A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 43. szám - Felebbezésünk és a sommás eljárás

A JOG 171 édes atyja K. Mihály szolgáltatta, de már csak 12 év eltelte után, ki az O i biró Sz. József előtt elmondotta, miszerint tudomása van róla, hogy a bölcsi csőszt aző fia Lajos, ifj N. Imre és F.Elek verték agyon. Most nevezetteknek a vizsgáló biró előtt, valamint a végtárgyaláson tett előadásukból megállapithalólag a Sz. Ferenc halálát tényleg a vádlottaktól szenvedett sérülések idézték elő. A beismerésükről kiderített tényállás szerint ugyanis 1886 szept. hó 11-én este szüleiknek lovait meglegeltetés végett az okányi határban levő bölcsi puszta melletti legelőre vittek, hol a lovakat eleresztve K. és. F. Elek a közeli tengeri földre mentek tököt lopni lovaiknak. Mikor már 6—7 drbot leszakítottak, észrevette őket a csősz Sz. Ferenc és zálogul elvette a szűröket. A szűröket azonban, mit ők nem akarták elhagyni, elkérték vissza a csősztől, ki megtagadta a visszaadást. Erre ifj. N. Imre és K. Lajos megragadták a csőszt és dulakodni kezdettek vele a szűr elvétele végett ; és mikor látták, hogy ketten nem birnak a csöszszel, a K. Lajos «üsd már» felhívására F. Elek a kezében lévő vasvégü akácfabottal ugy vágta | fejbe a csőszt, hogy ez nyomban leesett a földre, azután is több ütést mért az áldozatra, melyek közül egy K. Lajost érte, ugy, hogy ez is a földre esett. A mi most már vádlottaknak a Sz. Ferenc bántalmazásában egyénenkénti részvétüket illeti, I. r. v. ifj. N. Ferenc a vizsgálat során beismerte, hogy ő és a II. r. v. K. Lajos megfogták a csőszt, dulakodtak, mig csak a III. r. v. F. Elek botütéseitől földre nem esett. K. L. II. r. v. azonban hasonló tartalmú beismerését a végtárgyaláson visszavonta s azt állítja, hogy ő hozzá sem nyúlt a csőszhöz, sőt pártját fogta ennek, a miért is F. Elek legelőbb is őt verte le, ugy hogy erejét veszítve nem foghatta meg a csőszt, ezzel nem dulakodhatott. Eltekintve attól, hogy a visszavonulást mivel sem tudja indokolni, a B. Mártonné eskü alatt tett azon vallomásával, hogy K. mikor a csősz leverése után este 10—11 óra között a F.-tői szenvedett fejsebét hozzá bekötözni ment az eset elbeszélése közben azt is mondotta: ugy megütöttük a csőszt, hogy nem tudjuk mi van vele, továbbá T. Sándor tanú azon vallomásával, hogy K. ugyancsak az említett este előtte beismerte, miszerint bajuk volt a csőszszel és megverekedtek vele, végül ifj. P. Márton tanúval való szembesítésekor a végtárgyaláson tett azon kijelentésével, hogy mikor ő e tanúval az eset után körülbelül 3 hét múlva találkozott, nem ugy beszélte a dolgot, hogy agyonütötték a csőszt, hanem csak annyit mondott: nagyon megvertük, hogy talán ebbe halt bele, kétségtelenül igazoltnak kell vennni, miszerint e vádlott is tettleges részt vett a csősz bántalmazásában, mert különben az említett tanuk előtt csak I. és III. r. vádlottakat nevezte volna meg tettesekként s minden ok nélkül nem számította volna magát azokhoz. Végül III. r. vádlott F. Elek rgyezőleg két társával a vizsgáló biró és a folytatólag megtartott végtárgyaláson beismerte, miszerint az alatt mig ifj. N. Imre és K. Lajos dulakodtak a csőszszel, ezt fogva tartották, több botütést mért a csőszre. Arra nézve, hogy ifj. N. Imre 1. r. vádlott bottal vagy más ütőeszközzel ütötte-e a csőszt, bizonyíték egyáltalában nem merült fel. K. Lajosra nézve csak III. r. v. F. Elek állítja, hogy tőle elvette volna a botot s ő is ütötte a csőszt, ezen állítása azonban semmi adat által támogatva nem levén, bizonyítékul el nem fogadható. Tekintve azonban az ifj. N. Imre és F. Elek beismerésével bizonyítottnak vett azon körülményre, hogy ifj. N. Imre és K. Lajos a dulakodás közben gyengének érezték magukat a csőszszel szemben, ettől féltek is, mert karabély volt nála, ezért K. Lajos buzdította F. Eleket is, hogy üsse már a csőszt ő is, ők pedig a végből, hogy ez üthessen, továbbra is fogva tartották azt és igy védelemre tehetetlen állapotba helyezték ; e tényük folytán a tettes cselekvőségével közremüködöttnek kell őket tekinteni a külömben csak III. r. v. F. Elek botütéseitől származó halálos sérülések előidézésében ; ennélfogva mint tettestársak voltak bűnösnek nyilvánitandók. Ilyen tényállás mellett csupán az képezheti most már kérdés tárgyát, hogy vádlottak az élet kioltására irányuló szándékkal bántalmazták-e a csőszt. Hogy nem ily szándékkal indultak el tököt lopni, az kétségtelen, mert még akkor azt sem tudhatták, hogy tetten kapja-e őket valaki ; a csőszt pedig nem is ismerték s igy nem tehető fel, hogy talán személyes bosszú vezette volna őket. Egyedül Sz. József és Sz. Mihály tanúvallomásából lehetne következtéi ni ölési szándékra, ezek vallomása szerint u. i. vádlottak olyanformán ismerték be az előnyomozat során tettüket, hogy mikor a szűr elvétele végett dulakodtak a csőszszel, a dulakodás közben F. Elek véletlenül fejbe ütötte K-t botjával, ennek azon felhívására, hogy már most üssék agyon a csőszt, elhatározták ennek a megölését a K. megsérelmezése miatti felingerültségükben. Miután azonban a rendőri kihallgatásnál szintén jelen volt K. József tanú vallomása szerint vádlottak nem ily alakban tettek beismerést, hanem csak azt ismerték bé, hogy ütötték, megverték a csőszt, tehát az előbbi két tanú vallomásának terhelő bizonyíték gyanánt elfogadhatósága meg van gyengítve; miután továbbá e tanúvallomások egybehangzása esetén is, mert csak bíróságon kivüli beismerést igazolnának, marasztalás alapjául elfogadható bizonyítékot nem képeznek, mivel semmi más oly adat által nincsenek támogatva, hogy lélektanilag is megindokolható volna, miért törtek vádlottak a csősz élete ellen ; annál fogva a kir. tszék csak a testi sértésre, a csősznek egyelőre tehetetlen állapotba helyezésére irányuló szándékot látja igazoltnak és mert az okozott testi sértések s a bekövetkezett halál közt az okozati összefüggés az orvosi véleményből kitünőleg kétségtelen, vádlottakat a rendelkező rész szerint minősülő testi sértés bűntettében találta bűnösöknek. De mert a bűncselekmény elkövetése után a tettesek előkerültéig több mint 10 év teltei, vádlottakra elévülés indokából büntetést kiszabni nem lehetett és azért vizsgálati fogságuknak megszüntetését el kellett rendelni. A nagyváradi kir. itélö tábla (1899. évi okt. 16-án 3,232. sz. a.) következőleg itélt: Minthogy az ölési szándék a vádlottak cselekményében felismerhető és a tagadásukkal szemben bizonyítva nem volt, minthogy elévülés esetében a bűnösség kérdése elbírálás tárgyát nem képezi, a kir. ítélő tábla a kir. tvényszék ítéletét azzal a változtatással, hogy a vádbeli cselekményt a btk. 301. §-ába i ütköző s a 306. §. szerint minősülő halált okozó súlyos testi sértésnek minősiti, de arra vádlottak bűnösségének kimondását mellőzi, egyébként indokainál fogva helybenhagyatik. A m. kir. Curia.(1900. okt. 4-én 575. sz. a.jkövetkezőleg ítélt: Tekintve, hogy a fennálló bírósági gyakorlat szerint az ítélet csak marasztaló vagy felmentő lehet s igy a büntetés alól való felmentésnek a bűnösségnek egyidejű megállapítása mellett helye nincs ; tekintve, hogy a btk. 105. §-ának eseteiben a bűnvádi eljárás ki levén zárva, ily esetben egyszerűen a felmentést kell kimondani, a nélkül, hogy az ítélet rendelkező része a bűnösségre, vagy a büntetésre vonatkozást tartalmazhatna ; tekintve, hogy az elsŐbiróság e helyütt is egész terjedelmében helyesnek talált ténymegállapítása szerint jelen ügyben elévülés esete forog fenn ; a kir. ítélő tábla Ítélete azzal az értelmezéssel, hogy vádlottak a vád és következményeinek terhe alul a B. T. K. 105. és 106. §§ alapján felmentetnek: helybenhagyatik. Az a körülmény, hogy párbajozok mint tartalékos katonatisztek sértés esetében párviadalra kötelesek, a btk-nek VII fejezetében meghatározott beszámítást kizáró okot nem képez és igy a felmentésre alapul nem szolgálhat. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményt képez az, hogy a felek enyhe feltételek mellett vívták me; a párbajt. A szabadkai kir. törvényszék (1899 szeptember 13-án 6.64-2 sz. a.) dr. B. Hugó vádlottat a btk. 296. §-ába ütköző párviadal vétségében, dr. Cs. Jakabot pedig a btk. 298. §-ába ütköző párviadal vétségében bűnösnek mondja ki és ezért dr .B. Hugót 10 napi államfogházra, dr. Cs. Jákobot pedig a btk. 298. §. alapján 8 napi államfogházra ítéli. Indokok: vádlottaknak a vizsgálat adataival egyező beismerésével bizonyítást nyert az a tényállás, hogy dr. B. Hugó vádlott egy peres ügyből kifolyólag f. évi febr. 16-án egy sértő tartalmú levelet intézett dr. Cs. Jakab vádlott ügyvédhez, a melyben ez utóbbi eljárását pimasz eljárásnak minősítette, a mely levelet tanuk által előttemezve, nevére címezve el is küldötte, ki ezen incidensből kifolyólag előbbit párviadalra kihivatta, a melyet dr. B. Hugó vádlott elfogadván, Szabadkán f. évi febr. 22-én a honvéd kaszárnyában teljes bandage és első sebesülés feltétele mellett, a feltételek betartása mellett, kardpárbajt vivtak, minek következtében Ír. B Hugó karján egy jelentéktelen karcolást — a mely csakhamar begyógyult — szenvedett. Minthogy vádlottak eme cselekménye és pedig dr B. Hugó a btk. 296. §-ába ütköző dr. Cs. Jakabé pedig a btk. 298. §-ába ütköző párviadal vétségeinek a tényálladékát megállapítja, ennél fogva őket ebben bűnösöknek kimondani és mindkét vádlottnál enyhítőül véve azt, hogy enyhe körülmények között vivták meg,, dr. B. Hugó vádlottra nézve azonban sulyosbitóul véve, hogy az ő kihivó sértő viselkedése szolgált okul a párviadalra, a rendelkező részben kiszabott büntetés találtatott a bűnösséggel arányban állónak. A szegedi kir. itélö tábla (1899 okt. 26-án 5,428. sz. a.) az első bíróság ítéletét helybenhagyja, mellőzve mégis az indokolásban felhozott azt az enyhítő körülményt, mint ilyent nem képezőt, hogy a felek enyhe feltételek mellett vivtak meg. A m. kir. Curia (1900 szept. 25-én 615. sz. a.) következőleg itélt : Tekintve, hogy magában az a körülmény, a melyre a vádlottak hivatkoznak s a melynek alapján a párviadal vétségeinek vádja alól való felmentésüket kérik, azaz, hogy mint tartalékos katonatisztek sértés esetében párviadalra kötelesek, a btk.-nek VII. fejezetében meghatározott beszámítást kizáró okot nem képez és igy a felmentésre alapul nem szolgálhatván : tekintve másrészt, hogy az elsőfokú bíróság által a büntetés kiszabására nézve enyhítő okul felhozott egyik indok, hogy a vádlottak enyhe feltételek mellett követték el a vádbeli párviadal vétségét: a feleknek egymás iránti sértési szándékának csekélyebb fokát tanúsítván : a kir. itélő tábla Ítélete a kit. törvényszék ítéletéből elfogadott indokoknál fogva, elhagyásával a fentebbi enyhítő indokoknak mellőzésére vonatkozó indokolásnak, helybenhagyatik. Tekintve, hogy az iratok szerint nincs nyoma annak, hogy a kir. it. táblai ítélet kézbesítése alkalmával vádlott a felebbezési jog mikénti használata iránt kitaníttatott volna, a mulasztás folytán a vádlott által az ítélet kézbesítése után a hetedik napon benyújtott fölebbezés elkésettnek tekinthető nem lévén, vádlottnak fölebbezése elfogadtatik. (A magyar kir. Curia (1900. szept. ;i-án 8,744 sz. a. bünt. ügyéből.)