A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 30. szám - Ténymegállapítás a B. P.-ban

JOGESETEK TÁRA FELSüBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 30. számához. Köztörvényi ügyekben. Az örökhagyó végrendeletének megtámadására csak azt illeti meg a kereseti jogosultság, aki az örökhagyó utáni öröklési jogát kétségtelenül beigazolja. Az ideiglenes törvénykezési szabályok szerint a nem ági természetű vagyonban a szülői ágon leszármazók a nagyszülői agon leszarmazokat, ezek pedig az összülók ágan leszarmazokat ez öröklésből kizárják. A szegedi kir. törvényszék (1899 febr. 16-án 22,442. sz. a.) özv. S. Jánosné szül. B. Julianna felperesnek, F. Gyula és neje G. Karolina I. és II. r., az asszonyfai r. kath. egyház III. r. és ilr. K. István IV. r. alperesek ellen végrendelet felvétele, örökösödés és jár. iránti perében következőleg itélt : Felperes keresetével egészben elutasittatik. Az I. és II. r. alperes által feltételesen emelt viszonkereset tárgyában az intézkedés tétele mellőztetik. Indokolás: Annak megállapithatása végett, hogy a felperes a néhai Gy. Mária hagyatékára nézve törvényszerű örökösödésre hivatott-e, a szegedi kir. ítélőtábla 1,817/98. sz. a. hozott végzése értelmében első sorban kiderítendő, hogy felperes az örökhagyónak törvényes vérrokona-e, továbbá, hogy nincs-e örökhagyónak közelebbi vérrokona és hogy a hagyatéki vagyon szerzeményi vagy öröklött s az utóbbi esetben a közös törzstől öröklött vagyon-e ? A H. alatti családi értesítővel, az L., M. és N. alatt csatolt okiratokkal bizonyítottnak tekintendő, hogy a néh. H. Adám neje gyanánt feltüntetett Dongó Katalin és Döngyö Katalin egy s ugyanaz a személy s hogy H. Julianna férj. M. Istvánné, valamint H. Borbála férj K. Adámné testvérek voltak. Az O. P. O. alatt csatolt okiratokkal pedig bizonyítottnak tekintendő, hogy a felperes azonos a hagyatéki iratoknál X. a. fekvő keresztelési anyakönyvi kivonat szerint M. Annától, néh. M. Zsófia M. Mártonné leányától született Julianna nevü leánygyermekkel. Az említett okiratokkal, valamint a hagyatéki iratoknál I—IV. a. fekvő okiratokkal ki van mutatva, hogy a felperes anyja M. Anna és az örökhagyó, néh. H. Ádám és nejénék leszármazói. Annak bizonyítása végett, hogy M. Anna és B. Ferenc házassága által törvényesíttetett, a felperes a hagyatéki iratoknál X. a. fekvő keresztelési anyakönyvi kivonatra hivatkozik, a mely utóbbiban ő mint B. Ferenc és M. Anna leánya van feltüntetve. Ha ezen okiratokkal bebizonyitottnak is vétetnék az, hogy a felperes utólagos házasság által törvényesíttetett, azon esetben sem állapítható meg a hagyatéki vagyonra nézve az ő törvényes örökösödési igénye. Mert azt ugyan nem bizonyították az L és II. r. alperesek, hogy a felperesnél az örökhagyónak e H. ágon közelebbi vérrokona volna, mert azt, hogy a G. "/• a. csatolt keresztlevél szerint született H. István atyja, H. András a közös fölmenőktől, H. Ádám és nejétől származnék, a felperes tagadásával szemben mivel sem mutatták ki. Az azonban a 4 /. alatt csatolt családi értesítővel és a 8 '/. a. csatolt esketési anyakönyvi kivonattal bizonyítottnak tekintendő, hogy az örökhagyónak az édes apai t. i. Györgyi ágon a felperesnél közelebbi vérrokona van, a Gy. Mihály és neje P. Rozáliától származott Gy. Róza férj. Schioni vagy Zsiony Ferencné személyében. Á felperes által a 4"/. a. okirat ellen emelt azon kifogás, hogy a 4 /. alattinak csak a II. rovat alatti Jánosra vonatkozó adata és a III. és IV. a. közölt adatai tekintendők hiteleseknek, figyelembe nem jöhet, mert a most emiitett adatok a győr-belvárosi plébánia által, a többi adatok azonban a 47. alaltin látható hitelesítések szerint a győr szenl-mártoni és illetve a taápi plébánia által hitelesítve vannak. Ezzel a közelebbi vérrokonnal, Gy. Rózával szemben a leiperesnek, ha törvényes születésűnek illetve törvényesítettnek elfogadtatnék is, csak abban az esetben volna örökhagyó vagyonára nézve törvényes örökösödési joga, ha kétséget kizárólag meg volna állapitható, hogy az örökhagyóra a hagyatéki vagyon a vele közös fölmenő, t. i. H. Ádám vagy nejétől háramlóit. Ez azonban meg nem állapitható. A felperes által ennek igazolása végett bemutatott L, M. és N. alatti okiratokkal ez nincs bizonyítva, mert ez okiratokból csak az tűnik ki, hogy a H. család egyes tagjainak voltak Asszonyfán ingatlanai, de hogy a hagyatéki ingatlanok valaha is ilyen H. családi vagyont képeztek-e s ha képeztek is, vájjon örökösöBudapest, 1900. július hó 29. dés utján szállottak az örökhagyó anyjára K. Katalinra: ezek a körülmények az L. M. és N. alatti okiratokból nem tűnek ki. Nem támogatja a felperes e részbeni állításait az S. alatt csatolt községi bizonyítvány sem, mert ez csak azt kívánja tanúsítani, hogy a hagyatéki vagyon nem képezi az örökhagyó szerzeményi vagyonát, hanem annak öröklött vagyona, de hogy ez a vagyon H. vagy nem-e Gy. ágbeli vagyon, azt ez a községi bizonyítvány egyáltalán nem világosítja fel. Ezzel szemben pedig a keresethez C. a. csatolt tkvi kivonat inkább annak megerősítésére szolgál, hogy a hagyatéki vagyon egy ágbeli vagyont képez. Mert a C. a. szerint a hagyatéki vagyonnak s illetve az asszonyfai 183. sz. tjkönyvben felvett ingatlanoknak elébbi tulajdonosai az örökhagyón kivül Gy. Ignác és Gy. Imre voltak, kik a 4. •/• családi értesítő szerint az örökhagyónak atyai Gy. ágbeli vérrokonai voltak, az anyai H. ággal azonban vérrokonságban nem voltak, s illetve hogy lettek volna, azt a felperes nem is állította. De ha egyáltalában nem is volna megállapítható, hogy a hagyatéki vagyon a H. vagy a Gy. ágról háromlott az örökhagyóra, akkor is a felperesnek Gy. Rózával, mint közelebbi vérrokonnal szemben csak akkor volna törvényes örökösödési joga, ha ő a felperes kimutatná kétséget kizárólag, hogy a kérdéses vagyon H. ágbeli öröklött vagyont képez. A felperes azon érvelése, hogy Gy. Róza az 5. •/• alatt csatolt közjegyzői okiratban örökösödési igényéről lemondott s ennél fogva az ő (felperes) örökösödési joga éledt föl, helyt nem foghat, mert az 5 7- alatti ily lemondást nem tartalmaz ; ebben Gy. Róza csak az örökhagyó végrendeletének érvényben maradását kívánja, de nem tartalmaz ez az okirat az örökségi igényről való lemondást arra az esetre, ha végrendelet nem volna, vagy érvényben nem maradna s különben is ha a közelebbi vérrokon, ki a törvényes öröklésre hivatott a végrendeletet nem támadja meg, ebből a körülményből a távolabbi ágbeli vérrokonra ily jogok nem származhatnak. Ily körülmények közt az a kérdés, vájjon M. Anna másik leszármazója B. Ferenc életben van-e még, vagy leszármazó örökösök hátrahagyása nélkül elhalt-e, fontosságai nem bír, ámbár a felperes nem bizonyította azt az állítását sem, — a melyre nézve pedig a bizonyítás szintén őt terhelte, hogy B. Ferenc elhalt. Mindezen okoknál fogva a felperesnek végrendelet nem létében, illetve a végrendelet felvétele esetén sem lévén örökhagyó hagyatékára nézve törvényes örökösödési joga, nem lehet jogosítva arra sem, hogy a végrendsiet érvénytelenítését kérhesse, miért is ő keresetével az I. és II. r. alperesekkel, illetve az ügygondnok által képviselt ismeretlen örökösökkel szemben is kereseti jog hiányának indokából el volt utasítandó. Áz I. és II. r. alperesek viszonkeresetüket csak arra az esetre emelték, ha a hagyatéki vagyon a felperesnek megítéltetnék, a felperes keresetének elutasítása folytán tehát a viszonkereset tárgytalanná válván, e részben az intézkedés tétele mellőztetett. A szegedi kir. itélő tábla által (1899 dec. 20-án 5,419. sz. a.) Az elsőbiróság ítélete megváltoztatik a felperes kereshetőségi joga megállapíttatik és a per érdemileg elbirálandónak kimondatik stb. Indokok: Helyesen állapította meg az elsőbiróság vonatkozó indokai alapján azt, hogy a H. alatti családi értesítőben a néh. H. Adám neje gyanánt feltüntetett D. Katalin, D.Katalinnal azonos, hogy a néh. M. Istvánné szül. H. Julianna és néh. K. Ádámné, sz. H. Borbála testvérek voltak. Helyesen állapította meg azt is, hogy felperes azonos a néh. M. Annának «Julianná> nevű leányával. A védekező alperesek a felperes tagadásával szemben nem bizonyították azt, hogy az örökhagyó anyai ágán a néh. M. Anna, előbb férj. B Ferencné leszármazóin kivül más közelebbi oldalágas rokonai is léteznek. Ily oldalrokonnak nem tekinthető a még életben levő H. István, mert ennek a vérségi kapcsolatot képező közös törzstől a néh. H. Ádámtól való leszármazása bizonyára nincs. Igaz ugyan, hogy a védekező alperesek azt is vitatták és 47- a családi értesítővel bizonyítani, is kívánták, hogy az örökhagyónak az apai ágon a felperesnél közelebbi oldalágos rokonai is vannak, mégis eltekintve attól, hogy az örökhagyó édes atyjának a vérségi kapcsolatot képező néhai Gy. Péterrel való azonossága tekintetében kétely merült fel, ezek az oldalrokonok felperest csak az esetre előznék meg, ha felperes nem bizonyítaná azt, hogy a hagyaték az örökhagyóra az ő ágáról hárult. Minthogy'pedig az S. alatti községi bizonyitványnyal az van bizonyítva, hogy a hagyatékot tevő ingatlanok az örökhagyó