A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 49. szám - A jóhiszeműség és roszhiszemüség elve az anyagi telekkönyvi jogban. 1. (r.)

A JOG 359 A fogalom jogi definit.ója sok variatiót mutat ; a különféle codexek kulontcle definitiot állítanak fel A telekkönyvi jogintézmény létesítette kapcsolatból kifolyólag nálunk meg most is lehet hallani az osztr polg trkv 326. S-ában foglalt dehnitiót. a mely a lehető legtökéletlenebb cs a mely épen ez okból a hibás és téves felfogásoknak és tarthatatlan alkotásoknak egész rendszerét állította fel és táplá.ja jelenleg is. Ezen szakasz, a melynek helye sem volna a codexben' ioy definiál : «Ki azon dolgot, melyet bir, valószínű okoknál fogva magáénak tartja, az jóhiszemű birtokos. Roszhiszemü birtokos az, ki tudja, vagy a körülményekből vélelmeznie kell, hogy a birtokában lévő dolog másé. ...» Első pillanatra is feltűnő a jóhiszeműség és roszhiszemüség adott fogalmai közt az elvi ellentét. Ha a törvény jóhiszemű birtokosnak azt mondja, a ki a dolgot valószínű okoknál fogva a magáénak tartja, ugy ennek ellenkezője gyanánt azt kellett volna decretalnia, hogy az tartandó roszhiszemü birtokosnak, a ki a dolgot valószínű okoknál fogva sem tarthatja magáénak. Az idézett 320. §. azonban két különböző álláspontot foglal el egy szervileg összefüggő kérdés elvi meghatározásánál, a mi végzetes hiba, mert az úgynevezett hézag nen: a fejlődő élet által lett felszínre hozva, hanem magában a törvény rendelkezésében lappangott. Eltekintve attól, hogy a meghatározás egyáltalában nem megfelelő, a hézag abban nyilvánul, hogy az osztr. polg. trkv. 326. §-ában foglalt tökéletlen definitio szerint az akarat benső nyilvánulasának minősége, tulajdonsága, qualitása nem csupán csak két féle. t. i. vagy jóhiszemű, vagy roszhiszemü, hanem bizonytalanságban hagy az iránt, ha vájjon nem létezhetik-e a két milyenségen kivül még egy harmadik is ; mert azon eset, a melyben a birtokos a dolgot valószínű okoknál fogva magáénak nem tarthatta, az idézett szakasz szövege szerint nem vonható a jóhiszeműség adott fogalma alá, de ezt az esetet roszhiszemüségnek sem minősiti a törvényszakasz. Ezen végzetes hézag tápot nyer a 328. §. következő rendelkezése folytán is : «A birtoknak jó- vagy roszhiszemüségét peres esetben birói ítélet által kell elhatározni. Kétség esetében a vélelem a jóhiszeműség mellett áll.» A szöveg szeiint, ha a biró kétségben van arra nézve, hogy a birtokot jóhiszemünek vagy roszhiszemünek tartsa, — vélelemhez kell folyamodnia ; védelmeznie kell a jóhiszeműséget, nehogy másfaju minőség, avagy épen egyik fajú sem állapittathassék meg. íme miiy ismeretkörben mozgott a régi iskola, mely még a jelenben is erősen tartja magát! Felállította a jóhiszeműség védelmét, és nem is sejtette, hogy minőségét jogilag sem nem lehet, sem nem szabad védelmezni, hanem csak positiv tényt. Vélelem csak ott állitható fel, a hol két tény (p. o. házasság és szülés) oly szervi kapcsolatban áll egymással, hogy az egyik positiv tényből a másik okszerűen következik, a hol tehát a két tény között az oksági viszony (ok és okozat) megvan.4 ' Az állandó bizottság «Jegyzőkönyveit» tartalmazó első füzet (melléklet a Jogtudományi Közlöny 1897. éyi 46. számához) 15. lapján olvassuk a bizottságnak'az 1897. évi május hó 1-én tartott ülésében a tervezett codex szerkesztési alakjára nézve létrejött abbeli megállapodását, hogy a módszer tekintetében. «a törvénykönyv rendelkezéseket tartalmazzon, ne tantételeket. Ezért kerülni kell lehetőleg a fogalomhatározásokat és elméleti construcüókat . . arra kell törekedni, hogy a tételek szövegezésében meg legyen az általánosításnak az a foka, a mely a jogszabálynak biztosítja a kellő rugalmasságot és képessé teszi arra, hogy az élet fejlődésével lépést tartva, esetleg módosult életviszonyokhoz is alkalmazkodhassék ...» Hogy a bizottság az egyesegyedül helyes és célravezető álláspontot foglalta el e tekintetben, annyira kétségen felül áll. hogy az ellenkezőt vitatni sem lehet. Épen ez okból helyteleníteni kell az osztr. polg. trvkvnek a szerkesztést illetőleg követett abbeli módszerét, hogy definitiokat iparkodott adni, melyek a keletkezésük idején uralgott felfogást visszatükrözték ugyan de a feilődés és haladás folytán immár nagy részben tarthatatlanokká lettek. « A vélelem a jog terén csak jogvélelem lehet: az oksági viszonynak tehát jogi tények közt kell fenforognia. E cikk keretén kivül esik a vélelem fogalmával közelebbről foglalkozni ; a fejtegetésem tárgyával való összefüggésnél fogva csak annak felemlitésére szorítkozom? hogy e téren is igen nagy határozat ansag uralg joggyakorlatunkban ; a jóhiszeműség és rosszhiszeműség fogalmaira nemcsak a vélelem fogalma tévsen applicáltatik, hanem ép oly tévesen a vélelemnek több elnevezése emlittetik. Így joggyakorlatunk a következőig distinguál. , , , .. . aj vélelmet: .Általános elfogadott birói gyakorlat, hogy a köze rokonok közt létesített oly jogügyleteknél, a melyek által a hitelező elo » kielégítési alap elvonatik, fenn áll az a vé I e 1 e m, hogy a szerződő fél A birtoklásnál azonban csak az egyik tény és csakis egy tény van meg, t. i. maga a birtok, és annak minősége, tulajdonsága ; úgyde a minősége a birtoknak, t. i. ennek jóhiszeműsége nem következik okszerüleg a birtokból, nemcsak azért, mert nem tény, hanem mert a szervi kapocs hiányzik, az oksági viszony nincs meg. Még most is tartja magát a felfogás, ho^y felperes, midőn elbirtoklást vitat a perben, birtoklásának jóhiszeműségét a 328. §-beli vélelemnél fogva nem köteles bizonyítani; továbbá, hogy a dolog átadására kötelezett fél a hasznos beruházások megtérítését illetőleg a vélelemnél fogva mentesül a bizonyítás terhe alól. . . stb ; holott ezen felfogás époly elavult és téves, mint az annak forrását képezett fentebb idézett két (326. és 328.) szakasz rendelkezése ; mert az első esetben felperes nem birtokának jóhiszeműségét, hanem azon tényt köteles bizonyítani, hogy birtoka magába egyesíti az elbirtoklás összes criteriumait; az utóbbi esetben pedig a követelő fél azt köteles bizonyítani, hogy beruházásokat tett és hogy azok szükségesek — hasznosak — voltak; tehát a bizonyítási teher igenis fennáll a maga teljességében, de nem a régi iskola által vélelmekre alapított alakban.6 A jóhiszeműség és roszhiszemüség soha sern positivumok, hanem mindig qualitások, a positivumnak a qualitásai. Nem külsők, hanem belsők ; nem tények, hanem milyenségek, tulajdonságok, minőségek. A jóhiszeműség és roszhiszemüség feltétlenül és mindig személyi, egyéni sajátszerűségek, mint ilyenek mindig belső célzatot jellemeznek. A jóhiszeműség és roszhiszemüség soha sem nyilvánulnak külsőleg tény alakjában ; soha sem öltenek fel testi, látható alakot, hanem mindig láthatatlanok maradnak. Mind a kettőnek forrása a benső akaratvilág; a hit, vallás és erkölcs világa. Nem láthatók, hanem csak következtethetők kétségtelen tényekből, a mely tények nem a birtokkal, hanem az akarat benső mivoltával állanak összefüggésben. íme a lényeges külömbség a jogvédelem és qualitás közt ! De ugyanazon sajátságok a jóhiszeműség és roszhiszemüség azon elhatároló válaszfalait is képezik, a melyek azokat a positivumtól, a tudástól, élesen elkülönítik. A hit benső érzelem, a tudás pedig külső positivum ; amaz következtethető positiv tényekből, emez maga a reális valóság. Ennélfogva jóhiszemünek vagy roszhiszemünek mondunk és tartunk valakit és eljárását, magarartását, viselkedését azért, mert nem tudjuk benső célzatait, a mely célzatok, mint külső tények, a valóságban soha nem jelentkeznek.6 az adósnak kijátszási szándékáról tudomással birt. (Curia mint felülvizsgálati bíróság, 1891. május 27-én I. G. 16. sz. a. Döntvénytár III. foly. XII. köt. 283. lap.) b) elővélelmet: «Az az e 1 ő v é 1 e 1 e m, hogy a kielégítési alap elvonása esetében, a szerző fél az adós kijátszási szándékáról tudott, csak házastársaknál és közel rokonoknál állitható fel.» (Curia mint felülvizsgálati bíróság, 1898. ápril. 19-én I. G. 32. sz. a. Döntvénytár III. foly. XII. köt. 87. lap.) c) törvényes vélelmet: « . .a felebbezési biróság ítéletében foglalt ama kijelentés, mintha a fenforgó esetben a' törvényes véle1 e m felperes jóhiszeműsége mellett harcolna, jogilag téves ; mert: a törvényes gyakorlat szerint közel rokonok, jelesül apa és fiu közt hasonló körülmények mellett történt vagyonátruházások esetében a törvényes vélelem épen ellenkezőleg a mellett harcol, hogy az elfogadó félnek az átruházó adós kijátszási szándékáról tudomása volt, s e vrlelem a jelen esetben ellenkező tények által elrontva nincs . . .» (Curia mint felülvizsgálati biróság, 1896. február 12-én I. G. 138. sz. a. Döntvénytár III. foly. V. köt. 15. lap.) d) közönséges vélelmet — és végül ej jogvélelmet: «nem jogvélelmet, hanem közönséges vélelmet állit fel a biróság ott, a hol nem valami fennálló jogszabályra, hanem az életből merített tapasztalásra támaszkodva von következtetést az egyik bizonyított tényből a bizonyítandó másik tényre.» (Curia mint felülvizsgálati biróság 1896- október 29-én 235. sz. a. Döntvénytár III. foly. VII. köt. 207. lap.) Joggyakorlatunknak ez a túltengése, kétségtelenül a régi iskolának határozatlanságából ered és annak maradványa. 6 A vélelmekkel lehetőleg szakítani kell. Ez az ujabb jogiskolának vezériránya. — Igen találó megjegyzést találunk erre nézve a "Jogtudományi Közlöny 1898. évi 51. számában 437. tétéi alatt közölt jogesethez, íme: «Elavult elv az, hogy létezik vélelem a jóhiszeműség mellett. A modern jog idegenkedik a vélelmektől, főleg olyanoktól, a mikre szükség nincsen. A ki arra alapit igényt, hogy valamely alakilag érvényesen létesült jogügylettől meg kell tagadni a joghatályt, mert az azon jogügyletből jogot származtató fél roszhiszemüen viselkedett, de az az általános bizonyítási szabályok szerint bizonyítani tartozik ennek a roszhiszemnek a fenforgását, mint igényének jogalapját. Ez törvényen sarkal, erre tehát vélelem nem kell. A cquilibet praesumitur bonus» a régen meghaladott elvek között foglal helyet.» 8 Hisz szójátékká vált: Hinni annyit tesz, mint valamit sejteni, — de nem tudni; épen ezért hiszszük, mert nem tudjuk, a mit pedig tudunk, azt tudjuk és nem hiszszük.