A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 49. szám - Egy észrevétel a "bünvádi perrendtartásnak" 1896. évi XXXIII. t.-c. - kézbesítésre vonatkozó - §§-hoz - Egy néhány észrevétel az "Ujabb megjegyzések a sommás eljárás köréből" cimü közlemény alkalmából

A JOG i9ö A .Pozsonyi kir. Ítélőtábla (1899. ápr. 6. 466. sz. a.) az elsőbirosag íteletet helybenhagyja, stb. ..JJn1d~.ko.k,: A felperes megtámadja és az általa képviselt csodh.telezok irányában hatálytalaníttatni kéri az alperes által térje G. Mártonnal 189*. évben 2,583 frt kölcsönösszegről kötött jogügyletet, illetőleg közadósnak erre vonatkozó jogcselekményét keresetet az 1881. évi XVII. t,c. 28. §-ának 2 pontjára és ugyanazon t.-c. 29. §-ára alapítja; állítván, hogy a kérdéses kölcsönügylet nem a kölcsönösszegről szóló váltó kiállításának idején, 1894. június 1-en, hanem később a csödnyitást megelőzőkét éven belül köttetett meg; továbbá, hogy a csődhitelezők a kölcsönügylet által károsodást szenvednek s az alperes tudta, hogy ez az ügylet a hitelezők megkárosítására irányuló szándékkal létesíttetett térje által. Az alperes részéről előterjesztett védelem annak kimutatására irányul, hogy a csődtörvénynek a megtámadási jog érvényesítésére vonatkozó szakaszai jelen esetben alkalmazást nem nyerhetnek, mert azok az előfeltételek, a melyek a felperes által felhívott törvényszakaszok határozmányai szerint a közadós jogügyleteinek érvénytelenítéséhez okvetlenül megkívántatnak, ezúttal fenn nem forognak; továbbá felhozza, hogy követelése jogérvényes bírói határozaton alapszik, az tehát a csődtörvény 3. fejezetében szabályozott érvénytelenítési perrel meg nem támadható. A jogcselekvények megtámadását a csődtörvény 31. §-a szerint nem zárja ki az a körülmény, hogy a közadós ellen végrehajtható határozat hozatott, így tehát alperesnek ajogerős sommás végzésre alapított védelmezése mint a törvény rendelkezéseivel ellentétben álló nem volt figyelembe vehető. De tarthatatlan az alperes álláspontja abban a tekintetben is, mintha a jelen esetben a csődtörvény 28. §-ának 2. pontja vagy a 29. §. alkalmazható nem volna. Való ugyan, hogy az 1881. évi XVII. t.-c. 28. §-ának 2. pontja alapján feltétlenül, vagyis a felperes által alperesnek másodsorban kínált s utóbbi által elfogadott főeskü megítélésének mellőzésével nem volna hely adható felperes kereseti kérelmének, mert a kérdéses váltó nem a csődnyitást megelőző 2 éven belül, hanem jóval előbb kelt, minthogy azonban a felperes a csődtörvény 29. §-ára is hivatkozott, de különben is a bíróságok megtámadási pereKben a megtámadott jogcselekményt érvénytelennek mondhatják ki, habár a kérelem nincs is arra a törvényszakaszra alapítva, a melynek alkalmazásával a keresetnek hely adható s a kir. ítélőtábla a jelen pert a csődtörvény 29. §-ában foglalt rendelkezésekre való tekintettel birálta el. A most idézett törvényszakasz szerint az időre való tekintet nélkül megtámadhatók lévén közadósnak azon jogcselekményei, a melyekről a másik fél tudta, hogy a hitelezők megkárosítására irányu'ó szándékkal történtek: az a körülmény, hogy a szóban forgó váltó mikor állíttatott ki, a per eldöntésénél szerepet nem játszik s bizonyítást csak az igénye), hogy az alperes férje hitelezőinek megkárosítására irányuló szándékkal létesitette-e a megtámadott jogügyletet és hogy közadósnak ezen szándékáról tudomással birl-e az alperes ? Arra nézve, hogy G. Márton a kölcsönügylet megkötésekor hitelezőinek megkárosítását tartva szem előtt, oly célzattal adta volna át 2,583 frtos váltó elfogadványát az alperesnek, hogy hitelezőit megkárosítsa, a perrend szerint érvényesnek elfogadható teljes bizonyíték nem volt ugyan előállítható; minthogy azonban a csődtörvény 36. §. szerint a megtámadási perben a biró a törvénynek a bizonyítékok teljességire vonatko ó intézkedéseihez nincsen kötve: a közadósnak hitelezői megkárosítására irányzott célzata a fenforgó közvetett bizonyítékok szabad mérlegelést; mellett azokból vont okszerű következtetések utján állapíttatott meg* A váltó, mely az alperes által közadósnak kölcsönözött 2,583 frtró! 1894. évi június 1. kelette! állíttatott ki, dacára, hogy már 1894. dec. 1-én lejárt, csak 1897. évi januárban, tehát a csődnyitást mintegy két hónappal megelőzőleg érvényesíttetett. Ez a körülmény magábanvéve rendszerint nem szolgálhatna ugyan indokul arra, hogy alperesnek közadóssal való összejátszása akárcsak vélelmezhető is legyen, mert a hitelező nem köteles lejárt követelését közvetlenül az esedékesség napja után behajtani, jelen esetben azonban a váltónak lejárata után több mint 2 év múlva s majdnem közvetlenül a csődnyitás előtt történt beperesitése bizonyíték arra nézve, hogy az alperes és férje az utóbbi hitelezőinek megkárosítására törekedtek. Ha ugyanis tekintetbe vétetik, hogy az alperes nem is állította s annál kevésbé bizonyította azt, hogy a váltó értékét a kozadós magkapta, ugy, hogy a hitelezők nem is károsodnak, a menynyiben a váltó értéke a csődtömegben benfoglaltatik s aránylagos kielégítésükre szolgál; ha továbbá figyelembe vétetik, hogy az alperes a perben meg sem kísérelte bizonyítani, hogy mily alkalomból es mily célra adott kölcsön oly nagy összeget férjének s mire fordíttatott az férje által; nyilvánvaló, hogy közadósnak megtámadott jogcselekménye színlelt álügyletet képez, a melyről alperesnek, a ki férjével közös háztartásban élt, s igy férjének anyag, viszonyait es pénzügyi helyzetét ismernie kellett, tudomással kellett bírnia Erre mutat a felhozottakon kívül az is, hogy a kozados, dacára, hogy a beperesitett váltót nem tudta kifizetni, megengedte, hogy neje összes üzleti ingóságait lefoglaltassa, holott miután fizetésképtelen volt, a csődnyitásért saját magának kellett volna folyamodnia. Ezek szerint kétségtelen lévén, hogy közadósnak megtámadott jogcselekménye a csó'dhitelezőkkel szemben hatálytalan, az ily értelemben hozott elsőbirósági ítéletet a fentebbi indokokból helyben kellett hagyni. A m. kir. Curia (1899. nov. 3. 4,039. sz. a.) mindkét alsóbirósági Ítélet megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik. stb. Indokok: Felperes válaszában megtámadási keresetének alapjául kifejezetten a csődtörvény 28. §-a 2. pontjára és 29. §-ára hivatkozik. A 28. §. 2. pontja alapján azonban a keresetnek hely nem adható, mert bár felperes az alperesnek kínált főesküvel bizonyítani kívánta is azt, hogy alperes a követelésének alapjául szolgáin váltót a közadóstól nem az abban kitett kelet napján, hanem később és pedig a csödnyitást megelőző két éven belül kapta, hogy tehát a megtámadott ügylet az emiitett két éven belül keletkezett, de arra nézve, hogy ezen ügylet megkötése által a csődhitelezők megkárosittattak, felperes,— a kit e részben alperes tagadásával és az ellenirat végén tett azzal a kifejezett kijelentésével szemben, hogy a közadós tőle a pénzt vagyis a váltóösszeget kölcsön vette, — a bizonyítás terhelt, épen semmi bizonyítékot nem szolgáltatott. A csődhitelezőknek az ügylet megkötése által való megkárosítása ugyanis csak abban az esetben forogna fenn, haaváltóért alperes a közadósnak megfelelő ellenértéket nem adott volna s ekként a váltó értéke a közadósnak a csődhitelezők kielégítésére szolgáló vagyonából minden ellenszolgáltatás nélkül elvonatnék, erre nézve azonban felperes a bizonyítást meg sem kísérletté, söt ezt a perben még csak fel sem hozta, hanem a hitelezők megkárosításának perbeli előadása szerint csupán azt tekinti, hogy az alperes követelésére eső hányad a többi hitelezők elől elvonatik, ez azonban magában véve és a mennyiben a közadós az alperestől a váltóért megfelelő ellenértéket kapott, nem képezi a hitelezőknek az ügylet megkötése által előidézett megkárosítását. De nem adható hely felperes keresetének a csődtörvény 29. §-a alapján sem, mert tekintettel arra, hogy az ügyletnek színlelt volta nem bizonyittatott, nem forog fenn épen semmi adat arra nézve, hogy az ügylet az alperes tudtával a hitelezők megkárosítására irányuló szándékkal köttetett. Ezeknél fogva és minthogy az a körülmény, hogy az ügylet nem foglaltatott közjegyzői okiratba, annak a csődtörvény I. része III. fejezete alapján való megtámadására jogos alapul nem szolgálhat, de annak érvényességét nem érinti általában sem, mert váltókra az 1886: VII. t.-c. 22. §-ának rendelkezése ugyanezen törvény 24. §-a értelmében ki nem terjed, felperes keresetének tehát semmi jogos alapja nincs: őt azzal mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatása mellett elutasítani kellett stb. Bűnügyekben. A leégett kunyhó a szőllőgazdaság folytatásához szükséges és a btk. 422. 2-ik {pontjában megjelölt gazdasági épületnek tekintetvén, vádlott a btk. 425 §-ába ütköző tűzvész okozás vétségében volt vétkesnek kimondandó. A pécsi kir. törvényszék (1898. aug. 19. 5,432. sz. a.) B. Pál vádlottat a btk. 425. §-ba ütköző tűzvész okozás vétségében vétkesnek mondja ki és ezért 8 napi fogházra és 5 frt pénzbüntetésre itéli stb. Indokok: Vádlott ugy a vizsgálóbíró előtt mint a megtartott végtárgyalás folyamán beismerte, hogy f. évi március 1-én, midőn lakásáról a melkonyai vasúti állomásra ment, útközben bement U. Károly kunyhójába és pedig akként, hogy az elzáró deszkát befeszítette és ott lefeküdt; miután azonban fázott, a kunyhó körül levő gazt összeszedte £s azzal a kunyhóban tüzet rakott. Előadta továbbá, hogy nemsokára szükségét végzendő a kunyhóból kiment, a tüzet visszahagyta, miközben a kunyhó tüzet fogott, a tüzet eloltani már nem tudta, igy a kunyhó teljesen leégett. Vádlottnak ezen beismert cselekményében a gondatlanság fenforog, mert a végtárgyalás adatai és a felek vallomásából kétségtelenül megállapítható, hogy vádlott a legcsekélyebb gondosság mellett is felismerhette azt, miszerint a kunyhó, a melynek oldala és teteje nádból volt készítve és a mely két öl hosszú és másfél öl széles volt, könnyen tüzet foghat; de gondatlanságát leginkább bizonyítja azon körülmény, hogy a kunyhó veszélyes volta mellett is a tüzet gondatlanul ott hagyta, a minek folytán a kunyhó teljesen leégett stb. A pécsi 1 ir. Ítélőtábla (1898. nov. 7. 2,974. sz. a.) az elsőbíróság ítéletét megváltoztatja és vádlottat az ellene emelt vád és annak következménye alól fölmenti. Indokok: Minthogy a btk. 425. §-ban körülirt tűzvész okozás vétsége csakis az ezen §-ban felhozott 422. és 423.§§-okban megjelölt tárgyakon követhető el, minthogy továbbá a jelen esetben a leégett kunyhó csak szerszámok elhelyezésére és zivataros időben a cselédeknek menedékül s nem mint azt a btk. 422. §. 1. pontja megkívánja, emberek lakásául szolgált, vádlottnak ama cselekménye, hogy a meglehetős szük nádkunyhóban tüzett rakott és azt felügyelet nélkül hagyva, rövid időre eltávozott s a kunyhó ennek következtében leégett, a tűzvész okozás vétségét nem képezi; miért is stb.