A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 31. szám - Lehet-e perújítással élni a községi biróágtóll a járásbíróság elé vitt ügyekben?

A J kétségtelenül közbüntetést képez, s az 1848 : XVIII., 1872 : VI., 1876 : XIV. törvénycikknek rendelkezéseiből is kitűnik, hogy törvényeinkben közbüntetésül alkalmazott birság a K. B. T. K. 15. §. 2. pontja szerint alkalmazandó pénzbüntetéssel egyértelmű kifejezésként s miként az 1883 : XLIV. t.-c 100., 101. és 108. §- o k egybevetéséből megállapítható, ugyanegy értelemben felváltva is használtatik, s ennélfogva abból, hogy az 1874 : XXXIV. t.-c. 39. e'so' bekezdése a pénzben kiszabandó büntetést pénzbírság szóval fejezte ki, sem a büntető törvénykönyv vonatkozó indokolása, sem az emiitett törvényszakaszok szerinti gyakorlat folytán nem következtethető, hogy a törvény azzal, miszerint a pénzben kiszabandó büntetést pénzbirságnak nevezte meg, azt kívánta volna kifejezni, hogy a zugirászat cselekménye magánbüntetés jellegét viselő birsággal s nem a kihágások büntetéséül alkalmazandó közbüntetést képező pénzbüntetéssel büntetendő; tekintettel továbbá arra, hogy az 1880 : XXXVII. t.-c. a fegyelmi és rendbüntetéssel, tehát a határozottabb értelemben vett birsággal büntetendő cselekményekre vonatkozó előbbi törvények és rendeletek hatályában maradása iránt a 4. §-ban rendelkezett, a zugirászatra vonatkozó törvény hatályában fentartását pedig külön, ugyanazon törvénycikk 5. §-a rendelte el, s ugyanazt a cselekményt kihágásnak minősítette: a törvény emiitett rendelkezéseiből is az következtethető, hogy az É. L. T. a zugirászat büntetésére vonatkozó törvény fentartásáról, a rendbirsággal büntetendő cselekményektől külön intézkedve, a kihágásnak minősített zugirászat cselekményét nem birsággal, hanem a K. B. T. K. 15. §. 2. pontja szerinti pénzbüntetéssel büntetendőnek kívánta megállapítani: ugyanazért a cselekmény minőségéhez s az annak büntetésére vonatkozóan .elhozottakhoz képest, a zugirászat cselekménye miatt az 1874: XXXIV. t.-c. 39. §. első bekezdése alapján kiszabandó büntetés nem pénzbirságnak, hanem pénzbüntetésnek tekintendő s kifejezetten mint ilyen állapítandó meg; minthogy azonban az 1874 : XXXIV. t. c. 39. §. első bekezdése az annak alapján alkalmazandó pénzbüntetésnek behajthatatlansága esetén szabadságvesztésre való átváltoztatását nem rendeli s a zugirászat cselekményét csakis az ismételt visszaesés esetén bünteti szabadságvesztéssel; minhogy az 1880 : XXXVII. t-c. 5. §-a a zugirászat büntetésére vonatkozó 1874 : XXXIV. t.-c. 39. §-át, mint az ügyvédi rendtartás körébe tartozó külön jogszabályt tartotta fenn: ennélfogva az, hogy a törvény a cselekmény jellegének szabatosabb meghatározása végett a zagirászatot kihágásnak minősítette, annál kevésbé szolgálhat alapul arra, hogy a cselekmény elbírálásánál a K. B. T. K. általános rendelkezése s ekként annak a behajthatatlan pénzbüntetés szabadságvesztésre leendő átváltoztatására vonatkozó 22. §-ának rendelkezése is alkalmaztassák, mert az 1880: XXXVII. t.-c. 12. §-a csak az 5. §-ban felhozott azokban az esetekben határozza meg a szabadságvesztés-büntetés miként való alkalmazását, amely esetekben a fentartott külön jogszabály szerint szabadságvesztés büntetés alkalmazásának helye van, ez eset azonban az 1874: XXXIV. törvénycikk 39. §. első bekezdése szerint a zugirászat büntetésénél fenn nem forog, az 1880: XXXVII. törvénycikk 13. §-a pedig csak a 4. és 9. §-ok szerint érintetlenül hagyott törvények és szabályok alapján kiszabott pénzbüntetések szabadságvesztés-büntetésre való átváltoztatásáról rendelkezik; minthogy ezek szerint a zugirászat által elkövetett kihágás oly külön jogszabály alá eső cselekmény, melynek elbírálásánál az arra vonatkozó külön jogszabály rendelkezései alkalmazandók: tekintettel arra, hogy a zugirászat büntetésére vonatkozó 1874 : XXXIV. t.-c. 39. §-a annak első bekezdése alapján kiszabott pénzbüntetésnek behajthatta nság esetén szabadságvesztés-büntetésre leendő átváltoztatását nem rendeli, a zugirászat miatt kiszabott pénzbüntetés behajthatlanság esetén sem változtatható át szabadságvesztés-büntetésre. Kelt Debrecenben, a kir. Ítélőtáblának 1900. évi június hó 16-ik napján tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett a kir. Ítélőtáblának 1900. évi június hó 26-án tartott teljes ülésében. Vádlottak a sértettekkel az első váltót egy 15 frtos áru megrendelési jegye helyett és színlelése mellett kitöltetlenül íratták alá, azonban 100 frtról kiállítva leszámitoltatták ; a második, szintén kitöltetlen váltót a 15 frtos áru fedezeti váltójaként Íratták alá és go frtrol kiállítva az első váltó meghosszabbítására fordították. A kir. Curia a kir ítélőtáblával ellentétben kétrendbeli magánokirathamisitás bűntettében mondta ki bürösöknek a vádlottakat, egyrészt mivel az első váltó kitöltésénél és értékesítésénél nem voltak elhatározva üzelmeik folytatására, másrészt mert nem találhatók fel cselekményeikben a folytatólagosság további kellékei, t. i. a véghezviteli mód azonossága sem. A pestvidéki kir. törvényszék (1899 jan. 19-én 705. sz. a.) K. Gyula és K. Gyuláné szül. S. Ilka a btk. 404. §-ba ütköző és a 403. §. 1. pontja szerint minősülő két (2) rendbeli magánokirathamisitás bűntettében a btk. 70. §. alapján mint tettestársak bűnösöknek kimondatnak és ezért a btk. 404, 403., 71. és 92. §-ai alapján a btk. 96. és 99. §-ai értelmében összbüntetésül 9 (kilenc) hónapi börtönre ítéltetnek. Indokok: A vizsgálat és a végtárgyalás során beszerzett OG 123 átlátok szerint id. E. Sándor és ifj. E. Sándor azt panaszolták, hogy 1895 jul. 21-én az őket lakásukon felkeresett vádlottaknál mint a K. és társa bpesti cég ügynökeinél egy 3 késes dobszecskavágógépet ló frt kialkudott vételár mellett megrendeltek akként, hogy a vételár 3 év alatt lesz törlesztendő. K. Gyula ekkor a napló 10. sz. alatti megrendelési értesítőt állította ki, azt K. Gyuláné névaláírásával ellátta és azt panaszosoknak átadta, mindkét rendű panaszossal pedig ugyanakkor egy noteszkönyvben állítólag a megrendelési cédulát aláíratták. 1895 szept. havában vádlottak ismét megjelentek panaszosoknál és miután kijelentették, hogy a szecskavágógép már Vácon van, de csak ugy lesz a panaszosok részére átadható, ha panaszosok a 15 frt kialkudott vételár fejében egy váltót irnak alá, panaszosok akkor tényleg egy üres váltóürlapot aláirtak és azt vádlottnak a közöttük létrejött azon megállapodás alapján adták át, hogy az 15 frtnyi összegről és 3 évi lejárattal lesz kiállítva. Panaszosok azonban a szecskavágógépet ezek dacára sem kapták meg, hanem a napló 18. sz. alatti 90 frtról szóló váltó alapján, a melyen látható névaláírások valódiságát és kezüktől való származását panaszosok elismerték, — panaszosok 1896 máj. 8-án a váltóösszeg erejéig a bpesti kir. keresk. és váltótörvényszéknél a váci takarékpénztár által, mint a váltó forgatmányos birtokosa által pereitettek. Vádlottak beismerték, hogy 1895 jul. 21-én Veresegyházán panaszosok házánál megjelentek és itt mint a K. és társa bpesti cég ügynökei egy szecskavágógépet 15 frt kialkudott vételár mellett panaszosoknak átadták és hogy mindkét panaszos névaláírását magukkal vitték; csakhogy ez utóbbira vonatkozólag azt vitatják , miszerint panaszosokkal már ekkor egy üres váltóürlapot Írattak alá és hogy a panaszosok által előadott erre vonatkozó megállapodás közöttük már ekkor jött létre. Vádlottak beismerése szerint 1895 jul. 22-én szorongatott anyagi helyzetük következtében a panaszosok névaláírásával ellátott üres váltóürlapot a megállapodás ellenére 100 frtról állították ki és azt a váci takarékpénztárnál értékesítvén, az azért kapott összeget a saját céljaikra fordították. Beismerték vádlottak továbbá azt is, hogy 1895 szept. havában ismét megjelentek panaszos házánál és itt mindkét panaszossal egy üres váltóürlapot Írattak alá és ezt aztán 90 frtról kiállítva 10 frt készpénz lefizetése mellett a benn levő 100 frtos váltó kiadása ellenében mint törlesztési váltót mutatták be a váci takarékpénztárnál. Vádlottak azzal védekeztek, hogy ifj. E. Sándor, a kinek a 100 frtos váltó történetét ekkor beismerték, nekik ezért megbocsátva, a 90 frtra kiállítandó váltóürlapot szívességből irta alá, id. E. Sándor pedig, midőn fia aláírását látta, minden kérdezés és szó nélkül tette ugyanazt. A váci takarékpénztárnak napló 8. alatt fekvő átirata szerint kétségtelen tény az, hogy vádlottak 1895 jul. 22-én a váci takarékpénztárnál egy 100 frtról szóló és panaszosok aláírásával ellátott váltót értékesítették. Minthogy pedig panaszosok maguk is beismerik, hogy a vétel létrejötte alkalmával is aláirtak valamit, a mi a noteszkönyvbe összehajtott váltóürlap is lehetett és mivel vádlottak az első váltó lejárta után, a mikor a törlesztési váltóra volt szükségük, attól, hogy panaszosok nevét a váltóra hamisítsák, idegenkedtek, mert tényleg, habár megtévesztés által is, mégis panaszosokkal íratták azt alá, vádlottaknak azon állítását mely szerint a jul. 22-én bemutatott 100 frtos váltón panaszosok eredeti aláírása volt és hogy a váltót vádlottak csak a panaszosok és közöttük létesült megállapodás ellenére 100 frtról állították ki, bizonyítottnak venni kellett. Tekintettel pedig arra, hogy id. E. Sándor és ifj. E. Sándorné sz. F. Zsuzsanna eskü alatt tett vallomásaikkal bizonyítást nyert azt, hogy midőn vádlottak másodízben vagyis 1895 őszén jelentek meg panaszosoknál, panaszosok a váltót nem mint törlesztési váltót szívességből, nem azért írták alá, mert vádlottak a gép megküldését ígérték, ha a 15 frt vételárról váltót állítanak ki vádlottaknak, e tekintetben tett védekezésük, mint teljesen tarthatatlan, megcáfoltnak veendő annál is inkább, mert e védekezésük roszhiszemüsége N. Pál tanú eskü alatti vallomása alapján nyilvánvaló. Vádlottak beismerése és a most kifejtettek alapján tehát bizonyítottnak venni kellett, hogy vádlottak két izben panaszosok megtévesztésével ravasz fondorlattal írattak alá váltót és pedig 1895 jul. 21-én akként, hogy a noteszkönyvbe összehajtott üres váltóürlapot megrendelési jegy gyanánt, 1895 őszén pedig azzal, hogy az a gép elszállithatása céljából annak vételára fejében történik, íratták alá ; nemkülönben azt, hogy mindkét esetben a panaszosok által aláirt üres váltóürlapot a közöttük létrejött megállapodás ellenére töltötték ki és értékesítették a váltókat. Minthogy pedig vádlottak ezen cselekményei, figyelemmel arra, hogy két különböző időben két akaratelhatározáson alapulnak és hogy a csalás bűntényének alkatelemeit képező beigazolt cselek mények a súlyosabb beszámítás alá eső magánokirathamisitás bűntettével eszmei halmazatot képez és igy különállólag büntetőjogi megtorlás alá nem esik, a btk. 404. §-ba ütköző és a 403. §. 1. pontja szerint minősülő kétrendbeli magánokirathamisitás bűntettét állapítják meg, vádlottakat ezekben a btk. 70. §-a alapján mint tettestársakat bűnösöknek kimondani kellett stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1899 máj. 30-án 5,263. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét részben megváltoztatja ; K. Gyula és K. Gyuláné sz. S. Ilka vádlottakat a btk. 404. §-ába ütköző s a btk. 403. §-a szerint minősülő egy rendbeli magánokirathamisitás