A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 43. szám - A lopás

A JOG 311 vizsgálati fogva tartás taitamát egy hónapban határozza meg s ezentúl ezen határidőt kivételes esetekben s nyomós ok j alapján egy-egy hóval, tüzetes indokolással meghosszabbítani j a vádtanácsnak engedi csupán meg és végül, 1 ogy a vád- j tanács a felek kérelmére a törvénybe iktatott határidők lejárta j előtt is köteles a vizsgálati fogság kérdése tekintetében határozni : oly haladás, a mely a fogva lévő terhelt személyes szabadságát valóban a legragyobb garantiákkal övedzi körül. Eddig a halállal, vagy öt éven felüli szabadságvesztés büntetéssel büntetendő cselekményekkel terhelt egyén «a vád súlyos voltára való tekintettel)) mulhatlanul vizsgálati fogságba j került. Ezt a sárga könyv 45. §-ának a. pontja imperative rendelte s elfogadta ezt a gyakorlat. Bűnvádi perrendtartásunk (149. §.) ezzel szemben kimondta : hogy ha a vád tárgya halállal vagy életfogytig tartó fegy- 1 házzal büntetendő cselekmény : terheltnek a szabad lábon való hagyását a vádtanács (a vizsgáló biró nem) megengedheti. Nem hisszük, hogy a vádtanács valamikor ilyen határozatot nozzon. mert az olyan terhelt, a kire oly súlyos büntetés mint halál illetve életfogytig tartó fegyház vár. ezen bün- í tetése elől minden áron menekülni iparkodik. Ott hagyja az esetleges cautiót s mindent feláldoz, csak- J hogy életét megmenthesse. Ez szépen hangzik, a humanismus superlativusa, de a praxisban alkalmazást alig fog találni, nem azért, mert a büntető törvénykönyvben megállapított legsúlyosabb büntetéssel sújtandó egyén ellen a vizsgálati fogság elrendelése a szökés veszélye miatt sem lesz mellőzhető. Ezt felemlíti különben a törvény indokolása is. Bűnvádi perrendtartásunk tehát «a bűntett súlyosságánál » való fogva tartást a vizsgálati fogság elrendelésének indokául el nem fogadja, mert elegendőnek találja, hogy ilyen esetben a biró. mint fentebb emiitettük, a «szökés veszélyes- ; vei indokolja meg határozatát. Ilyen szellemben argumentál Dr. Z u c k e r is, a ki erre ! nézve iDie Untersuchungs-Haft III. 31.) a következőket mondja : «Ruht die Untersuchungshaft auf keinem anderen Grundé, als auf jenem, dass ein der Verübung einer grösseren Uebel- j that Verdáchtigter ausnahmslos als fluchtverdachtig gelten ! müsse, so genügt offenbar die Bestimmung übei die Unter- í suchungshaft wegen Fluchtgefahr, um die Haft in allén jenen 1 Füllen eintreten zu lassen. in denen wegen der Grösse des I Verbrechens eine solche Flucht mit Grund besorgt werden I wird». Bűnvádi perrendtartásunk tehát a legnagyobb szabad- j elvüséggel érvényt akar szerezni azon elv igazságának, hogy az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság soha se birjon i büntetés jellegével és hogy mint biztosító intézkedés csak I akkor alkalmaztassak, ha e cél más eszközzel el nem érhető. í És ez igen helyes igy, mert az előzetes letartóztatás és ! vizsgálati fogságba helyezett egyénnek — miután ennek elrendelése rendszerint váratlanul lepi meg az illetőt — társadalmi ! és családi viszonyait, a jövőben való megélhetés kérdését egy csapással dúlja fel a vizsgáló birói határozat, s kétségtelenül sokkal súlyosabban érinti, mint a jogérvényesen kiszabott szabadságvesztésbűntetés végrehajtása. Bünperrendtartásunknak ide vágó modern intézkedései j igen humánusak s habár jól tudjuk, hogy rendkívül sok függ a törvénynek helyes alkalmazásától, nyugodtan nézünk elébe ! a törvény életbeléptetésének, mert meg vagyunk győződve, j hogy bíráink és ügyészeink az előzetes letartóztatás illetve i vizsgálati fogság kérdésével, mint a büntető eljárás ezen elenged ! hetién eszközeivel a jövőben is csínján bánnak el. A lopás. Irta : dr. MOSKOVICZ iVÁN, pestvidéki kir. tszéki joggyakornok. j Valóban lapos téma, a büntetőtudomány legprózaibb, 1 elmélet és praxis által egyaránt elcsépelt fejezete. Ha mégis kitárjuk e régen és sokféleképen letárgyalt anyagot, az olvasónak inkább türelmét kérve mint érdeklődé- • sét, tesszük ezt azért, mert ez a tárgy épen lapos voltával a ! bűntény vulgaritása által válik elsőrangú, nem tudományos, de életérdekké. Abban a nagy tömegben, a mely sajnos vissza-visszatérve hömpölyög el nap-nap mellett a bíróság sorompói előtt, a tol- ! vaj a legtipikusabb alak. A tolvaj a nagyvilág szemében iszonyúan prózai lény. | "Közönségess bűntettes a szó szoros értelmében. Az ő bűnéhez nem fűződik poézis, még csak a rettegettség sötét költészete sem. A társadalom lenézi, nem sajnálja és megvetéssel adja át a biró büntető kezének. A biró megbünteti, a tolvaj kitölti a többé-kevésbbé súlyos büntetést és a legtöbb esetben újra lop. A 338-as visszaeső, a kin a büntetés javitó hatása nem fogott, azaz, a kivel szemben ez a javítás nem volt oly erős, hogy fölvehesse a harcot a bűnös ösztönnel, vagy az éhség kényszerével, rendes vendége büntető bíróságunk termeinek. De nem szándékom ezt a kérdést itt oknyomozó fejtegetés tárgyává tenni, ez a kérdés csak kis részben tartozik a jogi, — részben az orvosi tudományok körébe — és megoldását, ha valahol, a társadalom-politika terén fogja lelni. Egy másik, a «lopás» köréből emergens kérdés, a mely viszont egészen a tételes jog alkotásának és alkalmazásának körébe vág, a lopás minősítése és büntetése. Az elméletnek kevés alkotása van. a mely alatt oly sokan szenvednének, mint épen az alatt a néhány paragraphus alatt, a mely magas, a műveletlen delinquens által meg nem értett, de a jogilag képzett birói kar által is csak «vérző szivveb alkalmazott művészettel csinál a pajkos gyümölcstolvajból fegyházzal büntetendő súlyos bűntettest. Nem szólunk az első minősítésről, a 334. §-ban foglalt értékhatárról. Az érték szerinti minősítés a subjectivista irány szempontjából elvetendő, de viszont természetes folyománya egyrészt az objectivista büntető iránynak, a mely a bűntény eredménye szerint mérlegel, másrészt társadalmunk gazdasági rendszerének, a mely a magánvagyon védelmén alapul, a mely pénzösszegben számit és a mely a pénzösszegben kifejezhető érték fontosságát a büntetés kiszabásánál is természetszerűleg figyelembe veszi. Nem szólhatunk a 338. §. ellen sem, a melynek jogosultsága fönn fog állani mindaddig, a mig az emberiség el nem veszti a büntetés javitó hatásának, a tények által oly sokszor megcáfolt hitét. De vegyük elő a 336. §. hosszú pontozatát. a mely annyi kis vétkezőt avat nap-nap mellett nagy bünhődővé, a nélkül, hogy a — nem ártatlanul, de aránytalanul szenvedők — e nagy, többnyire civilizálatlan tömege csak be is láthatná, hogy mi az a tudományszülte, titkos erő, a mely őt a tettével arányban álló néhány napi elzárás vagy fogház helyett börtönbe vagy fegyházba kergeti ? Ebből a 336. §-ban foglalt hosszú sorból gyakorlatilag fontos, gyakran ismétlődő esetek; a szolgálati viszony és a házközösség, a föl- vagy betörés, a lopott és álkulcs és a bemászás. A szolgálati viszony mint s u 1 y o s i t ó körülmény, a melyet a szabad birói cognitio alkalmaz, igen sok esetben erkölcsileg jogosult, de mint m i n ő s i t ő körülmény, a mely a birót föltétlenül köti. a legnagyobb aránytalanságok forrása lesz. Az, a ki szolgálatadóját a szónak erkölcsi és nem jogi értelmében d o 1 o s e meglopja, ugy hogy a lopás eredménye a gazdára érezhető anyagi bajt okoz, ha egyáltalában léteznek a büntetőjogban erkölcsi motivumok, joggal bűnhődik súlyosan. De ezen a cimen a törvényszékek előtt szereplő tipikus eset az, hogy a szolgálatban levő, többnyire nő, sokszor gyermek, nyalánkságból, vagy a cifraság utáni naiv vágyból ételneműt, egyes kisértékü ruházati darabot, zseb- vagy fejkendőt lop el, oly delictum, a melyért a tettes az esetek nagy többségében följelentés nélkül házi fenyítékben részesül és igy az a néhány, a kit gazdája, nem ismerve a súlyos következményeket, a biró elé állit, bőven leüli a többiek bűnét is, mert a biró belátását a minősítő szolgálati viszony leköti. Az alkalmi lopás a delictumnak az a formája, a melyben körülmények csábja ragadja magával az érettség vagy civilizatió híján levő egyént és az a másik eset, a hol a szolgálati viszony vagy a házközösség folytán az enyém és tied határa úszik, éppen e viszonyok körében szerepelnek leginkább. És a biró, a kinek saját belátása és erkölcsi érzete elég garantiát nyújtana arra, hogy ott a hol a szolgálati hűség megsértését látja fönforogni, azt mint súlyosító körülményt a büntetés kiszabásánál figyelembe fogja venni, nem egy esetben kénytelen saját érzéke ellenére a nyalánkságot, a legkisebb alkalmi lopást, vagy éppen az olyan eltulajdonítást, a mely a tulajdon fogalmának impressiv ismeretéből eredt «lopás büntetté»-nek kimondani, tért engedni a törvény szigorának. És ennek a minősítő körülménynek erkölcsileg is rossz hatása van, hogy olyanért büntet, a mit a delinquens többnyire át nem lát, a mit föl nem fog eszével, mert épen a szolgálatadóval való közösség sok tekintetben alkalmas arra, hogy necsak a minősítő körülményt ne lássa a tettes maga előtt, de magát a lopás puszta tényét is elmosódott alakban tüntesse föl. Lop abból az ételnemüből, a melyről tudja, hogy, vagy