A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1900 / 39. szám - A házassági törvény 100. §-ához
274 A JOG meg, hogy intellektualiter és fizikailag szabadon kövesse el az illető a büntetendő cselekményt ; ha ez meg van, büntetendőnek tartja az elkövetőt. Ha valaki intellektusának fogyatékos voltánál fogva p. o. kiskorú, őrült stb. vagy fizikailag kényszerítve stb. követi el a cselekményt, az egészen más; ezeket a körülményeket ismerik a büntetőkodex paragrafusai is. De hogy a büntetendő cselekményt szabadon vagy nem szabadon (ethikai értelemben) követte el az illető, ehhez semmi köze sincs a törvénynek. Nagyon természetesen, mert hiszen a törvény az állami és társadalmi rendet akarja fentartani. A megtorlás immár nem célja a büntetésnek. Nem is lehet az. — Bizonyos, minden kétségen kivül áll, hogy az emberi cselekedetek is épp oly szükségképpen történnek, mint a nagy természetben minden változás. Okok határozzák meg az emberi cselekedeteket is mennyiségileg és minőségileg egyaránt. A ki jót tesz, annak jót kell tennie, a ki bünt követ el, annak bünt kell elkövetnie. Hogy miért van ez igy, hogy miért van némely ember bűnre, más pedig erényre teremtve, erre a kérdésre nem tudunk válaszolni. De hát egyéb mindennapi, el nem tagadható jelenségeket sem tudunk megmagyarázni Avagy megtudja mondani valaki az okát annak, hogy némely ember miért szenved egész életén keresztül, hogy némely szerencsétlen embertársunk miért hozza egész életét megkeserítő nyavalyájának csiráját születésével erre a világra. Meg tudunk-e felelni arra a kérdésre, miért születik ez az ember zseninek, az pedig bárgyúnak ? Ez érvényesül az életben, az nem. Miért? — Mind igen nehéz és alig hozzáférhető kérdések. De azért a beteggel nem bánunk ugy, mint az egészségessel ; a tehetségest és szerencsést ugy-e máskép ítéljük meg, mint a tehetségtelent, a tehetetlent ; a szépet máskép, mint a rutát. Az ember ezen tulajdonságainál nem keressük e tulajdonságok okait és ha keressük is, és meg is találjuk azokat azért ezeknek az okoknak éppen nem fogunk nivellirozó hatást tulajdonítani. A szerencsefia nem sülyed a tehetetlen éhenkórász nívójára az Ítéletünkben. Éppen, de éppen igy van ez azoknál a tulajdonságoknál is, a melyek a moráütás és a kriminálitás terén érvényesülnek. A tulajdonságok okait és az akaratot determináló okokat jó ismerni, de ezeket nem szabad törvényellenesen tekintetbe venni. Ezt nem is teszi sem a szakbiróság, sem a jogászilag és filozófiailag művelt elme. De a nagy tömeg, sajna, még nem áll a műveltség ezen fokán. S ha ügyes a védő, s ha ki tudja mutatni, hogy a büntetendő cselekmény szükségképpen jött létre, — a mit utóvégre több vagy kevesebb fáradsággal — minden emberi cselekedetnél ki lehet mutatni, — vádlott mentve van. Mert a naiv lelkiismeret a szükségesség és felelősség között érthetetlen és feloldhatatlan kontradikciót lát. És az esküdtek, a filozófiailag és jogilag műveletlen esküdtek lelkiismerete bitorolja a nemzet törvényhozó hatalmát és a törvénykönyvben kodifikált bünt (büntettet vagy vétséget) közömbös cselekedetnek nyilvánít. Veszedelmes játék ez nagyon. Mindenki jogosan megdöbbenne attól az igazságszolgáltatástól, a melynek gyermekek a letéteményesei. Már pedig — mi türés-tagadás — nálunk jelenleg ilyen állapot van Népünk még nagyon kiskorú arra, hogy bíráskodjék. Az ideál szempontjából talán semmit sem lehet felhozni az esküdtszéki intézmény ellen, — de mily távol áll népünk műveltsége az ideáltól ! — mig szakbiróságaink bírói bölcsessége valóban bámulatra méltó volt a közel múltban. A birói bölcsességgel csakis bíróságaink impozáns tekintélye versenyezhetett. Veszedelmes k^érletezés a büntetőbíráskodást még most a mi népünkre bizni. Félős, hogy az emberekben a sok viszszatetsző verdict hatása alatt meginog az igazságosságba vetett hit. Félős, hogy az emberi szenvedélyek azon hitben, hogy immár megszűnt minden fék, szabadon előtörnek és aláássák a jogrendet és a jogbiztosságot: földi javaink legértékesebbjeit. Hiába való minden morálizálás; Schoppenhau érnek igaza van : a békésen egymás mellett élő emberek valamennyien tigrisek és farkasok hatalmas szájkosárral. Ez a szájkosár még mindezideig a törvény. A törvényt nem nélkülözhetjük. Semmiféle lelkiismeretet sem ültethetünk a törvény helyére. Ezt a törvényünk nem is akarta tenni, de a gyakorlat ezt tette. Hogy a lelkiismeret istenitése mennyire ragadhatja az embert, megdöbbenve látjuk azoknál, a kik azt mondják : nem is az igazság a fődolog, hanem az impressziók alapján kialakult lelkiismereti nyilatkozat, még akkor is. ha ez az igazmondás ártatlan embert fegyházra is juttat. Szó sincs róla: szép és kívánatos dolog a nép bíráskodása, de csak ugy, ha ennek az intézménynek nem áldozzuk fel magát az igazságot. Ne feledjük: a biráskodás egyedüli célja csakis az igazság felderítése és az igazságosság megvalósítása lehet. A házassági törvény ioo. §-ához. Irta: dr. RAFFAY FERENC, győri kir. albiró. A magánjogi codex tervezete nem jelent ugyan még meg, de annyit már tudunk róla a napilapok értesüléseiből, hogy a házassági jog személyes részét nem fogja tartalmazni. Az 1894 : XXXI. t.-c. tehát változatlanul hatályban marad továbbra is. Politikai indokok vezették erre az elhatározásra az igazságügyi kormányt; hogy t. i. az áldatlan egyházpolitikai harcok ne újulhassanak fel a codex országgyűlési tárgyalásain. Igy állván a dolog, a házassági törvényt hosszú időre szóló jogforrásnak kell tekintenünk s eddig tapasztalt hiányait és hézagait ilyen körülmények közt a birói gyakorlat és a szaksajtó lesz hivatva orvosolni és kitölteni immár véglegesen, mert a törvényhozótól e téren reformot nem várhatunk, ha már a magánjogi codex nem adja meg a kivánt változtatásokat. Minden felmerült vitás kérdést kétszeres figyelemmel kell tehát kisérni és lehetőleg helyes megoldásához kell segíteni. Ilyen sokat vitatott kérdés a H. T. 100. §-ának az az intézkedése, hogy ha a különélésre kiszabott idő letelte után három hónap alatt a felperes és viszonkereset esetében az alperes, a házasság felbontását nem kéri. a perben érvényesített ok alapján a házasság felbontását többé kérni nem lehet. E szerint az ügyvéd vagy a fél feledékenysége avagy hiányos nyilvántartás miatt a kereset megindítása, illetve a per teljes letárgyalása után is beállhat az elévülés, a mi egyáltalán nem szerencsés rendelkezés. S a birói gyakorlatból látni lehet, milyen sok esetben lehetetlenné válik ilyen egyszerű mulasztás folytán a házasság felbontása. Nem is tattalmaz egyetlen egy külföldi törvény sem ilyen intézkedést. A német polgári törvénykönyv indokolása (IV. k. 605. 1.) egyenesen helytelennek mondja annak a 3 havi elévülésnek erre az esetre való kiterjesztését, a mely szerint a békéltetésre való idézés megszakítja az elévülést, de az ennek az idézésnek elévülését megszakító hatálya megszűnik, ha a békéltetés napjától számított három hónap alatt a keresetet meg nem indítják. Nyilván a német polg. törvénykönyv első javaslatának 1,447. §-án alapul a H. T. 100. §-ának itt vitatott rendelkezése ; de ne feledjük, hogy e javaslat valamint a törvkönyvnek 1,571. §-a szerint, a békéltetési kísérlet megelőzi a pert s igy a fél mulasztása folytán nem a bontó per folyamán, hanem azt megelőzőleg áll be az elévülés, amiben van ráció. A 3 havi határidő elmulasztásának orvoslása felől többen irtak már. Ligetkuti Iván (Jogt. Közi. 1899. 29.) ilyen esetben nem engedné meg az igazolást, de a perújítást igen, a mely a H. T. 83. §-a értelmében hat hó alatt lenne előterjesztendő. Ez a nézet azonban nem fogadható el, mert érvényben levő birói gyakorlatunk szerint házassági perben egyáltalán nincs helye perújításnak, a mit ujabban is (pl. 2,578/899, 7,070/899. sz. a.) többször kifejezett a Curia. Vásárhelyi Dániel (Jog 1900. 13 ) felveti azt a kérdést, hogy ha a fél ügyvédjének kézbesitik a H. T. 99. §-a értelmében hozott ítéletet és ez az ítélet tartalmát ügytelével nem közli s a 3 hónapon belül a végitélet meghozatalát nem szorgalmazza; vagy ha az ügyvéd a 3 havi határidő alatt válik a H. T. 127. §. b) és c) pontjában megjelölt ok miatt cselekvő képtelenné: tekinthetőé ez a félre nézve a H. T. 83. §. 2. bekezdésében jelzett erőhatalom által való gátolás; nak vagy sem? A nagykikindai kir. törvényszék mindkét | esetben helyet adott az igazolásnak ; de hogy a Curia milyen j álláspontot foglal el bennük, azt nem tette közé a nevezett j cikkíró Nézetem szerint abban az esetben, ha egyszerű mulasztás forog fenn az ügyvéd részéről, ezt erőhatalomnak minő, siteni egyáltalán nem lehet; — ha pedig az ügyvéd a 127. §. i b) és c) pontja értelmében időközben cselekvőképtelenné válik. j az erőhatalom fenforgása szintén nem állapitható ugyan meg, | mert az erőhatalom (vis major) elfogadott és általánosan ismert fogalma ilyen esetre a legszabadelvübb törvénymagyaj rázat mellett sem alkalmazható, — de erre nincs is szükség, I mert a 83. §. 2. bekezdése szerint szünetel az elévülés akkor, c<ha a házastársat a kereset megindításában cselekvőképtelenség | gátolja» s cselekvőképtelenségnek a beállása a házastárs ügyvédjére nézve: azonosnak tekintendő azzal az esettel ha a