A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 52. szám - A rendkívüli semmiségi panasz (perorvoslat a jogegység érdekében) alkalmazhatásának egy vitás esetéről

A JOG 383 egyéb intézkedése ellen, mely a törvényt megsértette, a jogegység érdekében közvetlenül a kir. Curiánál perorvoslattal élhet.» Az eseteket, melyekben ezen perorvoslat alkalmaztathatik, két csoportba oszthatjuk : vagy a vádlott javára történt a törvény megsértése és ekkor in pejus — a vádlott terhére — él a koronaügyész a rendkívüli semmiségi panasszal, vagy pedig a törvény megsértése (melyik törvényé, azt a B. P. nem mondja) a vádlott terhére történt és ekkor in melius, a vádlott javára alkalmazza a perorvoslatot. A perorvoslat praktikus következményei a két esetben lényegesen eltérők lehetnek. Mig az első esetben — persze m ndig feltéve, hogy a perorvoslatnak hely adatik — a Curia határozata merően akadémikus értékű, declarativ, csak arra szolgál mintegy, hogy az illető elsőbirósági ítéletben kifejezett jogelvnek szo kásjoggá válhatását megakadályozza, a második esetben emellett — minthogy a B. P. í42. §-ának 6. kikezdése értelmében, ha a vádlott a törvény megsértésével volt elitélve, a «kir. Curia őt felmentheti, vagy büntetését enyhitheti» — a hozott határozatnak a konkrét esetben fontos praktikus következményei lehetnek. «Lehetnek» és nem «lesznek» szükségképpen, mert az idézett szakasz csak facultative adja meg a Curiának az alsóbirósági ítélet megváltoztatásának jogát — bár elismerem, hogy a hivatkozott szakasz utolsó mondatára, mely szerint a Curia «hatáskör hiánya esetében az Ítéletet megsemmisíti és az ügyet az illetékes hatósághoz utasitja», — hogy az ezen mondatra — mely a megsemmisítést kötelező leg mondja ki — támaszkodó, valamint egész b ünvádi perrendtartásunknak az anyagi igazság érvényre juttatását célzó és a személyes szabadságot birói önkény és tévedés ellen — talán kissé túlzottan is2) - védő intézkedéseinek ratiójából és intentiójából kiinduló, az ellenkezőt, vagyis fentérintett esetben a Curiára az alsóbirósági ítélet megváltoztatása kötelezettségének fennállását vitató értelmezés sem indokolatlan, — a minek bővebb kifejtésére azonban e helyütt nem terjeszkedhetem ki. Ha a koronaügyész in pejus é! a rendkívüli semmiségi panaszszal. akkor — mindig a kifejtésünk tárgyát képező esetben feltüntetett tényállás feltételezése mellett — két eset képzelhető. Az egyik az, hogy a Curia kegyelemre ajánlotta a vádlottat. Ez esetben nem valószínű, hogy az in pejus alkalmazott rendkívüli semmiségi panasznak helyt ad ; nem valószínű, hogy ugyanazon bírák, a kik, a mikor a kegyelmi kérdésben döntöttek, erkölcsi szempontból figyelembe veendő enyhítő körülményeket láttak fenforogni s a büntetés könnyítését javasolták, most, rövid idővel, talán pár nappal ezután a vádlott tettét még súlyosabban minősítő indítvány mellett szavazzanak ; valószínű és psychologiailag nagyon is indokolt, hogy az előbbi határozatot nem igen fogják igy desavuálni s a feltámadt és megnyilatkozott könyörületességi érzés, ugyan a humanismus javára, de az ügy objectiv megítélésére szükséges elfogulatlanság rovására fog működni. Ez esetben tehát a rendkívüli semmiségi panasz előreláthatólag sikerre nem fog vezetni. De tegyük fel, hogy sikerre vezetne. — Csakhogy ezen esetben veszélyes és — nézetem szerint — a B. P. hivatkozott szakaszának (442. §. utolsó kikezdése) azon intentiójával. hogy a perorvoslat a jogegység érdekében a vádlott terhére ne szolgálhasson, ellenkező eredményt fog előidézni. Mert, hogy a vádlott tettét még az alsóbiróságnak halálos ítéleténél is szigorúbban minősitő curiai határozat az igazságügyministert a király elé terjesztendő véleményének megalkotásában lényegesen befolyásolja majd vádlott terhére ; s hogy a Curia ezen határozata után a vádlott kegyelmet nem fog kapni — abban, azt hiszem, senki sem kételkedik. A Curiának ilyenféle döntése ez esetben annál is inkább veszélyes, annál kevésbbé szabad arra alkalmat szolgáltatni, minthogy itt minden esetben egy emberélet elvesztéséről van szó, hol a halálos ítélet végrehajtására az utolsó és döntő motívumot olyan körülmény — a rendkívüli semmiségi panasz tárgyában hozott határozat — szolgáltatta, melynek vádlott terhére való beszámítása semmi más esetben lehetséges nem lett volna és a jelen esetben is, bár jogszerűen, de bűnvádi eljárási törvényünk nyilvánvaló intentiója ellen történt. Lássuk az esetek másik alcsoportját : a Curia a vádlottat kegyelemre nem ajánlotta s a koronaügyész in pejus él a perorvoslattal a jogegység érdekében. Ez ugyan látszólag nem fordulhat elő, de ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot, rájövünk, hogy lehetséges ezen eset is. Lehetséges, hogy az alsóbiróság a vádlott javára valamely eljárási szabályt sértett meg, lehetséges, hogy pld. egyes körülményeket, halmazatot nem vett »J L. B. P, 386 §. . tekintetbe, vagy hibás alapon5) itélt s az ügyész a kiszabott büntetésre — a halálra — való tekintettel, mely most ugy sem súlyosítható, semmiségi panaszszal nem élt stb. s a koronaügyész a jogegység érdekében, melyet ezen jogorvoslat szolgálni hivatva van, ide talán azért is, hogy a kegyelem megadásának minden lehetőségét kizárja) — rendkívüli semmiségi panaszszal él. Ezen esetben a perorvoslatnak a jogegység érdekében tisztán akadémikus értéke lesz, mint rendszerint ezen perorvoslatnak ; mindenesetre elismerem, hogy rendeltetésének ezen esetben megfelelhet, de az ilyen esetek végtelen ritkasága e jogorvoslatnak a cikkünk elején körülirt esetekben való fentartását nem indokolja, mert a már jelzett és még kifejtendő hátrányok mellett még a jelen esetben is áll az, hogy a kegyelemnek teljesen útját vágja. Ez áll azon esetekre, midőn a koronaügyész in pejus él rendkívüli semmiségi panaszszal. ha halálos ítélet hozatott, a Curia a kegyelmi kérdésben véleményt adott, de a király [ még nem döntött. Hogy állunk a döntés után ? Ha a halálos ítélet végrehajtatott, e perorvoslat végtelen csekély akadémikus értéke nem teszi indokolttá alkalmazását ; ha ellenben a király megadta a kegyelmet s megesnék az a non putarem, hogy az in pejus alkalmazott rendkívüli semmiségi panasznak hely adatnék, ez ugy tűnhetnék fel, mint a kegyelmi tény felülbírálása, ugy, mintha a legfőbb I királyi bíróság, a király által kinevezett koronaügyész kezde' ményezésére, a király u. n. legszemélyesebb jogának, a kegyelI mezési jognak ő felsége által az alkotmányos ministernek ellenjegyzése és felelőssége mellett az adott esetben való gyakorlását rosszalná, helytelenítené, — a mely lehetőség bekövetkezésétől nem egy szempontból kell visszariadnunk. Azon ellentmondásról, melybe a Curia önmagával jöhet, alább lesz szó. És most térjünk át az esetek másik és több tekintetben fontosabb csoportjára: azon esetekre, midőn a halálos Ítélet hozatalánál az alsóbiróság a «törvényt» vádlott terhére megsértette s a Curia csak a kegyelmi kérdésben adott véleményt. Milyen hatása volna annak, ha a koronaügyész in melius, a vádlott javára élne ezen esetben perorvoslattal a jogegység érdekében ? Ha a Curia a vádlottat kegyelemre ajánlotta, ki vagyunk téve a veszélynek, hogy a Curia az in melius semmiségi panasz tárgyalásánál nem fog a kellő pontossággal eljárni, részben a kegyelmi kérdésben való véleményadást megelőző tárgyalás eredményének impressiói miatt. Nem fog, teszem a mikor úgyis előrelátható, hogy a hozandó ítélet sem lesz enyhébb, mint 15 évi fegyház, a mely in concreto egyenlő a látszólag súlyosabb életfogytiglani fegyházzal, mely kegyelmezés esetén rendszerint kiszabatik. — De még ha ettől el is tekintünk, nem ajánlatos ezen jogorvoslat jelen esetben azért sem, mert megtörténhetik (bár ez ritka eset), hogy a Curia véleményével szemben, az elitéltet a király még sem tartja j kegyelemre méltónak és ekkor a fent érintett ellentét a Curia | ítélete és a kegyelmi jognak ő felsége által való gyakorlása i között ismét előáll, sőt még jobban kiélesedik, ha időközben j a halálos ítélet végre is hajtatott, a mi annál is inkább előfordulhat, minthogy a perorvoslatnak a jogegység érdekében a B. P. 441. §-ának 2. kikezdése értelmében felfüggesztő hatálya nincs. Ugyanez az ellentét állhat elő — csakhogy ez esetben rendszerint fog előállani, — ha a Curia a kegyelem ellen nyilatkozott. Ez esetben még egy másik — a jelen szakasz értelmezésénél főkép szem előtt tartandó — ellentét is előállhat ; az t. i., hogy a Curia önmagával jöhet ellentétbe az által, hogy ugyanazon ügyben kétszer határoz. Ezt akarta a B. P. a 441. §. 3. kikezdésének dispositiójával elkerülni. A Curia a kegyelmi kérdésben véleményének megalkotása előtt betekintést nyert az összes iratokba, tartott egy nem nyilvános ülést a koronaügyész jelenlétében és véleményének meghallgatásával ; tartott azután zárt ülést is, szóval alkalma volt az ügyet minden oldalról áttanulmányozni, alaposan megvitatni; ha a jogi kérdések az alsóbiróság által való eldöntésében a törvény megsértését látta, alkalma volt rögtön a koronaügyésznek perorvoslattal a jogegység érdekében élni : a Curia tekintélyének csorbítására, az igazságszolgáltatásba vetett bizalomnak megingatására szolgálna, ha a Curia abban az ügyben, melyet ugyanúgy áttanulmányozott, vagy legalább is áttanulmányoznia kellett volna, mintha rendes semmiségi 3) Pld. királygyilkosság esetében nem a B. P. 16. §. 1. pontja alapján, hanem — a mi különben az eredményre nézve ugyanaz — a 278. alapján hozta meg a halálos ítéletet.