A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 16. szám - Visszavonhatja-e a koronaügyész a semmiségi panaszt?

122 A JOG ki, addig a törvényszéki ügykezelésben mindenesetre járatlan, tanácsvezetéssel nem foglalkozó járásbirák törvényszéki elnökké való kinevezése igen gyakran megtörténik. És eme számadatok mellett a járásbirák panaszkodnak mellőztetésökről. holott miután most már az igazságszolgáltatás súlypontja kétségtelenül a törvényszékeken nyugszik, a kir. törvényszékek birái panaszkodhatnának méltán, hogy a járásbirókkal szemben háttérbe szoríttatnak. Végül még csak annyit, hogy ha a járásbirák a cikkíró által indítványba hozott országos értekezletet megtaitanák, ez a törvényszéki bírák részéről jogos ellenmozgalmat vonna maga után. Ne azon törekedjünk, hogy egymás hátrányára magunknak előnyöket eszközöljünk ki, hanem inkább vállvetve azon igyekezzünk, hogy a bírák és a bírósági tisztviselők nyomorúságos fizetési helyzetének javítását mint elodázhatatlant végre valahára kieszközöljük. Visszavonhatja-e a koronaügyész a semmiségi panaszt? irta: Dr. HEIL FAUSZTIN, kir. közigazgatási biró, Bpest. Hogy a bünv. prdts hatályba lépte óta már több vitás kérdést hozott és még több vitás kérdést fog felszínre hozni, az nagyon természetes, azon csodálkozni nem lehet; ez minden uj törvénynél igy volt és igy lesz. A törvényszerkesztés technikája -még nem haladt annyira, hogy a törvényszöveg minden nézeteltérést a priori kizárna, s lehetetlenné tenne ; sem nem annyira, hogy minden kérdésre, a mely a gyakorlatban felmerül, a törvényszöveg határozott választ tartalmazna. A szerkesztési technika ily tökélye, ha lehetséges .volna is, mint a hogy nem az, legkevésbbé reménylhető hazánkban, a hol még nem látták be, hogy a parlament nem alkalmas codificáló testület, s hogy codexeket a parlamentben részletesen tárgyalhatni nem lehet és nem szabad. No de tegyük mindjárt hozzá — a szerkesztési technika ily tökélye egyenesen lehetetlen és nem is kívánatos. Az élet halad, a tudomány is halad, a jó törvénynek pedig elsőrendű kelléke az, hogy a megalkotása óta felismerésre jutott igazságoknak befogadására képes, gyakorlati érvényesítésére alkalmas, a nélkül, hogy azonnal novelláris kiegészítésre, vagy épp revízióra szükség legyen. Ez pedig a szövegezésnek bizonyos ruganyossága nélkül el nem érhető ; a szövegezés ruganyosságával pedig együtt jár a nézeteltérés lehetősége. A jogéletre termékeny interpretatiónak feladata, a törvényt az abban kétségtelenül elfogadott s érvényre jutott fő- és alapelveknek, s a tudomány által felismert, a törvényből pedig ki nem zárt igazságoknak leginkább megfelelő értelemben magyarázni, a törvényt ezekkel az elvekkel és igazságokkal összhangzásba hozni. Természetesen csak addig, a meddig a törvény szövege ezt megengedi. Ennél a határnál az interpretatiónak megállania és ha addig célt nem ért, a fegyvert letennie kell. Mert ennél a határnál megszűnik a tudomány, s kezdődik a törvényhozás uralma. Ennek az éremnek a másik oldala pedig az, hogy a törvénynek határozott, félre nem ismerhető, félre nem érthető rendelkezéseit az interpretatiónak el kell fogadni, akár tetszik, akár nem. Ezt a rövid bevezetést azért bocsájtottam előre, mert ha nem tévedek, — s azt hiszem, hogy nem tévedek, — azt látom, hogy a bünv. prdts egyes intézkedéseinek értelmezésénél s magyarázatánál hol az egyik, hol a másik elvnek figyelmen kivül hagyását lehet constatálni. A nélkül, hogy a dolog érdemébe bocsájtkoznám. mert az e soraimnak körén kivül esik, ez interpretatió első alapelve szempontjából nem érthetek egyet p. o. a bünv. prdts 437. §-ának azzal az értelmezésével, mely az esküdtszéki intézmény lényegével ellentétben és az ebben az intézményben felismert garanciának jórészben íllusoriussá tételével lehetségesnek tartja, hogy az esküdt bíróságnak felmentő verdict alapján hozott felmentő ítélete anyagi semmiségi ok alapján megtámadható, hogy ez a § jogot ad a kir. Curiának arra, hogy az esküdtbíróság által felmentett egyént elitélje, holott a felmentés a tagadó verdictnek oly elkerülhetlen következménye, hogy p. o. az olasz törvény szerint nem is a bíróság hoz ítéletet, hanem a bíróság elnöke vádlottat felmentettnek jelenti ki. De épp oly kevéssé érthetek egyet a bünv. prdts 385. §-ának azzal az értelmezésével, a mely szerint a § 1. pontjában meghatározott anyagi semmiségi ok kizárólag a büntető törvény helyes alkalmazására van korlátozva, ugy hogy jelesül az, hogy a bíróság az anyagi magánjog szabályait esethg tévesen fogta fel, p. o. a majánjogi szabályok téves felfogásából indulva ki idegen dolognak mondta azt. a mi jogszerint vádlotté, vagy megforditva, s annak folytán vádlottat lopás miatt elitélte, vagy megforditva a lopás vádja alól felmentette. -- nem a büntető törvény alkalmazásából eredő ez a jogi tévedése, nem szolgálhatna alapul az anyagi semmiségi panasznak ; a 385. § 3. bek. értelmében pedig anyagi semmiségi alapjául szolgáló okról csak akkor lehetne szó, ha az eljárt bíróság kifejezetten túlnyomó enyhítő körülményeket megállapított, s a btkv. 92. í?-át még sem alkalmazta, vagy megforditva. dacára annak a megállapításának, hogy túlnyomó enyhítő körülmények fenn nem forognak, a btkv. 92. ij-át még is alkalmazta ; holott nem szenvedhet kétséget, hogy a törvényhozó az által, hogy több külföldi törvénytől eltérőleg, a túlnyomó enyhítő körülményeket az esküdtek hatásköréből elvonta, az első bíróságoknak erre vonatkozó határozatát a felső bíróságok, tehát megfelelő esetekben a kir. Curia ellenőrzése aiá helyezte, eltekintve attól, hogy az az eset, a melyre az ellennézet a kir. Curiának hatáskörét szorítani akarja, legfőlebb mint ítélkezési curiosum. csodabogár, fordulhat elő ! Ellenkezőleg a soraim bevezetésében emiitett második alapelvet félreismeri az a nézet, mely arra a kérdésre vájjon a koronaügyész a semmiségi panaszt visszavonhatja-e? tagadólag válaszol. Pedig ha vannak a bűnvádi perrendtartásnak többféleképpen értelmezhető intézkedései, ezek közzé a szóban forgó kérdésre vonatkozó intézkedése bizonyára nem tartozik. A bprdt. 430. és 383. §. 1. pontja szerint semmiségi panaszszal élhet: «a kii. ügyészség)); a 430. és a 394. foknak egybevetett értelme szerint a curiai ítélet hozása céljából tartott zárt ülés megkezdéséig a bejelentő — tehát ha a kir. ügyészség a bejelentő, a kir. ügyészség semmiségi panaszát viszszavonhatja. Hogy pedig a koronaügyész a kir.ügyészséghez tartó! zik, azt az 1871. évi XXXIII. t.-c. 2. §-a kifejezetten megmondja ; s ezen a birói és ügyészi szervezet módosításáról szóló 1891. évi XVII. t.-c. mit sem változtatott. A kir. ügyészség által bejelentett semmiségi panaszt tehát a koronaügyész, mint a kir. ügyészségnek a kir. Curia mellett képviselője, a törvény kifejezett rendelkezésénél fogva igen is visszavonhatja, s a most idéztem törvényszakaszokból ezt és csak ezt kell és lehet kiolvasni, akkor is ha vissza nem megyünk a kir. ügyészségnek intézményi jellegére, a melyet a francia processualisták azzal fejeznek ki. hogy: «Le ministére public est un et indivisible» a kir. ügyészség egy és oszthatlan. De a bünv. prdt. 430. §-a szerint annak 396. §-a is a semm. panaszra «megfelelően» alkalI mázandó. A koronaügyésznek erre alapított deductióját a Jogt. Közlöny 13. számában azzal akarja elütni, hogy ez a deductio tisztán technikai törvénymagyarázaton alapul ; s ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a «megfelelő alkalmazás)) alatt érteni kell a 396. §-ban foglalt szabvány alkalmazását annyiban, a mennyiben a koronaügyészség külön állásával összefér. Nagyon érdekes lett volna, ha a Jogt. Közlöny e tételének alkalmazásával kifejtette volna, hogy a bprdts. 396. §-át a sem. panasz esetében hogy kell alkalmazni, mert hogy valahogyan alkalmazni kell, ahhoz, miután a törvény kifejezetten rendeli, kétség nem férhet. A 396. §. a következő intézkedéseket tartalmazza : 1. Azt, hogy a «felebbezés» és indokolása az ügy irataival együtt felterjesztendők «a kir. Ítélőtáblához)) ; 2. azt, hogy ha az Ítélet egyedül a kir. ügyészség részéről van a vádlott terhére «felebbezve», az ügy iratai a «kir. itélőtábla» mellett működő «főügyésznek» küldendők meg; 3. Hasonlag jár el a «kir. Ítélőtábla)), ha az itélet a többi «felebbezéseknek» a felterjesztés után történt visszavonása folytán a vádlott terhére egyedül a kir. ügyészség részéről maradt «felebbezve». 4. A «főügyész» az iratokat, a mennyiben a «felebbezéshez» hozzájárul, ennek felemlitésével a «kir. ítélőtáblához)) teszi át. ellenkező esetben annak kijelentésével, hogy a «kir. ügyész» «felebbezését» visszavonja, visszaküldi a törvényszékhez, illetőleg a «kir. ítélőtáblához)). 5. A § nak 3-ik bekezdése a felterjesztés tartalmára; 4-ik bekezdése a feleknek a felterjesztés megtekintését s másolatban kivehetését tárgyazó jogokra vonatkozik. Midőn tehát a 430. §. szerint a 396. §., tehát az egész 396. §. a semm. panaszra megfelelően vagyis «mutatis mutandis» alkalmazandó, mit jelenthet ez a 4. első pontban reprodukált rendelkezésekre vonatkozólag mást, mint azt, hogy a «felebbezés» helyett a semmiségi panasz; a «kir. itélőtábla» helyett a kir. Curia; a <(felebbezve» helyett «semmiségipanaszszal)) megtámadva; a «főügyész» helyett a koronaügyész; a «kir. ügyész» helyett a kir. ügyész, illetve a főügyész, (mert ez is élhet a 430. §. szerint semmiségi panaszszal) értendő. Ha nem ezt jelenti, akkor a 430. §. rendelkezésének a 396. §• 1 és 2-ik bekezdésére vonatkozólag nincs értelme, mert ez a két bekezdés másképen absolute nem alkalmazható ; pedig hogy ez a két bekezdés a semm. panaszra nézve szintén alkalmazandó