A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 10. szám - Észrevételek a magyar általánospolgári törvénykönyv tervezetéhez (Folytatás.)

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK Melléklet a «Jog» 10. számához. Köztörvényi ügyekben. Oly vétkes gondatlanságokért és mulasztásokért, melyeket a társulat közegei a hegypálya rendeltetését képező személyszállítás vagyis vonatjaratas (forgalomj közben elkövetnek, a társa-ág felelős és ez alól a felelősség alól a közönséggel szemben nem menti fel az sem. ha kellő ellenőrzés és felügye let hiánya vagy más ok miatt a közegek hatáskörüket túlléptek vagy a nyert utasítás és rendelet ellen jártak el. A budapesti kir. törvényszék (1900. évi június hó G-án 19,641. sz. a.) P. Valero felperesnek, «Budai hegypálya-társaság* alperes ellen, 6,670 frt és jár. iránti rendes perében következőleg ítélt: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: A per adataival, jelesül H. József, M. István, T. Ignác, O. Gyuia, Sz. Ferenc, P. György és K. Sándornak eskü alatt tett, s az általános kérdésekre adott feleleteiknél fogva felperesi kifogás dacára sem mellőzhető tanuknak, a döntő körülményekre nézve egybehangzó vallomásainak, valamint a hivatalból beszerzett s jelen perhez csatolt büntetőbírósági iratokkal, felperes tagadása ellenében beigazolást nyert alperesnek az az állítása, hogy felperesnek az alperes budai gőzsiklóján 1896. evi június hó 17-én történt súlyos megsérülése oly módon következett be, hogy ezen a napon a gőzsikló közlekedésének a torgalmi főnök által éjjeli 11 órával az eddig terjedő engedély megadása alkalmával már előre elrendelt beszüntetése és az utolsóul engedélyezett vonat lemenetele után a ministerelnöki estélyről a gőzsikló felső bejáratához érkező és követelőén fellépő vendégek zugolódásától belolyásoltatva, a gőzsikló vasutat alperes tudta és beleegyezése nélkül, sőt a forgalmi főnöknek e részbeni határozott rendelkezése ellenére, üzemen kivül hozatott újból forgalomba,— alperesnek az üzemnek már megtörténi beszüntetése folytán erre többé nem jogosított alkalmazottjai által és pedig N. Mihály szolgálatot tévő gépésznek, az utolsónak engedélyezett vonat éjjeli 11 órakor lett megindítása és leérkezése uián bekövetkezett eltávozása folytán, a gépészi képesítés és a megfelelő gyakorlat hiányában ehhez kellő szakértelemmel nem bíró T. György fütő közbenjötte mellett, késő éjjeli időben, amidőn a közlekedésnél anélkül is nagyobb óvatosság kifejtése kívántatik; mely eljárás azt eredményezte, hogy a vezényszó elhangzása után azonnal megindult sikló kocsijai csakhamar szédületes sebességgel kezdtek haladni mindaddig, mig a kocsik a végponthoz nem érkeztek, amikor a lefelé haladó kocsi a sikló Homlokfalába, a felfelé haladó kocsi pedig az átjáró hídhoz oly nagy erővel vágódott, hogy annak következtében a büntetőper naplója első tétele alatt fekvő helyszíni szemle jegyzőkönyve szerint a lefelé siklott kocsinak, melyben felperes a miniszterelnöki estélyről jövő többi vendégekkel ült, főkép alsó része és közfalai meg voltak törve, az összes padok megrongálva és nagyrészt le voltak törve, az ablakok pedig bezuzódtak. A sikló alsó homlokzatán alkalmazott vaskorlát s a kocsi alsó része a homlokzat felé kissé megtörve. A felső állomáshoz felsiklott kocsi legfelső szakasza pedig összezuzódott, a fülkék ablakai is betörtek. Ez tehát, mint az alperes tudtán kivül, sőt annak határozott rendelkezése ellenére s igy jogosultság nélkül üzemen kivül létesített közlekedés, alperest nemcsak a büntető, hanem még a magánjogi felelősség alól is, annak összes következményeire nézve, annál inkább felmenti felperessel szemben: mert a per adataival az is bizonyítva van, hogy az üzemnek az engedélyezett utolsó vasút közlekedése folytán megtörtént beszüntetése a miniszterelnöki estélyről a gőzsikló felső bejáratához érkezett vendégeknek s igy azok között felperesnek is, tudomására hozatott alperes alkalmazottjai által s ennek dacára most nevezettek leszállittatásuk végett a sikló vonatainak ujabbi forgalomba hozatalát követelték; mert a büntetőbírósági jogerős Ítéletekkel szakértők véleménye alapján kimondatott az is, hogy a pályatesten avagy a gépen nem találtatott oly szerkezeti hiány, melyre a bekövetkezett szerencsétlenség visszavezethető lenne. Ezekkel a bizonyítékokkal szemben pedig B. Imrének és L. Leónak ezekkel, különösen pedig K. Sándor miniszterelnöki kapusnak azzal a vallomásával, hogy a társaság a ministerelnöki palotából csak 11 óra után néhány perccel távozott el, ellentétben álló az a vallomása, hogy a társaság már 11 óra előtt ott volt a sikló felső bejáratánál, továbbá a szerencsétlenség megtörténte előtt a helyszínén jelen nem levő dr. K. Géza és F. Lipót felperesi tanuk vallomásai, kellő figyelembe vehetők nem voltak. Mindezeknél fogva felperes keresetével el volt utasítandó stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1900. október hó 30-án 5,456. sz. a.) A kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával felperes kártérítéshez való jogát- illetőleg az alperes kártérítési kötelezettségét megállapítja s utasítja az elsőbirósáBudapest, 1901. március hó 10. got, hogy az ítélet jogerőre emelkedése után hozzon a kártérítés összege iránt stb. további határozatot stb. Indokok: Felperes kártérítést követelt alperestől azon az alapon, hogy az 1890. évi június 17-én éjjel 11 óra tájt az alperes «gőzsikló» köznéven ismeretes hegyi pályán az a kocsi, melyben felperes helyet foglalt, az alsó állomására beérkezvén, oly erővel vágódott a gerendázatba, hogy darabokra törött, de egyszersmind felperes maga is a homlokán erősen megsérült, mely sérelem amellett, hogy gyógyítása tetemes összegbe Került, felperest újságírói munkásságában huzamosabb időn át megakadályozta s ekként kétszeresen is megkárosította. Tartozik-e vagy nem alperes e balesetből kifolyólag felperesnek kártérítéssel? Ez a kérdés az 1874. évi XVIII. t.-c. szabályainak szem előtt tartásával bírálandó meg; mert az alperes társulat hegyipályája gőzerővel hajtott, vassíneken mozgó nyilvános közlekedési eszköz lévén s mint ilyen a személyforgalom biztonsága tekintetében államhatósági felügyelet alatt í állván, a törvényben érintett vaspályavállalatokkal egy tekintet I alá esik. Habár tehát a peres felek szóváltásaikban a most idézett törvénycikkre nem is hivatkoznak, az 1868. évi LIV. t.-c. 245. §-a szerint mi sem áll útjában annak, hogy a bíróság ezt a peres ügyet az 1874. évi XVIII. t.-c. értelmében bírálja el. — A most idézett törvénycikk 1. §-a pedig a vaspályák üzeménéi előforduló s az emberi életet, vagy testi épséget veszélyeztető balesetekből a vaspálya-vállalatokra nehezedő kártérítési felelősséget akként szabályozza, hogy az alól csak ugy szabadulhatnak, ha bebizonyítják, hogy a halált vagy testi sértést vagy vis major vagy a meghalt, illetőleg megsérült saját hibája, vagy pedig harmadik személy oly elhárithatlan cselekménye okozta, melyet a vaspálya-vállalat megakadályozni képes nem volt. E szerint alperes, hogy a kártérítés iránti felelősség alól szabadulhasson, tartozott a törvény által reáháritott bizonyítási kötelezettségének eleget téve kimutatni, hogy a baleset a felelősséget kizáró körülmények közül egyikkel vagy másikkal áll okozati kapcsolatban. Alperes azonban eme kötelezettségének eleget nem tett, mert azt, hogy a balesetet valamely vis majornak tekinthető esemény idézte elő, nem is állította, azt a felperesileg tagadott állítást pedig, hogy felperes maga okozta veszedelmét, avagy hogy ennek harmadik személy el nem odázhatott cselekménye lenne az oka, bebizonyítani nem sikerült. A jelen perben kivett tanúvallomások és különösen az ezt megelőzően folyamatba tett s Ítéletekkel befejezett és beszerzett büntetőügy adatai alapján ugyanis megállapítható, hogy a hegyipálya rendszerint éjjeli 1/211 órakor szokta az üzemet — mely kizárólag személyszállításból áll — bezárni; azonban szokás az is, hogy bizonyos alkalmakkor, például ha a várszínház előadásai hoszszabbra nyúlnak, a vaspálya üzeme a forgalmi igazgató rendeletéből, sőt enélkül is eltart 11 óráig is, olykor ezen tul is; hogy 1896. évi június hó 17-én a pálya felső állomásának tőszomszédságában levő ministerelnöki palotában az nap tartott estélyre való tekintetből a pályakocsik forgalmát esteli 11 órára tolta ki a forgalmi igazgató, de maga már este 9 órakor magánlakására távozott s ekként a pályaüzem fenntartását a pálya alsóbbrangu forgalmi személyzetére bízta; hogy az a kocsijárat, melylyel a baleset is történt, a kiszabott zárórán tul ugyan, de csak 4—5 perccel későbben akként eredt útnak, hogy mivel az estélyről a 11 órai s utolsónak vélt forduló tartama alatt a felső állomáshoz több vendég érkezett és ezek térti jegyeikre is hivatkozva, azonban minden egyéb jogosulatlan beavatkozástól tartózkodva, leszállittatásukat kívánták, a felső állomáson volt kalauzok önmaguktól a vendégek kívánalmainak eleget tenni vonakodván, részint kettős kürtszóval, részint élőszóval kérdést intéztek az alsó állomásra, a hol a hajtóerőt szolgáltató gőzgép is elhelyezve van és a hol a pályafelvigyázó Sz. Ferenc is tartózkodott, kérdést intéztek ehhez, mint a forgalmi igazgató eltávozása után legmagasabb rangú alkalmazotthoz, hogy mehet-e még egyszer a kocsi ? s csak midőn a pályafelvigyázó válasza, hogy mehet, felérkezett, bocsájtották be a kalauzok a vendégeket, a mennyi befért s azok között felperest is a kocsiba s miután ennek ajtaját kivülről elzárták s a szokásos indulási jeleket az alsó állomás kalauzával — ki eközben az alant állott kocsiba a menetjegyet váltott P. Károlyt szintén bebocsájtotta s az ajtót reácsukta — kicserélték, a gőzgépet s ez által a kocsikat T. György fütő a pályafelvigyázó meghagyásából az adott vezényszóra mozgásba hozta; T. György, noha mint lütőnek a gőzgép megindítása hatáskörébe nem tartozott, egyébkor is meg szokta volt a gőzgépet s általa a kocsikat indítani a gépész távollétében és a pályafelvigyázó éppen erre való tekintettel hivta fel őt a végzetes alkalommal is arra, hogy a gépet indítsa el, mivel azt hitte, hogy miután a gépész a 11 órai s utolsónak vélt járat után hazament, T. György közel