A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 50. szám - A bűnügyi vizsgálat elrendelése

362 A JOG A bíróság azonban az esküdtek e döntésében tévedést észlelvén — az ügyet — az eljárás felfüggesztése mellett — a legközelebbi ülésszak esküdtbirósága elé utasította. A bíróságnak valamennyi tagja meggyőződve volt a vádbeli tettnek minősítése tekintetében az esküdtek részéről fenforgott tévedésről, minthogy vádlott csak az ölési szándék nélküli testi bántalmazás által véghezvitt súlyos testi sértés vétségében lett volna bűnösnek kimondható, a mely minősítés a külön feltett kisegítő kérdésben foglaltatott. Az esküdtek között nem egy magasabb képzettségű tag volt, de a jogász elem teljesen hiányzott, s talán ennek az utóbbi véletlennek tulajdonitható, hogy az esküdtszék maga előtt látva az ölési szándékra mutató, de viszont azt megcáfoló körülmények szövedékét, az előbbi irányban az adatok jelentőségét túlbecsülte, s a helyes és biztos eligazodást meg nem találva, noha mindenesetre jóhiszeműen, de tévesen hozott a minősítés kérdésében a vádlottra nézve sérelmes határozatot. Lehet-e csodálkozni, hogy a törvénykezési esetekkel, azok bonyodalmas útvesztőivel való foglalkozástól vajmi távol álló élethivatásu egyének számára mélyebben fekvő volt az igazság, összekuszáltabb az Ariadne-fonál. mintsem azt öntudatosan legalább, — sikerülhetett volna megtalálniok. Az eset — a nem vitatott tényállás szerint — az volt. hogy vádlott cipőkészítő az ágyasát, a kit 17 évi nyugodt együttélés után, a nő különválására vezetett meghasonlás közben, házához visszatér iteni hasztalanul iparkodott, szerelemféltés és szeszes ital túlságos élvezete miatt keletkezett erős felindulásában reggel a város közötti nyílt uton megtámadta, a földre verte s elő nem került, kisebb élű. bőrbe foglalt cipészkésével testének több részén a ruhán keresztül megsebezte. Valamennyi sérülés pedig az alsó karon, a hát jobboldali részén, a kulcscsont tájon és a hüvelykujjon csupán 8-tól 17 napi leghosszabb tartamú gyógyulással járt és azok közül nem hatolt egy sem a bőr alatti kötszövetnél mélyebbre. A vád az ölési szándékot és igy erős felindulásban elkövetett emberölés kísérletét kívánta megállapittatni s erre irányult a főkérdés. A kisegítő kérdés a védelem álláspontja szerint az egyszerű testi sértés vétségére nézve volt az esküdtekhez intézve. Az ölési szándék támogatására felhozatott vádlottnak a nő többszöri visszahivogatása közben elejtett, de szintén az utcán hangoztatott fenyegetőzése, hogy «u g y i s megöllek, elcsufitlak, levágom az orrodat, kiszúrom a szemedet!» Továbbá vádlott vallomásának az a része, a melyben ez a főtárgyaláson is, de sajátságos szinészies, inkább öntetszelgően hősködő, majdnem fitogtató, mint komolynak vehető modorban emlegeti, hogy szerelmi csalódásban és részegeskedésben támadt elkeseredése és megzavarodása közben jött arra a gondolatra, hogy megöli a nőt s azután önmagát is. Az ölési célzatot, sőt a tudatos sértést is vádlott mindamellett tagadta, megzavarodottságát folyvást hangoztatva. Vádlott azonban az orvosszakéitők kijelentése szerint is — következtetve az ő helyzetében szokatlan, tulönérzetes magatartásából, hősködő pózolásából, heves beszédmodorából, oly nagyzoló, feltűnést kereső, ingerlékeny, sőt a kóros elmeállapotra hajlamos egyén, a kinél a beszámithatóság kizárva ugyan nincs, de korlátoltnak mondható. E mellett vádlott nagyfokú ingerültségben hánykódott, és teljes hónapok óta dorbézolt, mert a nő őt elhagyva, vissza térni nem akart, s vádlott azt gyanította, hogy más férfiért lett oly hosszú idő multán hozzá hűtlen. Féltékenység gyötörte. A tett elkövetését közvetlenül is átdorbézolt nappal és éjszaka előzték meg. A tettet a város egyik nyilt utvonalán hajtotta végre. A földre tepert és tehetetlenül lefogva tartott nő ellen azonban még sem használta az ölésre is alkalmas eszközt olykép, a hogy a halálos sértés célzata azt indokolta és megmagyarázta volna, mert csak jelentéktelen, csupán felületes sérüléseket ejtett, mintegy a testnek kevésbé veszélyesen sebezhető részeit látszva keresni. Az ölési szándék némi adatai, mindeme döntően mérlegbe eső ellenkező adatok mellett tehát teljesen értéktelenekké váltak, s ha amazok más körülmények közepette sulylyal is bírhattak volna, ebben az esetben minden tényadatnak helyes mérlegeléséből az ölési szándéknak kizárására kell egyenesen következtetni. Mindamellett mégis az ölési szándéknak megállapításában az esküdtek a vádlott sérelmére az ügy lényegében mindenesetre tévesen határoztak. A bűnügyi vizsgálat elrendelése. Irta: KELEMEN ERNŐ kisvárdai járásbiró. Hogy a vizsgálatot a törvényszék vizsgálóbirája vagy a vádtanács rendelheti el, az a törvény világos rendelkezésénél fogva (B. P. 105., 107. §.) kétséget nem szenvedhet s vita tárgyát sem képezheti. Vitára adott s talán még ad is bizonyos ideig okot a B. P. 110. S-ának az az intézkedése, a mely kimondja, hogy «A vádtanács a vizsgálat teljesítését .... járásbíróságra bizhatja. «A törvénynek ezt a rendelkezését a vádhatóságok és a bíróságok egy része, combinálva a B. P. előző és köv .tő ren! delkezéseivel, ugy magyarázza, hogy nem csak teljesítheti, haj nem el is rendelheti a vizsgálatot a járásbíróság, vagy helyesebben < a járásbíróságnak a vizsgálati ügyekben eljáró birája, míg a ! másik rész szerint a járásbíróság a vizsgálatot csak teljesítheti | a vádtanács megbízásából, mig a vizsgálat elrendelésére ebben az esetben is törvényszéki vizsgálóbíró vagy a vádtanács ' jogosult. Nem csak a gyakorlatban fejlődött már ki a legélesebb ellentét a bíróságok, de sőt a felsőbb bíróságot gyakorló kir. Ítélőtáblák között (I. a pécsi, pozsonyi és győri kir. ítélőtáblák ide vonatkozó határozatait), hanem az irodalom terén is a kétféle eljárás helyességét vagy helytelenségét, jogostágát vagy jogtalanságát igyekszenek kimutatni s a ((Jogtudományi Közlöny»-ben, de főleg a «Büntető jogtárá»-ban valóságos két táborra oszlott a B. P. 110. §-át magyarázók serege. Hogy melyik fél tog győztesen kikerülni a szóharcból, I azt vagy a hosszabb törvénykezési gyakorlat, vagy a legfőbb bíróságnak irányadó döntése, vagy a mi talán még leghelyesebb lenne, novelláris magyarázat fogja eldönteni, az eddigi jelekből ítélve azonban szerintem a törvény liberálisabb magyarázói, vagyis azok, a kik a vizsgálat elrendelésére a járásbíróság megbízott bíráját is jogosultnak ismerik el, fogják valószínűleg a győzelem babérait elnyerni, miután a legprimitívebb stratégiai számitásnak megfelelően, a többség — megfelelő fegyverekkel — rendszerint legyőzi a kisebbséget, a mint azt egy nem épen ide való, de a szeg fejére találó magyar közmondás, vagy ha még jobban tetszik, szálló ige is bizonyítja; már pedig az eddig észleltek szerint ők vannak többségben. En a mennyiben a meggyőződésemmel nem ellenkezik, a legtöbb esetben a kisebbséggel szoktam tartani s a menynyire jogos alapot látok, elméletben mindig a kisebb jogát védem — gyakorlatban természetesen a bírói functió egyenlő mérlegét alkalmazva ; de a jelen esetben én is a többség érveit fogadom el s a többség táborába szegődöm, nem azért, mert többség, s mert igy a gyakorlat az én véleményem helyesságét támogatja hanem mert meggyőződésein az, hogy a járásbíróság is elrendelheti a vizsgálatot, a mely véleményemnek az elfogadhatóságát a törvény és a logika szabályaiból levontak alapján a következőkben igyekszem támogatni. Hogy a vizsgálat elrendelése nem a törvényszék vizsgáI lóbitájának kizárólagos hatásköre vagy világosabban | szólva, a vizsgálatot nem csak a törvényszék vizsgálóbirája ' rendelheti el, eltekintve attól, hogy a vádtanács nem a B. P. j 112. §-a szerint a bünpemek ebben az előző stádiumában ura, irányitó]a, s a vizsgálatot teljesítő bírónak a vizsgálat menetét illetőleg felügyelő hatósága is s a B. P. 107. §-a szerint a vizsgálat elrendelésére perorvoslat kizárásával jogosult, bizonyítja a B. P. 105. §-ának a conceptiója is. a mely ugy intézkedik, hogy «a vizsgálat elrendelése vagy mellőzése iránt elsőfokulag rendszerint a vizsgálóhiró határoz». Ha a törvényhozónak az lett volna az intentiója, hogy a vizsgálat elrendelését kizárólag a törvényszéki vizsgálóbíróra ruházza, a valószínűség minden eseteinek figyelembe vétele mellett csak mulasztás fentorgása esetén szövegezte volna igv a kérdéses szakaszt; mert vagy a ((rendszerint)) szót nem tette volna oda akkor, ha a «vizsgálóbiró» kifejezés alatt csak a törvényszéki vizsgálóbírót kívánta érteni, s ebben az esetben hibás volna a szövegezés azért, mert a ((rendszerint)) kifejezés arra enged következetést, hogy a szabály az, hogy a vizsgálatot rendeli el rendszerint.... de egyes kivételes esetekben más erre hivatott hatóság is van. a mint hogy a B P. 110. S-ának első és második bekezdésének össsevetése szerint ilyenül a vádtanács megbízása alapján eljáró birája a járásbíróságnak van kijelölve, s igy a «rendszerint» kifejezés , azoknak az értelmezése szerint, a kik a vizsgálat elrendelésére I egyedül a törvényszék vizsgálóbiráját tartják hivatottnak s j hatáskörrel bírónak, a 105. §-ban nem csak felesleges volna, de fogalomzavaró s esetleg a szakasz rendelkezése intentióinak meg nem felelő következtetésre adna alkalmat, a mit