A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 19. szám - Makacssági ítélet

150 A JOG ján hozott ítélet nem végrehajtható. Másfelől ugy s. e.-unk 50. szakasza, mint a perrendtartás 111. t?-a, valóság alatt nem érthet mást. mint bebizonyitottsági vélelmet, s igy, ha annak igazi természetét meg akarjuk ismerni, alig marad egyéb hátra.mint a többi bizonyítási eszközök által előidézett perbeli valóságot megvizsgálnunk azon szempontból, vájjon melyikre céloznak az emiitett szakaszok. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt, mire Schwarcz Gusztáv a magyar polgári törvénykönyv codificationális jegyzőkönyveiben figyelmeztet nálunk először, hogy a vélelmek és fictiók nem egyebek, mint utaló jogtételek, melyekkel a törvényhozó röviden kijelenti, hogy bizonyos tényállásra egy más, a törvényben már fixirozott tényállás hatásai alkalmazandók. Kérdésünk tehát az, melyik azon bizonyítási eszköz, a mely által bizonyított tényállás itéletileg ugy hat. mint a makacssági előadás? Eleve kizárandó ezek közül az eskü alatti kihallgatás, illetőleg annak vélelme, mert hiszen akár felperes positiv, akár alperes negatív eskü alatti kihallgatásának is fognók fel, semmikép sem érthetnők, miként akarja a törvény az emiitett vélelem által az eskü alatti kihallgatás és a makacssági előadás joghatásait azonosítani. Nem azért, mert a makacssági előadásnál a bíróság, állandó gyakorlat szerint, az igazolást megadni tartozik, ha abba felperes beleegyezik, már pedig nem állhat a tél egyoldalú rendelkezése alatt, hogy egy eskü alatti kihallgatással megerősített, vagy annak tekintendő tényelőadást önhatalmúlag nem létezőnek nyilvánítson. Hasonlókép állunk a birói szemlével, szakértői szemlével is. E kettőnek tényállása annyira távol áll a makacsság esetétől, hogy már ez sem teszi valószínűvé, hogy a törvény intentiója rájuk utalna. Különben is hamarjában nem tudnék egyetlenegy vonatkozást sem, melyben a szakértői szemle és a makacssági Ítélet közös jogszabályok alá volna vonható, már pedig a törvény nem utal vélelmi szabályban olyan jog tételekre, a melyek nincsenek. A birói szemle, a bírónak közvetlen tudomást szerezvén a tényállásról, szintén nem alkalmas, hogy a fél későbbi egyoldalú tevékenysége azt hatályától megfossza. Ugyanazon érv áll minden bizonyítékra, melynek hatása a törvényben cogens módon van szabályozva. Ez nem azt akarja mondani, hogy azon bizonyitási eszközök, a melyeknek hatása a birói mérlegelés alól ki van véve, mint pl. a közokiratok, hitelesített, vagy perrendszerü magánokiratok sem volnának kérdésünk alá vonhatók. Noha ugyanis ezeknek hatása teljes bizonyító erejű, mégis minden izükben a fél által produkáltattak s igy annak dispositiója alatt állanak, általa visszavonhatok, legalább részben megerőtlenithetők, a fél tőlük elállhat stb. Ugyanúgy vagyunk a tanuk általi bizonyítással is. Leghelyesebbnek látszik azért, felperes makacssági előadására azon vélelmet felállítanunk, mintha azt tanukkal vagy okiratokkal erősítette volna meg. A tanú általi bizonyítás ereje épen ugy mint az okiratok általi, még sokkal inkább áll a bíróság dispositiója alatt, mint a felek eskü alatti kihallgatása, s a mennyiben felperes az igazolást megadná, legfeljebb ugy tekintendő, mint a ki tanúitól, vagy ezeknek eskü alatti kihallgatásától utólag egyoldalulag elállott volna, illetőleg, mintha a felebbezési tárgyaláson beismerte volna, hogy produkált tanút vagy okiratai nem minden tekintetben aggálytalanok. Ebből magyarázható azután az is, hogy a makacssági mulasztás nem változtat semmit a bizonyitási teher szabályain sem. Ha pedig a bíróság felperes ellenzése dacára is megadná az igazolást, e tényállást ugy tekintjük, mintha a fellebezés során felhozott motívumok folytán felperes bizonyítékai megerőtlenedtek volna. Nyílt kérdések és feleletek. (Felelet.) I. Ügyvédi rendtartási ügyekben. Judex-nek az a kérdése, hogy van-e jogosítva be nem jegyzett, vagy az ügyvédi gyakorlattól felfüggesztett ügyvéd saját ügyeiben munkadijat és költséget felszámítani; van-e törvényes alapja annak, hogy a bíróság ezeket megállapítsa ? Ez a kérdés két részből áll: az egyik rész az, a be nem jegyzett ügyvéd vagy a felfüggesztett jogosítva van-e saját ügyeiben munkadijat és költséget felszámítani. Ez a rész tulajdonkép semmi jelentőséggel nem bir.f Mert bárki felszámit hat munkadijat és költséget; ezt senkinek megtiltani nem lehet. Felszámítani munkadíjai és költséget annyit jelent, mint kérni, esetleg részletezve kérni munkadijat és költséget a bíróságtól. Kérni pedig a bíróságtól kiki azt és annyit kérhet, a mit és a mennyit akar. A be nem jegyzett, vagy felfüggesztett ügyvéd is felszámithat, vagyis kérhet munkadijat és költséget annyit, a mennyit akar. Hogy aztán mi lesz e kérelmének az eredménye, attól függ, hogy mikép felel meg majd a bíróság J u d e x kérdésének második részére t. i., hogy van-e törvényes alapja annak, hogy a bíróság a be nem jegyzett vagy felfüggesztett ügyvédnek saját ügyeiben munkadijat és költséget megállapítson. Megpróbáljuk kifejteni, hogy mikép s mi alapon kellene.a bíróságnak Judex kérdése e második részében határoznia: Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 1. §-a a leghatározottabban megjelöli, hogy ügyvédként csak az működhetik, a ki valamely ügyvédi kamara által az ügyvédek lajstromába felvétetett. A be nem jegyzett ügyvéd még nincs felvéve az ilyen lajstromba; a felfüggesztett az — ideiglenesen vagy végleg — már nincs föl véve az ilyen lajstromba, vagy mindenesetre föl nem vettnek, benne nem levőnek tekintendő. Ugyané törvénycikk V. fejezete az ügyvédek jogairól és kötelességeiről beszél s az e fejezetbe foglalt 38. §. azt mondja, hogy az ügyvéd jogosítva van bármely bíróság előtt feleket képviselni. Nyilvánvaló, hogy ez az V. fejezet s ez a 38. §. csak olyan ügyvédről beszél, mint képviselni jogosítottról, a ki Valamely kamara lajstromába fölvétetett, mert hisz ez az 1874.év. XXXIV. t.-c. kiindulási pontja. A ki tehát vagy még nincs, vagy már nincs kamarai lajstromban, az feleket bíróságok előtt nem képviselhess zóval a felek képviselőjének semmiképen sem tekinthető, sőt az 1874. évi XXXIV. t.-c. 39. §-a alapján az ilyen ügyvéd még zugirászkodásért is büntethető, mert mikor e tv. 39. §-a azt mondja, hogy a «ki a nélkül, hogy ügyvéd lenn e» stb., nyilvánvalóan az «ügyvéd» szó alatt e törvény 1. §-a szerint kamarai lajstromba fölvett ügyvédet ért, vagyis képviselni jogosítottat, s olyat nem, a kinek csak ügyvédi diplomája van, de lajstromba fölvéve nincs. Felek képviselője alatt tehát csak kamarai lajstromba fölvett ügyvédet szabad érteni Ha pedig felek képviselője a bíróságok előtt csak ilyen lajstromba vett ügyvéd lehet, eltekintve az egyéb meghatalmazottaktól, a kik másért szintén megjelenhetnek a bíróságok előtt, kivált a S. T. 7. §-a alapján a bíróságok ügyvédnek a más ügyeiben csak ilyen lajstromba vett ügyvédet tekinthetnek. Kétségtelen tehát, hogy másnak az ügyében csak ily lajstromba vett ügyvédnek állapitható meg költség, különösen tekintettel a S. T. 108. §-ára, melyben világosan meg van jelölve, hogy ügyvédek dijai alatt az 1868. évi LIV. t.-c. 252. §-ában említett ^képviselői dijak* értendők. De persze Judex nem arra kíváncsi, hogy a be nem jegyzett, vagy felfüggesztett ügyvédnek akkor jár-e munkadíj, ha mást képvisel, hanem akkor jár-e neki, mikor m a g a lép fel félként a saját ügyében? Én azonban azt hiszem, hogy ez a kettő tulajdonképen egy és ugyanaz. A lajstromba vett ügyvédnek nem törvény, de állandó birói gyakorlat alapján pusztán méltányosságból megítélik a munkadijat, ugy okoskodván, hogy az ügyvéd peresített személye tulajdonképen különálló valami az ö ügyvédi illetve képviselői mivoltától s igy mikor a saját személyében perlekedő ügyvéd megjelenik a tárgyaláson, nem a magánszemély jelenik meg benne, hanem a képviselő, az is vezeti az ilyen joggyakorlatot, hogy az ügyvédek perköltség fizetés veszedelme nélkül ne legyenek perekkel zaklathatok. Ezt a méltányosságot a birói gyakorlat csak a «kép viselőkön* gyakorolhatja, minthogy az 1868. évi LIV. t.-c. 252. §-a csak a képviselők dijait engedi megállapítani, a be nem jegyzett és felfüggesztett ügyvédeken nem, mert azok nem lehetnek «képviselők», bennük tehát, mikor maguk személyében perlekednek, csak a magánszemély lakozik, kinek csak ügyvédi cime van, tényleg azonban — illetve a bíróságok szempontjából — nem ügyvéd, vagy még helyesebben: az 1868. évi LIV. t.-c. szempontjából nem «képviselő». Ezt a «képviselőséget» és ügyvédséget, amazt mint bírósági eljárásra való jogosítványt, emezt mint cimet, egyébként perrendi törvényeink is megkülönböztetik, mert ugy az 1881. évi LIX. t.-c. 12. §-a, mint az 1893. évi XVIII. t.-c. 130. §-a külön szólnak «ügyvédi oklevéllel birokról és külön az «ügyvédekről» vagyis *képviselőkről.» Judex kérdésére mindezek szerint, ugy véljük, kétségleien és feltétlen lehet a válasz: a biróság be nem jegyzett, felfüggesztett ügyvédnek nem állapithat meg költséget. Dr. Szálai Emil, bpesti ügyvéd. II. Judex urnák a «J o g» 18. számában feltett kérdésére van szerencsém a következőkben válaszolni: Az ügyvédi rendtartás 38. § a értelmében az ügyvéd jogosítva van a feleket a hatóságok előtt képviselni, mégis ezen joggal az l.§. értelmében az ügyvédi kamaránál be nem jegyzett, ugy a dolog természeténél fogva az ügyvédség gyakorlatától elmozdított vagy felfüggesztett egyének nem bírnak. Oly törvényes rendelkezés azonban, mely szerint a fent említett egyének saját érdekük képviseletétől is eltilthatok lennének, nem létezik. Oly törvényes rendelkezés sem létezik, mely szerint az ügyvéd, — ha saját ügyében jár el — munkadijának ellenfele