A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 47. szám - A hagyatéki eljárás némely hiányairól. Az 1894. évi XVI. t.-c. 120. és 48, §-ai. - A törvénytelen gyemek jogviszonyai a magyar általános polgári törvénykönyv tervezete szerint

A JOG 343 mányunk értékének csökkentésére s egyes közjogi intézményeinek téves értelmezésre vcict(Timon Ákos)». - pedig a szerző nem irt hosszas történelmi hátteret, mégis fölfogásának egyes nyilvánulása! teljesen megvilágítják álláspontját, midőn az egyes intézményeket bemutatja. Szerzőnk müvéből egyes intézményeinkre nézve reámutathatni, hogy : «a jelenkori törvényhozásnak nem egy üdvös lépésével tudatosan vagy öntudatlanul visszatérünk fajunk legrégibb elveihez. Előre haladtunk az által, hogy visszaestünk a dolgok régibb állásába: reformáltunk akképen, hogy életre hivtuk régibb és nyersebb időknek intézményeit, stb.» (Free man) Ez általánosan ismertetelt alapelveken túlhaladva, különösen méltányolnunk kell még a szerzőt azon fölfogásáért, mellyel müvét, illetve annak megjelenésének létjogosultságát indokolja: «mivel tanszakomnak, a magyar közigazgatási jognak gyökerei a magyar alkotmányjog talajában fogamzanak, e talajt is szorgalmasan átkutassam s igy a két egyaránt fontos közjogi szaknak, mint tudományi és tanítási tárgynak határait megtaláljam, stb. Tehát a végcél a közjog s a közigazgatási jognak összekapcsolása, s e tekintetben a szerző igen helyes uton jár, mert közigazgatásunk minden ága nem egyes modern actus eredménye, annak szálai messze visszanyúlnak, azoknak közjogi háttere van, azokat a közjog alapos ismerete nélkül megérteni, felfogni, s megítélni nem lehet. A mi jelen viszonyaink közepett a közjog s közigazgatási jog még szorosan egybe füződvék s a distinctiók megtételénél a közjog főleg a modern, a történelmi fejleményben kijegecesedett közjog ismerete úgyszólván még nélkülözhetetlen ; és ez nemcsak a tantermekre vonatkozik, de vonatkozásba hozható egész állami életünkkel. Mily gyakran hallunk megyék, városok közgyűlésein, a parlamentben erős vitákat valamely közjogi thema fölött ; nem ritkán e viták helytelenül fölfogott s még helytelenebbre vitatott tételekből indulnak ki ; hányszor olvasunk politikai és szaklapjainkban közjogi tételeket, melyek a valósággal homlokegyenest ellenkeznek, Nagy oka ennek az, hogy eddig a magyar közjognak egy rendszeres, ujabb és kimerítő kézikönyve nem volt. Az eddig megirt ujabb közjogi,éppen e célra szolgálandó, általános müvek, vagjy elméletek nyomán írattak, vagy a történelmileg vett háttérben elenyészett a positiv jog. Szerzőnké kettőt kerüli, nem hoz művébe bele divatos ujabb államelméleteket de nem is meríti el tételeit a történelmi fejlődés örvényébe. Föltételezi azokban azokról, kik azt használják, hogy az ujabb politikai tételeket, ugy Magyarország alkotmányfejlődésénektörténelmét is isnerik. Ez főleg azonban azokra vonatkozik, kik elméle'i vizsgára készülnek. Azoknak pedig, a kik gyakorlati vizsgára készülnek, vagy a gyakorlati életben valamely közjogi tétel iránt gyorsan akarnak fölvilágosítást nyerni szerzőnk műve félreismerhetlen fontosságú. A mű általánosságban már az 1848., 1867. évi alapvetői munkálatokon sarkal és a magyar közjogot azon alakulatában mutatja be, midőn világossá lön, hogy az ősi alkotmány történeti alapja és célja a nemzeti lét, a polgári szabadság s a szellemi és anyagi gyarapodás joga, szent és sérthetetlen, de világossá lön egyszersmind, hogy e jogok és javak e hazában nemcsak azon kis osztályt illetik, mely azokat addig kiváltságkép élvezte. Az alkotmánynak hogy fönn maradhasson, meg kellett a korral alkudnia.* • Hazánk 1858. I. füz.) E megalkotás után beállott rend szakítás a múlttal; jelenünk, multunk s jövőnk közt minden összefüggés megszakad, azt helyreállítani nem lehet s nem is kell. Ez elterjedt felfogás. E tétellel indokolják sokan, hogy a magyar közjogból, a mai korban tárgyalva, kiszakítandó a történelmi háttér s csak a maga positivitásában mutatandó be. Nem osztom e tételt s nem szeretném, ha ez a fölfogás mereven át menne tantermejnkbe s ez uton megírandó kézi könyveinkbe. De dii, tinguáljuk a dolgot közelebbről, igenis indokolt a szerző állásnouij3 akkor, midőn művét a közigazgatás jelenének könnyebb felfogása végett a közjog és közigazgatás számos tétele közt levő összefüggés illustratiójának tekinti: tehát csakis a gyakorlati használhatóság indokolja e rendszert, mit szerzőnk is követ; a mindennapi élet szükséglete, hogy ez hasonló positiv vezérfonal hiányában tévútra ne kerüljön, indokolja a szerző által inaugurált rendszert. Az 1848 év alkotásai, melyek 1867-ben újból h-gtályt nyertek, korántsem idéztek elő oly nagy változást, minő p. o. van a régi s uj Franciaország között, hol a régi rendszert egy nagy forradalom örvénye választja el teljesen az uj t ól. A magyar nemzet életét, dacára azl 848/49-i ki eseményeknek, ily mélység nem választja ketté két külön részre. Törvényeink és szokásaink soha semdöltekáltalános orvosolhatl a n vészbe. Nálunk a középkori eiözmények most is érvényesek, még mindig idéztetnek a legfontosabb alkalmakkor, a legkitűnőbb államférfiak által. Nincs semmi okunk, semmi elfogadható alapunk arra nézve, hogy a történelmi multat félre lökjük, hiszen p. o. mindennapi életünk, politikai küzdelmeink, — ne utaljak másra, mint Ausztriával való viszonyainkra, — történelmi fejlemény annak minden pontja s minél inkább annak fogjuk föl és ismerjük meg, annál inkább nagyobb a becse fönnálló intézményeinknek. Egy nagy nemzet , nagy fia Thiers utal arra, hogy ^szerencsések ama nemzetek, melyeknek intézményei törvények, erkölcsök és szokások által lettek megállapítva.» (1866 febr. Corps legislat.) A nagy államférfit hazája balsorsa tanitá arra, hogy : - A papíron levő alkotmányok nem szoktak sokáig tartani, ezt elég szomorúan kellett tapasztalnunk. Minden alkotmány csak ugy lehet életképes, ha a kormányforma, melyet megalapít, megfelel a nemzet eszméinek, szükségeinek, sőt előítéleteinek. Ángolország alkotmánya minden izében angol. Nem Írott törvénye ez egy oly népnek, mely hagyományait kegyeli és még akkor is, midőn reformot törekszik életbe léptetni, bizalommal fordult a mult felé; inkább a történelemtől, mint a bölcsészettől kér útmutatást. Az angol alkotmány magába foglalja a nemzet egész életét.* így tanit Laboulaye Edwárd s igy tanit bennünket a magyar alkotmány szelleméről tiz század. De egy más nagy igazságot is megtanulunk a tiz század küzdelmeiből t i. hogy: «s z ab a d s á g nélküli nép egyszersmind történelemmel sem bir. A régi kormányforma alatt a franciák nem birtak oly történelemmel, mely e nevet megérdemelte volna. A közlelki érzülettel ébredt az föl, azzal aludnék ki. Hiába sürgetnék az akadémiák, a helyi archeológiák pontos munkáit, e tűznél senki sem fogna hevülni. A történelemmel először az emlékezet vész el, és miután a remény nem tárna föl a sziveknek más láthatárt, ezzel együtt a jövő is eltűnnék. Mult és jövő nélkül csak a jelen maradna meg, egy keskeny h i d» Igy ir Quinet Edgár, midőn egyidejűleg arra mutat, hogy: <az első jellemvonása harmadik rend 1789-i ki utasításaiban az, hogy vágyaiban a régi Franciaország múltjára épen nem támaszkodik. Mindnyájan elismerik egyhangúlag, miszerint a mult semmire sem tanit, és hogy az semmit sem hagyott hátra a jelennek. Egy nemzet,mely kénytelen történelmét megtagadni! — ez az első kiindulási pont* Hogye« nálunk soha sem volt igy, arra súlyos bizonyíték jelen alkotmányos életünk. Hogy pedig súlyos körülmények közt sem mutatta Magyarország a következő visszás képet, t. i.— «midőn egy nép megismerkedett a szabadsággal, és ezt elveszti, minden megváltozik. Megnyervén a jó és rossz közötti külömbség ismeretét, az Éden kertjéből kiűzött Ádámhoz hasonlít, s a polgári és politikai dolgok ismeretével egyszersmind egy eddig ismeretlen érzetet, a szemérmet, vagy helyesebben mondva a szégyenérzetet ölti föl. S hogy azt önmaga és mások előtt elrejthesse, mindent alkalmazásba vesz, álarcokat ölt fel, mentegetődzésekbe bonyolódik, és elcsavarja nyelvét a megszokott értelmezésektől. Az éjt nappalnak állítja, az ezredéves zsarnokságot diktátorságnak nevezi, és számtalan fogás és ravaszság keresésében és alkalmazásában töri tejét. S minthogy e helyzetben a hajlékonyság az, mely épen fönmaradt, urainak lábai alatt vergődik és fetreng, elméje pedig a paradoxokban sülyed el. Egy szóval az álokoskodások özönébe merül, hol minél gazdagabb szellemmel bir, annál több ellenigazságot teremt.» (Quine t.) Az arany bulla, W er b ő c z y hármas könyve, az 1681., 1687. 1715, 1723., 1740, 1790, 1825 .18i8, 1867.évi országgyűlések történelme, a sanctio pragmatika, az 1861. és 1866. évi országgyűlés föliratai egy kis, de szivós nép alkotmányos érzületének, emelkedett kötelesség tudásának, a jogfolytonosságnak, törvényhez, joghoz való ragaszkodásának csodás jelenségei. Ennek pendantját csak az angol viszonyokban találjuk. Alkotmányunkhozi ragaszkodást a legsúlyosabb körülmények sem ölték el s a nemzet alkotmányos szellemét nem ferdítették el, péld.i erre az 1860—67. közt lefolyt válságos idők történelme. Mindez szerzőnk müvében általánosságban domborodik ki, s a végeredményben elért intézményekben van bemutatva. A mi jogéletül.k, specialiter véve alkotmánytörténetünk és közjogunk további fejlesztésére, irodalmára s gyakorlatára alapelvként kell elfogadnunk a következőket : «az angolok s amerikaiak eleik törvényhozását megtartották; vagyis folyvást apáik véleményeiből s törvényes határozataiból meritgetik a törvényes tárgyban szükséges véleményeket s hozandó határozatokat. Az angol, vagy amerikai törvénytudónál tehát a réginek izlete és tisztelete majd mindig együtt jár a szabályosnak és törvényesnek szeretetével. Az angol, vagy amerikai törvénytudó azt vizsgálja, mi történt ; a francia törvénytudó, minek kellett volna történni ; egyiknek végzések, a másiknak okok kellenek. Ha egy angol vagy amerikai törvénytudóra figyelmezünk, meglepetve érezzük magunkat, látván mily gyakran idézi föl mások véleményeit, s hallván, mily ritkán szól a magáéról, midőn nálunk éppen ellenkezőleg van a dolog, stb.> (I. T o c q u e v i 1 1 e. A Democratia Amerikában. II. K. 158. 1.) Nekünk az angol iskola fölfogásától eltérnünk nem szabad. Nem egyéni vélemények, hanem a praecedensek láncolata a mi útmutatónk. Ennek meglelelőleg a szerző egyes kimagasló közjogi alaptételeinket, mint p. o. sanctio pragmaticát, PZ alaptörvények fogalmát stb. nem a modern theoriák szerint mutatja be, hanem azon végpontban, a hová ama tételek a folytonos fejlődés evolutiójában jegecesedtek, s ez nem kis érdem akkor, midőn éppen csalogató, s káprázatos, sokak szerint elavult s a tudomány színvonalán nem álló közjogi tételeinket a modern tudomány formáiba beöltöztetni egyéni vélemények szerint. Jól tudta a szerző azt, hogy műve ez esetben államjogi tankönyv lehet, de nem magyar közjog. Szerző művének súlya abban van tehát, hogy nem szakit azért a történelmi múlttal, mikor közjogunk tételeit olybá mutatja