A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 51. szám - A B. P. 413. § második bekezdése esetében felmentett vádlottnak a felebbviteli főtárgyalásra való megidézése módjáról - Rendőri humanizmus

372 A JOG talán felesleges is ezt említeni, olyannak kell lenni, a mely lehetőleg az élet valamennyi esetét felöleli és a mely mellett a hasonszerüség a lehető legkisebb mértékben nyer alkalmazást. Az ily értelemben vett jogi szabályozásnak azonban, nézetem szerint, a tervezet nem felel meg. Az ellátási szerződés fogalmát a tervezet szerint akként kell megalkotnunk, hogy ellátási szerződés az a szerződés, a melylyel valaki arra kötelezi magát, hogy mást életfogytig ingyen vagy visszteher ellenében ellát; a fogalmat ehh^z képest ez a három kellék merítené ki, u. m. a) kötelezett másnak az ellátását vállalja el, b) életfogytig, tehát nem meghatározott időre, c) ingyen vagy visszteher ellenében. Az ellátás alatt a tervezét 1,520. §-ának abból az intézkedéséből kitetszőleg, hogy ha az ellátási szerződés megkötése után oly viszálykodás támad a felek közt, a mely a viszony folytatását az egyikre vagy másikra türhetetlené teszi, a bíróság a vétlen férj kérelmére a kötelezett ellátást pénzbeli járadékra változtathatja át, azt kívánja érteni, hogy az ellátás a kötelezett fél háztartásában legyen, s nem ellátási, hanem járadékszerződés volna az, ha valaki arra kötelezné magát, hogy egy másikat egy harmadikkal eltartat. A második kelléke az ellátási szerződésnek az, hogy életfogytig köttessék. [Hogy a kötelezettnek vagy a jogosítottnak élete fogytáig-e, a tervezet nem mondja meg. Az kétségen felül áll egyébként, hegy a jogosított halála a szerződést megszünteti, mert hiszen az ellátás a dolog természete szerint a jogosított személyéhez van kötve. De vájjon megszünteti-e a kötelezett halála is ? Hogy a tervezet indokai a tervezet intézkedéseit hogyan magyarázzák, az ez idő szerint még nem tudható, mert az indokoknak közrebocsátása kilátásba van ugyan helyezve, de ez a kilátás még eddig valósággá nem vált. De bárhogyan indokolják is, az valami kiváló fontossággal nem bír, mert az indokolás a törvény magyarázatánál segédeszköz ugyan, de a törvény szövegének magának a lehetőség határai között világosnak, félre nem érthetőnek kell lenni. A tervezet 1,520. §-ának intézkedéséből arra lehet, habár csak távoli következtetést vonnunk, hogy a kötelezett fél halálával is megszűnik ez ellátási szerződés ; ugyanerre mutat a tervezet 1,325. §-a, a mely szerint : csak személyesen érvényesíthető vagy személyesen teljesítendő kötelem megszűnik annak a félnek a halálával, a kinek személyéhez kötve van. De vájjon helyes volna-e ennek a szabálynak az alkalmazása az ellátási szerződésnél ? Az ilyen ellátási szerződésnek a célja kétségtelenül rendszerint az, hogy a jogosított az ő élete fogytáig nyerjen ellátást, rendszerint erre való tekintettel kötik a szerződést, a felek akaratának tehát rendszerint az felel meg, nagy. A társadalom jótékonysága elforgácsolja erőit (ez a punctum saliens! Csak kár, hogy ezen, a rendőri jeleatésben foglalt aranyigazság éppen az illetékes tényezők tudomására nem jut és így még megfontolás tárgyát sem képezheti) s a züllő gyermekek megmentésére nem jut a sokból annyi, hogy eredménye meglátszanék. Innen a 16 éven aluliak és a budapestiek nagyobb ;záma. S a visszaesés ugyanezen okra vihető vissza. A züllésnek engedett suhanc, akinek senkije sincsen és a kiről senki sem gondoskodik, vallási és erkölcsi nevelés és az ebből meríthető kellő lelki erő hiányában, ismét csak a rossz uton marad s a rossz uton halad.» Ki keresne a rendszerint oly száraz rendőri jelentésben ily meleg érzülettől diktált megjegyzéseket? Teljes elismeréssel kell adóznunk a rend őreinek, ha nehéz és komor hivatásuk mellett is annyira érzik a nagy társadalmi probléma megoldásának szükségét, sőt a kellő discretióval utalnak is a baj orvoslásának egyedül lehetséges módozataira. Ezen néhány sor a rendőrségnek és első sorban annak vezetőjének teljes szakavatottságát és rátermettségét sokkal jobban tanúsítja, mint a jelentés egész hátralevő része. Akinyomozott tettesek közt volt 16 éven felüli : 1899-ben 11,505, 16 éven aluli: 446; a letartóztatottak közt nagykorú 1,682, kiskorú (itt már a 24-ik évet tűzi határvonalul a rendőri statisztika) 1886*) (1898 : 1,826). Látjuk tehát, hogy a kiskorúak száma Bpesten ijesztően nagy és növekedőben is van. A letartóztatottak közt 16 éves *) A százalékokban való kitüntetést azon okból mellőzzük, mert a jelentés szerint az 1899. év adataiban nincsen benne az a közel 2,000 darabot kitevő ügy, a melyekben a nyomozás az év végéig sem fejeztetett be és azok a bűnesetek, a melyek ügyiratait a kir. ügyészség az uj bp. szerint tette át az év utolsó hónapjáhpn Ekkép teljesen meddő volna az előző év adataival való összehasonlítás és az abból vont következtetés. És azért még a jövő év statistikai adatai sem rendelkezhetnek még az aequale comparationis-sal és %-ban nem lesznek kifejezhetők. I hogy a jogosított a kötelezettnek előbb bekövetkezett halála ellenére is élvezze az eltartást. Az ellátási szerződésnek, a kötelem tárgyánál és tartalmánál fogva, legközelebbi rokona az életjáradéki szerződés és ime a tervezetnek 1,521. §-a már oly intézkedést tartalmaz, hogy a ki életjáradék szolgáltatására van kötelezve, kétség esetében a hitelező élete fogytáig köteles azt szolgáltatni s az adós vagy harmadik személy élete fogytáig kötelezett életjáradék kétség esetében átszáll a hitelező örököseire. Igaz ugyan, hogy a tervezetnek most idéztem intézkedései ismét nem eléggé határozottak abban az irányban, hogy mi történik akkor, ha az adós előbb hal meg mint a hitelező, de azt hiszem, nem tévedek, hogyha — bár az indokolás ismerete nélkül,,— azt állítom, hogy a tervezet célja az, hogy a járadék szolgáltatásának kötelezettsége szálljon át az adós örököseire is. Kétségekre, perekre szolgáltathat tehát alkalmat a tervezet 1,519. §-ának az a kitétele, hogy az ellátás életfogytiglan tart s^ezeknek megelőzése céljából helyes volna annak a kimondása, hogy az ellátás kötelezettsége, ha azt a kötelezett ellenérték fejében vállalta el, átszáll a kötelezett örököseire. De ez a második kelléke az ellátásnak még egyéb kifejezés alá is esik. Azt gyanítom, hogy az ellátási szerződésnek azt a kellékét, mikép az ellátás életfogytiglan köteleztetik, a tervezet talán az optk. 672. §-ának abból az intézkedéséből meríthette, hogy ha tartás van hagyományozva, az a hagyományosnak életfogytáig kijár. Az optkvnek ez az intézkedése helyes is; hiszen ha az örökhagyó nem fejezte ki, hogy az örökös a hagyományost mennyi ideig köteles tartani, az akaratnak ezen hiányos nyilvánítását pótolhatja a törvény, de azt hiszem, nem vitás az, hogy az optkv. szerint nincs kizárva az, hogy a tartás csak bizonyos meghatározott ideig vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig hagyassák. És ha a végrendelettel szemben helye is van az ilyen intézkedésnek, nem lehet helye a szerződésekkel szemben. Már pedig képzelhető és bizonyosan elő is fordul olyan szerződés, melylyel valaki az ellátást ingyen vagy viszonszolgálat fejében csak bizonyos meghatározott ideig vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig vállalja el. Az ily szerződéseket a törvényes szabályozás köréből kizárni nem lehet. Kétségekre és zavarokra adna alkalmat, ha az ily szerződések a törvény szabályozása köréből eliminálva volnának. Minő szerződének volnának hát azok, a melyek ellátásra szólanak ugyan, de nem életfogytiglanra ? És minő szabályait a törvénynek kellene az ily szerződésekre alkalmaznunk ? Ehhez képest az 1,519. §. első pontja akként volna szövegezendő, hogy abból kitűnjék, mikép az ellátási szerződés volt 1898: 153; 1899: 171; 16 éven aluli 1898: 159, 1899: 211. Ebből 16 éves fiu: 126, leány: 45; 16 éven aluli fiu 174, leány 37, vagyis összesen 382 (1898: 312). «300 fiu — igy folytatja a jelentés — és 82 leány a büntevők között egy évben (70-el több mint 1888-ban), azt hisszük, ehhez az adathoz fölösleges a magyarázat. Kiáltó szóé lapon minden szám, hogy a társadalom vegye pártfogásába mielőbb az elhagyott, züllő gyermekek ügyét, hogy megmentsék ezeket az életnek s ezen nemes cselekedettel emeljék egyúttal a közbiztonságot is, a melynek e züllő gyermekek veszedelmes elleneivé fejlődnek. A mit eddig tett a társadalom, az nagyon kevés, mert a züllő gyermekek száma folyton emelkedőben van». Ehhez csakugyan nincs hozzáadni való szavunk. De csak erkölcsi kötelességet teljesítünk, mikor ezen sorokat az irattárak és könyvtárak porából kirántva, a nagy jogászközönség elé visszük. Talán akad olvasóink közül egyik-másik, a ki ezen eszmét felkarolja és actiót indít, vagy legalább e fontos és égető kérdést illetékes helyen szóba hozza. Ez bölcs és hasznos dolog volna. Sőt tovább megyünk: nem is volna szükség ujabb nagyobb anyagi áldozatra, hogy a züllött gyermekek megmentése nagyobb arányokat öltsön. Tudvalevő, hogy a számtalan jótékonysági egyletek administracionalis, központi költsége az adományok nagy részét felemészti. Tessék ezen egyleti administratiót egyesíteni, ebből sok ezer korona válnék évente a mi célunkra folyosithatóvá — a közönség minden ujabbi igénybevétele nélkül. Egyesüljenek továbbá a hasoncélu és irányú egyesületek, tartsák nyilván a segélyezetteket és mindjárt hathatósabb lesz a segélynyújtás. Tudvalévő továbbá, hogy a jótékony célú adakozók száma igen s z ü k körre szorítkozik. Igen hálás feladat volna tehát, — angol módra — azokat kinyomozni, a kik jómódúk dacára a köz