A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 34. szám - A tulajdonos érdekeinek megvédése a kisajátításnal

A JOG 247 Összesen beérkezett 1895: polg. 15,595, úrbéri 39, keresk. tetett: polg, 10,287. urb. 41, v. és keresk. 3,650=13,978, hátralék 1,025; 1897 érkezett polg. 10,039 urb. 43. v. és keresk. 3,690=13,772; elintéztetett: polg. 9,231, urb. 43, v. és keresk. 3,335= 12,329, hátr. 1,425; 1898 érkezett polg. 10.182, urb. 32, v. és keresk. 4,332=14,546, elintéztetett polg 8,966, urb. 28, v. és keresk. 3,335=12,329, hátralék 2,217. Sajnálattal látjuk, hogy a kir. tábla hátraléka ujabban ismét növekedő félben van. A mig az ügyek elintézése egy ideig kellemesen érintő gyorsasággal ment, ma újból késedelem áll be és ez bizonyára fokozódni is fog, ha idejekorán nem gondoskodunk megfelelő remediumról. Látjuk továbbá, hogy a budapesti kir. ítélőtábla ügyforgalma az összes táblák ügyforgalmának legalább is egyharmadát teszi, a váltó-, kereskedelmi- és csőd-ügyekből pedig 2/3 vagy ennél is több esik ezen táblára. Érdekes már most tudni, hogy h á n y b i r ó végzi e nagy munkát és átlag hány ügy esik egy biróra. A «J o g» ez idei első számában közzétett kimutatás szerint a budapesti kir. táblán a tanácseln ökökön kivül három polgári tanácsban 30 biró működik. Az 1898 évi elintézést alapul véve ezen 30 biró által elreferáltatott polg. 12 329 ügydarab, ebből egyre esik átlag: 411 darab (Ezen számba a felülvizsgálati ügyek nincsenek betudva.) Ha figyelembe veszszük, hogy minden biró httenkint több napot kénytelen hol mint előadó, hol mint szavazó biró ülésezni, és ha levonjuk a két havi szabadságidőt, akkor átlag minden héten 9—10 ügyet kell bejelentenie, hogy a reá eső pensumot elvégezhesse. Munkálnám ról tehát a tábla birái éppenséggel nem panaszkodhatnak. Dr. Révai Lajos. (folytatása következik.) A tulajdonos érdekeinek megvédése a kisajátításnál. Irta: dr: RAFFAY FERENC, győri kir. törvényszéki albiró. A kisajátitásról szóló 1881. évi XLI. t.-c. egyike azoknak a törvényeknek, a melyek a gyakorlatban általán beváltak. Minden ide vágó kérdést maga a törvény tészletesen szabályoz, ugy armyira. hogy még végrehajtó rendelet kibocsátására sem volt szükség, ami igazán ritkaság. /\ készülőfélben lévő általános polgári törvénykönyvben a kisajátítási jogról szintén rendelkezni kell. A codex tervezetét előkészítő bizottság e tekintetben arra a megállapodásra jutott, hogy a kisajátításhoz való jognak elvi kijelentése és jogkövetkezményeinek általánosságban való jelzése elégséges lesz; mindazonáltal helyre kell állítani a kisajátítási törvénynyel való kapcsolatot és szabályozni kell a kártérítés kérdését, valamint a kártérítés hatályát harmadik jogszerzőkkel szemben. (1. a kiadott jegyzőkönyvek 1. füzetének 22. és 23. lapjait). Ezen elvi megállapodás kijelentése óta a kisajátítás kérdése részletesebb tárgyalás alá nem került a bizottságban s így nem multa még idejét, ha kisajátítási törvényünk némely rendelkezését bírálat tárgyává tesszük. A kisajátítás lényegileg egy magánjogi szempontból meglevő jognak, a jogosult akarata nélkül, közcélokra való, lefoglalását, illetve ideiglenes felfüggesztését vagy végleges megszüntetését jelenti. A kisajátítás ennélfogva szervezetes magánjogi korlátozásokat eredményez s mint különösen a tulajdonjog megszorítása a modern jogrendszerekben (kivált a jelen század folyamán*) mindenütt szerepel és részletesen szabályozva van. A kisajátítás fogalmához nem tartozik ugyan, de annak jogszerű folyamánya. hogy a közcélokra lefoglalt ingatlanért a tulajdonost kártalanítani kell. Az 1881. évi XLI. t.-c-nek IV. fejezete szól a kártalanítási eljárásról, a mely ellen különösen hallani panaszt azok részéről, akiknek ingatlana kisajátítás alá került. Annyi kétségtelen ugyan, hogy a kisajátított ingatlanokat rendesen kellő árral fizetik a kisajátítók, nem ugyan jószántukból, hanem azért, mert a szakértők, illetve bíróságaink az érték megállapításánál elég bőkezűen járnak el. A végeredmény az tehát általában véve, hogy nem járnak rosszul a tulajdonosok. Ez azonban csak akkor áll feltétlenül, ha a kisajátított ingatlanokat a kártalanítási eljárás befejezése után veszi át a kisajátító. De ez vajmi ritkán történik. A 45. §. ugyanis megállapítja, hogy a kisajátítási tervnek jogerőre emelkedése után. tehát esetleg már akkor, a mikor a kártalanítási eljárás még meg sem kezdődött, a kisajátítás alá eső területek birtokba vehetők s rajtuk az építkezések a tulajdonos beleegyezése nélkül is megkezdhetők. Ezzel a kedvezménynyel azután legtöbbször élnek is a kisajátítók s a kereskedelmi minister, akinek hatáskörébe tartozik e kedvezmény megadása, az előzetes birtokbalépést rendesen megengedi, mert erre nézve a törvény csal: azt irja elő, hogy «a munkálat közérdekből sürgősn legyen, a mi majdnem minden kisajátításnál előfordul, hiszen ezen radikális és drága eszközhöz csak a kikerülhetetlenül szükséges és halasztást nem tűrő esetekben nyúlnak. így azután a kisajátításoknak 95%-ában birtokba lép a kisajátító a kártalanítás előtt, ami a legérzékenyebb sérelem a tulajdonosra nézve. Mert mit kap ingatlanáért a tulajdonos? Egyelőre semmit. Az idézett 45. §. szerint ugyanis az illetékes birtokbiróság hivatalból három szakértőt nevez ki. akik megbecsülik az ingatlanon lévő épületeket s a kisajátító a szakértők többségének becsüjében foglalt értéket tartozik a birtokbavezetés előtt bírói letétbe tenni. Magáért a földterületért pedig a felajánlott kártalanítási összeget vagy ha az a *) Az első kisajátítási törvény Magyarországon az 1548. év. XLIX. t.-c. volt, a többi (nevezetesen: az 1836 : XXV. és XXVI., 1840 X., XXXVIII. és XL.. 184-8: XXX., 1868 : VIII., XII., XIII., XXXVII, XLV. és XLVL, 1879: XIX. stb.) mind e századból való. sz. a. kiadott rendelet értelmében már a határról visszaút a s 11 a n d ó k. a mennyiben pedig ilyenek már a határon átjöttek volna s az országban kóborolnának, ellenök az 1879 : XL. t.-c. 66. §. illetve 121. §-a alapján kihágási eljárás tehető folyamatba s elmarasztaltásuk esetén büntetésük kiállása után hazautasitandók. A medvék pedig az esetben, ha tulajdonosaik a kihágásban vétkeseknek találtattak, elkobozandók és elpusztítandó k, bőrük pedig az 1892: XXVII. t.-c. 3. §-ában m ej elölt célra értékes it e n d ő». Ebből a rendeletből világosan kitűnik, hogy valamint már a határon nem szabad átbocsátani medvetáncoltatókat, ugy nem szabad a^oKnak az országban sem kóborolni. És nyilvánvaló az is. hogy medvetáncoltatásra senki az országban engedélyt nem nyerhet. Tehát a közbiztonsági személyzetnek minden alkalommal, a midőn medvetáncoltatásról vesz tudomást, kötelessége a medvetáncoltató hajcsárt azonnal a medvével együtt letartóztatni s az illetékes közigazgatási hatósághoz (rendőrkapitány, vagy vidéken főszolgabíró) kisérni, a mely közigazgatási hatóságnak kötelessége a fentebbi rendelet és az 1879: XL. t.-c. 66. és 121. §. értelmébe i eljárni, a melynek végeredménye a medvehajcsár megbüntetése, a medve elkobzása s bőrének a meghatározott célra értékesítése. Első sorban is tehát nem a kir. járásbíróság, hanem a közigazgatási hatóság közbelépésének és ítélkezésének lett volna helye. A mi már azt a kérdést illeti, hogy a vevő nyerhet-e kártérítést az eladótól? csak tagadólag lehet válaszolni, hogy t. i. nem nyerhet. Ugyanis az adásvétel csak annyiban lehet érvényes, a mennyiben az törvénybe nem ütközik. Az eladónak joga volt a medvét eládni s a vevőnek azt megvenni, azonban ha a vevő azt kötötte volna ki feltételül, hogy csak akkor ismeri el magára nézve a vételt kötelezőnek, ha a medve táncoltatásra alkalmas: ez már törvénybe ütköző felt éte 1, mert a törvény és rendelet szerint medvét táncoltatni nem szabad s igy a miatt, mert a megvett medve táncolni nem tud, a vevő a vételtől el nem állhat. És a megirt esetben az állatorvos által csak az van constatálva, hogy a megvett medve hátulsó lábainak talpán van betegség, a mi miatt aztán táncoltatásra nem képes. Vevő ezt a külsérelmet már a vételkor láthatta, tehát nem védelmezhetik azzal, hogy nem ép állatot vett meg ép állat helyett, azzal pedig még kevésbbé állhat elő, hogy nem felel meg a medve annak a célnak (t. i. táncoltatásnak), a melyből ő azt megvette, mert hiszen maga a cél törvénytelen, a menynyiben^ a medvetáncoltatás nincs megengedve. És az a kir. járásbíróság, mely a fenti törvényeket és rendeleteket ismeri és figyelembe veszi, bizonyára nem fogja megengedni azt a törvénybe ütköző cselekményt, hogy a vevő — mint azt az újságok kedélyesen mondják — a medvévé! a bíróság előtt «próbatáncot járassonn.