéses rendelet esetleg az I. fokozat szerinti váltóbélyegilletékért engedi el a törvényes Il-ik fokozat szerinti illetéket. A legtermészetesebb folyománya volt e rendeletnek az, hogy miután a hitelegyleti tagokra nézve az illetékszabályokban semmi kivételes rendelkezés nem található, azok a hitelt nyerő felek is, a kiknél a rendeletben felhozott ama feltété , hogy a hitelt szintén csak váltó vagy egyéb illetékköteles okirat alapján vehették igénybe, hasonlókép jogot formáltak ahhoz, hogy az ő jelzálog lekötési okirataikra is csak 1 K. bélyeg követeltessék; elvégre a mi Péterre nézve jogos, annak kell, hogy Pálra nézve is jogos legyen. Ennek a kívánalomnak a jogosultságát a volt p. ü. közig, bíróság az 1884. évben 108. sz. a. közzétett elvi jelentőségű határozatában nem találta elismerhetőnek, mert az a jog csak a pénzintézeti hitelegyleti tagokat illeti meg; később azonban és pedig az 1886. évben 635. szám alatt közzétett elvi jelentőségű határozatában már elismerte, kijelentvén, hogy hasonló körülmények közt az oly egyének által kiállított bekebelezési engedélyek is csak 1 K. bélyeg ala esnek, kik az illető intézet hitelegyletének nem tagjai. így határozott az ujabb időkig a jelenlegi közigazgatási biróság is, mig ez idő szerint már több s ezek közt az 1900. évi 5,607. sz. a. hozott Ítéletében ismét arra az álláspontra tért vissza, hogy azok által a felek által kiállított jelzáloglekötési okiratok, kik az illető pénzintézet hitelegylelének nem tagjai, nem 1 K.-ás, hanem a II. fok szerinti illeték alá tartoznak és ez divatkérdés gyanánt igy fog ingadozni tovább is a szerint, a *) Előző közlemények f. évi 10. és 13. számokban. I mint a téves, de nem mellőzhető rendelet alkalmazásánál a jogegyenlőség elvének is hely adatik avagy nem, mindaddig, mig e rendelet hatályon kivül nem helyeztetik. A mily illetéktelen kedvezményt nyújt a fent tárgyalt rendelet a pénzintézeti hitelegyletek tagjainak a jelzálog lekötési okiratokra nézve, épp oly egyenlőtlenül sújtja, nem az 1879. évi 56,189. számú pénzügyministeri rendelet, hanem annak az illetéki díjjegyzék 92. tételének negyedik bekezdéseként felvett kivonatolása azokat, a kik valamely pénzintézeti hitelegyletnek nem tagjai, az azok részére a hitelbiztosíték törlése iránt kiállított törlési engedélyek tekintetében, mert az idézett negyedik bekezdés az illetéki díjjegyzék 54. tételének fentebb kifogásolt kibővítésére való utalással kijelenti, hogy a pénzintézeti hitelegyletek tagjainak külön váltók vagy egyéb illetékköteles okirat mellett nyújtott hitel biztosításául szolgáló jelzálogra nézve kiállított törlési engedélyek szintén csak 1 K. állandó illeték alá esnek. Tehát éppen ugy mint az ugyanily jelzálogokra vonatkozó bekebelezési engedélyek. Ebből a kivonatolásból viszont az is következik, hogy azoknak a feleknek nyújtott hitel biztosításául szolgáló jelzálogra nézve kiállított törlési engedélyeket, kik valamely pénzintézet hitelegyletének nem tagjai, már nem elegendő csupán 1. K.-ás bélyeggel ellátni. Maga a kivonatolt rendelet azonban ezt egyáltalán nem mondja, amint ez a körülmény a volt pénzügyi közigazgatási biróság 1886. évben 20. sz. a. hozott döntvényének indokolásában egész részletesen kifejtetik, hanem azt, a mit a most idézett számú döntvényében a volt p. ü. közigazgatási biróság is kimondott, hogy a hitel biztosításául szolgált jelzálog törlésére vonatkozó engedélyek nyugtát általában* soha sem képviselnek, s igy az illetéki díjjegyzék 92. tételének szellemében évenkint csak 1. K.-ás bélyeg alá esnek. Nincs tehát helye a törlési engedélyekre nézve sem annak a minden törvényes alapot nélkülöző megkülönböztetésnek, mely szerint a pénzintézeti hitelegyletek tagjai a nem tagok felett bélyegkötelezettség szempontjából előnyben állhatnának, illetve az utóbbiak az előbbiekkel szemben hátrányosabb elbánásban részesittethetnének. Záradékul csupán mellékesen említem fel, hogy az osztrák birodalomban ugy a biztosítékok bekebeleztetése mint töröltetése iránt kiállított okiratok illetéke tekintetében általában és pedig az utóbbiaknál szerintem nem mindig indokolható szigorúbb felfogás van gyakorlatban, a melylyel közelebbről foglalkoznom jelen cikksorozatom tárgyát nem képezheti s annak csupán azt a következményét tartom felemlitendőnek, hogy ha a nálunk kiállított hitelbiztosítéki vagy törlési okiratok 1 K.-ás bélyeggel látnak el s azok alapján az osztrák birodalom területén lévő telekkönyvi hatóságok is foganatosítanak bejegyzést avagy törlést, azok után az osztrák pénzügyi hivatalok a II. fokozatos illetéket az osztrák kincstár javára előírják és beszedik. A föbeavatkozás, mellékbeavatkozás, perbehivás s az elödnevezés szabályozása de lege ferenda. Irta : dr. BARNA IGNÁC, bpesti kir. ítélőtáblai bíró. I. A cimben jelzett perjogi intézményekre vonatkozólag de lege ferenda — a polgári perrendtartás tervezetének idevágó 83—94. §-aira tekintettel — a II. alatt jelzendők alapján a következő rendelkezéseket ajánlom: 1. A ki valamely dolgot vagy jogot, mely iránt más személyek között per van folyamatban, egészben vagy részben maga részére igényel, igényét a per jogerejü eldöntéséig főbeavatkozási perrel érvényesítheti. 2. A főbeavatkozási per a főper elsőfolyamodásu bírósága előtt indítandó meg. A kereset mindkét fél ellen intézendő. A főper bármelyik fél kérelmére a főbeavatkozási per jogerejü eldöntéséig felfüggeszthető. A felfüggesztést a főbeavatkozó is kérheti. A felfüggesztést elrendelő határozat ellen felfolyamodásnak van helye. 3. A ki jogilag érdekelve van abban, hogy más személyek között folyamatban levő per az egyik fél javára dőljön el, e fél pernyertességének elősegítése végett a perbe beavatkozhatik (mellékbeavatkozás). Ugyanezt teheti az is, a kinek a mellékbeavatkozást külön törvény engedi meg. 4. A mellékbeavatkozás a per bármely szakában annak jogerejü eldöntéséig helyén van s felebbvitel használatával kapcsolatban is történhetik. 5. A mellékbeavatkozó beavatkozása irat kézbesítése által történik. Az iratnak tartalmaznia kell: a) a felek és a per megjelölését; b) a mellékbeavatkozó érdekének határozott előadását; c) a beavatkozás kinyilatkoztatását. Egyebekben az előkészítő iratokra vonatkozó általános szabályok alkalmazandók. 6. A mellékbeavatkozás visszautasítását bármelyik fé!