A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 30. szám - Ténymegállapítás a B. P.-ban

A JOG 119 Alperes tagadta, hogy a vagyonbukott czégtó'l fizetést felvett, hogy a fizetésképtelenség beálltáról tudomással birt s védelmére felhozta, hogy a bukott czég ellen fennálló 278 frt. 10 krnyi követelése behajtása végett a peres lépéseket folyamatba tevén, a végrehajtás folyama alatt ügyvédje utján 2. alatti levél alapján értesült, hogy engedménye ellenében egy harmadik személy a fizetést teljesíteni hajlandó, mire az engedményt kiállította és a neki járó összeget felvette. Minthogy pedig ezek szerint nem közadós czég, hanem egy harmadik személy ténye folytán nyert kielégítést, a bukott czég I fizetésképtelenségéről pedig tudomással nem birt, megtámadásnak helye nincsen, miért is felperest keresetével elutasítani és költségeiben marasztalni kérte. Dr. T. S. és B. E. tanuk vallomásával bizonyítva lett, hogy a kérdéses követelést a bukott czég pénzével s annak megbízásából F. |. nevében dr. T. S. ügyvéd teljesítette s így azon alperesi kifogás, hogy a fizetés nem közadös ténye, elesik, mivel dr. T. S. vallomásából az is kitűnik, hogy F. J.-nek mint fizetőnek szerepeltetése és az engedményezés koholt volta is arra irányult, hogy a végrehajtás elkerültessék s az, hogy a bukott cég fizetésképtelensége alatt is e fizetést teljesít, eltitkoltassék. Alperesnek azon védekezése, hogy a bukott cég fizetésképtelenségéről személyesen tudomással nembirt, figyelmet szintén nem érdemel mert a 2. alatti levélből kétségtelenül kitűnik, hogy alperes nevében eljárt M. K. a fizetések megszüntetéséről igenis tudomással birt s miután a képviselt a képviselettel harmadik személyek irányában egy személynek tekintendő s jóhiszeműségének elbirárálásával a nevében eljáró képviselő jóhiszeműsége az irányadó, bizonyítottnak veendő az is, hogy alperesnek a fizetések megszüntetéséről tudomással birnia kelleit annál is inkább, mert a 2. alatti levél szerint M. Sz. ügyvéd a fizetések megszüntetését, az őt helyettesítő dr. B. Gy.-val is közölte, kivel alperes az engedmény kiállítása alkalmából közvetlen érintkezésben állván, e körülményről ez uton is tudomást szerezni kellett. A. B. E. vallomása szerint alperes a fizetések megszüntetéséről azonnal értesítve lett. A fizetés időpontját illetőleg B. E. vallomásával igazolva van, hogy a bukott cég fizetéseit 1894. marc. 21-én szüntette meg, a 2. alatti 1894. márc. 28-án kelt levélben pedig maga alperes képviselője M. Sz. kijelenti, hogy a bukott cég fizetésképtelensége mellett is alkalmas módon a követelést behajtania sikerült, dr. T. S. tanúvallomásából pedig kitűnik, hogy F. J szerepeltetése épp azon célból történt, hogy a már beállott és publikált fizetésképtelenség dacára, a cég fizetéseket teljesít, eltitkoltassék. Ezekből tehát kétségtelenül megállapítható az is, hogy a kérdéses fizetés a fizetések megszüntetése után történt. A nagyváradi kir. ítélőtábla. A kir. Ítélőtábla az elsőbiró" ság ítéletét megváltoztatja, a felperest keresetével elutasítja. Indokok: A felperes azt a jogcselekményt, a mely szerint a közadós az alperesnek megítélt követelését az ennek erejéig már elrendelt, de még nem foganatosított végrehajtás kikerülése végett kifizette, azért támadja meg keresetlel, mert a közadós akkor teljesítette a fizetést, a mikor fizetésképtelenségét az alperesnek bejelentette, ezzel a követelés kiegyenlítési módozatainak megállapítása végett egyezkedett s a mikor fizetésképtelensége a hitelezők lapjában már közzététetett és mert a fizetés a hitelezőkst megkárosító szándékkal történt. A kereset alapját képező ezeket a tényállásokat a bizonyításra kötelezett felperes dr. T. S., S. J. és B. E. tanukkal, ezenfelül a tényállítások közül azt, hogy az alperes a fizetésképtelenségről tudomással birt és hogy a közadóssal követelésére nézve egyezkedett, főesküvel kívánta bizonyítani. Minthogy azonban a felperes bizonyítani meg sem kísérletté, hogy a közadós az alperesnek különben már jogerejüleg megítélt, tehát jogos követelését annak tudomása szerint a hitelezőket megkárosító célzattal fizette ki, sőt a bizonyításra nem is kötelezett alperes azt mutatta ki, hogy a követelést nem a közadós, hanem a követelésnek engedményezése ellenében F. J. fizette ki dr. T. S. vallomása szerint ugyan a közadós megbízásából és pénzéből, a csődnyitás előtt pár hónappal, de hogy az alperes is tudott volna, a felperes ezt bizonyítani meg sem kísérletté, ily körülmények között pedig az, hogy megszüntette-e már fizetéseit a közadós akkor, midőn az alperesnek követeléseit kifizette ? közömbös, tehát megoldást nem igényel, ezen indok alapján a kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával, a felperest keresetével elutasította. A m. kir. Curia (1899. nov. 30. 5,98(.) A másodbiróság ítélete megváltoztattatik s az elsöbiróság ítélete hagyatik helyben, azzal a hozzáadással, hogy az alperes az elsöbiróság által megítélt összegen felül még 16 frt 65 kr. felebbezési költséget is köteles a felperesnek 15 nap és végrehajtás terhe alatt megfizetni. Indokok: A másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával s az elsöbiróság Ítéletét megfelelő indokainál fogva annyival inkább kellett helybenhagyni, mert az alperes által csatolt 2. alatti levél tartalmából is megállapítható, hogy alperes egyrészt tudomással birt a közadós fizetéseinek megszüntetéséről, másrészt pedig arról, hogy a közadós megbízott ügyvéde dr. T. S. által teljesítette és hogy F. J.-nek a követelés csupán színleg abból a célból engedményeztetett, hogy esetleg az igy kifizetett követelést a csődtömeg ellen érvényesíthessék és mert ebből folyóan a jelen esetben a megtámadott fizetés a közadós oly jogcselekményének tekintendő, mely a csődtörv. 27. §. 2. pontja alapján a csődhitelezőkkel szemben hatálytalan. A szenvedő váltóképesség megbirálásánál nem a váltóba utólag beirt kelet ideje, hanem azaz időpont irányadó, a melyben alperes elfogadói nyilatkozatát tényleg vezette a váltóra. (A m. kir. Cuiia. 1899. november hó 29-én 920. sz. a.) A csődbíróság csak annyiban képez ügybiróságot, amenynyiben azok a perek, melyek a csődtörvény által a csődbíróság elé utasíttatnak, az elől el nem vonhatók ; de ez nem zárja ki a polg. tvk. rdts. 5i. §-a második kikezdésének alkalmazását a | csődbíróság előtt folyamatba tett oly perekre nézve, melyek ügybiróság elé nem tartoznak. (A m. kir. Curia 1900. márc. 28. 157. sz. a.) Igaz ugyan, hogy az írásba foglalt szerződési ügyletre nézve első sorban maga az illető okirat az irányadó és a S. E. 73- és 77. §-ai szerint is az alakilag való okirat bizonyítékul szolgál arra, hogy a kiállító a benne foglalt nyilatkozatot tette ; azonban nincs kizárva az ellenkezőnek, nevezetesen annak a bizonyítása, hogy az okirat az ügyleti félnek valódi akaratelhatározását nem tartalmazza; mar penig a szerződést az ügyleti félnek valódi akaratelhatározá^a és ennek megegyezően történt kijelentése alkotja. A kereskedelmi meghatalmazotti minőség jogi megállapítására nem a megbízottnak elnevezése, jelesül annak közvetítő ügynökké nyilvánítása az irányadó, hanem az a jog és cselekvési kör, a melyet a főnök tényei vagy hallgatag beleegyezése következtében az alkalmazott az üzleti forgalomban elfoglal és betölt. (A m. kir. Curia felülvizsg. tanácsa 1900. márc. 15. G. 37. sz. a.) Ha a színlelt megbízott a váltónyilatkozatot a meghatalmazási viszony kitüntetése mellett, a saját nevével nem irta alá; akkor saját személyében el nem marasztalható. (A m. kir. Curia 1900. márc. 28. 43. sz. a.) A váltótörvény 3. § 5. pontja szerint az idegen váltó lényeges kellékét képezi a kibocsátó név vagy cégaláirásar arra nézve azonban, hogy ez aláírásnak az okirat mely részén, vagy helyén kell lennie, tüzetesebb rendelkezés nem tétetvén, elég ha a kibocsátó névaláírása a váltó előlapján a fizetésre felszólítást tartalmazó szöveg alatt van elhelyezve, tekintet nélkül arra, hogy az az elfogadó neve alatt vagy felett van-e ? (A m. kir. Curia 1900. márc. 27. 82. sz. a.) Bűnügyekben. Okirathamisitás okszerű következtetés utján is bebizonyitottnak veendő. A mármaros-szigeti kir. törvényszék (1898 okt. 20. 4,584. sz. a.) A. György vádlott a btk. 401. §-ába ütköző a 403. §. 1. pontja alapján minősülő magánokirathamisitás bűntettében bűnösnek mondatik ki s ezért a btkv. 403. § alapján a btkv. 92. § alkalmazásá. al 6 hónapi börtönre Ítéltetik. Indokok: A vizsgálat adataival s a végtárgyalás során eskü alatt kihallgatott tanuk vallomásával az a tényállás, hogy az 1. ar. sz. a. fekvő M.-Szigeten 1896. febr. 20. kiállított 1896. jul. 26-án lejárt Ty. Vaszali által kibocsátott, A. György által elfogadott s a m.-szigeti takarékpénztárnál prolongált 125 frtos váltón D. Mihály V. A. Mihály és O. Flóra forgatók valamint V. Ilona és A. V. tanuk névaláírása hamisítva van. Bár vádlott A. György ugy a vizsgálat során mint a végtárgyalás alkalmával Írástudatlanságával mentegetőzve tagadta, hogy a váltó hátlapján szerepelt egyének névaláírását hamisította volna, vagy arról tudomással bírna, azt állította, hogy az inkriminált váltót 10 éves kis leányával küldött be távol eső lakásáról a faluba aláíratás végett, de hogy azt kikkel íratta alá nem tudja. Tekintve, hogy vádlott e védekezését elfogadni nem lehet, a mennyiben hihetetlen, hogy 10 éves kis leánya éppen azokkal íratta volna alá, illetve azok neveit irattá volna reá a váltóra, a kik jóval eiőbb vádlottnak girántai voltak, mikor vádolt még csak nem is állítja miszerint kis leányát olyan utasítással, hogy kikkel Írassa alá a váltót, ellátta volna. Tekintve, hogy a váltó hátlapján lévő névaláírásokból első tekintetre is látható, hogy azok egy kéztől erednek, tekintve, hogy a kihallgatott tanuk eskü alatt vallották, a miként az inkriminált váltót aláírásukkal el nem látták, illetve azzal mást meg nem biztak, tekintve végül, hogy csakis vádlottnak állott érdekében a névaláírások meghamisítása, ennélfogva megállapítottnak vétetett hogy a váltón szereplő forgatók és tanuk névaláírásait az írástudatlan vádlott egy ismeretlen társa által hamisította, illetve hamsittatta. Vádlott e cselekménye a btkv. 401. §-ába ütköző s a 403. §. 1. pontja szerint minősülő magánokirathamisitás bűntettét képezi, melyben beszámítást kizáró ok hiányából őt bűnösnek kimondani, s figyelemmel büntetlen előéletére, mint enyhítő körülményre a 92. § alkalmazásával bűnösségével arányban álló büntetéssel sújtani kellett. A debreczeni kir. ítélőtábla (1899. márc. 7. 566. sz. a.) következően ítélt: A kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja vádlottat a vád és következményeinek terhe alul felmenti, s ugyanannak az Ítéletnek a kérdéses váltón levő névaláírások hamisítottnak feljegyzésére vonatkozó rendelkezést mellőzi.