A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 20. szám - Néhány szó a B. P. 425., 431. és 557. §§-ra vonatkozólag

A JOG 79 folytán a tárgyalásnál való képviseltetése és a csődtörvény 258. §-a szerint helyesen történvén meg, felperes a járuléki kimutatás elkészítési módjára s a kimutatás tartalmára vonatkozó panaszát és kifogásait már az észrevételezési tárgyalásnál, esetleg a járulék kimutatást jóváhagyó végzés ellen használható folyamodás utján tartozott volna érvényesíteni a vele szemben jogerőre emelkedett árulék-kimutatás, illetve az azt jóváhagyó birói határozat meg­semmisítéséhez azonban a kimutatás elkészítésénél előfordult szabálytalanságok és jogsérelmek, még ha ilyennek valódisága be is igazoltatnék, a törvény szerint alapul nem szolgálhatnának. Felperes keresetét arra alapította, hogy ő nem volt az alperesi szövetkezet tagja és ebben a részben első sorban azt hozta fel, hogy ez a szövetkezet törvényellenesen alakult meg és igy jogilag létezőnek nem lévén tekinthető, felperes annak tagjává sem vál­hatott. A keresetnek ezt az alapját azonban tekintettel arra, hogy a szövetkezet jogérvényes birói határozat alapján a kereskedelmi cégjegyzékbe bejegyeztetett és igy mindenkivel szemben a keresk. törvény 224. §-a szerint törvényesen fennállónak tekintendő, Birói figyelmen kívül kellett hagyni. Kétségtelen továbbá az, hogy a mennyiben a perhez csatolt ajánlati lap valóban a felperestől ered, felperes a szövetkezet tagjává vált. Mert az ajánalatilap szerint felperes a szövetkezetnek 10 frtnál nagyobb összegű biztosítási dij ígérete mellett írásban ház­biztosítási ajánlatot tett és miután a szövetkezet azt az ajánlatot 48 óra alatt vissza nem utasította, sőt azt könyveibe bevezette, a biztosítási szerződés hatályos volta a keresk. törvény 468. §-a szerint kifogás alá nem jöhet, továbbá, mert a szövetkezeti alap­szabályok 7. §-a szerint a legalább 10 frtnyi évi dij mellett tör­tént biztosítás ténye a szövetkezeti tagságot megállapítja; végre mert a felperes irni, olvasni tudván, azzal, hogy az ajánlati lapot aláirta, annak tartalma szerint a szövetkezeti alapszabályoknak magát mindenkép alávetette. Az ajánlati lap valódisága esetén felperes tagsági minősége a csőd megnyitása idejében, mely a felperes kötelezettségére nézve mérvadó, kétségtelenül még fennállott, mert az alapszabá­lyok szerint a biztosított a legközelebbi rendes közgyűlésig marad a szövetkezet tagja, a csőd pedig még ezelőtt nyittatott meg. A dolognak ebben az állásában és tekintve, hogy a felpe­res tagadta az ajánlati lapon szemlélhető névaláírásának valódi­ságát és az e részben bizonyításra kötelezett alperes részéről neki erre nézve megkínált főesküt elfogadta, az első bíróság helyesen rendelkezett, midőn a per kimenetelét a felperesnek megítélt főeskü le vagy le nem tételétől tüggövé tette és mivel a biztosítási dij megfizetésével felperes a netalán más által az ő nevében tett biztosítási ajánlathoz a maga részéről utólag hozzá­járultnak tekintendő, a főeskü szövegét a biztosítási dij megfize­tésének tényére is kiterjesztette. ítélete tehát a per főtárgyára nézve az itt felhozott, a perköltségre vonatkozóan pedig az 1868. évi LÍY. t.-c. 251. i;-án aiapuló saját indokolásánál fogva helyben­hagyatott. A m. kir. Curia 11899- évi december hó 27-én 864. sz. a.) következő ítéletet hozott: Mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával a felpe­res semmiségi keresetének feltétlenül hely adatik, az első magyar jégkár biztosító társaság, mint szövetkezet csődügyében 9,786/891. szám alatt hozott járulék-kimutatásnak F. Zsigmondra vonatkozó rendelkezése összes következményeivel együtt hatályon kívül helyeztetik, s az alperes az első biróság ítéletében meghatározott marasztalási összeget feltétlenül tartozik felperesnek megfizetni; köteles továbbá alperes az elsőbiróság ítéletében megszabott idő és ott megjelelt jogkövetkezmény terhe alatt kétszeri felebbezé­sért 17 frt 30 kr. fellebbezési költséget felpereseknek megtérí­teni stb. stb. Indokok: Az 1881. évi XVII. t.-cikk második rész II. címének IV. fejezete értelmében elkészített járulék-kimutatás semmiségi keresettel megtámadható oly esetben, ha a fizetésre kötelezett bizonyítani tudja, hogy a szövetkezetnek, mely utóbb csődbe jutott, nem volt tagja. Tekintve, hogy a szövetkezet alapszabályainak 7. §-a szerint az, ki terményeit jégkár ellen biztosítandó ajánlatot tesz, abban az esetben, ha ajánlata alapján a biztosítási szerződés létreiön és a biztosítás után évi 10 frtnál nagyobb dij fizetendő; a szövetke­zet tagjává válik, a fennforgó jogkérdés elbírálásánál az képez döntő körülményt, hogy a keresettel fellépett, de perközben elhalt F. Zsigmond biztosítási ajánlatot tett-e, vagy nem ? Felperes keresetében tagadta, hogy akár ő, akár az ő meg­bízásából más valaki biztosítási ajánlatot tett, mivel szemben alpe­res csődtömeggondnok F. alatt becsatolta az ügyiratai között feltalált 1,484. sz. ajánlatot, melyen F. Zsigmond névaláírása elő­fordul, s midőn a felperesek részéről az ajánlatnak az ő jogelőd­jüktől, vagy ennek megbízásából való származása tagadásba véte­tett, az alperes tömeggondnok főesküvel kínálta meg a felperese­ket arra, hogy az 1,484. sz. ajánlatot F. Zsigmond sajátkezüleg alá nem irta, sem annak aláírásával mást meg nem bízott. — Felperesek a főeskü megítélése ellen tiltakoztak, de szükség ese­tén azt F. Mihály mint néh. F. Zsigmond egyik örököse elfogadta és letenni késznek nyilatkozott. Tekintve azonban, hogy esküt csak oly személy tehet, ki saját tényében forog, vagy kinek a bizonyítandó tényekről egyéb­ként, de közvetlen tapasztalás utján van tudomása, tekintve, hogy az alperes tömeggondnok arra nézvé, hogy az esküvel bizonyí­tandó ténykörülményekről az állítólagos ajánlattevő F. Zsigmond fiának: F. Mihálynak miképen volna tudomása? a per rendjén adatot fel nem hozott, a kínált és F. Mihály által szükség esetére elfogadott főeskü alkalmazást nem nyerhet. Mivel pedig a bizto­sítást ajánlat tagadott valódiságával szemben bizonyításra kötele­zett alperes a fentebbiek szerint nem alkalmazható főeskün kivül más bizonyítékot nem is ajánlott, s igy F. Zsigmondnak szövet­kezeti tagsági minősége bizonyitatlan maradt, az elsőbiróságok Ítéletének megváltoztatásával felperes semmiségi keresetének fel­tétlenül helyt adni s alperest az alsóbiróságok által meghatározott marasztalási összegen felül a felebbezési költség fizetésére is köte­lezni kellett. Bűnügyekben. Vádlottak a vádbeli csalást azáltal követték el, hogy a mustba vizet öntöttek. Ez a csalás azért vétség, mert a viz ára az 50 frtot tul nem haladta, de hiányzik abból annak a meg­állapítása, vájjon a büntetendő csalás egyik alkotó eleme: a ravasz fondorlat, a sértett mint borkereskedőtől megkívántató óvatosság dacara, már magában a mustnak vizzel vegyítésében vagy mi másban található fel ? Sértett és elsőrendű vádlott közti megbízás viszonyával való visszaélésben felismerhető ugyan a ravasz fondorlatnak az a mérve, mely a büntetendő csalás megállapításához elégséges ; tekintve azonban, hogy vádlott és eladó bűntársa a megbízóját károstó, magának és másnak jogtalan vagyoni hasznot szerző tényéit már végrehajtotta, mielőtt eladó a vételár egy részét jogtalanul felvette és ennek erejéig a sértettet megtévesztette; és hogy elsőrendű vádlott ez által az elért jogtalan vagyoni haszon értékére való tekintet nélkül büntettet képező és igy a csalás vétségénél súlyosabb cselekményt hajtott végre, eladó pedig annak elkövetése után az abból származott haszon biztosítása végett működtek közre: a hűtlen kezelésnek elsőrendű vádiolt a tettese, a megbízás viszonyán kivül álló, de hozzájárulásával a megbí­zottat cselekménye elkövetésében elősegítő eladó pedig annak részesévé vált, melynek folyománya egyszersmind az is, hogy sér­tettel szemben nemcsak a jogtalanul szerzett haszon visszatérí­téséért, hanem az okozott kárért is teljes és egyetemleges fele­lősséggel tartoznak. A debreceni kir. törvényszék (1898. évi dec. 9. 9,159. sz. a.) V. Lajos I., V. Lajosné szül. Sz. Eszter II., B. Mályás III. és U. Gyula IV-r. vádlottakat a N. Mayer sérelmére elkövetett, a btk. 379. §-ba ütköző s a 386. § szerint minősülő csalás vétségé­gében mint a btk. 70. §-a szerinti tettestársakat bűnösöknek mondja ki és ezért I. és Il-r. vádlottakat egy hónapi fogházra, 10 frt pénzbüntetésre és egy évi hivatalvesztésre, Ill-r. vádlottat 2 hónapi fogházra, 20 frt pénzbüntetésre és egy évi hivatalvesz­tésre, IV-r. vádlottat pedig egy hónapi fogházra, 10 frt pénzbün­tetésre és egyévi hivatalvesztésre ítéli stb. Indokok: A bizonyítási eljárás folyamán N. Mayer pana­szos esküvel erősített vallomásával, V. Lajos és B. Mátyás vád­lottak beismerésével bizonyítva van, miszerint N. Mayer 1897. évben kóser bor előállítása céljából megvette I. és 11-r. vádlottak szőlő-termését a lábán, hektoliterjét 14 frtjával. Panaszos a szü­retelés ellenőrzése és a szőllő kitaposása végett megbízottként B. Mátyást küldte I. és Il-r. vádlottakhoz, a ki maga mellé mint napszámost U. Gyulát fogadta fel. A szüretelés eredménye 20 hektoliter lett, azzal a 250 liter vizzel együtt, melyet vádlottak kölcsönös közreműködéssel és közös tudomással a taposás alkal­mával a borba öntöttek. N. Mayer állítása szerint a bor megnyulásódott és megrom­lott; azonban azt, hogy ez által mennyi kára származott, megha­tározni nem tudta; azonban a 250 liter vizet is 14 frtjával fizet­vén meg, ennek valamint a hektoliterenként 1 frt 50 krjával felszámított szállítási dijának, továbbá 40 frt utánjárási költségének megítélését és vádlottak megbüntetését kéri. Vádlottak mindnyájan beismerik, mikép a taposás alkalmá­val 250 liter viz került a mustba, azonban a kezdeményezést és a vizhordást tagadják és kölcsönösen egymásra hárítják. V. Lajos tagadja, hogy egy csepp vizet is töltött volna a kádba. V.-né ezt szintén tagadja és azt állítja, hogy B. Mátyás töltötte a vizet a kádba, U. elismeri, hogy a vizet ő töltötte a kádba, de ezt oda a kútról egy vederben V. és neje hordták. B. Mátyás pedig védekezésül azt hozza fel, hogy őtet V. biztatta és ittas állapotában ő és U. töltötték a vizet a mustba, a mit a kádhoz V.-ék hordtak oda. Tagadja azonban, hogy az ilyképen vizzel felszámított mustért kifizetett többletből, vagyis a 35 frtnak feléből részesült s hogy V.-éktől egyáltalán egy krajcárt kapott volna. Tekintettel V. Lajos és V. Lajosnénak a B. fenti állítását megcáfoló előadására; tekintettel arra, hogy vádlottak beismeré­sével bizonyítva van, mikép a mustba a 250 liter viz az ő közös tudomásukkal és együttes közreműködésükkel került; tekintettel arra, hogy vádlottak a magánvádló.t. ravasz fondorlattal tévedésbe ejtve, ez uton jogtalan vagyoni hasznot szereztek és hogy^ -a cse­lekményük által okozott kár az 50 frtot a bizonyítottak szerint felül nem haladja, őket a btk. 379. §-ba ütköző és a 380. §-a szerint minősülő csalás vétségében a btk. 70. §-a értelmében

Next

/
Oldalképek
Tartalom