A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 11. szám - Homályosságok bünvádi perrendtartásunkban

A J ítélne meg felperesnek - a törvényszék ellenben 100 kor. összegnél többet avagy ha a törvényszék elutasítaná keresetével azt a felperest, a kinek a jbiróság 100 kor. összegnél többet ítélt meg, — helye volna pedig az előbbi esetben a felebbvitelnek alperes részéről s utóbbi esetben felperes részéről. De nem volna helye a felülvizsgálati kérelemnek, ha pl. az elsőbiróság is megítélt felperesnek 100 kor. összeget, — a törvényszék pedig még megítélt ehhez valamit, de 100 kor. összegnél nem többet, — avagy ha a törvényszék leszállította a megítélt összeget, de 100 koronánál kisebbb összeggel, vagyis ha a törvényszék Ítélete csak fokozása s illetve felemelése vagy leszállítása az elsőbirósági ítélettel megítélt vagyoni értéknek, de e fokozással érintett vagyonjogi érdekkülönbözet 100 kor. összeget meg nem halad. Birtokperekben pedig, a hol a mi népünknél oly nagy a ragaszkodás minden •ölnyi területhez, helyt lehetne adni mindannyiszor, a hányszor a per főtárgyára nézve eltérés mutatkozik az első és másodfokú Ítéletekben. Ezen és oly pereknél is, a hol már az elsőbirósági és másodbírósági ítélet közti eltérés értékben kifejezve csupán a per főtárgjára nézve 100 kor. összeget meghalad, a felülvizsgálati kérelmet megbírná ugy az ügy maga, mint a kir. ítélőtábla is. Különösen, ha az ilyen jogorvoslatok jogosult korlátozására a jogorvoslat csak birtokon kivül volna használható. Ez és a felülvizsgálati kérelemnek mégis számba veendő költsége azt hiszem megfontolandóvá tenné a fél előtt a jogorvoslatot, a melynél különben is a fél már jogi képviselőt s így tehát maga választotta jogi tanácsadót is kénytelen igénybe venni. A helyes felebbezési rendszernek alaptétele az, hogy két, lényegében változó vagy lényegesen változó bírói Ítélet — egy harmadik, szervezetében is tekintélyesebb fórumon legyen korrigálható s illetve eldöntendő. A kir. ítélőtáblákat pedig nem kellene már félteni attól, hogy ily ügyekkel tulterheltetnének, mert hiszen oly sok felebbviteli ügyet vettek el az ujabbi törvények ezen fórumtól, hogy ezek helyett amazokat kényelme sen elintézhetnék. De volna ennek tanu'mányi haszna is, mert az alsóbb fokú bírák is megtudnák: melyik volt mégis a helyes ítélet. Főképpen pedig megtudná a fél, hogy hol rejlik az igazság. A kir. jbiróságok és a törvényszékek ily ügyekben most ngy állanak egymással szemben, mintha a jogkérdés elintézetlenül maradt volna közöttük. Végül a felügyeleti hatóságoknak is volna ebből valami hasznuk, mert igy ismerhetnék meg a kir. jbiróságok és a törvényszékek működését és az egyes birák képességét. Maholnap ugy leszünk, hogy a kir. táblai elnökök csak a kimutatásokból fogják ismerni a jbiróságok biráit, miként foghatnak tehát alaposan nyilatkozni alkalomadtán ezek képességeiről ? Nem hagyhatom megemlítés nélkül különben, hogy nem létezik a gyakorlat terén működő jogász, a ki a jogorvoslati rendszer eme némi kitágítását nem óhajtaná s az ügyvédi kamarák évi jelentései egyikében sem olvastam, hogy ily ügyeknél a felebbvitel eddigi s ily mértékű korlátozása szerencsés eszme lenne s a jogkereső közönségnek több előnyt nyújtana, mint hátrányt. A túlságos gyámkodásnak nincs helye a polgári törvénykezésben s ha elvégre az a fél, a ki a maga igazában erősen bizik s a kinek ügyében két fórum lényegesen eltérőleg itélt, perét legalább felülvizsgáltathatja egy harmadik, sokkal tekintélyesebb fórumnál, sohasem fogja sajnálni azt az elvégre vagyoni romlását még sem okozó költséget, a mibe neki ezen felülvizsgálat kerül, ha felülvizsgálati kérelme rosszul ütne is ki. Különösen pedig áll az, hooy sokkal kisebb igazságtalanság és méltánytalanság rejük abban, ha valaki még 40—50 kor. összegű költségtöbblettel terheltetik s ezen baját is maga okozta, mintha 400 kor. értékű joghátrányt szenved csak azért, mert ügyét nem viheti a harmadik fórumhoz. Az uj polgári perrendtartási javaslat törvénynyé válása esetére megszívlelésre ajánlom tehát a fenti javaslatomat. Homályosságok bűnvádi perrendtartásunkban. Irta. Dr. ELEK MÓR lévai kir. aljárásbiró. ISajnos, de nagyon is reáhuzható az uj bűnvádi perrendtartásunkra a hires német mondás : «Grau ist eine jede Theorie, Grün ist der Zweig des Lebens.» Szürke bizony sok esetben a mi uj bűnvádi perrendtartásunk is. OG 83 A gyakorlati élet itt is, ott is megakad benne és nem talál megnyugtató útbaigazítást. Ezúttal a járásbirósági eljárásból akarok egynéhány példát felhozni, ama reményben, hogy talán egyik vagy másik kartársam hozzászól a felvételt kérdésekhez és ád esetleges felvilágosítást. Végre is több szem többet lát. Vegyük először a járásbíróságot mint nyomozó hatóságot és látni fogjuk, hogy az különösen a törvényszékhez tartozó ügyekben az előzetes letartóztatás fentartására nézve akárhányszor Zavarba jöhet, ha stricte a törvényhez ragaszkodik. Vegyük pl. hogy egy nem állandó tartózkodási helylyel biró egyén követ el visszaeső, a btkv. 338. §-a alá tartozó, vagy egy ugyanily cseléd a gazdáján a btkv. 336. §. 7. pontja alá tartozó lopás bűntettét, a mely esetek tudvalevőleg leggyakrabban előfordulnak és a gyakorlati életviszonyokkal és más esetekkel nem kellő összhangzásban, tulszigoruan bűntetteknek vétetnek. A járásbíróság ilyen esetről tudomást szerezve, a bpdts 87. és 95. §§-ai alapján a halaszthatlan nyomozati cselekményeket elvégzi és nem állandó tartózkodásu suhancot vagy csavargót a bpdts 141. §-nak 1. vagy 2. pontja alapján előzetes letartóztatásba helyezi. Mivel különben biztos, hogy a már megbüntetett és igy egy kis büntető praxissal biró terhelt, egy-két megye területéig odább áll, a hová azután a kifüggesztésen tul más hatással nem igen biró nyomozó-levél hiába kiséri. Az előzetes letartóztatásról a járásbit óság kötelességszerüleg a bpdts 95 §. utolsó bekezdése, 98. §. I. bekezdése és 145. §-a alapján a kir. ügyészséget és a törvényszéki vizsgálóbírót értesiti, a ki azután a 140. §. alapján az előzetes letartóztatást rendszerint helybenhagyja, illetve fentartja. Egyidejűleg pedig az iratokat a kir. ügyészséghez átteszi. Es most jön a kritikus állapot. A bpdts 157. §. Il-ik bekezdése és a büntető ügyv. szab. 40. §-a szigorú kötelességévé teszi a bírónak, hogy mindaddig, mig az illetékes tényező, vagyis a vádtanács az előzetes letartóztatást meg nem hosszabbította, ez a törvényben megengedett határon tul, vagyis a 147. §. szerint 15 napon tul ne terjedjen. Az által ugyanis, hogy a vizsgálóbíró a 146. §. értelmében az előzetes letartóztatást fentartotta, még a 15 napos határidő meghosszabbítva nincs, miután erre a 147. §. I. bek. szerint nem ő, hanem miként az imént jeleztem, csak a vádtanács jogosult. Igen ám, de a vádtanács, mely tekintve némely messzebb a központtól fekvő járásbíróságot, a postaközlekedést igénylő időt, és tekintve, hogy az iratok előbb a kir. ügyészséghez kerülnek, a mely vádiratát köteles megszerkeszteni, ha a legjobb esetet: a beismerést vesszük és igy az ezzel járó időt is számítjuk, rendesen csak 8—10 napra jut az iratok birtokába; tehát 15 napra nem értesiti és nem is értesítheti a fenti körülmények között a nyomozásban eljárt járásbíróságot. Mi történjék már most az előzetesen letartóztatottal ? Szabadlábra helyeztessék, a mint ezt a bpdts 147. §-nak Il-ik bekezdése rendeli? A mi által a már fentjelzett veszély következik be, hogy az nem igen lesz előrelátható időben feltalálható. Vagy pedig, a nyomozó biró felelősségére, továbbra is a járásbirósági fogházban tartassék ? Ki veszi ezt a kényes dolgot akár egy órával is a megengedett időn tul a saját szakállára? Igaz ugyan, hogy a bpdts 267., 268. és 283. §§-ai, illetve 147. §. II ik bekezdése szerint a vádirat benyújtásában hallgatag benfoglaltnak látszik, hogy az előzetes letartóztatás is meg van hosszabbítva, legalább az «ennek folytán» szavak a 147. §. Il-ik bekezdésében ezt a magyarázatot is mintha megtűrnék és igy azáltal, hogy az ügyészség értesiti a nyomozó járásbíróságot, hogy az áttett nyomozó iratokra vádiratát a \ádtanácsnak benyújtotta, az előzetes letartóztatás meghosszabitása is mintha ki volna mondva. Ez az értesítés pedig rendes körülmények között még 15 napon belül megjöhet. Csakhogy ezen hallgatólagos meghosszabbításnak ellene szól az általános irányelv, hogy nem Ítélkező hatóság hosszabb ideig senkit sem foszthat meg személyes szabadságától ; igy tehát a vádhatóságot képviselő kir. ügyészség sem vádirata benyújtása által. Hisz a 15 napi előzetes letartóztatást is csak a vizsgálóbíró van jogosítva a bpdts 146. §. szerint jóváhagyni, de a meghosszabbítás már jogában nem áll. Annál | kevésbé leheti tehát nézcteVn szerint a kir. ügyészség, a mint ! ez az ügyészségi utasítás (4,600/1899 1. M. E. rendelet) 63. r