A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 51. szám - Az 1894. évi XVI. t.-c. 4. é s 99. -ai

A JOG 377 felhoztam, bár a porszemek között is akad n^u, -i csi„og. habár nem értékes is. Visszakerü het mét a" no T b. megbironyosodtak^la, hogy becse, értékelés P ' Az i8Q4. évi XVI. t.-c. 4. és 99. $.ai UU -.Dr. KUB1NVI JÁKOS kir. kozjegyzójelölt. A .Jog. szaklap f é. 27. számában feltett nyilt kér­dés eldöntése tágabb értelemben vett törvénymagyarázat dota Dacára a szóbőségnek, melylyel fenti törvényben találkozunk' épen nem mondható az sikerült alkotásnak. A feltett nvilt kérdés egyikét jelzi azon hézagoknak, melyek novellaris uton betöltendők lennének, mivel a törvényeknek olyformán kell szövegezve lenmök, hogy azok helyes értelméhez még a két ség árnyéka se férjen ; már pedig a nyilt kérdésre adott egy­mástól eltero, s egymásnak ellenmondó feleletek mutatják'hogy a törvény rendelkezése nem formuláztatott helyesen A «lex superflua non loquitur» féle mondás ráillik a fenti törvényre sőt több illik reá. mert ezen törvény hosszadalmassága dacára is keveset mond. A nyilt kérdés eldöntésénél egyaránt fontos és felhasz­nálandó magyarázati mód, a szorosan vett ugyn. nyelvtani értelmezés mellett a logikai interpretatio, továbbá a ratio és occasio legis. Gyakran kisegít egyik mód, hol a másik nem vezet célra. A 99. § kimondja, hogy: amidőn az örökség tárgyai közt ingatlanok is vannak és a 2. §. eseteinek egyike sem forog fenn: az örökös, vagy a hivatalos eljárás nél­kül kiegyezett örököstársak a 7. §. szerint illetékes járásbíróságtól örökösödési bizonyítvány kiadását kérhetik)) Itt nem korlátozza a törvény a bizonyítvány kérhetését az örökhagyó halálától számított három hónapon belüli időre, azonban hi/átkozik a 2. ^ ra. Ezen 2 egyik esete pedig az 5. pont. mely magában toglalja a 1. § t, mely ugy szól: «ha a hagyatékhoz ingatlan vagyon tartozik és az örökhagyó halá­lától számított három hónap alatt sem az örökösödési eljárás megindítását nem kérte az érdekeltek valamelyike, sem pedig ugyanezen határidő alatt örökösödési vagy hagyományi bizonyítvány kiadása iránti kérelmet elő nem terjesz­tettek: a hagyatéki eljárás akkor is hivatalból indítandó meg. ha a 2. § 1.. 2.. 3. és k pontjaiban foglalt esetek közül egyik sem forog fenn». Azonban unius positio non est alte­rius exclusio: abból, hogy a törvény így szól: «ha három hónap a!att» még egyszerű nyelvtani magyarázattal sem lehet oda következtetni, hogy ergo három hónapon tul már nem lehet kérelmet előterjeszteni. S itt egyúttal figyelembe veendő a törvényhozó által elérni akart cél. Ennek folytonos szem előtt tartásával, ennek világánál sok homályos törvényhelyet lehet megérthetővé tenni. A törvényhozó egyedüli célja volt a 4. §-al elérni azt. hogy az ingatlantulajdonos elhalálozása foly­tán beállott tényleges állapottal összhangba hozassék a nyil­vánkőnyvi állapot. Ezen elérni kivánt cél, melynek ugy a jogi, mint a nemzetgazdasági életre messze kiható fontosságát fejte­getni és bizonyítani felesleges lenne, egyúttal létalapja a 4. §-nak. Hogy ezen szavak: «három hónap alatt» nem zárhatják ki a három hónapon tuli kérelmezhetést s ennek figyelembe­vételét, már az is mutatja, hogy ugyanezen i;. azt is mondja : «ha három hónap alatt az örökösödési eljárás meg indítását nem kérték az érdekeltek ', már pedig ki vonhatná kétségbe, hogy az örökösödési eljárás megind tását három hónapon tul is lehet kérelmezni Gyakran, igen gyak­ran előfordul oly eset épen a közjegyzők kezén, hogy évtize­dek előtt elhalt egyén után kérik az érdekeltek az örökösö­dési eljárás megindítását a hagyatéki bíróságtól, mert a nyil­vánkönyvi tulajdonos még mindig az örökhagyó, pedig már csak másod-, harmad izbeni örökösei élnek. Ilyen esetek min­dig előfordulnak és elő fognak fordulni, jólehet a 23. §. elő irja a bíróságoknak, közigazgatási hatóságoknak stb. stb.. hogy kötelesek minden tudomásukra jutottesetról, hol örökhagyó hagyatékához ingatlan tartó­zik, értesíteni az illetékes járásbíróságot mely azután három hónapra scontróba is teszi a halálesetfelvetelt. ha a 2. §. első négy pontjának esete nem forog fenn hogy három hó elteltével mely idő természetesen mindig örökhagyó halálától számítandó, hivatalból intézkedjék az ingatlan at„a­tása érdekében. Ha tehát az eset bejelentésekor a hamm hónap már eltelt volna, a bíróság nem teszi az ügyet scon roba, hanem azonnal intézkedni fog. De a 23. §. dfára'^"hk°T nyen előfordulhat, hogy pl. elhal egy községben örökhagyó, kmek más községben, esetleg messze fekvő vármegyeben ingat­lar a van, melyről a halálesetfelvételt beterjesztő közjegyzőnek nincsen tudomása, s így nem is tehet jelentést ingatlanról a halálesetfelvételben. Ilyenkor azután évtizedekre elmaradhat a hagyatéki eljárás, míg azután egy érdekeltnek, ki eladni vagy megvenni akarván az ingatlant az örököstől, nem jut eszébe saját érdekében a hagyaték letárgyalásának megindításáról gondoskodni kérvényezés utján, s ilyenkor a bíróság kére­lemre fogja elrendelni a hagyaték tárgyalását, jólehet ingat­lan hagyaték van. s jólehet nem három hónap, de talán har­minc év mult el az örökhagyó halálától számítva. Pedig hát kimondja az a sokat vitatott 4. §., hogy három hónapig lehet kérelmezni az örökösödési eljárás megindítását, ezen időn tul ped'g már hivatalból köteles intézkedni a bíróság, hogy azon­ban ezen «három hónap»-ra való szorításnak mi a helyes értelme szerény nézetem szerint, ki togom mutatni alább. Az ilyen elfelejtett ingatlanok, melyek örökhagyó halá­lától fogva már nem egyszer urat is cseréltek, jelentékeny részét képezik a hagyatékoknak. S ki merné kétségbe vonni, hogy az örökösnek, vagy jogutódjának bármely időben jogá­ban áll egy kérvénynyel véget vetni a telekkönyvi rendezetlen­ségnek, mit ha nem tenne, a telekkönyvben ki tudja hány évig állhatna tulajdonos gyanánt az örökhagyó a bíróság felül, melynek az ügy állásáról halvány sejtelme sincsen. Ilyen eset­ben aztán a bíróság tényleg kérelemre indítja meg az eljárást, dacára a 4. §. fent idézett szavainak. Csak örülhet a nyilván­könyvi állapotokban bizakodó ember, s a jogrend, hogy akad érdekelt, ki a telekkönyvi rendetlenségnek véget vet. Ne gon­doljunk csak a budapesti betétekre, hiszen széles ország Magyar­ország, s tudjuk, hogy hány helyen kelt szánalmas mosolyt ezen szó: ((telekkönyvben biztában». A nagy bizalomnak sok­szor hosszú és költséges perlekedés a vége. A törvényhozó egyaránt célravezetőnek tartja a hagyatéki tárgyalási eljárást és az örökösödési bizonyítvány kérelmezését, mert mindkettő egy célra vezet : az ingatlanok átíratására azok nevére, kiket örökhagyójogkörébe való belépés folytán tényleg megillet. Sőt a mennyi­ben az örökösödési bizonyítvány kiadása nem vesz annyi időt igénybe, mint a hagyaték letárgyalása, mely körülményre egy kevés gondolkozás után mindenki rájöhet, - hiszen minél kevesebb apparátus, annál hamarább érhetni célt, — akkor objektive véve a dolgot, még alkalmasabb, mert egyszerűbb és rövidebb útnak kell tartanunk a bizonyitványkérést, hol már több örökös létében egyszerű kérvény helyett kész egyes­séggel, s az örökösödési jog kizárólagosságának bizonyításá­val, s egyéb, a 99. által előirt megoldásával a függő, s netalán vitás kérdéseknek kell a kérelmezőknek előállaniok, mely kérdések és körülmények hivatalos eljárás mellett még csak egy, esetleg elhúzódó hagyatéki tárgyalási eljárás során lennének tisztázandók. Miért telnék a törvényhozónak kedve abban, hogy adott esetben a bizonyitványtkérők elutasítása mellett, a nyilvánkönyv rendezését egy hosszadalmasabb, s így lassabban célravezető útnak tartsa fenn ? Ilyen intentiót csak nem lehet a törvény ratiójából levezetni; de nem lehet sem grammatikai, sem logikai interpretatióval. Első sorban a logika tiltakozik ilyen feltevés ellen. A 99. §. nem köt ki határidőt. Lege non distinguente nec nostrum est distinguendum. Ezen magyarázati szabályt jelen esetre alkalmazva, ha a törvény nem köt ki határidőt, nekünk akkor sem szabad ilyesmit bele­magyarázni. A törvény nem akar minden hagyatéki eljárásba hivatalos gyámkodást behozni, s a feleknek felesleges idővesz­teséget és költséget okozni, azért a hivatalos utat csak bizo­nyos, taxatíve felsorolt esetekre szorította, hol jogosult a köz­hatalom gyámkodása. Vannak azonban hagyatéki állapotok, mefyeket a nagykorú örökösök nagánuton rendezhetnek, s hogy jogukban áll a rendezés ezen módja, világosan kimondja a 99. tj. Azonban a törvény a nyilvánkönyvekben a tulajdo­nos elhilálozása folytán előállandó változások lehető rövid idő alatti keresztülvitele érdekében az örököst a törvényadta joggal való élhetésben egyirányban korlátozta a 4. §-ban olyformán,hogy a mennyiben a bíróságnak tudomása van olyan esetről, mely elintézhető örökösödési bizonyítvány kiadása által, köte­les ugyan várni, s alkalmat adni az örökösöknek, hogy tör­vényadta jogukkal élhessenek, de csak három nőnapig az örök­hagyó halálától számítva. Ha ezen idő alatt sem tetszik az örökösöknek jogukkal élni, köteles a bíróság beleavatkozni az ingatlanok átíratása érdekében, s természetesen kérelem hiányában a bíróság más utat nem választhát, mint a melyet az eljárási törvény előir, t. i. hogy a hagyatékot kiadja a köz­jegyzőnek tárgyalás végett. De épen ugy, mint midőn a bíró­ságnak az esetről nincsen tudomása, s csak kérvény beadása ad az eljárás megindítására alkalmat, ezen kéivény

Next

/
Oldalképek
Tartalom