A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 26. szám - Az örökösödési eljárás reformálása

204 A j o Az örökösödési eljárás reformálása Irta: KELEMEN ERNŐ kir. járásbiró. Kis-Várda. Akkor, a mikor a birák anyagi helyzetének javításáról van szó a törvény hozók előtt, ugy a törvényhozók, mint a kormánynak az állam pénzügyeit kezelő tagja : a pénzügyminister, teljes egyetértésben vannak abban, hogy a helyzet tarthatatlan, a javadalmazás javítandó s ugy a birák, mint az állam tisztviselőinek helyzetén javítani kell. Elméletben ezt megállapítják, de tovább nem mennek. Azaz, hogy valamivel mégis tovább mennek : kimondják, hogy miután pénz nincs, vagy a mi van, az kell a katonáéknak, — az administratió s az általános kezelési és eljárási szabályok egyszerűsítésével s ennek consequentiájakép a személyzet létszámának reductiójával kell segíteni. Hogy azonban miben álljon ez az egyszerűsítés, ahhoz nem igen akar szólni senki, nem különösen általánosságban, nem az egyes tárcák keretében. A ki pedig véletlenül beleszólt és mint erre magában hivatottságot érző cselekedett is, azon a helyen ülvén, a hol erre módja és alkalma, van, sőt kötelességszerüleg is őt terhelvén az egyszerűsítés gondjai, annyira egyszerűsít, hogy a nagy egyszerűsítés végtére még több complicatióval jár, mint az előbbi bonyodalmasnak feltűnő rendszer, - hogy egyebet ne említsek, a lajstromrendszer a mai állapotában, a melynek fentartása mellett idővel alig fogunk egy aktát megtalálni. így a panacea helyett kisebb rangú gordiusi csomók megoldására utalják ugy a kezelőt, mint a jogkereső közönséget. Nehogy az általánosságok útvesztőjébe tévedjek, egy részletkérdést veszek fel és annak az egyszerűsítése módját mondom el, ajánlva az illetékes köröknek figyelmébe és megszivlelésére. Ez az örökösödési eljárás, vagyis az^ 1894 : XVI. törvényben szabályozott eljárás egyszerűsítése, esetleg a törvény revisiójával vagy novellám intézkedésével. Hogy jó-e, helyes-e a mit elmondandó vagyok, azt a hozzáértők bírálják el, de hát ki-ki azzal az eszközzel és ugy szolgálja a közügyet, a milyennel és a hogy tudja, — a ki hasznosabbat is tud, bölcsen cselekszi, ha a nyilvánosság elé bocsátja, hogy igy szemébe tűnjék azoknak, a kik az ideáknak a megvalósítására i s hivatottak. Az örökösödési eljárásnak egyik fölösleges és mégis rendkívül sok munkaerőt absorbeáló rendelkezése a 72. §. és a 73. §. első bekezdésében foglalt «á t a d á s»-ra vonatkozó rendelkezés, a miért is az véleményem szerint novelláris intézkedés utján törlendő volna, miután az átadás tulajdonképen csak egy olyan formális valami, a minek akár joghatálya, akár jelentősége alig van, s lényegileg nem egyéb, mint jóváhagyása s még egyszer irásba foglalása annak, a mir a közjegyző a felek megegyezése alapján már irásba foglalt. A művelt nyugat igyekszik minden perenkivüli ügyet és eljárást elvonni a bíróságok hatásköréből, — mert bármikép egyszerűsítsék is az eljárásokat, a bíróságok nemcsak nálunk — hanem a nyugaton is tul vannak terhelve, — s igyekszenek a bíráknak csakis jogásznak való dolgot adni, s a peres jogkérdések megoldását feladatukká tenni, a mint hogy voltaképi feladatuk csakis az volna. Hogy nálunk mennyi perenkivüli dolog van a bíróságok terhéül hagyva, olyan is, a mit bizony hatóságok vagy hatósági személyek is végezhetnének a jogérdek csorbulása nélkül, azt csak az tudja, a ki velük foglalkozik. Nem fölösleges tehát semmi olyan javaslat, a melylyel ezekből csak valamit is levehetünk a bíróságok terheiből, nem különösen akkor, ha ezzel a más nyakára nem toljuk a munkát s senki vele jogsérelmet nem szenved. Hogy ez a jelen esetben pedig ilyenkép van, az nem szorul bizonyításra. Az átadás, a melyet az 1894 : XVI. t.-c. 72. §-a rendel, csak egyességen alapulhat. Ha nincs egyesség, nincs átadás sem. No már most, ha az örökösök ugy a hagyaték miségére mint annak miként való felosztására megegyeztek s ezt a kir. közjegyző irásba foglalta, azt az örökösök s érdekeltek aláírták, hogy mi indokolja még a felek megegyező akaratának külön birói sanctionálását : azt igazán nem tudh?tjuk s nem tudtunk egyebet kivenni a törvény javaslatának ministeri indokolásából sem, mint azt, hogy a javaslat az «átadás» szót egyedül technikai értelemben használja, azonban az átadás cselekményét sem szótani. sem szorosan jogi értelemben felfogni nem szabad, miután a bíróság sem a tulajdonképi traditiót nem végzi, sem az örökség megszerzéséhez az additio, birói átadás nem szükséges. No de mire jó hát a javaslat szerint az átadás ? Arra, hogy a szerzett jogokat «hatóságilag') is igazolja, a megállapodásokat sanctionálja, s az örökhagyó halálának beálltával átalakult jogviszonyokat rendezze s a jogszerzést nyilvántartsa. Az indokolás két első tétele tarthatatlan és fölösleges. A szerzett jogoknak hatóságilag való igazolása ugyanis benne van a közjegyző előtt felvett hagyatéktárgyalási jegyzőkönyvben. Ki is az a kir. közjegyző ? Vagy hatósági személy, miután a hagyaték tárgyalásában mint a bíróság megbízottja jár el, vagy a scrupulozusok megnyugtatására is legalább is közhivatalnoknak tekintendő (lásd bűnt. törv. 461. §. második bekezdését) és minden esetre «hiteles hely», az a hivatalos egyén, a ki a hitelesítéseket törvény szerint és joghatálylyal végzi. Mint ilyen tehát alkalmas arra is, hogy az öröklés folytán szerzett jogokat nyilvántartsa, alkalmas arra is, hogy azokat igazolj i s az örökösök megállapodásait s jogszerző tényeit hitelesítse s hogy a copf valahogy el ne maradjon : szentesítse, természetesen minden olyan, de csakis olyan esetben, a mikor az érdekeltek minden tekintetben megegyeztek. Az öröklés joga magyar jogunk, vagy helyesebben jogi megállapodásunk szerint ipso iure, minden birói beavatkozás nélkül megnyílik az örökhagyó halálával. Annak megállapítására tehát, hogy az örökség megnyílt, az átadás szintén nem szükséges. A vagyoni viszonyok pedig rendezhetők a kir. közjegyző előtt s azoknak a tényeknek a nyilvántartására, a melyek alapján a vagyon vagy jogszerzés történik, a lépéseket megtsheti a kir. közjegyző is, akár ingó, akár ingatlan vagy vegyes javak vannak a hagyatékban. A fentiek alapján tehát én azzal a javaslattal állok elő, hogy mindazokban az esetekben, a mikor sem a hagyaték «állaga», sem az öröklés joga, sem az osztály kérdése nem vitás s a mikor az összes érdekeltek közt minden kérdésben megegyezés jön létre, mellőzendő volna a hagyatéknak birói átadása, s kimondandó volna novelláris intézkedés utján, hogy ilyen esetekben a felek akaratának hitelesítése, szentesítése, a szerzett jogoknak hatóságilag igazolása, a jogviszonyok átalakulásának rendezése, azoknak hitelesítése s nyilvántartása a szerzett jogoknak, illetve ingatlanoknál a nyilvántartásra vonatkozó intézkedések s megkeresések megtétele a kir. közjegyző dolga s a hagyaték letárgyalásával s a közjegyzőnek a tárgyalási jegyzőkönyvre vezetett hitelesítési záradékával mind ezek el vannak intézve, s a kir. közjegyző a tárgyalási jegyzőkönyvnek hiteles kiadványát vagy kivonatát esetleg a gyámhatóság jóváhagyása után a telekkönyvi hatósághoz olyan megkereséssel tegye át, hogy a telekkönyvi hatóság abból a szerzés módját és cimét, az átírandó javak felosztását könnyen áttekinthesse s a telekkvi bejegyzéseket akadálytalanul foganatosíthassa. Kiszámíthatatlan előnyök hárulnak ennek az elvnek elfogadásából ugy az államra, mint az egyesekre. Az eljárás sokkal rövidebb, sokkal kevesebb munkát igénylő, mert a kétszeres dolgot egyszerre elvégzi, s teménytelen hagyaték átadó végzés megszerkesztésétől, leírásától, kézbesítésétől s az ezekkel járó kapcsolatos bajoktól menti meg a bíróságokat, — az eljárás egyszerüsül, s ez által lehetővé válik a személyzetnek az apasztása s a megtakarított összegeknek a nyomorúságos fizetések javítására való fordítása, — ha ugyan ezt is el nem nyeli valami moles. Hogy az egyesség létre nem jötte esetén a birói beavatkozás szükséges s igy «A J o g» f. é. 14. számában dr. Rónai Sándor kollegám által felvetett s egyéb még revisió utján feltalálható módosításokkal az 1894 : XVI. törvény fentartható volna-e s miképen. azt esetleg máskor vagy mások állapítsák meg. Belföld Dr. Nagy Ferenc államtitkár. Dr. Nagy Ferenc budapesti egyetemi tanárnak kereskedelemügyi minisztériumi államtitkárrá való kineveztetése befejezett tény. A mennyire megtisztelő e kinevezés a hazai jogászságra, mélyen sajnálni kell, hogy a kereskedelmi jog e kitűnő tanárát az egyetemi tanítás jövőre nélkülözni lesz kénytelen. A következőkben adjuk a tudós államtitkár életrajzi adatait. Verseghi dr. N a g y Ferencz egyike Magyarország legkiválóbb szakembereinek a kereskedelmi és váltójogi tudomány terén. Közkézen forgó könyvei és nagyszámú tudományos értekezései dr. Nagy Ferencz bámulatos alapos tudásáról és rendkívüli éles judiciumáról, mély gondolkozásáról tesznek tanúságot. Az uj államtitkár élete delén, munkabírásának teljes erejében levő férfiú, ki 1852-ben Verőcén, Szlavóniában született. Jogi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte és 1875-ben az összes tudományok tudora lett. Kezdettől fogva a tanári pályára készült, melyre