A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 47. szám - A hagyatéki eljárás némely hiányairól. Az 1894. évi XVI. t.-c. 120. és 48, §-ai. - A törvénytelen gyemek jogviszonyai a magyar általános polgári törvénykönyv tervezete szerint

340 A JOG kasz csak azon esetre szorítja meg, ha a gyermeket a kifogással élő tőle togantatottnak elismerte. Ez nagyon természetes, ha ezt a törvény nem tartalmazná, a joggyakorlat ezen megszorítást nézetem szerint ezen esetben is alkalmazná. Azonban a tervezet nem fogad el mindenféle elismerést, hanem megkívánja, hogy az a gyermek születése után, vagy az anyakönyvvezető, vagy más hatóság előtt személyesen vagy közokiratban történt legyen. A tervezet 260. §-a tehát az exceptio tekintetében egyetlen megszorítást tartalmaz és ez az elismerés, viszont azonban megint az elismerés is csak bizonyos feltételek mellett tekintetik annak, vagyis jogérvényesnek. Mint látjuk tehát a természetes atya alperesek jogállása a tervezet szerint sokkal kedvezőbb, mint a mai jogállapot szerint. Azonban van az éremnek másik oldala is. Mert a tervezet viszont oly kötelezettségeket ró az atyára, sőt az atya örököseire, melyeket megint a mai joggyakorlat rendszerint nem ismer. A 356. §. szerint ugyanis «az atya köteles az anyának a szülés költségét és a szülést követő hat hétre életfentartásának költségét, esetleg a terhesség és szülés következtében felmerült egyéb kiadásait megtéríteni.)) A mai joggyakorlat ezen költségeket csak a legritkább esetben, mint csábítás vagy erős z a k fenforgása esetében ítéli meg, azonban oly terjedelemben, mint a tervezetben foglaltatik, aligha. De ha meg is itéli, ezt csak akkor teszi, ha azon költségek tényleg felmerültek, evvel szemben azonban ugyanezen szakasz még kimondja, hogy «az anya a rendesnél nem nagyobb ilynemű költségeket követelheti, tekintetnélkülar ra.h o g y volt-e és mennyi volt a tényleges kiadása». Ezen utóbbi rendelkezéssel tehát a tervezet úgyszólván fájdalomdijat állapit meg az anya részére. Azonban nemcsak a fentebb részletezett költségek terhelik az atyát, hanem a 357. §. szerint «kártéritést követelhet a nő attól, a ki teherbe ejtette, ha a szülés következtében munka- vagy keresetképtelenné vált.» Hogy ily kártérítést mai joggyakorlatunk megítélne, alig hiszem ; legfeljebb csábítás vagy erőszak alkalmazása esetén, különösen, ha annak büntetőjogi következményei is voltak. Ezen szakasz azonban a maga rövidségével sok félreértésre és visszaélésre adhatna alkalmat; nem ártana praecisirozni, hogy a kártérítés meddig terjedjen, mi értendő az adott esetben munkavagy keresetképtelenség alatt; meg talán nem ártana ezen kötelezettséget azon esetre szorítani, ha a véghezvitt közösülés a büntetőtörvény rendelkezései alá esik, mert talán még sem lenne méltányos, hogy egy nő, a ki esetleg önként kínálkozott, kártérítést követelhessen egy férfitől, ki kereset- és munkaképtelenségét nem idézte elő tudatosan, és mi történjék akkor, ha a munka vagy keresetképtelenséget maga a nő idézte elő ? A 357. § még kiterjeszti ezen kötelezettséget a jegyesre is, kimondván, hogy: «kártéritést követelhet a nő, a kit jegyese teherbe ejtett.)) A kártérítés ezen esetben már több alappal bír, mert sanctiója a jegyesek közti viszonynak és mintegy erkölcsi háttere van. Azonban ezen rendelkezés a hetedik fejezetben, mely oly nőről szól, kinek sem jegyese sem férje nincsen, talán nincsen egészen a helyén ? És talán nem is való a 357. §-ba sem, mert ennek két bekezdésében foglalt rendelkezésnek terjedelme különböző. Mert mig az első bekezdésnek lényege a szülés következtében beállott munkavagy keresetképtelenség, addig a második bekezdés ezt már nem kívánja meg, hanem a kártérítés criteriumául már a teherbe ejtést állítja fel. A most felsorolt igények a következő 358. és 359. §§-ban egyrésztmegszoritást szenvednek, másrészt pedig hatályosittatnak. A 358. §. a z a n y a követelései tekintetében a gyermek születésétől számított három évi elévülési időt szab meg és egyszersmind kimondja, hogy érvényesíthetők, ha a gyermek halva születetett, vagy a gyermek születése előtt az atya meghalt. Azt hiszem, ezen utóbbi két rendelkezés felesleges. Mert a 356. §. criteriuma a szülés és a 357. §-é az anyára nézve a munka- vagy keresetképtelenség. Már most ezek szempontjából teljesen közönbös. hogy a nő élő vagy holt gyermeket hozott-e a világra, a költségek mindkét esetben felmerülnek (sőt a 356. §. szerint nem is szükséges, hogy felmerüljenek) és úgyszintén beáll esetleg a kártérítés szükségessége is. De nem vélem szükségesnek a második rendelkezést sem, mert ha a törvény rendelkezésénél fogva valamely kötelezettség háramlott volna az atyára, az örökhagyóra, akkot ez az általános örökjogi elvek szerint átszáll örökrészük erejéig az örökösökre, annál is inkább, mert az itt szóban forgó kötelezettségeknek nem az a criteriuma, hogy az atya megérje a gyermek születését, hanem maga a szülés illetve a munka- vagy keresetképtelenség, mely pedig beáll, illetve beállhat, akár megérte azt az atya, akár pedig nem. De feleslegesnek tartom az emiitett két rendelkerést a tervezet szelleméből kifolyólag is, mert ez könnyen kivehetőleg, — ellentétben mai joggyakorlatunkkal, — nemcsak kizárólag a gyermek érdekét, hanem egyszersmind az anyáét is szem előtt tartja, ez utóbbi pedig holt gyermek szülése vagy pedig az atya előbbi elhalálozása esetére is megköveteli a felsorolt igények kielégítését. Különben a több nem árt. Ha az emiitett rendelkezések is bekerülnek a törvénybe, annál kevesebb dolga akad majd a törvénymagyarázatnak és esetleg a — bíróságoknak. Nincs azonban a 358. §. szerint elévülésnek alávetve a jegyes kártérítési követelése. Vájjon nem volna-e méltányos a jegyesnek is bizonyos időhöz kötni követelése érvényesítését, miután ő többet követelhet mint más nő, mint az anya, a ki gyermeket hozott létre, mert előbbi a 357. §. szerint már magából a teherbe ejtésből is kártérítési igényekkel léphet föl. Ugy vélem, hogy a méltányosság ezen igények érvényesítésére is bizonyos időhatár megszabását kivánná meg. A 359. §. az igényeket hatályositja és azok biztosítását célozza. Ezen szakasz első bekezdése szerint ugyanis az, a ki a körülményeknél fogva a születendő gyermek atyjául v é 1 e 1m ezhe tő, kérelemre és a nélkül, hogy a követelés veszélyeztetését igazolni kellene, még a lebetegedés előtt ideiglenes birói intézkedéssel kötelezhető arra, hogy a szülésnek, az anya hat heti és a gyermek három havi eltartásának költségét a szülés megtörténtével az anyának vagy a gyermek gyámjának azonnal fizesse ki. Ezen rendelkezések eilen mindenekelőtt perjogi aggályok merülnek fel. Mi legyen az « ideiglenes birói intézkedés» ? Legyen az végzés vagy ítélet ? Hozassék az meg kérvényre avagy keresetre ? Hozassék az meg az ellenfél meghallgatásával avagy a nélkül ? Mindezen kérdéseknek előzetes szabályozást kellene nyerniök. Minthogy pedig uj perrendtartásunk remélhetőleg már a közel jövőben codifikálva lesz, természetesen az nem tartalmazhat majd oly intézkedéseket, melyek alapjukat a polgári törvénykönyvben lelik és ezért ezen voltaképen perjogi intézkedéseknek is majd magában a PTKV.-ben kell szabályozva lenni. De arra sem ártana némi útmutatás, hogy a vélelem hogyan alkottassák meg, mert természetesen erre folyamodó egyszerű állítása elegendő nem lehet. Ha pedig a folyamodó perrendszerü bizonyítékokkal akarná az ellenfél atyaságát igazolni, kérdés, nem volna-e célszerű az egész pert mindjárt lejáratni? A hozandó Ítéletet csak az említett első költségekre lehetne végrehajtó hatálylyal felruházni, mig a későbbiekre esetleg csak megállapító természettel bírhatna. A pernek azonnali lejárata annál inkább mutatkoznék célszerűnek, mert az emiitett költségek igen sok vélelmezett apára, — minthogy a költségeket ezen szakasz második bekezdése szerint a kötelezett a fizetési kötelezettség beálltáig is birói letétbe helyezéssel biztosítani köteles, — igen nyomasztólag fognak hatni, és megeshetik, hogy sok oly kötelezett, ki kénytelen volt egy nagyobb összeget az ideiglenes birói intézkedés folytán letétbe helyezni, a tartási per lejárta után minden kötelezettségtől szabadul és bizony ezen letétbe helyezett összeg is legtöbb esetben reá nézve teljesen elveszettnek fog mutatkozni, mert ez az első bekezdés értelmében a szülés után az anyának legott kiadandó lesz. A tervezetben foglalt emiitett intézkedések tehát nemcsak nagy méltánytalanságot eredményezhetnek és nemcsak nemzetgazdaságilag károsak lehetnek, midőn valak're oly kötelezettséget rovunk, mely őt nem terheli, hanem a visszaéléseknek tág kaput is nyitnak. A tervezetnek a tartásra vonatkozó eddig ismertetett intézkedései nóvumok gyanánt jelentkeznek. A mit a tervezet a tartási kötelezettségre vonatkozólag még tartalmaz, az nagy részben birói gyakorlatunknak mind megfelel és úgyszólván annak codificálása. Így megállapítja, hogy a törvénytelen gyermeket természetes atyja eltartani köteles és hogy ezen kötelezettsége megelőzi az anyáét és az anyai ágbeli rokonét. (348. § ) Kimondja, hogy mi illeti a gyermeket (349. §.) és hogy a taitás a természetes atya vagyoni és kereseti viszonyai figyelembe vételével az anya társadalmi állásához mérten jár. (350. §.) Mindez nem uj és nem különösen a 348. § ban foglaltak, mert habár joggyakorlatunk eleintén arra hajlott, hogy az atya és anya közös tartási kötelezettségét állapítsa meg, utóbb azonban mégis megállapította, hogy a tartásra első sorban az apa köteles. Részben uj intézkedéseket tartalmaz a 350. §. a mennyiben a tartási kötelezettséget a gyermek tizenhat éves koráig, sőt ezentúl a teljes kor elértéig is megállapítja, a mennyiben erre a gyermek reászorulna. A tervezet szakit tehát az eddig szokásos 12 és 14 évvel, melyet a joggyakorlat különben se tartott be szigorúan a fiukra és