A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 23. szám - Az uj sui generis határper

182 A JOG res judicata erejével bir, mig a sommás eljárás határperénél a döntés nem végérvényes, az ítélet a rei vindicatioval szemben «eo ipso» nem res judicata. A különbségnek gyakorlati értéke nem nagy van. A mezőrendőri törvény értelmében a herce-hurca már az elöljáróságoknál megkezdődik, azután folytatódik a szolgabírónál, azután kerül az ügy bírósághoz, ami majdnem kizárja, hogy a feleknek kedvük legyen még egy külön utu perhez. De ez a különbség egyáltalán nem akadályozhatja a bíróságokat ma abban, hogy egyöntetüleg átvegyék a szerkesztő bizottság megállapodásának lényegét, amely abban fejeződik ki, hogy a bizonyítás a leieket kölcsönösen terheli, — ha a helyes határ és ezzel a tulajdon kérdése a felek között ily módon nem tisztázható, a határ az utolsó egy évi birtoklás és ha ez sem állapítható meg, a vitás terület méltányos és célszerű megosztása alapján határozandó meg. Az aztán mellékes, hogy a felek a rendes utu rei vindicatiót is igénybe veszik-e vagy sem, ettől őket az ítéletben a biróság ez idő szerint nem zárhatja el, nincs is rá szükség, hogy elzárja, mert úgyis kivételes esetben veendik igénybe, s ha ettől a csekély gyakorlati értékkel bíró különbségtől eltekintünk, helyes felfogás mellett a S. T. 1. §-ának m) pontjában említett határjárási és mesgyeigazitási perünkkel ott vagyunk, a hol a szerkesztő bizottság az ő «sui generis» határperével. Utóbbinak egy nagy elméleti előnye lesz az előbbivel szemben az, hogy a határmegállapitás végleges leend. A gyakorlati előny azonban egyebektől függ, t. i. az eljárási szabályoktól. Hiába mondja ki az általános polgári törvénykönyv, hogy a sui generis határper végleges határokat involvál., s utána már más per nem következhetik, ha a döntés előtt az eljárás «pejor medicina morbo», s a mosdó vizzel a gyermeket is kiöntjük. A határkérdésekben van büntetőjogi, közigazgatási s magánjogi elem, tartozhatnak bűnügyi, közigazgatási s polgári perutra, mozgásba hozhatunk óriási költségekkel nagy hivatali apparátusokat, ezek nyakig bele bonyolódhatnak egymás hatáskörébe, a felek között apáról fiúra száll a gyűlölség és a per egy hitvány értékű barázda n iatt és ezt nézi a nagy jogász közönség, a törvényhozás, ugy hogy az embernek kedve volna a Napóleon és Tisza gróf vastag parasztját megkérdezni, hogy mit szól ehez a dologhoz. A magyar paraszt elég fatális hozzá, hogy azt mondja «rosz szomszédság tör >k átok,» s pöröl, veszekszik tovább, pedig az is közmondás, hogy a jó szomszéd többet ér egy rosz atyafinál. Köztudomású a magyar paraszt föld-étvágya és perlekedési hajlama, de ezekben a mesgyeperekben valami különös delicatesse is lehet, mert azt tapasztaltam, hogy még a román paraszt is tűzbe jön, mikor egy talpalatnyi földről van szó, mig nagyobb darab föld elvesztését nem veszi aránylag zokon. Atasznyi szélességű földszalagokért sokszor nemcsak teméntelen pénz és tenta, hanem egy kis vér is folyik, amiért mind kár. Nagy számmal vannak az ilyen ügyek ott, ahol tagosítás nem volt s ahol a parasztbirtok a sok elaprózódás folytán züllésnek indult. Sokszor 10 parcella tesz ki egy holdat, vagy több is. Mikor osztozni kell, a paraszt nem visz mérnököt, mert annak fizetni kell. Ha egy vékás földben háromféle osztályú föld van s háromnak kell rajta megosztozni, mind a három osztályt háromfelé, az egy vékás földet tehát kilenc felé oszt|ák. így aztán töméntelen a mesgye s miután a helyet kímélik, sok helyen csak képzeleti határvonalak léteznek. Hogy ez teljesen exlex állapot, azt bizonyítani jiem kell, s hogy egy ilyen határ melegágya a minden rendű és rangú pereknek, az is bizonyos. Az ilyen perekben a legegyszerűbbek azok, melyekben nagyobb értékről van szó, s melyek az ügyvédi képviseletet is megbírják ; a legcmplicáltabbak azok, a melyekben a határról van szó, a melyeknek tárgya nem bírja meg az ítéleti bélyeget és a biróság kiváltásával felmerült költségeket. Ezekben a perekben a járulékok a fő tárgynak mihamar fölibe kerekednek és sokszor a fő tárgyra még ki tudnának egyezni a felek, de a járulékokra, a költségekre nem tudnak, bár előre láthatják, hogy a költségeket egyik sem kerülheti ki. így megy aztán utána az egy barázdának jobbról is balról is a többi barázda, de a fülemüle füttyét nem engedi egyik sem. Tudatlan, szenvedélyes, vagy rossz indulatú emberek ily- i nemű kedvteléseinek elébe kellene állani, ez pedig csak helyes eljárási szabályok utján lehetséges. A minister ur azt igérte a költségvetési vita alkalmával, hogy a határjárási és mesgye-igazitási és somm. visszahelyezési ügyekben az eljárás az általános polgári perrend keretében lesz szabályozva. Nem ismervén az ezen részekre vonatkozó tervezetet, ahhoz hozzá nem szólhatok, de azt hiszem, hogy némely dolgokat már előie is meg lehet mondani. Egy az, hogy az ilyen ügyekben rejlő különböző, u. in, közigazgatási, büntetőjogi és polgári magánjogi elemek dacára is az ilyen ügyeket egy kézbe kell minden vonatkozásaikkal egyesíteni, s erre legalkalmasabb közeg a sommás biró. Ha az elöljáróság előtti békéltetési eljárást meghagyjuk is, kötelezővé még az sem tehető egynél több indok alapján, de már közigazgatási hatóság elé utalni kötelezőleg a mesgyeigazitási eljárást a polgári per előtt, az már chimaera, felesleges munka, idő s költségpazarlás, az ügynek bonyolítása és mérgesitése A sommás bíró az ügyet minden vonatkozásaiban megoldaná, megállapítaná a magánjogi igazságot, a közigazgatás spherájába tartozó rendet s eleget tenne a megsértett jogrendnek is az által, hogy felruháztatnék oly nemű, vagy kiterjedtebb büntető hatalommal, aminővel már a perrendtartás és végrehajtási törvény némely szakasza szerint bir. Minden ilyen ügyben, illetve legtöbbjében a büntetőjogi momentumok elkallódnak, senki által számon nem vétetnek, pedig ha a polgári per egyidejűleg a bűnügyi eljárást is magában foglalná — ezzel nemcsak az az előny lenne egybekötve, hogy a tulajdon határai erösebb védelemben részesülnének, hanem az is, hogy a birónak szabadabb keze lenne az igazság kutatásánál. A másik pedig az, hogy az eljárásnak lehetőleg statáriális természetűnek kellene lenni, elegendők volnának a keresettel szemben a határozottságra vonatkozó kívánalmak, a jogalap megváltoztatás egyáltalán megengedendő volna, a per és végrehajtás nem voln egymástól elkülönítendő, s az ítéletet nyomon követné a végrehajtás, s felebbvitel csak a jogkérdésben engedtetnék stb. stb. , Mert irányadó szempont csak a közrend fentartása lehet n. gyobb vitális érdekek ezekhez a határügyekhez ugy sem igen fűződnek. Kétségtelen azonban, hogy a határperek élesen megkülönböztetendők lennének a tulajdoni perektől, mert azon anomália könnyen elő állhat, hogytulajdoni keresetek burkoltainak határperekbe, pl. ott, ahol felperes nem akarja beismerni, ho^y szomszédja alperes a vitás területnek birtokában van. mert hiszen a birtoklás pl. erdőnél nagy kérdést képez, melynek nehéz, kétes, szép a megfejté-e — ott indít egy határpert s a rendezési térkép alapján kimutatja, hogy meddig terjed az ő tulajdona, egyszer csak az tűnik ki, hogy a per tárgya néhány holdra rug. Hogy miként történjék a megkülönböztetés az nem tartozik most ide, elég az hozzá, hogy a megkülönböztetés megteendő a sommás visszahelyezési perekkel szemben is és pedig könnyen felismerhető gyakorlati alapon, mert a határperek kivételes anyagi és alaki joghatályai csak ott engedhetők meg, a hol nagyobb érdekekről nincsen szó, éppen ezért a belsőségeknél, az épületeknél, az építkezés által elfoglalt határoknál, a csepegő kérdéseknél stb. talán más szabályok lennének alkalmazandók. Visszatérve a szerkesztő bizottság asui generisn határperéhez, még csak azt az állítást akarom megkockáztatni, hogy szükség leend még egy másik «sui generis» keresetre is. A most szóban forgó «sui generis» kereset ugyanis olyan, hogy a szomszédos parcelláknak — melyek között a határ vitás — a peres felek tulajdonosai, az egyik parcella a felperesé, a másik pedig az alperesé. Ez következik abból, hogy a határmegállapitás végleges s a biró adjudicál, a mi jogi absurdum nem tulajdonosok közötti határpereknél. Már pedig ilyenek között is van határper. A felperes például csak bérlő vagy haszonélvező, a szomszédos parcellát pedig az alperes zálogban biria. A tulajdonosok távol vannak, vagy ismeretlenek, vagy nem akarnak a perbe befolyni. Itt a szerkesztő bizottság sui generis határpere nem lesz helyén, mert a voltaképeni tulajdonosok meghallgatása nélkül nem lehet adjudicálni, s döntésre —legyen az bár csak ideiglenes — -szükség van mégis. Azt hiszem, a szerkesztő bizottság «sui generis» perének