A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 23. szám - Szabadságbüntetéseink reformjához. [4. r.]

180 A JOG végrehajtva s igy a mai szabadságbüntéseknek is van hibájuk. E hiba, vagy e hibák azonban nem oly gyökeresek, nem oly lényegesek, hogy azok miatt az egész mai börtönrendszert el kellene dobnunk, sőt nem is olyan nehéz azokat orvosolni. Csak azzal legyünk tisztában, hogy a büntetés nem tisztán a praeventio eszköze sa criminalitás elleni harcban n e m ez a z e g y e 11 e n eszköz és ne reméljük azt, hogy bárminő büntetési rendszer által a bünt végképen kiirtjuk az emberek közül. Az emberekben nemcsak jó, angyali tulajdonok, de rossz, bűnös hajlamok is hullámzanak s igy amint a legrégibb időben voltak bűnösök, kik embertársaik ellen emelték kezüket, igy egészen természetes, ha ma is vannak és bizton mondhatjuk, hogy jövőre is lesznek, mig csak az ember ember lesz. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor egyes ferdeségekélt, hibákért nem törhetünk pálcát egy oly intézmény felett, mely egy évszázad óta az egész művelt világra elterjedt s amelynek hatását s áldásos eredményeit már eddig is bizton megállapít hatjuk. De legyünk azzal is tisztában, hogy a mai börtönrendszer, a mai szabadságbüntetések nem befejezett, tökéletes rendszer, a melyen már javítani nem kell s nem is lehet. Ellenkezőleg, hiszen a mai börtönrendszer mint Mittelstadt helyesen kimondja, alig egy százados életű, sőt a ma legáltalánosabban elterjedt progresszív rendszer nincs egy évszázados sem. Világos tehát, hogy még sok javítani, sok reformálni való van és lesz a szabadságbüntetések egyes alakjain, hogy azok jobban megfeleljenek a büntetés céljainak. De hogy a mai börtönrendszer, ha jól berendeztetik s kifogástalan írl hajtatik végre, minden elméleti kívánalmat kielégíthet, ugy javító, mint elrettentő hatása lehet, ezt objectiv bíráló meg nem tagadhalja. Azt hiszem, nem szükséges tehát hosszasan igazolnom, hogy a mai börtönrendszer mennyivel előnyösebb a Bruck és társai által annak helyére állítani kivánt deportatio, bűnös gyarmatositás rendszerénél. Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a bűnös gyarmatositás alatt csak a belföldről való elszállítást, a régebbi angol transportation, vagy a francia deportation s a mai relegation intézményét érthetjük, mert csak az áll ellentétben a börtönrendszerrel. A belföldön való gyarmatositás, helyesen az elitélteknek földmivelési vagy építési munkálatoknál való alkalmazása a mai börtönrendszerrel teljesen összefér s annak fejlesztését képezi. A deportatio az említett értelemben nem állhatja ki a kritikát a börtönbüntetéssel szemben, már csak a miatt sem, mert nem oly osztható, mint ez s igy oly általános büntetési nemet, mint a börtön, nem képezhet. Bizonyára bárki átlátja, hogy 1 —2 hónapért, avagy egykét évért sem érdemes valakit egy tengeren tnli tartományba szállítani, már csak a nagy költség miatt sem. De ezenkívül atransportatio már csak hatásának bizonytalansága miatt sem versenyezhet a börtönnel, mert mig a börtön mindenkire egy bizonyos malumot képez, a transportatio sokakra egyáltalán semmi bajt nem jelentene, sőt világlátás szempontjából sokan még vágynának is utána. Végül a gyarmat berendezése végtelen nehézségekkel járna, mert vagy ott is a börtönökhöz hasonló épületeket kell az elitéltek számára emelni, a melybe éjjelre elzárassanak s akkor az egész transportatio nem lesz egyéb, mint a börtönrendszernek egy költségesebb és nehézkesebb formája, vagy szabad egyéneknek kell tekinteni az elitélteket a gyarmaton, akkor pedig az erkölcstelenségre és ujabb bűnözésre nyitunk tág kaput. Nem akarom kétségbe vonni, hogy a transportationak is lehet jogosultsága bizonyos esetekben s ha jól hajtatik végre, jó eredményeket azzal is lehet elérni, mint ezt a francia relegation 15 évi élete bizonyítja,1) de határozottan kétségbe kell vonnunk azt, mintha transportatio, vagy relegatio a börtönbüntetéseket pótolhatná. A legújabb törvényhozások is, melyek a transportatio egyik-másik alakját behozzák, vagy behozni akarják, nem rendes büntetési eszközül, hanem csak a visszaesőkre utólagos (pót) büntetésül fogadják, illetőleg akarják elfogadni; rendes büntetési eszközül azonban ezek az államok is megtartják a börtönrendszert. Ezek alapján, azt hiszem, a szabadságbüntetések elleni elvi számadásokkal végezhetünk. Részemről teljesen indokolatlannak és igazságtalannak tartom a (iszabadságbüntetések csődjé»-nek hirdetését, mert elvi alappal biró elfogadható kifogást, vagy vádat senki sem tud bizonyítani az ellen s elvileg helyesebb, jobb, célszerűbb bün») Lásd : V á m b é r y Rusztem : A relegatio eredményei és büntetési rendszerünk reformja. 1898. 'ól. lap. tetési eszközt azok helyébe senki sem tud ajánlani. A halálbüntetés rendszeréhez való visszatérés, a mit Mittelstadt és Garofalo és több modem <r reálisa iró manapság ismét lelkes pártolásban részesítenek, azt hiszem, nem fog bekövetkezni. Az emberiség haladásra, fejlődésre van hivatva, nem visszafejlődésre. A halálbüntetések prémálása ezen modern íróknál, határozottan reactionárius jelenség, a mit a civilizált emberiség nem fogadhat el. A legújabb törvényhozási munká'atok is ezt mutatják. Az olasz és hollandi btv., a két legújabb európai btv., a svájci és norvégiai javaslatok egy aránt eltörlik a halálbüntetést, a többi btvek (igy a legújabb 1896-iki bolgár btv. is) és javaslatok, ha fentartják is, de csak egykét kivételes esetre. A humanismus és a civilisatio nevében tehát tiltakoznunk kell ama reactionárius áramlat ellen, mely a halálbüntetésnek rendes büntetőjog eszközzé tételét sürgeti s csekélyebb cselekményekért is alkalmazni óhajtaná. Épen igy képtelenségnek tartom a t e s t i vagy b e c s ületbüntetésékhez való visszetérést, melyek az uj reformerek közt szintén buzgó apostolai vannak. Nem álhumanismus, nem kegyeskedés volt századunk liberális férfiainak, egy Mittermayernek, Oszkár svéd királynak, Carrarának, nálunk Deák Ferencuek, Kossuth Lajosnak, Eötvös Józsefnek-, Szem ere Ber alanndc, Horváth Boldizsárnak nemes küzdelme, mely a botbüntetést és a becsületbüntetést kitörölte az európai államok büntetési eszközei közül, hanem a valódi emberszeretet és emberbecsülés, mely nem durva páriának tekintette az alsóbb osztályokat, még ' azok közt a gonosztevőket sem, hanem éreztetni akarta velük is emberi méltóságukat s a büntetési eszközöket is ugy válogatta meg, hogy azok által ne durvítsa el a bűnös lelkületét s ne tegye azt erkölcsileg semmivé, embertársai előtt guny tárgyává. E liberális nagy férfiakra való visszaemlékezéselegendő lehet arra, hogy visszatartson bennünket attól a reactionariusára mlattólis, melyabotésbecsületbüntetésvisszaállitásá'. sürgeti A botbüntetés modern barátai Angliára szeretnek hivatkozni e részben, a hol a botbüntetés tényleg ma sincs eltörölve. Erre azonban megjegyezhető bármennyire mintaszerűek is Anglia intézményei, de igen sok intézménye más állam által nem utánozható, mert csak a speciális angol viszonyok közt van értelme. Továbbá Angliában sok oly copf van ma is életben, melyeket az angolok maguk sem tartanak helyesnek, de conservativismusból nem akarnak eltörölni. Körülbelül ez áll a botbüntetésre is. De ha még ugy áll is a dolog, a mint Aschrott állítja, hogy az angolok ma is őszintén lelkesednek a botbüntetésért s annak szélesebb kiterjesztését tervezik1), ez sem lehet elég érv, hogy ezen inhumánus büntetést visszakívánjuk. A materialismus és a célszerűség ilyen túlzását a mi erkölcsi érzésünk nem veszi be. Hogy a pénzbüntetés egyedüli és rendes büntetési eszközt szintén nem képezhet, erre elég csak rámutatnom. Valam'nt elég csak megemlítenem, hogy a reformerek némelyike a vagyonelkobzást is óhajtaná visszahozni, hogy a középkor büntetési rendszerét egész teljességében visszavarázsolják a 20-ik századba. íme csakugyan nem marad más hátra, mint a szabadságbüntetés, ami rendes büntetési eszközt képezhet s mely a civilisatio mai állapotával a humanismussal is teljesen összefér s tulajdonképen annak sarjadéka is. A szabadság és egyenlőség korszakában elvileg nem is található fel ennél helyesebb és célszerűbb eszköz a büntetésre, s ez az, ami a büntetés jogalapjával és céljával teljes összhangban van. A szabadságbüntetések mellett való ezen határozott állásfoglalásunk azonban nem azt jeienti, hogy a szabadságbüntetések mai alakjait és rendszerét kifogástalannak, tökéletesnek tekintjük. Ellenkezőleg magam részéről is őszintén ki kell jelentenem, hogy a reformot igen is szükségesnek tartom. Miként emiitettem is, már a Mittelstadt kifogásainak egyikét-másikát sem lehet be nem ismernünk, még kevésbé lehet kitérnünk az Aschrott és Liszt kifogásai s kívánalmai elől. Miben állnak e kifogások? Egyfelől abban, hogy a szabadságbüntetések legkisebb, de leggyakoribb alakja az egy-két heti vagy egy havi fogház vagy elzárás büntetés manapság teljesen hatálytalan s miután minden rendszer nélkül hajtatik végre s legtöbbször nem 1) Aschrott: Strafensystem letzten Jahrzehnts. 1896. 49. lap. Gef. in Egland wáhrend des