A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 8. szám - Bolgár igazságügy. 1898-1899. [4. r.]

A J Sem a sommás eljárásról rendelkező i8g3 évi XVIII. t.-c. sem az 1868: LIV. és az 1881: LIX. t.-c. nem tartalmaznak oly rendelkezést, mely a különben sommás perutra tartozó peres ügyeknek rendes uton való tárgyaiásat feltétlenül kizárná. Ha alperes a biroság illetékessége ellen kifogást nem emelt, amennyiben oly eset, melyre nézve a perrendtartás 8. és 53. !?-ai értelmében a rendes birói illetőségtől eltérésnek helye nincs, fenn nem forog : a perrendtartás 51. § ánal fogva a nem illetékes bíró is illetékessé válik. ( A m. kir. Curia felülvizsg. tanácsa 1899. október 11. 756 99. sz. a.) A kötelesrész kiszámításánál csupán az elajándékozott, a kötelesrészre jogosítottnak egyébkent előre kiadott és az örökhagyó utan hagyatékul maradt vagyonértékek vehetők számba. (A m. kir. Curia felülvizsg. tanácsa 1899. dec. 21. 3581. sz. a.) Az apának természetes gyermeke eltartása iránti kötelezettsége a nemzés tényén alapul, ez az őt illető kötelezettsége az apan kivül álló mas egyénre, külön kikötés nélkül és a nemzés ténye körüli büntetendő cselekményen kivül, csak mint hagyatéki teher, vagy mint esetleg valamely vagyonnal jaró teher szállhat át. A természetes apának tartasi kötelezettségét a természetes apa további rokonaira, illetve szülőire kiterjeszteni nem lehet. (A m. kir. Curia felülvizsg. tan. 1899. dcc. Ki. 1. G. 477. sz. a.) Az ujitott perben, a mennyiben a perújításnak hely adatott, nemcsak a marasztalt újító alperesnek áll kötelességében bizonyítékait előterjeszteni, hanem felperesnek is kötelessége az eredeti váltót, a melynek alapján az alapperben pernyertes lett, szükség esetére felmutatni, feltéve, hogy az még az ö birtokában van. (A ni. kir. Curia felülvizsg. tanácsa 1899. dec. 21. 848. sz. a.) Annak elhatározása, hogy a szegényjogon perlekedő által nem adott bélyeg és Ítéleti illeték mily esetben melyik peres fel által térítendő meg a kir. kincstárnak, nem a birói hatáskörbe, hanem a pénzügyi hatóságok hatáskörébe tartozik. (M. kir. Curia 18.19. dec. 9.1. G. 4-56 ) A férj az anyagi jogszabály szerint akkor kötelezendő hejének külön eltartására, ha a különélést az ő sérelmes viselkedése okozta, de ha a kereseti jog keletkezését illetően a férj sérelmes viselkedése fenn is forog, az együttélés visszaállításának esetleg útjában álló körülmények is megbirálandók, következőleg, ha a házastársi együttélés a férj viselkedésénél fogva is szakadt meg, a férj nincs elzárva annak bizonyításától, hogy a nö a külön tartásra vonatkozó jogát időközben beállott vétkessége következtében nem érvényesítheti, mivel ha a különélő nö a különélés alatt más férfival lép benső viszonyba, a férj arra. hogy nejét visszafogadja, vagy üzt külön eltartsa, nem kötelezhető. (A m. kir. Curia felülvizsg tan. 1899. dec. 11. I. G. 468. sz. a.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Felperes mint a közadósnak kereskedelmi alkalmazottja, ebbeli minőségében a közados által létesített ügyleteknél egyedül és kizárólag csakis a közados érdekeinek megfelelően tartozik eljárni és épen ezért azokért az ügyletekert, illetve azokért való közbenjárásáért, melyeket a közadós másokkal kötött, a másik féltől a maga javára a közadós hátrányára szolgálható vagyoni előnyök biztositásat már az állásánál fogva köteles tisztesség szempontjából sem fogadbatjael főnöke beleegyezése nélkül. A debreceni kir. törvényszék mint csődbíróság (1898. dec. 31. 19,079. sz. a.i P. Lipót felperesnek, L. Sámuel csődtömege alperes ellen 240 frt töke és jár. iránti perében a következő i t életet hozta: Felperes keresetével elutasittatik. stb. Indokolás: felperes keresetében maga beismerte,miszerint ö az 1897. év január végén csődbe jutott L. Sámuel debreceni kereskedőnél havi 80 frt fizetés mellett mint utazója rendes alkalmazásban volt. A tárgyalás során pedig beismerte azt is, hogy L. Sámuel csődbe jutása előtt mintegy 10 nappal árukészletének legnagyobb részét a leiperes és F. Samu közvetítése mellett D. Adolf budapesti lakosnak eladta s hogy az eladást megelőzőleg j 1). Adolf neki 200 frtot meghaladó jutalmat igért és utóbb át is adott, állítása szerint azért, mert neki az áruk átadásával külön segédkezett, a mivel különben nem tartozott volna. Minthogy pedig alperes a felperes által 3 havi felmondási időre követelt 240 frt valódiságát a K. T. 59. §-ának 1. és 10. pontjai, valamint az 1884-. évi XVII. t.-c. 94-. §. a) és gj pontjai értelmében épen azért tagadta meg, mert felperes a reá bizott eladás közvetítését nyereség vágyától ösztönöztetve ugy oldotta meg, hogy a vevő részéről magának provisiót köttetett ki s igy a helyett, hogy főnöke érdekeit hűségesen előmozdította volna, a vevő érdekeit mozdította elő s főnöke bizalmával nagy mérvben visszaélt, sőt eme provisiós eljárásával nyerészkedési vágyból eredő bűncselekményt is követett el, a mely miatt alperes csődtömeggondnok ellene a fenyítő feljelentést is megtette. Minthogy alperesnek most előadott kifogásai a felperes fenti beismerésével nagyrészberi bizonyítva vannak, mert kétségtelen az, hogy felperes az általa közvetített eladásnál a vevőtől maga részére 200 frtot meghaladó külön jutalmat igértetett vagy kötött ki, a mi különben teljesen egyre megy, mivel a részére kötelezett jutalmat utóbb a vevőtől fel is vette; OG 31 minthogy felperes L. Sámuelnek egész csődbe jutásáig rendes havi fizetéssel alkalmazottja lévén, az áruk el-és átadása körül teljesített szolgálataiért L. Sámuel által rendes havi fizetésének kiszolgáltatásával kielégíttetett és igy öt az áruk átadásánál történt segédkezéséért külön dij nem illeti; minthogy ő annak dacára minden elfogadható jogos alap nélkül a reá bizott eladást cly módon teljesítette, hogy legelső sorban a saját anyagi érdekeit szolgálta s főnökének bizalmával visszaélve az üzlet érdekeit is annál inkább veszélyeztette, mert hiszen a felperes javára kikötött jutalom értéke nyilván a közadós áruiban megtérült, a vevőnek tehát a jutalom ígérete és kifizetése által tulajdonképen szintén csak az eladó L. Sámuel szenvedett vagyoni sérelmet; végre minthogy az alperes határozott tagadásával szemben felperes azt sem bizonyíthatta, mintha a külön jutalomdíj kikötése a főnök tudtával és beleegyezésével történt volna: ugyanazért kétségtelen, miszerint felperest, mint segédjét volt főnöke L. Sámuel ugy a K. T. 59. §-ának 1. pontja, valamint az ipartörvény 94-. §-ának g) pontja alapján szolgálatából minden felmondás nélkül elbocsátani jogosítva volt és a csődnyitás ulán a közadósnak eme jogaiba is belépett tömeggondnok a 3,299. sz. a. bejelentett jogtalan felperesi követelést a felszámolási tárgyaláskor szintén joggal kifogásolhatta. Különben nem jöhet tekintetbe e helyütt felperesnek a K. T. 54. ><-ára alapitott elévülési kifogása, mert ezen perben alperes nem azt kivánja, hogy felperesnek a provisióra vonatkozólag D-vel kötött ügylete a saját részére kötöttnek tekintessék vagy hogy alperes kártérítést nyerjen, hanem mint tömeggondnok csak a felperes jogtalan követelését kifogásolja s azt kérte, hogy felperes annak megítélése iránti keresetével elutasittassék. Miérl is a fentiek alapján az alperes kifogásainak helyt adni s felperest keresetével elutasítani kellett, stb. A debreceni kir. ítélőtábla (1899. május 9. 1,118. sz. a.) a kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja, felperesnek 240 frt tőke követelését valódinak kimondja s azt az első osztályba sorozza stb. Indokok: A peres felek között nem vitás az, hogy felperes a közadós L. Sámuel üzletében mint kereskedelmi meghatalmazott utazóügynöki minőségben havonként 80 frt fizetéssel volt alkalmazva. L. Sámuel csődbe jutván, felperes fizetésének a felmondási időre járó részletét a csődtömeg ellen követelésbe vette. Ennek a fizetésnek megítélését alperes csődtömeggondnok azért ellenezte, mert szerinte felperes a volt főnöke, t. i. L. Sámuel közadós bizalmával visszaélt s működésével főnöke üzletét veszélyeztette, sőt nyerészkedési vágyból eredő büntetendő cselekményt is követett el, mely okból felperes a szolgálatából azonnal elbecsátható lett volna, következéskép felperes a felmondási időre járó fizetéshez való igényét elvesztette. Ezt a kifogását alperes csődtömeggondnok arra alapította, hogy felperes volt főnöke megbízásából ennek áruraktárát elárusította, illetőleg az áruraktár megvásárlása céljából arra vevőt keresett, ki felperes közvetítése mellett a közadós áruraktárát annak idején közadóstól megvásárolta, mely ügyletért felperes, a vevő féltől is kötött ki maga részére jutalékot, mely tényéből felperesnek azt a következtetést vonta le, hogy a kérdéses jogügylet létesítésénél felperes nem a közadósnak, mint főnökének, hanem a vevőfélnek az érdekeit képviselte. Alperesnek ez a kifogása azonban alaptalan és ennélfogva figyelembe nem jöhet. Mert alperes, felperes tagadásával szemben nem bizonyította be azt, hogy felperes a főnöke bizalmával visszaélt akkor, mikor ennek áruraktárára vevőt keresett s hogy L. Sámuel ezt az áruraktárt a felperes részéről kerített vevőnek felperes közvetítése mellett eladta. Sőt, hogy az áruraktár elárusitásánál felperes épen a főnöke érdekét mozdította elő, kitűnik abból, hogy L Sámuel a felperest csak vevő keresésével bizta meg, de áruraktárát a felperes részéről kerített vevőnek tényleg maga adta el. Ily körülmények közt egyedül magából abból a tényből, hogy felperes saját részére a vevő féltől is jutalékot kötött ki s ezt a vevő fél a felperesnek ki is fizette, a főnöke bizalmával való visszaélésre annál kevésbé lehet következtetni, mert alperes maga sem állította, hogy felperes alperest reábeszélte volna áruraktárának a közadós részéről meghatározott áron való eladására oly célból, hogy azt a felperesnek jutalékot kötelezett vevő olcsóbban szerezhesse meg. Ezek szerint felperessel szemben nem forognak fenn oly körülmények, melyek miatt ellenében a K. T. 59. ij-ának 1. pontja, illetőleg az 1884: XVIII. t.-c. 94. §-ának gj pontja alkalmazást nyerhetne, t. i. hogy felperes a szolgálatból azonnal felmondás nélkül elbocsátható. Ugyanazért stb. A m. kir. Curia (1900. január 25. 902. sz. a.) a másodbiróság ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság Ítélete hagyatik helyben annyival inkább, mert felperes mint a közadósnak kereskedelmi alkalmazottja, ebbeli minőségében a közadós által létesített ügyleteknél egyedül és kizárólag csak is a közadós érdekeinek megfelelően tartozott eljárni és épen ezért azokért az ügyletekért, illetve azoknál való közbenjárásáért, melyeket a közadós másokkal kötött, a másik féltől a maga javára a közadós hátrányára szolgálható vagyoni előnynek biztosítását már az állásánál fogva köteles tisztesség szempontjából sem fogadhatta el főnöke beleegyezése nélkül; — azt pedig fiiperes nem bizonyította, hogy a felperes által D. Adolftól kapott provisio kikötés e és elfogadása a közadós tudtával és beleegyezésével történt.