A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 10. szám - A birtok jogállása a német birodalmi polgári törvénykönyv rendszerében. 2. [r.]

Ti Pedig mi tagadás benne: az uj tervezet a tiszta engedélyezési rendszert akarja meghonosítani a biztositási társaságok alapításánál, ha nincs is elég bátorsága arra, hogy ezt világosan és őszintén be is vallja, és kimondja, a mint az osztrák, porosz vagy svájci biztositási rendelet illetve törvény teszik. Az előbbi azt mondja világosan, hogy «biztositási vállalatok alapításához állami engedély szükséges.)) Az utóbbi pedig olykép tejezi ki az engedélyt, hogy «a szövetségi tanács engedélye nélkül magánvállalatok biztositási üzleteket nem kezdhetnek.)) Ellenben az uj biztositási törvénytervezet mi tesz ? Miután nyolc szakaszon át sok mindenféléről meglehetős rendszertelenséggel intézkedett, a 9. §-ban azután megállapítja hogy «ha a biztosító vállalat a 4. és 5. §-ok kívánalmainak eleget tett és ha az alapszabályok úgyszintén az üzleti terv a törvénynél: megfelelnek és a kiszámítások (milyenek ?) is helyeseknek bizonyulnak, az állami biztosító hivatal a biztosító vállalatoknak erről igazolványt állit ki. Ilyen igazolvány nélkül sem a biztosító magánvállalat cége be nem jegyezhető, sem a biztositási üzlet meg nem kezdhető». Az «igazolvány» kiadása nélkül tehát a biztositási vállalat nem jegyezhető be, tehát meg nem alakulhat és üzletét sem kezdheti meg. Ezen igazolvány tehát nem más, mint a fügelevél, melylyel szemérmetesen takargatják a meztelen engedélyezési rendszert. A tervezet alapelve tehát mégis csak a puszta engedélyezés elve, amit pedig hiába burkolgatnak Ha már most a dolog igy áll kérdjük mily módon egyeztethető ez össze a keresk. tv., a részvénytársaságoknak és szövetkezeteknek és különösen a biztosító vállalatoknak megalakulására, cégbejegyzéséri vonatkozó intézkedéseivel. Ugyanis a tervezet 4. és 5. §-ainak «kivánalmai» melyeknek telj:sitésétől függővé teszi a 9. §. a biztositási vállalat alakulását és az üzemmegkezdését, tehát az engedélyt, pontos összehasonlítás után lényegileg ugyanazt tartalmazzák, a mit a keresk. tv. 149, 157, 158, 159. §-ai és a biztosító vállalatokra nézve a 454. §. A mit a tervezet a 4. §-ban «üzleti terv»-nek nevez és minek tartalmát a 8. §-ban tüzetesen körülírja, annak a kimutatását lényegileg ismét már a keresk. tv. 455. §-a is tartalmazza és azoknak a törvényszéknél leendő beterjesztését, bemutatását meghagyja. Már most méltán kérdhetni, mily viszonyban áll a törvény által már amúgy is bekivánt és kimutatandó adatok beterjesztése, a biztosító hivatalnak bemutatandó adatok beterjesztése iránti intézkedéssel. Méltán kérdhetni, ha a töivényszék azokat helyeseknek és kielégítőknek elfogadta, változtathat-e e;eken a biztosító hivatal? Azon körülményből, hogy a tervezet 9. §-a azt írja elő. hogy csak ezen adatoknak hozzá való beterjesztése után adható ki az «igazolvány» és csak ezen igazolvány alapján kérhető a biztosító vállalat bejegyzése, következtetni kell ugyan, hogy a cégbejegyzést megelőzőleg kell azon adatokat a biztosító hivatalnak bemutatni, de akkor nyilt kérdés marad megint, kell-e még azon felül azokat a törvény értelmében a törvényszéknek i s bemutatni, vagy elegendő erre az igazolvány ? Minderről bölcsen hallgat a tervezet. A kulcsa mind ezen érthetetlenségeknek abban fekszik, hogy a tervezet az osztrák rendeletből vette át legnagyobb részt, mondhatni egészben az összes intézkedéseit, néha szóról szóra, néha szabad fordításban, 'Inéha helyes össze függésben, néha össze-vissza hányva rendszer nélkül az illető intézkedéseket, melyek azonban az osztrák rende'etben mind azon legfelsőbb vezérelvből vannak levezetve, és ahoz alkalmaztatva, hogy a biztositási vállalat alapítására államiengedély (staatliche Concession) szükséges. Ott a biztosító társaságok ügye nincs ugy törvényben szabályozva, mint nálunk. Ott tehát nem kellett összhangot teremteni a már fennálló intézkedések közt, mert ezen intézkedéseket csak a rendelet szabályozza. Ezen ellentét az osztrák és a hazai törvényhozási intézkedések közt a biztosító vállalatok tekintetében, melyet a tervezet figyelmen kivül hagyott, tehát azon forrás, melyből leszármaztatni kell a tervezetnek fent érintett zavaros dispositióit. Concessio és legalitás két ellentétes elv, melyet együvé gyűrni nem lehet. Pedig ezt a lehetlenséget kísérli meg a tervezet. A birtok jogállása a német birodalmi polgári törvénykönyv rendszerében. Irta : dr. PLOPÜ GYÖRG i", kir. ítélő táblai bíró, a felső-vissói király járásbíróság vezetője. Bármennyire is törekedett a jogtudomány arra, hogy a birtok fogalmának praecis definitióját felállítsa, az nem sikerült, és alig lehet remény rá, hogy ezen törekvés a teljed sikert elérje. Oka ennek főleg abban keresendő, hogy a birtok fogalmának idő- és térbeli egyes főbb mozzanatai annyira differálnak, hogy azokat egy közös ismérv alá vonni nem lehet; igy : hogy egyebet ne említsek, a birtok keletkezését, gyakorlását, nyugvását és megszűnését együvé fogni, egy fogalomba önteni, vagy megfelelő körülírással egy definitioba foglalni meddő és céltalan kísérletnek bizonyult. Az objectiv elvi álláspont meggyökerezésével a praecis definitióra való törekvés nagy mértékben apadni fog, mert ezen vezérirány tárgyias felfogása gyakorlatilag tesz bizonyságot arról hogy ama törekvés teljesen céltalan és gyakorlati fontosság nélkül való elméleti kísérlet. A német birodalmi polgári törvénykönyv van hivatva a gyakorlatban, az él«it kiapadhatatlan és variatiokban rendkívül gazdag viszonyaiban érvényt szerezni az objectiv elvi iránynak, ez által pedig a subjectiv elvi álláspont jogosultságát és fontosságát a helyes és illő mederbe terelni, és végül a két elvi irányt egy egészszé, egymást kiegészítő complexummá olyképen egyesíteni, hogy mind a kettőből a lényegtelen részek kiküszöböltessenek, és az ellentét „k kiegyeztetésével a lényeges részek ugy a jogtudomány, mint a gyakorlati élet érdekében összeforrjanak. Ezen fontos és nagy horderejű feladat a most hatályba lépett német birodalmi polgári törvénykönyvnek jutott, a mely a létező többi törvénykönyvektől eltérőleg mellőzi a birtok fogalmának meghatározását, mert ezt a gyakorlat teljesen felesleges és céltalan intézkedésnek bizonyította, hanem derínitió helyett annál praecisebb módon határozza meg a birtok szerzésének és megszűnésének mozzanatait, ez által pedig céljának és rendeltetésének tökéletesen eleget tett; mert egyrészt a törvénykönyvbe nem valók a grammatikai alapon nyugvó elméleti definitiók, másrészt pedig a birtok szerzésének és megszűnésének körülményes meghatározása a gyakorlati élet követelményeire teljesen elégséges. A német birodalmi polgári törvénykönyv a birtok lényegét, súlypontját, feltétlen követelményét a dolog fölött való tényleges hatalomban testesiti; tehát a detentiót, a birlalást általánosítja, intézménynyé emeli és mint tényleges állapotot eo ipso birtokká minősiti! Ha a német birodalmi polgári törvénykönyvnek ezen objectiv elvi álláspontja a gyakorlatban a tüzpróbát sikeresen ki fogja állani: a Savigny-féle subjectiv iskola elveszti dogmaszerüvé megkövesedett varázserejét és az objectiv el </ szolgálatába fog szegődni, hogy ennek segédeszköze, alkatelemévé legyen ott, a hol a detentiohoz, a tényleges hatalomhoz, az akaratnak minősített foka szükséges speciális cél elérése végett. Az előjelek, az előzmények és tények alapos garantia arra nézve, hogy a német birodalmi polgári törvénykönyv a hozzáfüződő nagy várakozásoknak teljesen meg is fog felelni; mert az oly gonddal és oly minutiosus körültekintéssel egyesíti a jogtudomány és a gyakorlati élet legkifejlettebb követelményeit, hogy az ember, s főleg a gyakorlati jogász jogérzéke megnyugvással néz a törvénykönyv körútja elé és bizton reméli, hogy abból megizmosodva fog kikerülni. Miként hangsúlyoztam, a német birodalmi polgári törvénykönyv a birtokot a dolog fölött való tényleges hatalomban concentrálja és ez által magát a detentiót birtokká általánosítja. Ezen általánosítás dacára azonban a törvénykönyv nem fogadja el a tényleges hatalom exclusivitását a maga merevségében, hanem azt a tényleges hatalmat hol korlátolja olyként, hogy fenforgása nem képez birtokot (Dienerbesitz), hol kiterjeszti akként, hogy nyers tényleges hatalom nélkül is megállapítja a birtok létezését (mittelbarer Besitz), hol végül azt az akarattal, a birtokosi akarattal, az animus dominivel kibővíti (Eigenbesitz). Ebben van a német birodalmi polgári törvénykönyvnek óriási erőssége; ebben fekszik a leghatalmasabb oszlopa és legvertezettebb oldala a gyakorlatban teendő nagy útjára és abból diadalmasan leendő visszatérésére; mert az exclusivitásokat kerüli és a gyakorlati élet igényeit éppen szabályainak és rendelkezéseinek rugalmasságánál és alkalmazkodási képességénél fogva minden irányban kielégíteni törekszik.