A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 7. szám - A bíróságok évi kimutatásai cikkhez - A bányaművelési szabadság és a kőszén

OG 57 öividck területén is a földbirtok tartozékának nyilvánítandó, természetesen az eddig szerzett bányajogok teljes épségben való hagyása mellett. Sokkal könnyebb a bányaművelési szabadságról a tnlaj­don magánjogi teljességének elismerésére, vagyis az eredeti természetjogi állapotra áttérni, mint megfordítva ; s mivel — mint láttuk — a bányaművelési szabadság csak ott és csak addig indokolt, a hol és a meddig a magán tulajdon korlá­tozását fensőbb közérdek követeli, ha már a jogegységet e téren létrehozni és biztosítani akarjuk, önként következik, hogy akkor inkább Erdélyben és Horvát-Szlavonországban teremt sünk a kőszén lekötésével az anyaországéhoz hasonló jogálla­potot, mintsem megfordítva, mert a kőszénbányaművelési jog teljes önállósítására irányuló törekvés minálunk manapság köz­gazdasági szempontból már meg nem okolható, s mert éppen ezért a kőszénnek a földbirtokos rendelkezése alól való elvonása által, a mennyiben szabad szénterületen még léteznek, a mai viszonyok között úgyszólván az erőszakos jogfosztás terére lépnénk és másrészt mert egyetlenegy figyelmet érdemlő oly ténykörülményre sem hivatkozhatunk, mely minden két­séget kizárólag a mellett bizonyítana, hogy Erdélyben és 1 lorvát-Szlavonországban a bányaművelési szabadságnak az eddig szerzett bányajogok teljes épségben hagyása mellett eszközlendő eltörlése ezen bányászati ágat fejlődésében hátrál­tatná, illetőleg a kőszénbányászathoz fűződő nemzetgazdasági érdekeket károsan érintené. Maga a t. ügyvéd ur is a bányaművelési szabadságból itten a szén lekötésére való átmenet ellen csak azt hozza fel, hogy «az ország ama területein, melyeken a kőszén szabad ásvány, amaz országrésznek egész lakosságát fosztanók meg a kőszénhez való jogtól, ha azt újra a föld tartozékává minősi­teiiők ;» de ez korántsem ellenérv, de sőt az itt kifejezésre hozott nézetet egyáltalán nem is lehet osztani, s meg vagyok győ­ződve arról, hogy a t. ügyvéd ur sem fogná azt még egyszer aláírni, ha meggondo'ja, hogy a mai bányaművelési szabadság mellett nemcsak Horvát-Szlavonország, vagy Erdély lakossá­gának van az ott előjövő szénhez joga, hanem minden jog­szerzőképes személynek belföldinek és külföldinek egyaránt s hogy ellenkezőleg éppen a kőszén lekötése által biztosítjuk az illető országrészek lakosságának a kőszénhez való jogát. Tehát a mennyiben a kőszénkérdés megvitatásánál egyáltalán h lye van ezen érvnek, az csak a t. úgyvéd ur ellen bizonyít. Tekintsük csak meg közelebbről a helyzetet, illetőleg a most szabad kőszén lekötésének valódi következményeit az illető országrészek területén. Erdélyben ma épp ugy, mint évtizedekkel ezelőtt, egy nafcjy kiterjedésű szénmedencéről beszélhetünk s ez a Zsil­völgy, mely azonban régtől fogva egész terjedelmében fedve van már adományozott bányajogositványokkal, ugy, hogy a szén lekötése ezt a nagykiterjedésű s mérhetlen gazdag szén­vidéket a legtávolabbról sem érintené. A többi ismert erdélyi kisebb szénmedencék u. m. a kolozsmegyei ( Egeres), a csikmegyei (Boiszék), a háromszékmegyei (Köpec) s a brassómegyei, köz­gazdasági szempontból alárendelt jelentőségűek s a szén lekö­tése folytán a szerzett bányajogok fentartása mellett az itt létező kisebb bányavállalatokat sem érhetné jogsérelem vagy anyagi hátrány. Minthogy tehát a létező kőszénbányászat jövője, fejlődési képessége az uj rendszer által hátráltatólag egyáltalán a legtávolabbról sem érintetnék, nem lehet mon­dani, hogy az ott már létező bányászatokhoz fűződő közérdek a mai jogrend fentartását követelné. De azon területekre nézve, a hol a bányaszabadság 40 éves uralma alatt semmi­féle kutatási k'sérlet sem történt, sem mondhatjuk indokoltan a kőszénszabadság fentartását a fensőbb közérdek követelmé­nyének és pedig egyrészt azért nem, mert hiszen még azt sem állithatjuk, hogy Erdélynek az eddig ismert szénterülete­ken kívül még több más szénmedencéje is van, hogy tehát egyáltalán lenne-e a szén lekötésének ott valami gyakorlati jelentősége; de nem mondhatjuk másrészt és különösen azért sem, mert a netán mégis létező, most ismeretlen szénmeden cék jövőjét, a melyeknek a fél évszázados bányaművelési szabadság még csak sejtelmére sem vezetett, ha a bányaműve­lés előfeltételei és virágzásának szükséges tényezői máskülön ben meg lesznek, az anyaországban szerzett tapasztalatok sze­rint a szén főldbirtoktartozéki minősége esetében sincs okunk félteni. Még kevesebb gondot okozhat a bányajogrendnek a jogegység helyreállítása végett történő ily értelmű megváltoz­tatása Horvát-Szlavonországban, a hol a szénterületek túl­nyomó része adományozásilag le van már foglalva s a hol meggyőződésem szerint csak a bányászati viszonyok konszoli­dálására vezetne, ha a zártkutatmányokkal ott űzött határt nem ismerő szédelgésnek, mely a bányaművelési szabadságot igazi karakteréből kivetkőztetett s az országot a tőke és a komoly vállalkozás előtt disgustálta, a rendszerváltoztatással egyszersmindenkorra radikálisan véget vetnének. A kőszénkérdés megoldásának sarkpontját okvetlenül Magyarországban kell keresnünk, mert a közjogi s politikai momentumoktól eltekintve, azt követeli a területi arány s az érdekek túlsúlya, ha ugyan az ország többi részeiben ellenérde­kekről komolyan beszélni lehetne. Mindezeknél fogva azt hiszem, hogy Tóth Gáspár ügyvéd urnák a jogegység követelményeiből merített aggályai tárgytalanok és az erdélyi és horvát-szlavonországi . kőszén lekötése ellen felhozott azon egyetlen észrevételének, hogy az ország azon területein, melyeken a kőszén szabad ásvány, amaz országrészek egész lakosságát fosztanók meg a kőszénhez való jogtól, ha azt újra a föld tartozékává, minősitenők, mint lát­tuk, éppen az ellenkezője áll. Különben — feltéve de meg nem engedve, — ha így állna, vagy alakulna is a helyzet, hogy Erdélyben és Horvát­Szlavonországban a szénbányaművelési szabadságon változtatni nem lehetne, még akkor sem volna indokolt a mai viszonyok között a magyarországi földbirtokos osztályt a kőszénhez való jogától csak a jogegység kedvééit megfosztani. Azt mondja Tóth Gáspár ügyvéd ur : még a legnagyobb, legerősebb, leghatalmasabb államok sem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy területükön többféle legyen az élő jog. Igen. magam is azt vallom, hogy a jogegység az álladalmak épüle­tének egyik alapköve, fejlődésük és szilárd fenállásuk egyik biztositéka, s hogy vannak az államéletben közviszonyok, közintézmények, a melyeknek egységes jogi szabályozása elengedhetetlen ; de másrészt azon nézetben is vagyok, hogy a tulajdon sérthetetlensége az államélet épületének egyik még nélkülözhetetlenebb alapköve, s hogy az államhatalom nem nyúlhat a magántulajdonhoz, ha fensőbb közérdek azt nem követeli, — s hogy egy oly közgazdasági kérdésnek, — a milyen a kőszénbányászat jogi szabályozása, nem egységes megoldása, ha a viszonyok és körülmények azt követelnék, a minek szüksége azonban, mint láttuk, nem forog fenn, a magyar korona országainak egységét nem alterálná és sem magánjogi, sem közjogi, sem politikai szempontból semmi­féle veszélyt nem rejtene magában. A nagy, hatalmas államokra hivatkozik a t. ügyvéd ur. Nos hát ott van pl. Poroszország, illetőleg most a német biro­dalom. Az 1865. évi porosz általános bányatörvény szerint a kőszén bányaszabad ásvány ugyan, de a Szászországtól a leg­szorosabb közjogi kapcsolattal annektált orsiágrészekben (Ober­und Nieder-Lausitz), továbbá Kahlenberg hercegségben (hanno­veri kormánykerület) és végül azon országrészekben, a hol az 1884. évi ápril 10-én nyugati Poroszország részére publicált tarto­mányi jog érvényben van, a kőszén a legszorosabb közjogi kapcsolat dacára a földbirtok tartozékát képezi.*) Továbbá a német birodalomban tudvalevőleg egy egy­séges bányatörvény megalkotásán fái adóznak, de még gondo­latában sincs senkinek, hogy azon országok és országrészek­ben, hol a szén eddig a földbirtok tartozékát képezte, az most a jogegység kedvéért szabad ásványnak nyilvánittassék**) * B) A kőszén felszabadítását követeli nálunk Tóth Gáspár ügyvéd ur szerint másod­szor a j og fejlődés ; s itt az ügyvéd ur az úrbér meg­szüntetéséből indul ki, mely szerinte még mindig fennáll az országbírói értekezlet hatályossága területén a kőszénbányá­szattal szemben, a hol ugyanis a földbirtokos a bányafőur, a kőszénbányász a jobbágy. Ha 50 év előtt helyesnek látták elődjeink az úrbér eltörlését, ha birtokviszonyaink egy fél század óta ezen az alapon fejlődtek : akkor nem szabad elzárkóznunk a további következmények elől sem, vagyis fel kell szabadita­nunk a kőszenet az urbériség nyűge alól. A t. ügyvéd ur ezen második érvével szemben is kell. hogy állást foglaljak, mert az egész okfejtés a kőszénkérdés­ben nem találó, mert az egész okoskodásban téves, illetve nem helyén levő a főtétel s ennek folytán helytelen az abból lehozott következtetés is. ( Vége következik.) *) V. ö : 1. Dr. H. Br a s s e r t «Allgemeines Berggesetz für die Preussischen Staaten». Bonn. 1888. 37 S. 2. Dr. A. A r n d t «Bergbau und Bergbau-Polilik. Lcipzig 1894, 39 S **) V. ö: Dr. AdolfArndt «£ntwurf eines deutschen Rergge­setzes nebst Begründung» 1889.

Next

/
Oldalképek
Tartalom