A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 18. szám - Tervezet a tisztességtelen eljárásnak a kereskedelemben való megakadályozására vonatkozó intézkedésekre nézve. [2. r.]

70 A JOG év 1869. években fenforgott, a kereskedelmi forgalmat megakasztó politikai viszonyok tették lehetetlenné és igy a szerződés teljesitésében, «vis major* által volt akadályozva, mert a szerződés teljesitésében vis major által akadályozott fél a vis major alapján csak arra tarthat igényt, hogy a szerződés teljesítése és nem teljesítése miatt öt esetleg terhelő kötelezettségek alól felmentessék, de a vis major nem szolgálhat alapul arra, hogy a vis major miatt a szerződést nem teljesített fél a másik féltől a szerződés teljesítése esetére kikötött előnyöket a maga részére követelhesse. A vis major kifogása azért sem volt elfogadható, mert az üzleti conjuncturáknak bármely okból bekövetkezett kedvezőtlen alakulása nem eshetik a felperes által vitatott erőhatalom fogalom alá. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék (1898. évi július 13-án, 52,762. sz. a.) H. S. és W. cég felperesnek a m. kir. államvasutak cég alperes ellen 404,701 frt tőke és jár. iránti perében a következő Ítéletet hozta: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Az A. a. másolatban csatolt jegyzökönyben fogtalt és a C. a. másolatban csatolt jegyzőkönyv szerint módosított megállapodás azerint felperes kötelezettséget vállalt az iránt, hogy 1888. évi márc. 15-től 1889. évi dec. 31-ig 9,790 tonna sulyu árut fog az egyezményben körülirt adriai—szerb viszonylatokban vasúton elszállítani, alperes pedig kötelezettséget vállalt, hogy felperesnek díjvisszatérítést ad az esetben, ha felperes a meghatározott mennyiségű árut a meghatározott idő alatt elszállítja. Felperes maga is elismerte, hogy ó' a C. a. jegyzó'könyvben meghatározott idő alatt az ott emiitett adriai—szerb viszonylatokban nem 9,790 tonnányi, hanem csak 8,620 tonnányi árut szállított el. n. szerint nem következett be az a feltétel, amelytől a felek közti megállapodás értelmében a dijvisszatérités függővé volt téve. Felperes a dijvisszatérités iránt támasztott kereseti igényt arra alapította, hogy ő a budapest—szerbiai és bécs—szerbiai viszonylatokban, a melyekre vonatkozólag a B. C. a. jegyzőkönyvek szerint szintén dijvisszatéritési igénye volt, többet szállított el, mint a mennyire e viszonylatokban a dijvisszatéritési igény megállapítása végett szükség volt s hogy az e viszonylatokban kifizetett fuvardijaknak az adriai—szerb viszonylatokban kifizetett fuvardijakhoz való hozzászámitása utján kimutatható, hogy az alperes az adriai—szerb és a budapest—bécs—szerb viszonylatokban együttesen annyi fuvardijat kapott, a mennyi mind a két egyezmény szerinti fuvardijvisszatérités megadására elégséges. Felperesnek ez érvelése alaptalan. A fuvardíj visszatérítést a dolog természete szerint csak azokban az esetekben lehet követelni, a melyekre az a szerződés szerint ki van terjesztve és a jelen esetben az A. B. és C. a. szerződések szerint a szállítandó árumennyiség legkisebb mérve mindegyik viszonylatra külön volt megállapítva és a szerződésekben nincs oly intézkedés, n ely szerint az egyik viszonylatban szállított netáni felesleg a másik viszonylatban netán mutatkozó hiány pótlásaként volna számitható. A dijvisszatérités megadásának egyik célja, ha az csak bizonyos viszonylatra nézve adatik meg, az intézmény természetéből folyólag az, hogy a szállítás a meghatározott irányban fokoztassék és miután a felek az A. B. és C. a. egyezményekben nem kötötték ki azt, hogy az egyik viszonylatban elért felesleg a másik viszonylatban számításba vétessék, ennélfogva az A. B. és C. a. céljának azt kell tekinteni, hogy mind a két viszonylatban csak akkor adatik dijvisszatérités, ha az elszállított mennyiség mindegyik viszonylatban az illető viszonylatra nézve megállapított legkisebb mértéket eléri. Felperes a válaszban azt adta elő, hogy a dijvisszatérités alapjaként megállapított 9,790 tonnányi mennyiséget oly áruk szállításával is elérhette volna, a melyek a 125.3 krnyi legkisebb díjtétel alá estek, a mi által a vasút összesen 245.336 franknyi bevételt ért volna el, mig a felperes által tényleg szállított 8,620 tonnányi áru után a vasút tényleg 268,832 franknyi, tehát a legkisebb díjbevételnél magasabb díjbevételt ért el. Azonban ez az érvelés is alaptalan, mert a dijvisszatérités megadásánál nem az az egyetlen döntő körülmény, hogy a vasút nyers díjbevétele fokoztassék és igy magában véve az a körülmény, hogy a vasút a felperes által kiszámított nyers díjbevételt elérte, akkor, a mikor az igény, mint az A. és E. a. szerződések értelmében történt, a szállított tonna mennyiséghez van kötve, a dijvisszatéritési igényt nem állapítja meg. Kitűnik az abból is, hogy a B. a. szerződésben az abban emiitett viszonylatokra vonatkozó dijvisszatéritési igény nem a tonna mennyiséghez, hanem a díjbevételek összegéhez van kötve és igy nyilvánvaló, hogy a szerződő felek célja és a szerződések értelme szerint az egyik viszonylatban kizárólag a vasút által elérendő díjbevétel legkisebb mértéke és a másikban kizárólag a szállított tonna mennyiség legkisebb mértéke tekintendő döntőnek. Alaptalan az a kereseti előadás is, mely szerint a kikötött 9,790 tonnányi mennyiségből hiányzó 1,170 tonna áru fuvardija fejében felperes 8,178 frtot alperes javára akar s/ámitani és a dijvisszatéritési ez alapon akarja igénybe venni, egyrészről, mert ez a számítás csak a nyers díjbevétel pótlásának volna tekinthető, a mi, mint előbb említtetett, a dijvisszatéritési igény megállapításánál a jelen esetben nem döntő, és másrészről, mert felperes e kívánsága annyit jelent, hogy 9,790 tonna szállítása esetére kikötött dijvisszatérités felperesnek annál kisebb mennyiség szállítása alapján 8,178 frt levonásával megadassák, a mi pedig a dijvisszatéritési intézmény természetével és az A. és C. a. szerződések tartalmával ellenkezik, mert az intézmény természete és az A. és C. a. szerződések tartalma az, hogy dijvisszatérités csupán abban az esetben adatik, ha a kikötött legkisebb mennyiség szállíttatott, mig az azon bármi csekély menynyíséggel alul maradó szállítás esetén külön kikötés nélkül a rendes szállítási dijak fizetendők, tehát dijvisszatérités részben sem követelhető. Nem döntő a felperes által vitatott az a körülmény, hogy Sch. Albert min. tanácsos a kereseti követelésre vonatkozólag azt a nyilatkozatot tette, hogy az ügy rendeztetni fog, mert ez a nyilatkozat nem határozott és bizonyított volta esetén sem volna a kereseti követelés elismerését magában foglaló nyilatkozatnak tekinthető. Ennélfogva a kereseti követelés alaptalan lévén, felperest keresetével elutasítani kellett stb. A budapesti kir. ítélőtábla: (1899. évi szept. 27. 2,772. sz. a.) Az elsőbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: Vonatkozólag felhozott indokaiban az elsőbiróság helyesen fejtette ki, hogy az A. és B. alatt csatolt jegyzökönyvek szerint létre jött egyezményekkel létesített szerződések egymástól független külön álló szerződések. Felperesnek az a védekezése, hogy az említett két szerződésre nézve a C. a. jegyzőkönyv szerint létrejött pótegyezményben az A. a. szerződésben emiitett adriai—szerb viszonylatokban felperes által szállítandó áruk mennyisége 9,790. tonnában alperes által önkényesen vétetett fel és ez a mennyiség csak hozzávetőlegesen állapíttatott meg, nem jöhet figyelembe, mert felperes maga' azt adta elő végiratában, hogy a szállítandó árumennyiség az ő ajánlatához képest határoztatott meg 9,790 tonnában és mert a C. a. jegyzőkönyvben foglalt pótegyezmény szerint, melyet felperes a jegyzőkönyv aláírásával elfogadott, a 9,790 tonna árumennyiség az A. a. egyezményben a dijvisszatéritéshez való igény feltételéül kikötött 5,500 tonna helyett, tehát szintén a dijvisszatérités feltételéül van kölcsönös megegyezéssel megállapítva. Hasonlóképen nem méltatható figyelemre felperesnek az az előadása sem, hogy a teljes 9,790 tonna árumennyiség szállítását a Szerbiában az 1888. és 1869. években fenforgott, a kereskedelmi forgalmat megakasztó politikai viszonyok tették lehetetlenné és igy a szerződés teljesitésében «vis major* által volt akadályozva, mert a szerződés teljesitésében vis major által akadályozott fél a vis major alapján csak arra tarthat igényt, hogy a szerződés teljesítése és a nem teljesítés miatt őt esetleg terhelő kötelezettségek alól felmentessék, de a vis major nem szolgálhat alapul arra, hogy a vis major miatt a szerződést nem teljesített fél a másik féltől a szerződés teljesítése esetére kikötött előnyöket a maga részére követelhesse. Helyesen hagyta figyelmen kivül az első bíróság felperesnek az az érvelését is, hogy a B. a szerződés alapján ő a budapest—bécs—szerbiai viszonylatokban több árut szállított, mint a mennyinek szállítására e viszonylatokban a dijvisszatéritési igény megállapítása végett kötelezve volt és hogy az eviszonylatokban kifejezett fuvardíjnak az adriai—szerb viszonylatokban kifejezett fuvardijakhoz való hozzászámitása mellett alperes az adriai—szerb és budapest—bécs—szerb viszonylatokban annyi fuvardijat kapott, a mennyi mind a két egyezmény szerint fuvardíj visszatérités megadására elégséges; mert az egyik viszonylatban szállított netáni felesleg a másik viszonylatban mutatkozó hiány pótlásául az első biróság által vonatkozóan felhozott indokokon kivül a fenforgó esetben azért sem számitható be, mivel felperes részére saját előadása szerint a budapest—bécs—szerb viszonylatokban elért viteldijak után a szerződésileg kikötött dijvisszatérités alperes által már folyósittatott, az e viszonylatokban elért többlet bármely részének az adriai—szerb viszonylatokba való beszámítása esetén tehát a beszámított mennyiség után felperes kétszer részesülne díjvisszatérítésben, a mihez azonban joga nincs. De helyesen mellőzte az első biróság felperesnek azt az érvelését is, hogy alperes az adriai—szerb viszonylatokban a tényleg szállított 8,621 tonna áru után nagyobb díjbevétel tért el, mint a mennyit elért volna akkor, ha a felperes 9,790 tonna legkisebb díjtétel alá eső árut szállított volna, mert jogában állott ugyan felperesnek, hogy a kikötött 9,790 tonna mennyiséget a legkisebb díjtétel alá eső árukból szállítsa, de ha nem ilyen, hanem magasabb díjtétel alá eső árukat szállított, az ezekért fizetett magasabb díjtétel szerint számított fuvardíj alperest a szerződés értelmében megillette, felperesnek a legkisebb díjtétellel való átlag számítása tehát, tekintettel a tényleg szállított áruk minőségére és felperes által beismert magasabb díjtételeire nyilván helytelen alapra van fektetve. Mindezsknél fogva és tekintettel arra, hogy a Sch. Albert ministeri tanácsos által a vitás dijvisszatérités rendezése tekintetében tettnek vitatott nyilatkozat azért sem vehető figyelembe, mert alperes tagadása ellenében felperes azt, hogy a nevezett min. tanácsos kötelező nyilatkozat tételére az akkori kereskedelemügyi minister által, ki a 8,620 tonna szállított árumennyiség után a dijvisszatérités engedélyezését az X. alatti szerint megtagadta, felhatalmazva lett volna, nem bizonyította; tekintettel továbbá arra, hogy alperes az utólagos teljesítésre időhaladékot, ha felperes kért is, engedélyezni nem tartó-