A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 50. szám - A PTKV. tervezetének a törvénytelen gyermek viszonyait tárgyazó rendelkezései összehasonlítva a német polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseivel

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Jog» 50. számához. Budapest, 1900. december hó 16. Köztörvényi ügyekben. A marosvasárhelyi kir. ítélőtábla 12-ik számú polgári határozata G. 57. 1900. számhoz. Ifjabb F. Samu felperes H. András alperes ellen 888 korona 88 fillér kártérítés iránt sommás pert tett folyamatba. A per előzménye az, hogy: H. András alperes egy este teleségét a szomszéd telek eresze alatt beszélgetésen kapta iíj. F. Samuval. Mivel alperes éppen vacsorált, nyitott kés volt a kezében, azt le nem téve ragadta meg féltékenységi rohamában egyik kezével nejét, másik kezével, a melyben a nyitott kés volt, F. Samut. A kifejlett dulakodásban a kés ifj. F. Samu hasába fúródott a miből hosszabb ideig tartó sérülés származott. A büntetőbíróság H. Andrást fölmentetfe a vád alól, mert a sértés szándékát nem találta bebizonyitottnak, sőt azt is kimondotta, hogy a gondatlanságból eredő súlyos testi sértés sem számitható be, mert H. András jogosan volt féltékeny, s ennélfogva ellenállhatatlan kényszer hatása alatt cselekedett (b'tk. 77. §). Felperes a polgári bíróság előtt indított keresetében ebből a sértésből származott kárának megtérítését követeli. A felebbezési bíróság a per felülbírálásánál a bünper során kivett tanúvallomások alapján állapította meg a tényállást. Ennek a sommás pernek 1900. évi november hó 20-ik napján 1900. G. 57. szám alatt történt elintézése alkalmából a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla kitmondotta a határozattárba fölveendő következő: Határozatokat. L Jogellenes cselekményre avagy vétkes mulasztásra alapított magánjogi igény érvényesítésénél a büntető biróság ítélete a polgári birot csupán a büntető törvényekbe ütköző cselekvény vagy mulasztás ferforgásanak kérdésében köti ellenben a polgári jogi beszámítás illetőleg a polgári jogi vétkesség tárgyában a polgári bíró a büntető biróság Ítéletétől függetlenül ítél. II. Sommásperbeli tényállás megállapításánál a bíró rendszerint csak olyan tanuk vallomására hivatkozhatik, a kiket az 1893. évi XVIII. t.-c. IV. fejezetében foglalt jogszabályoknak megfelelően a polgári biróság hallgatott ki, az 1893. évi XVIII. t.-c. 64. §. adta szabad mérlegelés jogánál fogva azonban a polgári biró a perbeli tényállást a büntető perben kivett tanúvallomásokra is fektetheti, abban az esetben, ha ilyen bizonyítási anyag figyelembe vétele ellen a peres felek nem tesznek kifogást. Indokok: Ad. I. Hogy mennyiben birhat befolyással a büntető biró határozata a polgári perre és viszont, erre vonatkozóan az 1868. L1V. t.-c. 9. és 10. §-ai, az 1896. évi XXXIII. t.-c. 5., 6., 7. §-ai az 1893. XVIII. t.-c. 14. §., továbbá az 1874. XVI. és XXII. t.-c. tartalmaznak lényegesebb intézkedéseket. Ezek a hézagos intézkedések azonban nem adnak világos feleletet arra a kérdésre, hogy: köti-e a polgári per biráját a magánjogi igény megítélésénél a büntető biróság Ítéletének az a megállapítása, hogy a büntetendő cselekményt az elkövető terhére büntetőjogilag szándékosság és gondatlanság hiánya, öntudatlanság, elmezavar, ellenállhatatlan erő és fenyegetés, jogos védelem és végszükség (Bttő trk. 75., 76., 77., 79., 80. §§.) fenforgása miatt beszámítani nem lehet. ? Az 1868. évi LIV. t.-c. 9. §-a kimondja ugyan, hogy a jogügyek, melyeknek eldöntése a büntető törvények által tiltott cselekmény bebizonyításától és beszámításától függ : mindaddig folyamatba nem tehetők, mig azok iránt a büntető biróság jogérvényesen nem határozott. De hogy ez a kijelentés nem feltétlen, kiviláglik a következő 10-ik szakasz rendelkezéséből, a hol a törvényhozó kimondja, hogy azt, vájjon szükség van-e még a mégis vagy a már megindított per elbírálása érdekében a büntető eljárás eredményének bevárására vagy sem? a polgári per birája ítéli meg, s ha azt szükségesnek nem tartja.a fölmerült bütetendő cselekmény kérdése a polgári birót sem az eljárásban, sem a határozathozatalban nem akadályozza. Ezzel a feiíogással lényegben megegyező intézkedéseket foglalnak magukban a bünletőperrendtartás, 1896. XXXIII. t.-c, valamint az 1896. XVIII. t.-c. 44. §. és az 1874. XVI. és XXII. t.-c. intézkedései is. Az 1896. XXXIII. t.-c.-nek ó-ik §-a megengedi ugyan, hogy a magánjogi igényt a büntető bíróságnál érvényesítsék, de^ hozzá teszi, hogy az igénylő nem köteles a hosszadalmas büntető eljárást bevárni, hanem a polgári biró előtt érvényesítheti magánjogi igényét. Ezzel a kijelentéssel pedig közvetve az is ki van mondva hogy a polgári birót a magánjogi igény megítélésénél a büntető eljárás eredménye nem köti. A Bprts. 6-ik §-ának 1. pontja szerint csakis a polgári biró előtt érvényesíthető a magánjogi igény, ha: a bűnös cselekmény miatt bűnvádi eljárást (pl. a vádemelési jog elévülte esetén) nem lehet indítani, vagy ha: a cselekvény a büntető törvények szerint nem büntethető. Ez utóbbi eset azt is magában foglalja, ha a büntető biróság kimondja a büntetendő cselekmény beszámithatatlanságát. A 7. §. kimondja, hogy abban az esetben, ha a bűncselekmény fenforgásának megállapítása köz- vagy magánjogi kérdés előleges eldöntésétől függ, a büntető biró határozza meg, szukséges-e azt bevárni vagy sem, és az ilyen határozat őt a büntethetőség kérdésében nem kötelezi. Ez a §. tehát viszonos elveket állapit meg az 1868. LIV. t.-c. 9. és 10. §-aival szemben. Mindezekből a rendelkezésekből az volna megállapítható, hogy törvényeink szerint sem a büntető biróság Ítélete nem köti a polgári birót, sem viszont, s hogy ugyan abban a kérdésben a polgári és büntető biró merőben ellentétesen dönthet s a két ítélet mindegyike egymástól függetlenül megáll. Az ítélt dologra (res judicatáraj nézve fennálló szabályokkal sern lehet a vitás kérdést megoldani, mert a büntető per lényegében az állam és a vádlott, és nem a sértett és a vádlott közt folyik, a kik rendesen a polgári pernek lesznek fel- és alperesei. A jogszolgáltatási tényezők összhangja s a jogrendszer tekintélye, de a dolog természete is megkívánja azonban, hogy a külömböző hatósági jogot gyakorló bíróságok azokban a kérdésekben, a melyekre vonatkozólag hatósági körük tárgya teljesen fedi egymást, a mennyiben az egyiknek Ítélete a másikét jogerőre emelkedés tekintetében megelőzi, Ítéleteiket kölcsönösen érvényesítsék, és csak ott térjenek el, a hol a büntető biró álláspontjának a törvény alapián egészen másnak kell lennie mint a minő a polgári bíróé, s a hol a büntetőtörvény az illető cselekménynek a polgári törvénytől eltérő jogi minősítést és határt ad. Ebből folyik, hogy ha a büntető biró valamely cselekményt bűntettnek, vétségnek vagy kihágásnak minősített és büntetett: jogerős Ítéletével szemben a polgári biró már nem teheti kérdésessé, hogy az elitélt cselekményt az elitélt csakugyan elkövette-e s hogy az büntettet stbit., képez ? s polgári perben csak a büntető biró megállapítására állva vonhatja le a kérdéses cselekvény vagy mulasztás magánjogi következményeit. De ha a büntető biró fölment, az a kinyilvánítása, hogy a kérdéses cselekmény vagy mulasztás büntetőjogilag be nem számitható, a polgári birót nem kötheti; mert a polgári szándékosság és vétkesség köre egészen más, mint a büntető jogié és polgári jog szerint a vétkesség vélelmezése nélkül is megállhat a kártérítési kötelezettség (pl. az iparüzemmel járó különös veszélyből folyó kötelezettségeknél). Itt a hatósági körök tárgya s a megoldandó kérdések már egymást nem fedik. Ad. H. Az 1893. évi XVIII. t.-c. rendelkezéseiben következetesen keresztül vitt szóbeliség elvéből következik, hogy a sommás perben a biró csak olyan bizonyítékokat, s jelesen olyan tanúvallomásokat vehet tekintetbe, a melyeket a peres felek az idézett törvény rendelkezéseinek s jelesen a IV. fejezetben foglalt szabályoknak megfelelően az eljáró biró előtt, vagy az ő megkeresése folytán más polgári biró utján a per keretében szolgáltattak s melyek kivételére a felek mindegyike perrendszerü jogait (kérdezési, ellenkérdezési jog) törvényes módon gyakorolhatta. A bünperek során kivett tanúvallomások tehát, melyeknek bírósága más eljárás keretében a peres felek részére a polgári perben biztosított jogokra való tekintet nélkül járt el: sommás perben bizonyíték gyanánt rendszerint föl nem használhatók. Ha azonban a peres felek ilyen tanúvallomásnak a sommás per eldöntésénél való figyelembe vételét kérik, avagy annak figyelembe vétele ellen kifogást nem tesznek: abban az esetben az 1893. évi XVIII. t.-c. 64. §-ában engedett szabad mérlegelési jognál fogva nem lehet kizártnak tekinteni a bírónak azt a jogát, hogy az ilyen tanúvallomást a perbeli tényállás megállapításánál meggyőződésének alakítása tekintetében figyelembe vehesse.