A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 48. szám - Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez. [Hozzászólás Somogyi Miksa: Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez című cikkéhez. A Jog, 1900. 46. sz. 329-330. p.]

350 A JOG kinek harminc vagy negyven esztendei működés után ebből a becsületesen megszolgált és megfizetett nyugdijjáradékból kell megélnie! ? Vagy azt hiszi-e — és komolyan és igazán hiszi-e — az én igen tisztelt ellenfelem, hogy 157-től 310 frtig terjedő nyugdíjazás egy elhalt ügyvéd családját fenn tudja tartani? Elhiszi-e egyáltalában valaki, hogy az ilyen nyugdíjazás akár a jelen évszázad életviszonyainak, akár az ügyvéd állásának csak megközelítőleg is megfelel? Elhiszi-e végre valaki, hogy van abban józan értelem, hogy egy munkaképtelen ügyvéd maga és családja fentartására évi 78—155 frtot kapjon, de ha azon ügyvéd elhalt és igy a járadékra utalt család az ő személyével már csökkent, akkor a nyugdíj megkétszereződjék! Hát én megmaradok abban a véleményben, hogy ez az intézmény sem nem szolid, sem nem geniális: de még csak nem is komoly. Megmaradok annál is inkább, mert ez a nyugdíjbiztosítás — mint kifejtettem — igen drága. De az én t. ellenfelemnek nagyon különös az ő érvelési módja. Ha én azt mondón, hogy egy ügyvéd — pláne egy családos ügyvéd — nyugdíjazásához a kilátásba helyezett ellátás 15-szöröse is kevés, dr. Somogyi Miksa t. kollegám csodálkozni látszik, hogy micsoda egy gondolat az, hogy egy elaggott ügy véd 1,500—2,000 frt nyugdijat kapjon. Pedig ez nem is olyan idétlen gondolat, a milyennek t. kollegám látja, hiszen a birák, akik pedig szegénységi fogadalom mellett szolgálják az igazságot, átlag ugyanekkora nyugdijat szolgálnak meg munkás életükben. Sőt t. ellenfelem maga is hibás lehet ebben a gondolkodásban : hiszen a nyugdíjintézet fényoldalául — igen helyesen — azt az eshetőséget jelöli meg, a mely szerint lehetséges, hogy egy özvegy 3,520 korona nyugdijat kapjon. T. ellenfelem tmagyuri kényeskedésnek» tartja, ha azt mondom, hogy az ügyvédi nyugdíjintézetet vagy jól kell megalkotni — vagy sehogy! Dr. Somogyi ur azonban nem mondja meg, miképen fog egy akár egyedülálló öreg ügyvéd is 78, vagy 128 frtnyi nyugdíjból megélhetni ? Gúnynak veszi, ha én azt mondom, hogy ennél egy kiszolgált vasúti bakter is többet kap. Pedig egy kiszolgált vasúti bakter csakugyan többet kap! Menjünk tovább. Dr. Nagy Dezső t. kollegánk a nyugdíjintézet humanitárius természetéről őszintén nyilatkozott. Az indokolásban (19. lap) ezeket mondja : «a tehetősebb kartársak gondoskodnak, hogy egy olyan tagja se legyen a karnak, a ki minden támasz nélkül éhen veszszen el. A tehetősebbekmegadóztatása ez a szegények javára*, stb. Ez világos, helyes és őszinte beszéd. Ezen intentió tőlem sem idegen. S mert nem idegen, azért tettem egy inditványt, a melynek tartalma a következő: Én látom, hogy a nyugdíjintézet nem lesz képes a tőkésített kamatokból a nyugdíjra szorultaknak igazi kenyeret adni. Próbáljuk meg ezt a kenyeret felemelt tagdijakból előteremteni. Ha ugy tetszik ; progressiv megadóztatás utján. Nem kétlem, hogy a kar tagjainak jelentékeny része hajlandó lesz a tagdijak felemelését akár önkéntesen is elvállalni. Ha még a kamara hivatali kiadásaiban is takarékoskodnak, akkor kétségtelen, hogy nem lesz nehéz legalább évi 50.000 kotonát fordítani a segélyzés és nyugdíjazás céljaira. Hihető, hogy ezt az összeget fokozni is lehet, s ebből az évente rendelkezésre álló összegből talán husz vagy huszonöt szűköl ködőnek igazi kenyeret lehet nyújtani. A nyugdíjintézet pedig nem adhat kenyeret egyetlen egynek sem. Erre a javaslatra t. kollegám azt mondja : alamizsna. Ha tehát a tehetősebb kartársak adományát külön e célra alapított intézet közvetíti, aznem alamizsna. De ha maga a kamara juttatja azt az illető helyre : az már alamizsna. De furcsa dolog is az a félhivataloslogika ! Dr. Somogyi t. kollegám cikkében azon szives felhívás foglaltatik, hogy közreműködésemet a hiányok kiküszöböléséhez ajánljam fel. Cikke végén arról biztosit, hogy a t. választmány atárt karokkal fogad.)) Ugy látszik tehát, a boyc o 11 rendszerének vége. Köszönöm a szives felhívást, a melynek már megfeleltem, mielőtt az megtétetett volna. Egyébiránt legközelebb formulázott inditványt fogok tenni, mely szerint kamaránk annyira fokozza a maga jövedelmét, hogy valóságos nyugdijat adhasson minden olyan pályatársunknak (és özvegynek), a ki e nyugdíjra rá van utalva, — de meg is érdemli. Indítványom alapja az lesz, hogy a kamarai tagok progressiv megterhelését az irodáikban alkalmazott ügyvédjelöltek és más irodasegédek számához képest léptessük életbe, s én bizton remélem, hogy ezen a módon lehetővé tesszük a nyugdíjra utalt ügyvédek valóságos nyugdíjazását, — a kamara tagjai által viselendő tehertöbblet pedig nem fogja elérni azon elterhelés összegét, a melylyel a dr. Nagy Dezső-féle nyugdíjintézet életbeléptetése járna. Belföld. A magyar jogász egyletnek m. hó 24-én tartott ülésen dr. Gold Simon olvasott fel terjedelmes bírálatot a biztosítás i t ö r v é n y j a vas 1 a t r ó I. Különösen hibáztatta ajavaslalnak az ügynökökre vonatkozó részét. Az érdekes felolvasást megéljenezték, szólásra a tárgyhoz fel vannak írva dr. Be ck Hugó, dr .Neumann Annin, dr. Márkus Dezső és dr. Roth Pál. A polgári perrendtartás reformja. Az általános és egységes polgári perrendtartási reformjavaslata már majdnem teljesen elkészült, csak a választott bíróság előtti eljárásról s a holttá nyilvánítási eljárásról szóló részek nincsenek még befejezve. Azegész müvet, melyet dr. Plósz Sándor igazságügyminister dr.Tér fi Gyula és dr. Fodor Arminjtörvényszéki birák közreműködésével maga dolgozott ki, januárra teljesen be akarják fejezni, és akkor ezt is külön kötetben a nyilvánosság elé fogja adni a minister. Az igazságügyministerium állandó codificáló bizottságában három igen fontos törvényjavaslaton dolgoznak serényen. Az egyik a részletügyletekről szóló törvényjavaslat, mely hivatva lesz a vevőt ily ügyleteknél hathatósabban megvédelmezni, a mint ez ez ideig történt. A második törvényjavaslat a gabonauzsoráró 1 szóló, melynek jelentőségét és szükségét igen sokan kétségbe vonták. A harmadik törvényjavaslat a csalárd üzletátruházásokról szóló. E téren azután csakugyan általános az érdekelt körök kívánsága, hogy végre valahára egy hatályos törvény által gát vettessék az elharapódzott visszaéléseknek. A biztosítási tőrvényjavaslat egyelőre — mint értesülünk — nem fog a törvényhozás elé terjesztetni. Az igazságügyministeriumban az eddig beérkezett keresk. kamarai és más szakvélemények figyelembevételével átdolgoztatni fog a javaslat. Az ügyvédi kamarai tagilletékek. A kamarai illeték progressiv alapon való kivetése kérdésében kiküldött bizottmány az ügy előadásával Enyiczkey Gábor bpesti ügyvédet bizván meg, ez következő véleményt terjesztette elő: Midőn ügyvédi kamaránk az 1874. évi XXXIV. t.-cikk alapján megalakult, ezen törvény 18. §-a értelmében, mely azon felhatalmazást foglalja magában, hogy «kiadásainak fedezésére az ügyvédi kamara évi illetményt vethet ki tagjaira*, a kamara az évi illetményt kamarai tagsági díj cim alatt akként állapította meg, hogy minden bejegyzett ügyvéd tagsági dijképen fejenként egyenlő összeget tartozik fizetni. Ezen fix összeget évről-évre a kamarai közgyűlés határozta meg. Ezen eljárás tartott folytonosan máig s van érvényben jelenleg is. Hogy azonban a tagsági illetmény kivetési módozata tekintetében eddig követett eljárás a kamarai tagok részéről általános es teljes megnyugvással nem találkozott, mutatja az, hogy a kamarai közgyűlés már 1876 március 20-án elhatározta, miszerint a kamarába felvételért jelentkező fiatal ügyvédek, a mennyiben az oklevél elnyerésétől számítandó egy év alatt jelentkeznek a felvételre, ügyvédségök ezen első évében, — ha ezt különösen kérelmezik, — a kamarai dij alól felmentetnek s csak a beiratási dij fizetésére köteleztetnek. De ennél sokkal mélyebb rést ütött a kamarai tagsági dijkivetési rendszeren azon évről évre folytonosan ismétlődő tény, hogy a tagsági dijat a kamarai tagok egy része évről-évre nem fizette s a kamara választmánya kénytelen volt egyes kamarai tagoknak — vagyontalanságuk miatt — a tagsági dijat elengedni, minek folytán az a helyzet állott elő, hogy a kamarai tagsági illetményt évről-évre a kamarai tagoknak esak egy része fizeti, mig a tagok másik (bár jóval kisebb) része a kamarai kiadások terhét egyáltalában nem viseli. Hogy e visszás állapot mily feltűnő arányban mutatkozik, kitűnik a következő számadatokból: Annak dacára ugyanis, hogy a kamaránkba bejegyzett ügyvédek száma már 1896-ban 1,065-öt tett s hogy ezen létszám a mult 1899-ik évben 1,205-re emelkedett, a kamara a tagsági dijjat, mint bevételt a költségvetésben az 189í;/1897-ik kamarai évre csak 750 tag után « 1897/1898-ik « « « 818 « « < 1898/1899-ik < « 848 « « 1899/1900-ik « « 848 « < 1900/1901-ik < « « 850 tag után irányozta elő s ámbár az évi zárszámadások ezen előírást a kamarai költségvetés javára kedvezőleg akként módosították, hogy részint a folyó évi, részint az elmúlt évekről hátralékban maradt tagsági dijjak az előirányzottnál nagyobb mérvben folvtak be, az előttem fekvő számadatokból végeredmény gyanánt még is arra