A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 28. szám - A cégbitorlás kérdése a mai jogállapot és a keres. törv. revisiója szempontjából

214 A J igazolni. De sokszor kár egyáltalán nem igazolható, sőt nincsen is kár. De jogsérelem azért mégis követtetett el, mert alperes használta a felperes kizárólagos tulajdonát képező egyéni vagy kereskedelmi nevét jogosulatlanul. Ilyen esetben a múltban már elkövetett sérelem megtorlatlanul marad, dacára hogy azt alperes a jogerős vagy a legjobb esetben a végrehajtató itélet meghozataláig eltelő hosszú ideig folyton minden vagyoni hátrány nélkül elkövetheti mert kárt nem okozván, kártérítést fizetnie nem kell, de a fenti ítéletek valamelyikének meghozatala után a cégbitorlást is abba hagyván, bírságot sem kell majd fizetnie. De ha a cégbitorló egy előzetes és rövid idő alatt kieszközölhető birói meghagyást kap és ha tudja, hogy erre a kereset folytán egy érzékenyen sújtó itélet következik, akkor bizony megfogja gondolni, hogy a birói meghagyás vétele után is folytassa-e a cégbitorlást. Viszont azonban, hogy az állítólagos cégbitorló is meg legyen védve, rosszhiszemű támadásoktól, a kereset megindítását nem csak záros határidőhöz kötném és nem csak feljogosítanám alperest, hogy viszonkeresetileg szorgalmazza annak a megállapítását, hogy az általa használt céget jogosan használja, hanem a kereset megindítására megszabott határidő letelte után arra is feljogosítanám az állítólagos cégbitorlót, hogy az emiitett célból a birói meghagyás kibocsátását kérő ellen önálló keresettel is felléphessen. Nem megfelelő továbbá a mai viszonyok mellett a törvény azon rendelkezése, melylyel a pénzbírság maximumát 500 frtban állapítja meg. Ez maximumnak igen csekély és nem egy cégbitorlónak megérhet egy idegen cég jogtalan használata 500 frtot. A törvény ugyanazon büntetést alkalmazza a cégbitorlóra, mint arra, ki cégét be nem jegyezteti, vagy egyébként nem tartja meg a törvénynek a cégbejegyzésre vonatkozó rendeleteit, sőt a 24. t^-ban nem is állapítja meg kifejezetten ezen büntetést, hanem utal a 21. § ra. De ezen két különböző esetben egyenlő mértékkel mérni nem lehet. Mert a 21. §. esetében elkövetett mulasztás nem oly súlyos természetű, mint egy idegen cég bitorlása és a 21. §. szerinti mulasztó máson sem sérelmet nem ejt. sem másnak kárt magával mulasztása által nem okoz, sőt még önmagának okoz kárt, mert nem részesül a keresk. töi vénynek csupán a bejegyzett kereskedő javára megállapított jótéteményeiben, a nélkül, hogy egyszersmind az ezekre megállapított kötelességektől szabadulna. Föl kellene tehát emelni a cégbitorlás megtorlására a maximum o t. esetleg a maximumot nem is korlátlanul, hanem annak megállapítását a biióság belátására bízni és csak a minimumot megállapítani. Minimumnak pedig a mai 500 frtot venném és ezt magamnak azért nem tartanám, mert a ki a bíróságtól vett indokolt és kellő bizonyítékok által támogatott kérelemre meghozott meghagyás dacára is folytatja a cégbitorlást, az legalább ennyivel sujtassék, hogy pedig a mai maximum nagyon csekély, azt joggyakorlatunk is demonstr Íja avval, hogy dacára, hogy a mai tételes rendelkezés szerint 500 fit már a maximum, mégis rendesen ezen 500 frtot, tehát a maximumot alkalmazza. De nem csak a maximumot emelném fel, hanem a törvényben kifejezetten kimondanám, hogy a kiszabott büntetés annyiszor, a mennyiszer alkalmazandó. Ennek ugyan nem kellene okvetlenül a kereskedelmi törvényben kimondatnia, hanem lehetne ennek esetleg a végrehajtási törvényben is helye, de mindenesetre a végrehajtási törvényben az illető szakasz általános rendelkezései mellett minden felmerülhető kétely eloszlatása végett célszerű lenne majd a végrehajtási eljárás revisiójánál a cégbitorlásról rendelkező szakaszára is kifejezetten hivatkozni Végre egy utolsó rendelkezése a 24. §-nak, hogy a bíróság kérelmére a határozatnak a marasztalt fél költségén leendő közzétételét elrendelheti. Ezen rendelkezésből két dolog tűnik ki. Először, hogy nem határozza meg, illetve nem korlátozza a hírlapok számát, melyben a határozat közzé teendő és másodszor nem impetative irja elő a közzétételt, hanem azt a bíróság belátására bízza. Ezen utóbbit azután ugy alkalmazzák bíróságaink, hogy a hírlapi közzétételt csak azon esetben rendelik el, ha alperest nyilvánvaló rosszhiszeműség terheli. En ezen nézetet nem oszthatom, mert a hírlapi közzétételnek éppen az a célja, hogy a bíróság határozatáról ne csak a közvetlenül érdekelt felek nyerjenek tudomást, hanem az minél nagyobb publicitást nyerjen. Már pedig, ha a bíróság a cégbitorlást megállapította, evvel eo ipso megállapította, hogy felperes sérelmet is szenvedett és ekkor csak indokolt, hogy a sérelmet okozó alperes, még ha roszhiszemüsége nem is annyira nyilvánvaló, hogy saját költségén tegye közzé a sérelem további elkövetését megOÜ gátló határozatot, hogy ez által a távolabbi körök is tudomást vehessenek arról, hogy alperes eddigi eljárása felperesre sérelmes volt és azt jövőben követni többé nem jogosult. De viszont éppen azért, mert alperes rosszhiszeműségének is lehet fokozata, hogy alperes ne lehessen felperes pressiójának kitéve, célszerű lenne delegeferenda a hírlapi közzététel kötelező elrendelése mellett, a hírlapok száma tekintetében a törvénybe a bíróság részére bizonyos általános útmutatásokat is felvenni. Azonban miként a keresk. törv. 24. §-a nem felel meg többé a mai viszonyoknak, éppen oly kevéssé felel meg végrehajtási törvényünk 222. §-a, mely cégbitorlási perekben hozott ítéletek végrehajtásánál alkalmazandó. Mert ezen szakaszt a gyakorlat kapcsolatban a 9. és 10. második bekezdéseivel alkalmazza, vagyis megkívánja, miután a végrehajtási jogot feltételtől függőnek minősiti, hogy a feltétel beálltát és a végrehajtás egyéb feltételeit is igazol)a felperes, melyeket ha közokirattal vagy hitelesített magánokirattal igazolni nem képes, jegyzőkönyvi tárgyalás, tehát egy ujabbi contradictorius eljárásnak teszi ki magát. Tehát a jogaiban sértett fél midőn végre hosszú vajúdás után nyert egy jogerős, vagy legalább végrehajtható ítéletet, hogy ennek foganatot szerezhessen, kénytelen egy esetleg ismét hosszadalmas eljárásnak magát alávetnie, a melynek tartama alatt természetesen a cégbitorlás tovább folyik. Ez kikerülhető lesz, ha az itélet miként fentebb előadtam, nem csak tilalmat állapit meg, és ennek nem követése esetére pénzbírságot, hanem mindjárt feltétlenül a pénzbírságot állapítja meg. De határozottan ki lenne mondandó az is — miként már fentebb is emlitém — hogy a pénzbüntetés a végrehajtási eljárás során megismételhető legyen mindaddig, a mig alperes az Ítéletnek eleget tesz, mert hogy a mai végrehajtási eljárás mellett, a büntetés megismételhető-e és hogy az ujabban kiváltható-e egy egyszerű folyt. kiel. végrehajtást elrendelését kérelmező kérvény alapján, az legalább is kétséges. De e tekintetben még tovább mennék és oly rendelkezést is vennék fel akár a keresk. akár a végrehajtási törvénybe, hogy mindazon cégtábla, üzleti felirat, üzleti nyomtatványok, melyeken a bitorolt cégszöveg rajta van és mindazon eszközök, melyek ezen cégszöveg előállítására szolgálnak, hogy mindezen dolgok elkobozhatok legyenek, mert csakúgy fogunk megfelelhetni a cégbitorlás megakadályozásával elérni kívánt célnak, ha nem csak a már elkövetett cégbitorlást toroljuk meg, hanem a cégbitorlásnak a jövőben leendő elkövetését is megakadályozzuk és a mennyire csak lehetséges lehetetlenné tesszük. A fentiekben óhajtottam a cégbitorlás kérdésében jelenleg létező jogállapotot nagy vonásokkal vázolni és egyszersmind szerény nézetemet előadni, miként volna e,_kérdésben keieskedelmi törvényben revidiálandó. Legtávolabbról sem tartok arra igényt, hogy fent kifejezett nézetem helyesnek tartassék és célomat tökéletesen elértnek fogom vélni az által, ha sikerült kivívnom, hogy igénytelen cikkem alkalmul szo\gált másoknak is arra, hogy címbeli fontos kérdéshez hozzászóljanak. A járásbirósági irodakezelökröl. Irta : TEMMER IGNÁCZ, jbirósági jegyzői irodakezelő Uj-Arad. Igazságszolgáltatásunk egész vonalán napról-napra találkozunk újításokkal és reformokkal, azonban a sok ujitás között nem találunk egyet sem, mely a járásbirósági irodakezelők neveléséről intézkednék. Az 1890-es évek eleje óta, minden olyan kinevezendő dijnoktól, ki tlkvi hatósággal felruházott bíróságba kineveztetik írnokká, megkövetelik a tlkvi vizsga letételét, utóbbi időben pedig testi alkalmatos voltát is, minth i a kinevezendő írnok nem irodai, hanem erőművi munkát teljesítene. A tömérdek pályázat között nem találunk egyet sem, melyben a járásbírósághoz kineveztetni szándékolt Írnoktól a kezelésben jártasságot megkövetelné, pedig a I. U. sz. életbeléptetése óta ugyancsak fontos szerep jut, s mégis azt tapasztaljuk, hogy rendszerint a jbiróságokba olyanok neveztetnek ki, kik soha járásbíróságnál nem dolgoztak, s kiknek a jbirósági ügykezelésről fogalmuk sincsen. Képzelhető tehát, hogy miért van az a sok panasz ugy az ügyvédek, mint a jogkereső közönség, valamint egyes járásbíróságok részéről, mert ha a kezelő helyén van. s érti a kezelést, teljesen kizártnak tartom azt, hogy a darabok feltalálhatók ne legyenek. A helyett tehát, hogy a járásbíróságokhoz kinevezendő írnokoktól megköveteljék a tlkvi vizsga letételét, czélszerübbnek