A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 9. szám - A bányaművelési szabadság és a kőszén

A JOG 35 dése szerint az életbiztosítási összeg a biztosított adósságai miatt végrehajtás alá nem vonható és így a csődhitelezó'k kielégítésére sem vehető igénybe. Ezeknél fogva helyesen kötelezte az elsőbiróság alperest a biztosítási kötvény kiadására s helyesen jogosította fel felperesi a biztosítási összeg felvételére stb. A m. kir. Curia (1899. január 12. 1,246. sz. a.) A másodbíróság Ítélete helybenhagyatik stb. Indokok: Nem vitás ugyan a peres felek között az, hogy a n. H. István, mint biztosított és a Gresham életbiztositótársaság között létrejött életbiztosítási szerződésnek azt a záradékát, mely szerint kedvezményezettül eredetileg felperes volt kijelölve, a biztosított H. István a biztosítótársasághoz tett bejelentés utján később töröltette, hogy ezt a biztosítótársaság tudomásul vette és hogy ennek következtében a biztosítótársaságnak a perhez alperes által 1. sz. a. csatolt levele szerint a biztosítási összegnek ki részére teljesítendő fizetése, tehát a kedvezményezett kijelölése a biztosítottnak későbbi rendelkezésétől tétetett függővé. Ezt a rendelkezést azonban a biztosított tényleg meg is tette, mivel a C, alatt csatolt, valódiság tekintetében nem kifogásolt végrendeletének 3. pontjában akként intézkedett, hogy a szóban forgó biztosítási összeget felperes részére, ki a végrendelet idézett pontja szerint mint gazdasszony őt éveken át szolgálta, de ezért fizetést nem kapott, megszolgált bére fejében «u t a 1 v á n y o z t a>. Már pedig a biztosítottnak ez a rendelkezése, mely a végrendeletnek a hagyatéki vagyonra vonatkozó s felperes, mint örökös javára szóló egyéb rendelkezéseitől elkülönítve, a végrendeletnek egyik külön pontjában foglaltatik és melynek idézett tartalma szerint a biztosítási összeg felperes részére «utalványoztatik» nem tekinthető a hagyatékhoz tartozó valamely vagyon felett való rendelkezésnek, hanem csak annak feltétlen kijelentését foglalja magában, hogy a biztosítási összeg, melyre nézve a kötvényben is eredetileg telperes volt kedvezményezettül kijelölve, felperest illeti meg a szóban forgó rendelkezés, tehát lényegileg felperesnek kedvezményezettül való ujabb kijelölését, illetve a korábban kijelentett visszavonás visszavonását tartalmazza. E rendelkezésnek érvényességét nem érinti az, hogy a C. alatti okirat, mint végrendelet tanuk által aláírva nincs, mert az emiitett rendelkezés a fentebbiek szerint nem képezvén hagyatéki vagyonra vonatkozó rendelkezést, annak érvényességéhez, bár az a végrendeletről kiállított okiratban foglaltatik, a végrendelethez megkívánt alakszerűség nem szükséges s ennélfogva az a jelen alakjában épp oly hatályos, a mint hatályos volt a kedvezményezett eredeti kijelölésének, alakszerűséghez szintén nem kötött korábbi visszavonása is. Közömbös az is, hogy eme rendelkezést a biztosított még életében a biztosító társaságnak be nem jelentette és ez azt tudomásul nem vette, mert ellenkező szerződési megállapodás nem létében a biztosított feltétlenül jogosítva van kedvezményezettül a biztosító beleegyezése nélkül bárkit kijelölni és mert a fenforgó esetben ezzel ellenkező szerződési megállapodás létre nem jött, sőt az 1. sz. levél szerint a kedvezményezett kijelölése a biztosítottnak szabad rendelkezésére hagyatott s a kijelölés joghatálya annak a biztosítótársasághoz való bejelentésétől függővé nem tétetett. Mindezeknél fogva, és minthogy a végrehajtási törvény 66. §-a szerint a kedvezményezettet megillető életbiztosítási összeg a biztosítottnak adósságai miatt végrehajtás alá nem vonható és igy a biztosított hitelezőinek kielégítésére nem fordítható, tehát a csődtömegbe sem vonható be, a miből önként következik az is. hoíiy a biztosítottnak az a rendelkezése, melynél fogva kedvezményezettül felperest jelölte ki, a csődtörvény 28. és 29. §-ai alapján sem támadható meg sikeresen: az alsóbiróságok helyesen határoztak, midőn felperes keresetének helyt adva. a kötvényt, illetve a felperest, mint kedvezményezettet megillető biztosítási összeget a csődleltárból törölni és a felperesnek kiadni rendelték, miért is a másodbiróság ítélete a per főtárgyára nézve, a most kifejtett indokok alapján helybenhagyatott. Bűnügyekben. Öntudatlan állapotban lévő egyén is képes fokozottabb szellemi működést nem igénylő cselekedeteket látszólag észszerűen végezni, különösen olyanokat, mik a mindennapi megszokás folytán, vagy az életfentartási ösztönnél fogva mintegy gépiesen gyakoroltatnak. A temesvári kir. törvényszék (1897. június 18.5,378. sz. a.) M. Sándor (21 éves földmives) vádlottat, az ellene szándékos emberölés büntette miatt emelt vád alól a btk. 76. §. alapján felmenti s azonnal szabadlábra való helyezését elrendeli. Indokok: A vizsgálat és a végtárgyalás adatával a következő tényállás állapíttatott meg. M. Sándor 1897. évi ápril 13-án reggel 3 társával Kissodán az Emauel-féle korcsmába ment és ott a szeszes italok élvezetéhez hozzá nem szokott, józan életű s kifogástalan viseletű vádlott annyira lerészegedett, hogy a korcsmában is több ízben elesett. Midőn délelőtt 11 óra körül haza vetődött, arra kérte az anyját, M. Rúzsát, hogy neki tojást főzzön, de ez ezen kérését megtagadta. Vádlott erre a lakásába ment, ott kenyeret szegett és ismét kijött, a hol az anyja a miatt, hogy lerészegedett, összeszidta, majd vasvillával neki ment s a vádlott nejének Zs. Elena tanúnak eskü alatt tett vallomása szerint vállon is ütötte, amire vádlott anyjának szivébe szúrt, minek folytán ez nemsokára meghalt. Vádlott ezen cselekmény elkövetése után a pslvásszinbe ment s ott lefeküdt. Itt találta őt alva a letartóztatása céljából megjelent D. Joszin és Cs. Inon, a kik őt felébresztve, a községházába vezettek, avagy inkább, mert a nagyfokú részegsége folytán a saját lábán megállani képes nem volt, a vádlottat a községházához vonszolták, a hol megérkezése után ismét elaludt s egész estig fel sem ébredt. Figyelemmel már most arra, hogy vádlott, a ki a saját védekezése szerint a történtekre nem emlékszik, s nem tudja megmondani annak az okát, hogy miért szúrta le a vele mindig legjobb viszonyban élt anyját, a tanuk vallomása szerint nagy menynyiségü pálinkát ivott, s hogy a vádbeli cselekmény elkövetése után rögtön elaludt s csak este ébredt fel: a kir. törvényszék ezen körülmények, valamint a meghallgatott szakértő véleménye alapján beigazoltnak vette, hogy vádlott a terhére rótt cselekményt teljesen részeg, tehát öntudatlan állapotban követte el, miért is ezen cselekménye a btkv. 70. §-a alapján beszámítható nem lévén, őt az ellene emelt vád alól felmenteni kellett, stb. A temesvári kir. ítélőtábla (1897. okt. 18. 4,856. sz. a. a kir. törvényszék ítéletének megváltoztatásával, vádlottat a btk. 306. §-ába ütköző halált okozott testisértés bűntettében bűnösnek mondja ki és ezért az idézett szakasz első büntetési tétele alapján a btk. 91. alkalmazásával két évi fegyházra ítéli stb. Indokok: Az eljárás adataiból megállapítható ugyan, hogy a vádlott akkor, mikor anyját késsel megszúrta és ezáltal ennek halálát okozta, nem kis mértékben ittas volt; annak figyelembevételével azonban, hogy' vádlott a korcsmából hazaérkezése után anyját arra kérte, hogy neki tojást főzzön és mikor kérése megtagadtatott, magának kenyeret szelt, a kir. ítélőtábla vádlottnak eme öntudatos cselekményei által kizártnak találja, hogy vádlottnak ittassága oly nagyfokú volt, hogy öntudatától és akaratának szabad elhatározási képességétől teljesen megfosztva lett volna. Ezekhez képest a btk. 76. §. alkalmazható nem lévén, a cselekmény vádlottnak beszámítandó. Tekintve, hogy vádlott a kést evés végett vette kezébe és ittasságánál fogva a szúrás helyét és hatását alig lehetett képes kiszámítani, cselekménye az ölési szándék meg nem állapithatása miatt a btk. 306. §. alá eső halált okozott súlyos testi sértés bűntettének volt minősítendő. A btk. 91. §-ának alkalmazását a vádlottnak jó előélete és az a nyomatékos enyhítő körülmény indokolja, hogy vádlott a tettet előzetes bántalmazása folytán és a szeszes ital hatása alatt követte el stb. A m. kir. Curia (1899. január 31. 4,984. sz. a.) Tekintve, hogy öntudatlan állapotban levő egyén is képes fokozottabb szellemi működést nem igénylő cselekedeteket látszólag észszerűen végezni, különösen olyanokat, mik a mindennapi megszokás folytán vagy az életfentartási ösztönnél fogva mintegy gépiesen gyakoroltatnak; • tekintve, hogy az élettapasztalaton nyugvó és a jelen esetre nézve az orvosszakértő véleményével is megerősített ezen tétel szerint legkevésbbé sem lehet abból, hogy vádlott anyjától tojást kért és e kérelme megtagadása után képes volt kést elővenni és azzal kenyeret szelni, — arra vonni következtetést, hogy a cse| lekmény előtt és után létezett s a tanúvallomásokkal minden kétI ségen felül helyezett öntudatlanság épen a cselekmény elkövetésének időpontjában bármily rövid időre megszűnt volna: ez okokból, valamint az elsőbiróság ítéletében felhozott indokok alapján is a kir. Ítélőtáblának ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság felmentő ítélete hagyatik helyben. I Vádlott üzlete csak 14 hónapig állott fenn és igy ellenében nem járt le az az idő, mely alatt évenként mérleget kell készíteni, minélfogva az ez alapon kimondott bűnösséget mellőzni kellett. A m. kir. Curia (1899 január 14. 6,803. sz. a.) Minthogy vádlott üzlete csak tizennégy hónapig állott fenn és igy ellenében nem járt le az az idő, mely alatt «évenként> mérleget kell készíteni, ennélfogva az ez alapon (a btk. 416. §. 3. §.) kimondott bűnösségét mellőzni kellett, stb. (a szatmárnémeti kir. törvényszék előtt csalárd bukás büntette és vétkes bukás vétsége miatt vádolt M. Sámuel ellen lefolytatott bűnvádi ügyben). Vádlott tanúképpen kikérdeztetvén, a rendőri hatóságot hivatás szerint gyakorló községi biró és esküdt, illetve az ezek által a nyomozásra kirendelt közeg előtt tanúbizonyságot tett. Ezzel vádlott csak polgári kötelességét teljesítette és ha ez sértettre nézve terhelő volt is. e miatt vádlott büntető uton csak az esetben üldözhető, ha ellenében bebizonyittatik, hogy vallomása hamis. Azon érvelés, hogy vádlott azért bűnösnek ítélendő, mert ő nem volt képes állítását bizonyítani, meg nem állhat. A késmárki kir. járásbíróság (1898. febr. 15. 442 sz. a.) K. Katalin bűnös a G. János sérelmére elkövetett, a btk. 258. §-ba ütköző rágalmazás vétségében és ezért 10 frt fő- és 5 frt mellék pénzbüntetésre ítéltetik stb. Indokok: 1897. év őszén LandokonCs. Simon egyik juha elveszvén, a községi biró ezen juh keresését elrendelte. A midőn 1 S. József juhász ezen juh után vádlottnál kérdezősködött, utóbbi