A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 46. szám - A szomszéd jogok és kötelezettségekről. [2. r.]

A. JOG 183 Bűnügyekben. Az itelet ellen intézett semmiségi panaszt visszautasító alsó birosagi végzés ellen bejelentett felfolyamodás felülvizsgálatánál is a visszautasított semmiségi panasz felülvizsgálására meghatározott illetékességet kell követni. A magyar kir. Curia (1900. okt. 11-én 8,329. sz. a.) súlyos testi sértés vétségével vádolt G. György elleni bűnügyet, a melyben a szegedi kir. tszék itélt s a mely itélet ellen vádlott semmiségi panaszt jelentett be, a vádlott felfolyamodására vizsgálat alá vévén, következő végzést hozott: A felfolyamodás visszautasittatik. Indokok: Az itélet ellen intézett semmiségi panaszt visszautasitó első bírósági végzés ellen bejelentett felfolyamodás felülvizsgálatára illetékes biróság iránt a bp. külön rendelkezést nem tartalmazván, mindenek előtt az volt eldöntendő, hogy e tekintetben a bp. 378. §-nak rendelkezése irányadó-e, avagy a felfolyamodás felülvizsgálásánál is a visszautasított semmiségi panasz felülvizsgálására meghatározott illetékességet kell követni ? E tekintetben az utóbbi találtatott alkalmazandónak, mert a visszautasitó végzés ellen indított felfolyamodás nem valamely érdemleges határozatnak különálló megtámadása, hanem csak fentartása annak a semmiségi panasznak, mellyel az alaphatározat megtámadtatott; így tehát annak felülvizsgálására csak az a biróság lehet illetékes, a melyiknek hatáskörébe a semmiségi panasznak felülvizsgálása tartozik. Ezt előre bocsátva, a felfolyamodás, a bp. 557. §-nak megfelelő alkalmazásával azért volt visszautasítandó, mert abban érvényesíteni kívánt semmiségi ok nincs megjelölve. Az a körülmeny, hogy a vádlott hosszú bűnvádi eljárás alatt állt, enyhitö körülményül szolgál. A szatmár-németi kir. törvényszék (1899. április 10-én 886. sz. a.) N. István vádlott az 1895. augusztus 14-én D. Borbála sérelmére elkövetett és a btkv. 252. §-ának 1-ső pontja alá eső s a szerint minősülő erőszakos nemi közösülés bűntettében bűnösnek mondatik ki, és ezért a btk. 232. és 250. §-ai alapján a 91. §. alkalmazásával 2 évi fogházra, 3 évi hivatalvesztésre stb. ítéltetik. Indokok: A vallomására meghitelesitett D. Borbála sértett azt panaszolja, hogy 1895. aug. 14-én Péterfalva község határában a cKis Pengő> nevű határszélen gazszedés közben N. István vádlott szó nélkül neki ment, a földre döntötte, minthogy visított, torkon ragadta s fojtogatta, azután a gatyája fél szárát felhúzván, a sértett szoknyáját felhajtván, reá feküdt s himveszszőjét szemérem-testébe bele dugta; visítása és rugdalódzása miatt azonban vádlott a közösülés folytatását abban hagyta s felkelvén sértettről, elszaladt. Sértett emez előadásának valóságát vádlott megcáfolni nem tudja, sőt bár tagadja, hogy sértettel nemileg közösült volna, hogy az még csak szándékában is lett volna és azt állítja, hogy sértettől, — ki az ő földjén kukorica szárat szedett — csak a sarlóját vette el zálogul s adta neki azt siránkozására vissza, vádlott védekezése a sértett vallomásának valóságát támogatja, mert beismeri, hogy sértettel dulakodott s e közben az a földre esett s azt is beismeri, ami különben G. Sándor és S. Pál tanuk vallomásából is kitűnik, hogy a sértett bántalmazása után azonnal elsietett. A G. Sándor és S. Pál tanuk hit alatt tett s lényegileg egybehangzó vallomása szintén támogatja a sértett előadását, más részt pedig valószínűtlennek tünteti fel a vádlott védekezését. Ugyanis e tanuk ugy a vizsgálat során, mint a végtárgyalás alkalmával azt vallották, hogy kevéssel a kérdéses eset előtt találkoztak a sértettel, ki muhart ment szedni, s nemsokára hallották, hogy a sértett kétségbeesetten sikoltozik, ugy mint a ki vizbe ful s a hang után oda sietvén, sértettet egyedül találták, s kérdésükre csak annyit mondott, hogy a vádlott bántotta, de hogy miként, azt megmondani nem akarta. Nem valószínű tehát vádlott védekezése, mert hiszen ha vádlott csak a sarlóját vette volna el sértettnek, az bizonyára oly kétségbeesetten nem sikoltozott volna, bántalmaztatásának körülményeit el nem hallgatta volna s vádlott ez esetben oly gyorsan, hogy a közelből oda siető fent nevezett tanuk már ott nem érték, el nem távozott volna, sőt épen ezek a körülmények azért támogatják a sértett állításait, mert kétségbeesett sikoltozása arra mutat, hogy valóban nagy veszedelemben érezte .magát, az a körülmény továbbá, hogy bántalmaztatásának módját meg nem mondta, romlatlan szeméremérzetében talál magyarázatot s szintén támogatja vallomásának valóságát, végre a vádlott gyors eltávozása is arra mutat, hogy tettének következményeitől megijedt s ösztönszerűleg menekült el lehető leleplezése elől. Támogatja továbbá a sértett vallomásának valóságát a N. Jánosné szül. D. Mária tanú hit alatt tett vallomása is, mely szerint a sértett a kérdéses nap estéjén, midőn vele találkozott, nagyon levert volt s csak sok faggatás után mondta el szégyenkezve nevezett nagynénjének, hogy vádlott rajta erőszakot tett. Mindezeket egybevetve a panaszjegyzőkönyvhöz csatolt orvosi látlelet tartalmával, melynek tanúsága szerint sértett szeméremtest részébe a kérdéses időtájban egy kemény, tompa test tényleg behatolt volt; egybevetve továbbá azzal, mikép semmivel sincs megcáfolva sértett és N. Jánosné tanú azon előadása, hogy sértettnek a kérdéses időben és az előtt senkivel szerelmi viszonya nem volt, sőt hogy a látleletből is az tűnik ki, hogy sértett nemi része a kérdéses eset előtt még érintetlen volt, végre hogy sértett mint jó erkölcsökben nevelkedett, egyébként is csendes és szemérmes természetű, tapasztalatlan Ki éves fiatal leány épen e sajátságainál fogva nem volt képes kellő védekezést kifejteni az őt hirtelen meglepő vádlott ellen, abban a tekintetben, hogy ez szeméremtestrészét himveszszőjével ne érinthesse: mindeme egyaránt támogató és kiegészítő ténykörülményekkel bebizonyitottnak volt veendő, hogy a kérdéses alkalommal vádlott a sértett nemi részébe hímvesszőjét testi erőszak alkalmazása mellett bele dugta s őt ezáltal erőszakkal arra kényszeritette, hogy vele házasságon kivül nemileg közösüljön s hogy vádlott a közösülés folytatását csak a sértett sikoltozása következtében hagyta abba. Minthogy vádlottnak e cselekedete a btk. 232. §-ának 1-ső pontja alá eső erőszakos nemi közösülés bűntettét képezi, ez okból őt e bűntettben bűnösnek kimondani és súlyosító körülmények hiányában s tekintettel arra, hogy a közösülést természet szerint be nem végezte, a mennyiben ondója a sértett nemi részébe be nem ömlött s ekkép cselekedetének nem lett súlyosabb következménye, a btk. 232. és 250. §-ai, mindazonáltal a 91. §-ának alkalmazásával és súlyosító körülmények hiánya mellett a fenti büntetéssel sújtani kellett. A debreceni kir. ítélőtábla (1899 jun. 26-án 2,775. sz. a.) következőleg itélt: Minthogy a nemi részek egyesítésével az erőszakos nemi közösülés befejezettnek tekintendő, tehát ama körülmény, hogy a közösülést természetszerűen be nem végezte, a mennyiben ondója a sértett nemi részébe be nem ömlött, N. István vádlott javára enyhítőül helyt nem foghat: ugyanezért ennek mellőzésével, azonban a helyett enyhítőül mérlegelve, hogy nevezett vádlott 1895. évtől, tehát hosszú idő óta bűnvádi eljárás alatt áll, a kir. it. tábla az első biróság Ítéletét egyéb indokainál fogva helybenhagyja. A magyar kir. Curia (1900. okt. 9-én 11,061. sz. a.) által, a kir. it. tábla részéről felhozott enyhítő körülményeknek, valamint annak figyelembe vételével, hogy a vádbeli cselekményből a sértett nő jövőjére kiható káros következmények nem származtak, a jelen esetben a btk. 92. §. alkalmazásának helye találtatván: ezen az alapon N. István vádlott szabadságvesztés büntetése 1 évi börtönben állapittatik meg. Ennyiben mindkét alsóbirósági itélet megváltoztatván, egyebekben a kir. itélő tábla ítélete indokai alapján helybenhagyatik. A btk. 330. §-ába ütköző magánlaksértés büntette az esetben sem vonható a 332. §. intézkedése alá és így pénzbüntetés mint mellékbüntetés sem szabható ki, ha a cselekmény a 92. §. alkalmazásával vétséggé minősíttetik. A rimaszombati kir. törvényszék (1899 jun. 9-én. 2,485 sz. a.J S. József vádlottat a BTK. 330. §-ába ütköző, a 92. §. alkalmazása mellett magánlaksértés vétségében bűnösnek mondja ki és ezért a hivatkozott §. alapján 8 napi fogházra és 5 forint pénzbüntetésre ítéli. Indokok: A bűnügyi eljárás folyamán vádlott beismerésével és özv. K. Mihályné vallomásával igazolást nyert, hogy vádlott 1898. április 6-án, miután őt neje elhagyta s ruhaneműét s egyéb ingóságait elvitte, bement anyósa özv. K. Mihályné házához s mivel ott az ajtót lakattal elzárva találta, a lakás ajtaját sarkaiból kiemelve a lakásba behatolt s onnan ruhaneműit s egyéb ingóságait s ezek között az anyósa tulajdonát képező szitát, szűrőkét és^reszelőt is elvitte, időközben anyósa haza jővén s hallván, hogy a vádlott által elvitt szita az övé, vádlottat figyelmeztette mire ez a szitát annak ott hagyta s a többi tárgyakkal eltávozott. Igazolást nyert, hogy a per folyamán, miután a vádolt megtudta, hogy a szűrőké és reszelő is anyósáé, azt is visszaadta neki. Tekintve, hogy vádlott határozottan tagadja az eltulajdonitási lopási szándékot, előadván, hogy ő csak a maga ingóságait kivánta hazavinni s az elvitt szűrőkét és reszelőt is azon hiszemben vitte el, hogy az az övé; tekintve, hogy ezen előadását megerősíti özv. K. Mihályné azon előadása, hogy a szitát mihelyt figyelmeztetve lett, hogy az ővé, azonnal ott hagyta s hogy vádlottnak és nejének tényleg volt az elvitthez hasonló szürőkéje és reszelője, a melyet azonban vádlott neje a ládába elzárt, vádlott cselekménye, mely szerint özv. K. Mihályné elzárt lakásába erőszakkal behatolt, a BTK. 330. §-ába ütköző magánlaksértés bűntettének tényálladékát állapítja meg, miután azonban abbeli felindult állapotában követte el, hogy az őt elhagyott neje ingó vagyonkáját és ruhaneműjét anyjához özv. K. Mihálynéhoz elvitte s utóbb nevezett sértett vádlott megbüntetését nem kivánta, a BTK. 330. §.-ába ütköző 92. §-ának alkalmazása mellett lefokozott magánlaksértés vétségében bűnösnek kimondandó s megfelelő büntetéssel sújtandó volt. A kassai kir. Ítélőtábla (1899 szept. 12-én 4,457. sz. a.) azzal a helyesbítéssel, hogy vádlott magánlaksértés vétségében mondatik ki bűnösnek s az alkalmazott büntetéseket a BTK. 332. §-a alapján állapítja kiszabottnak, az elsőbiróság ítéletét helyben hagyja.