A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 52. szám - Mentességek végrehajtás alól. (1881: L X t.-c. 51. §.)

384 A JOG telbátoritja arra, hogy ezután is kényük-kedvük szerint járjanak el, Ehhez járul aztán az is, hogy a körjegyzők felhasználva ezen kényelmes helyzetet, vagyis hogy senki sem néz utána az örökösödési ügyeknek, gyártják egyre-másra az örökösödési bizonyítványok kiadatása iránti kérvényeket, sokszor az örökösök tudta és hozzájárulása nélkül oda téve keze -)- vonását azoknak is, kik irni tudnak vagy nincsenek is jelen, sőt az 189 i. évi XVI. t.-c. 99. §-nak utolsó bekezdése ellenére a 3 hónapi záros határidőn tul is becsúsztatják azokat az ügyeket, melyekben a biróság a hivatalos beavatkozást el nem rendelte; a kisebb 100 frt értéken alóli hagyatékokat azonban — melyekben a kir. közjegyzőknek eljárási dij nem jár - tüntetőleg hűségesen beterjesztik a bírósághoz. Ily körülmények között nem a kir. közjegyzők rendezik tulajdonképen a hagyatékokat, de az azokhoz nem értő, jogilag nem qualifikált községi és körjegyzők, kik ezért busásan megfizettetik magukat s nekünk kir. közjegyzőknek összekötött kezekkel kell néznünk, hogy az eminenter hatáskörünkhöz tartozó ügyek arra nem hivatott elemek által lesznek ellátva; mert az ismét köztudomású, hogy a kényszer alá tartozó ügyeket kivéve, a többi átruházási kölcsön s eféle ügyletek a városokban és falukban egész nyíltan és szemérmetlenül működő zugirászok által lesznek, persze rosszul szerkesztve Itt mellesleg felhozhatom azt is, hogy a törvényben részünkre megállapított túlságos csekély díjszabás mellett még a részben is ki vagyunk téve a leltározó közegek önkényének, hogy at ezek által minden adat nélkül tetszésük szerint megállapitot' becsértéket a díjszabás alapjául kénytelenek vagyunk elfogadni a mi sokszor igazán absurdumra vezet. Ok maguk a leltározó közegek legtöbbször a leltározási költséget a végr. rend. 04. §. ellenére fel nem számítják s ez a biróság által nem nehézményeltetvén, e tekintethen is ki vannak az örökösök téve a legnagyobb mérvű visszaéléseknek. Ezen bajokon csak erélyes felsőbb intézkedés segíthet, ha t. i. a bíróságok a törvény által előirt ellenőrzési és felügyeleti jcgaiknak és kötelességüknek pontos és szigorú betartására utasíttatnak; vagy pedig — a mi még célravezetőbb lenne — a peren kivüli összes ügyek s különösen a hagyatékok rendezése annak minden fázisában a kir. közjegyzőkre bizatnék, megadatván nekik az eddigelé a bíróságot megillető mindennemű jog és hatáskör. Ily módon a biróság válláról nagy teher vétetnék le s másrészről ezen ügyek hasonlithatlanul gyorsabban és rendszeresebben kezeltetnének. Az örökösödési és hagyományi bizonyítványok kiadását pedig teljesen beszüntetendőnek vélem, mert igaz ugyan, hogy külsőleg véve ebben az eljárásban bizonyos szabadelvű szellem megnyilatkozása mutatkozik azáltal, hogy önjoguak bírói beavatkozás nélkül is jogosítottak örökösödési ügyeiket rendezni, de a gyakorlati élet igen sok esetben igazolja, hogy az ily, többnyire jogi analfabéták által fogalmazott s az örökösökkel csupán aláírás céljából közölt osztályegyezségek a felek akaratának nem hü tolmácsai vagy nem ölelik fel mindazon kérdéseket, melyek egymás iránti jogviszonyaikra vonatkoznak s melyeket a kir. közjegyző egyetlen tárgyalás alkalmával és köztük kétséget kizáró módon rendbe hozhat sokkal gyorsabban és olcsóbban mint a törvényben előirt hirdetményi eljárás utján. Legrosszabb esetben azonban ép ugy ki lenne mondható a törvényben, hogy az ily osztályegyezségeknél az aláírásoknak — kivált irni nem tudóknál — hitelesítve kell hogy legyenek, mint ez a köteles részre jogosítottak beleegyező nyilatkozatára nézve a törvény 99. §-ában meg van határozva s mely intézkedés per analógiám már most is alkalmazásba vehető volna a biróság által. Ezekben tartottam szükségesnek rövid vázlatát adni azon visszásságoknak, melye!' az uj örökösödési eljárás életbeléptetése óta a törvény hiányos alkalmazása folytán mutatkoznak s rámutatni azon intézkedésekre, melyek által az ezen és általán ; z összes perenkivüli ügyek közmegnyugvásra szabályozandók volnának. S ha végül Lezzá teszem, hogy minket kir. közjegyzőket — mint közhitelességgel felruházott bizalmi személyeket — első sorban nem az anyagi érdek, de azon ambíció vezérel, hogy a reánk bizott ügyekben a törvény helyes alkalmazása mellett önállóan és minden birói gyámkodástól mentesen tárhassunk el és hogy ezen törekvésünknek létjogosultsága karunk- j nak a jogvédelem és jogbiztonság körül immár 25. év óta kifejtett s az arra hivatott tényezők teljes elismerésével találkozó működése által igazolva is van, annak szükségét látom kifejezve, hogy a magyar közjegyző: karnak minden tagja hasonló érzelemről áthatva igyekezzék szóval. írásban és tettel oda hatni, hogy ebbeli jogos igényeink végre illetékes helyen figyelemre méltatva legyenek. Mentességek végrehajtás alól. (1881: LX t.-c. 51. §.) Irta: Dr. OLÁH DEZSŐ budapesti ügyvéd Sajnosán tapusztaljuk mindanyian, a kik az úgynevezett behajtási praxissal foglalkozunk, hogy manapság hazánk az adósok eldoradója. Fehér holló számba menő kivétel az, ha a hitelező végrehajtás utján követelésének egy csekély töredékét megtudja kapni. A végrehajtások túlnyomó részénél elmaradhatlan az igényper, mely a mai birói gyakorlat mellett majdnem kivétel nélkül sikerrel jár. Számtalan esetet tudnék felemlíteni, a hol a végrehajtást szenvedett 800—1,000 frt lakbért fizet, tehát a hitelező kisebb összegnél teljes jóhiszeműséggel feltételezheti a fizetőképességet; s ha végrehajtásra kerül a dolog, mégsem juthat a hitelező követeléséhez, A sok közül csak egy nagyon eklatáns esetet óhajtok jelen cikkemben megjegyzések tárgyává tenni. Egy fővárosi orvos, a ki 1,250 frt lakbért fizet, egy külföldi gyárostól 800 forintért orvosi műszereket rendelt s arra 200 frt előleget is küldött. Ilyen előzmények után a gyáros a hátralékos vételárat havi részletekre szívesen hitelezte ; azonban mindjárt az első részlet elmaradt, ugy hogy a hitelező hosszas várakozás után kénytelen volt perelni és a nyert ítélet alapján végrehajtást foganatosítani. A végrehajtás foganatosításakor láttam, hogy a 2,000 írtra becsült lakásberendezésre, egy előző végrehajtás alkalmából végrehajtást szen/edett neje igényt jelentett be s az igénykeresetet meg is indította. Kénytelen voltam tehát más fedezetet keresni s kijelöltem a végrehajtónak összeírás s zálogolás végett a végrehajtást szenvedett által felemtől vásárolt Röntgen • készüléket, melynek lefoglalását a végrehajtó az 1881: LX. t.-c. 51. §-nak m. pontjára való hivatkozással megtagadta. A végrehajtó eljárása ellen előterjesztéssel éltem, előadván, hogy én csak a végrehajtató hitelezőtől vásárolt műszerre akartam végrehajtást vezetni, a mely különben sem okvetlenül szükséges az orvosi hivatás betöltéséhez. Előterjesztésemnek sikere volt, mert a biróság kimondotta, hogy a végrehajtató hitelezőtől vásárolt műszert foglalás alá vonhatom. Ámde azzal még nem nyertem kielégítést, mert a végrehajtás foganatosítása után most már végrehajtást szenvedett élt előterjesztéssel s nagyon kérdéses, hogy a királyi tábla nem e helyezke- dik az első bírónak, az anyagi igazságnak egyedül megfelelő, de az érvényben levő törvény szempontjából megtámadható, álláspontjával ellentétbe. Nézetem szerint a végrehajtási törvény 51. §-nak intézkedései e ponton nagyon homályosak. Elsősorban alkalmat szolgáltathat controvers döntésre az, hogy az 51. §. m. pontja nem praecirirozza azt, hogy minő élethivatásoknak kívánja ezen mentességet biztosítani. A törvény által használt «tudósok» és «müvészek» kitételek ép ugy magyarázhatók igen tág, mint igen szűk értelemben. Birói gyakorlat e kérdésben nem igen van, legalább feldolgozva ilyen eseteket alig találtam s ennélfogva a kérdés teljesen nyilt. Egyfelől áll az az elméleti momentum, hogy egy kivételt s mentességet statuáló jogszabály csak szorosan s nem kiterjesztőleg magyarázható; s ilyen magyarázat mellett azt hiszem a gyakorlati, habár diplomatikus pályán működők szereire a végrehajtás alóli mentesség nem vonatkoztatható. Másrészt figyelembe veendő, hogy a törvény ezen mentességet azon indokból statuálta, hogy a közérdek szempontjából az adósnak szerzési képességét megóvja s az ehhez szükséges eszközöket a végrehajtástól mentesítse. Ezen indok pedig ép ugy áll az orvosra, ügyvédre, mint a szorosabb értelemben vett művészre és tudósra. Külföldi törvényekben ezen mentességet sokkal szabatosabban találjuk megállapítva. így a német Civilprocessordnung 715 §-nak 4. pontja szerint «művészek, kézművesek, kézi és gyári munkásoknál valamint szülésznőknél hivatásuk s z e m élyes gyakorlatához nélkülözhetetlen szerek» (bei Künstlern, Handwerkern, Hand- und Fabrikarbeitern, sowie bei Hebammen die zur persönlichen Ausübung des Berufs unentbehrlichen Gegenstande»), a 715 §. 6. pontja szerint pedig: ('Tiszteknél, hivatalnokoknál, nyilvános tanintézetekben alkalmazott tanítóknál, ügyvédeknél, közjegyzőknél és orvosoknál a szolgálatuk ellátásához vagy hivatásuk gyakorlatához szükséges tárgyak és tisztességes ruházatn ; «bei Officieren, Dekkof-