A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 49. szám - A végrehajtási törvény néhány hiányos intézkedéseiről

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a »Jog» 4t> számához. Budapest, 1900. december hó 1). Köztörvényi ügyekben. Örökhagyó végrendeletében egyetlen gyermeke részére ingatlanainak tulajdonjogát, férjének pedig ezeknek haszonélvezetét hagyván, gyermekének az a kérelme, hogy ö reá köteles resz cimen az ingatlanok fele részének tehermentes tulajdona ruhaztassek, egyebekben pedig a végrendelet hatályában fentartassék, vagyis a házastárs haszonélvezete az ingatlanok másik felére szorittassék, elutasittatott, mivel ö csak azt követelhetné alaposan, hogy a neki szánt és a házastárs haszonélvezeti jogával megterhelt örökség helyett részére a minden tehertől ment köteles rész kiadassék. A pestvidéki kir. törvényszék 11 Hiti), jun. 17-én 4,125. sz. a.) M. Mihály felperesnek Cz. Pál alperes elleni öröklés iránti perében következőleg itélt: Alperes köteles néhai Cz. Pálné S. Mária pátyi volt lakos után maradt s a pátyi 12. sz. tkönyvi betétben A I. 1—27., B. 1. 2. és III. 1—í. rendszám alatt foglalt hagyatéki ingatlanokat különbeni végrehajtás terhével felperesnek fele részbeni közös birtokállásába átengedni s tűrni azt, hogy a fenti tkvi betétben foglalt Cz. Pálnérói örökösödés jogcímén felperesre szállott illetőség feléről a 13,937'97. tkvi sz. alatt kelt végzéssel felperes tulajdonjogával egyidejűleg alperes javára bekebelezett életfogytiglani haszonélvezeti jog ezen Ítélet alapján tkönyvileg töröltessék. Indokok: Pátyon 1896. máj 19-én elhalt Cz. Pálné 1895. máj. 9-én kelt végrendeletében akként intézkedett, hogy összes ingatlan és ingó vagyona tulajdonjogilag egyetlen gyermekét felperest, az összes hagyatéki vagyon életfogytiglani haszonélvezete pedig férjét alperest illesse. Felperes keresete oda irányul, hogy a hagyatéki ingatlanok fele része, mint törvényes osztályrész (köteles részj minden korlátozástól, tehát alperes részére végrendeietileg biztosított haszonélvezeti jogtól mentesen adassék ki'. Minthogy felperes egyetlen leszármazója, gyermeke az örökhagyónak s a hagyaték fele része törvényes osztályrészét képezi felperesnek s minthogy jogszabályaink értelmében a törvényes osztályrész iköteles részi végrendelet által sem terhelhető, a netáni korlátozás is csak a törvényes osztályrészen felül kapott értékre foghat helyt, minélfogva a végrendelkezőnek ama végrendeleti intézkedése, hogy férje az egész hagyatéki vagyonnak életfogytiglan haszonélvezetében maradjon, felperes törvényes osztályrészére hatálylyal nem bir s e részben a hagyaték átadó végzés sem tartható fenn: ugyanazért alperest a törvényes osztályrész tehermentesítésének eltűrésére s arra kötelezni kellett, hogy a hagyatéki ingatlanokat a törvényes osztályrész erejéig, azaz fele részben felperes közös birtoklásába hocsássa. A közös birtoklást sem a hagyatéki ingatlanok kiterjedése, sem azok száma nem akadályozván, az, hogy felperes alperes haszonélvezeti jogát készpénzben váltsa meg, szükségessé nem vált, a viszonválaszban előterjesztett ez iránti viszonkereset különben is elkésett. A budapesti kir. ítélőtábla (1900. febr. 15-én 6,162. sz. a.) az első bíróság ítéletének a kereset és a viszonkeresetre vonatkozó részét helybenhagyja. Indokok: Helyben volt hagyandó az elsőbiróság ítélete | a keresetre vonatkozó részében megfelelő indokaiból és tekintettel a felebbezésben felhozottakra még azért, mert felperes a végrendelettel szemben jogszerűen követeli, hogy a hagyatéki ingatlanok fele része neki törvényes osztályrésze fejében a tulajdonjog korlátozása nélkül, tehát az alperes javára végrendeietileg hagyott haszonélvezeti jog terhelése nélkül adassék át, rnivel a haszonvétel járulékát képezi az ingatlannak, s a haszonvétel nélkül a törvényes osztályrész nem tenné ki az egész hagyatéki ingatlanok felének értékét. Az alperesi viszonkeresetre vonatkozóan szintén helyben volt hagyandó az első biróság Ítélete, mert az alperes részéről föltételesen az iránt ^ támasztott viszonkereset, hogy marasztalása esetében köteleztessék felperes a haszonvétel értékének megfizetésére, elkésetten csak a viszonválaszban terjesztetvén elő, az csak egyezségi ajánlatnak tekintendő, minthogy azonban ezt felperes nem fogadta el, arra pedig törvényes alap hiányzik, hogy felperes az alperest illető haszonélvezet megváltására, illetve a haszonvétel értékének pénzben való megfizetésére köteleztessék, az első biróság helyesen utasította el alperest viszonkeresetével. A m. kir. Curia Í1900. okt. 25-én 3,313. sz. a.) Mindkét alsó biróság Ítéletének megváltoztatásával felperes a keresettel elutasittatik. Indokok: Felperes keresetét arra irányította, hogy az örökhagyó S. Mária, férj. Cz. Pálné hagyatékához tartozó ingatlanok fele része az alperes, mint hátrahagyott házastárs haszonélvezeti jogától mentes korlátlan tulajdonául ismertessék el s adassék át részére és hogy az alperesek az öröklia gyó által alkotott végrendeleten alapuló haszonélvezeti joga csak a hagyatéki ingatlanok fele részére tartassék fenn. Az örökhagyó végrendeletét egyébként felperes, mint leszármazó örökös, érvényében meg nem támadta és ezt csakis anyiban kérte semmisnek tekinteni, a mennyiben a hagyatéki ingatlanok haszonélvezetében őt korlátozza és a haszonélvezetet egészben alperesnek biztosítja. Kétségen felül áll tehát, hogy felperes a jelen perben nem a köteles rész kiadását vagy kiegészítését követeli, következőleg döntés tárgyát nem is ez a kérdés, hanem egyedül az képezi, hogy a hatályában meg nem támadott végrendelettel szemben, - melylyel felperes részére az ingatlanok tulajdonjoga, alperes részére pedig ugyanezen ingatlanok holtig tartó haszonélvezete rendeltetett, — mennyiben érvényesülhet felperesnek az a kereseti kérelme, hogy alperes haszonélvezeti joga a hagyatéki ingatlanok fele részére korlátoztassék. Minthogy pedig azzal a ténynyel szemben, hogy felperes a végrendeletet érvényében meg nem támadta, sőt az abban javára rendelt örökséget, t. i. a hagyatékhoz tartozó összes ingatlanokat tulajdonul elfogadta, felperesnek nincs joga arra, hogy alperesnek a végrendeleten alapuló haszonélvezeti jogát mint reá nézve kedvezőtlen részt megtámadja és kisebb terjedelemre szoríthassa, mert felperes csak azt követelhetné alaposan a végrendelettel szemben, hogy az ő törvényes osztályrészét sértő rendelkezésben hatálytalannak kimondassák és hogy a neki szánt és hátrahagyott házistárs haszonélvezeti jogával megterhelt örökség helyett részére minden tehertől ment köteles rész kiadassék: ugyanazért mindkét alsóbirósági itélet megváltoztatásával felperest a keresettel elutasítani kellett. Az 1894: XXXI. t.-c. 99. g-ában körülirt békélési kísérletnek, a mely a házasfelek ágytól és asztaltól való különélésének 6 hónaptól egy évig terjedő időre való elrendelésében áll, akkor van helye, ha olyan ténykörülményeknek jelenségei megállapíthatók, a melyek esetleg bontó okot képezhetnek, ebből pedig önként következik, hogy a mennyiben a bontási kérelem az előterjesztett adatokkal kellően nem támogattatik, avagy nyilvánvaló, hogy a kereseti jog elenyészett, ily esetben a 80. §-ra alapított kereset érdemi eldöntésének nem előfeltétele, hogy előzően a feleknek ágytól és asztaltól való különélése 6 hónaptól egy évig terjedő időre elrendeltessék. A zilahi kir. törvényszék (1900 febr. 17-én 1,412. sz. a.) Sz Erzsébet felperesnek K. Béla alperes elleni házasság felbontása iránti perében következőleg itélt: A kir. törvényszék felperest keresetével elutasítja. Indokok: A kihallgatott tanuk főleg V. Sári, özv. K. Lászlóné és özv. K. Józsefné vallomásaiból megállapíthatónak mutatkozik ugyan, hogy alperes felperessel folytatott házassági együttélés tartama alatt nagyobb mérvben keresett otthonán kivül időtöltést, mint azt a házassági kötelességek megengednék; és ugyancsak V. Sári, S. Sámuel és S. Sámuelné tanuk vallomásaival igazoltnak tekinthető felperes amaz előadása is, hogy alperes 1898. év nyarán kétes jellemű nők társaságában időzött, a mely cselekményében a házastársi kötelezettségek szándékos magaviselet által való súlyos megsértése felismerhetőnek mutatkozik. Figyelemmel azonban arra, hogy mindeme körülmények felperes beismerése szerint is felperes előtt már 1898 aug. elején is, a mikor alperestől gyógyulás végett távozott, ismeretesek voltak, s hogy ennek dacára keresetét a ht. 80. §-ában megszabott 6 hónap letelte után jóval, csak 1899 június 10-én indította meg s maga sem állítja, hogy annak korábbi megindításában a hivatkozott törvényszakaszban meghatározott módon gátoltatott volna: a beállott időmúlás következtében ezek a körülmények bontó okkal érvényesithetőkké lenni törvény szerint megszűntek és a ht. 84. §-a értelmében, legtovább egyéb bontó okok támogatásával szolgálhatnának. Ugy de a felhozott egyéb bontó okok merőben bizonytalanok, nevezetesen: Még ha elfogadtatik is felperesnek az az előadása, hogy betegsége oka felől csak 1899. év tavaszán nyert felvilágosítást, a dr. L., a dr. K. és dr. F. tanuk vallomásai nem nyújtanak alapot arra, hogy állítólagos felvilágosítása alapos volt volna,