A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1899 / 21. szám - Néhány szó a bűnügyi statistikához
A JOG 171 komolyan nem gondolhatunk, annak dacára, hogy az intézmény embriója a 18-as törvényhozásban meg van adva. Érdekes és fontolóra vehető mindaz, a mit Offermann a «Bezirk», <District> és «Gemeinde» szervezeténekreformálására tervez, mert ezen a téren sem a reform, sem a külföldi mintának legalább partiális alkalmazása el nem maradhat. Offermann az önkormányzatot szükségesnek és az alkotmányosság előfeltételének tartja, mert az államéletben való részvételre — úgymond — csak az hivatott, a ki saját körének közügyeit ismeri, azoknak intézésében részt vesz és mielőtt az állam nagV gépéhez merne nyúlni, előbb mintegy politikai qualificatiót szerez a kisebb körű körületek ügyeinek intézése által. De az önkormányzatot Offermann voltaképen nem fogja fel ugy mint jogot az önrendelkezésre kormányzati ügyekben, hanem mint kötelességet az állam szolgálatában és eléggé korlátolt s szükkörü jogosítványt humanitárius s gazdasági kérdések intézésében. Offermann egyik vezérmotivuma az állandóság, az állandóság pedig összeférhetetlen minden időleges választással. Ezért kívánja a központi kormányzatban a váltakozó kabinetek háta mögé az államtanácsot állandó elemként fölállítani és ugyancsak ennek az elvnek hatása alatt, kívánja az autonóm helyi kormányzat hivatalait élethossziglani kinevezéssel betölteni. A választásnak az önkormányzat körén belül sem akar tért engedni, mert itt is, mint mindenütt, irtózik az érdek uralmától, már pedig, ha az önkormányzati körök saját hivatalnokaikat maguk választanák, akkor nehéz volna e hivatalnokokat a helyi pártok és csoportok érdekeitől függetleníteni. Arra is súlyt helyez Offermann egész rendszerében, hogy az állam befolyása az autonóm ügyvitelre legalább olyan mérvű legyen, mint magának as autonóm körnek önhatalma. Ezen tekintetetek hatása alatt az Offermann tervezte vidéki közigazgatás vázlata mérni hasonlatossággal a mi közigazgatási bizottságainkhoz, a testületi és az angol békebirákhoz, az egyedi közigazgatási forumok szervezetéhez) körülbelül következő lenne: Minden, akár községi, akár kerületi vagy tartományi administració élén egy, — tetszés szerinti cimü kinevezett főnök áll, a ki azonban, bár államilag kinevezett hivatalnok, mégis — Offermann szerint — a «nobile officium* minden diszével volna fólruházandó. Offermann előtt itt egy, az angol békebiró mintájára, az autonóm test előkelő tagjai közül az államfő által élethossziglan kinevezett dignitarius gondolata lebeg, a kitől ő kétségtelenül sokat akar egyszerre. Azt kívánja tőle első sorban, hogy államhivatalnok légyen, másodszor, hogy személyi sajátságainál fogva hivatott legyen a vezetése alatt álló autonóm körnek mintegy képviseletére, azt akarja, hogy fölfelé föltétlen engedeln ességgel tartozzék és fegyelmi függésben legyen és másrészt mégis tagja, elnöke és végrehajtó közege legyen az autonóm test önálló hatáskörű deliberativ testületének. Mindez első tekintetre meglehetősen absurdnak látszik ugyan az elmélet szempontjából, a mely ellensége a hivatalos felelősség megoszlásának és nem engedi meg, hogy egyazon közeg esetleg ellentétes érdekek szolgálatára legyen hivatva. Ez a kombinált hatáskör azonban magyarázatát leli abban a fülfogásban, a melylyel Offermann az önkormányzat föladatát és körét szabályozza. Offermann szerint, a mint már kifejtettük, az önkormányzat ugyanis nem önrendelkezés, csak önszolgálat a közigazgatás terén. És épen ezért férhet össze oly teljes mértékben a szerző tervei szerint az önkormányzati kör reprezentációja és vezetése az állami hivatalfőnökséggel. Az önkormányzat e szerint amúgy is csak felsőbb rendeletek végrehajtásából és némely egészen locális, inkább gazdasági vagy humanitárius érdekű igazgatási ág önálló vezetéséből állana. Semmi nyoma e tervezetben annak a magyar értelemben vett autonómiának, a mely saját jogán a törvényre alapítva, szembeszállhat magával a kormánynyal, az államhatalom akaratával is. Épen azért alakítaná meg Offermann az önkormányzati test collectiv szervét voltaképen nem mint autonóm, de mint vegyes szervet, felében államilag kinevezett hivatalnokokból, felében pedig a helyi közönség választott képviselőiből. Az ilyen autonómia, hozzáadva még, hogy az összes valóságos hivatalok kinevezés utján lennének betöltendők, természetesen még a saját deliberativ fórumán belül is kisebbségben maradna, mert a kinevezett elnök szavazatával, a kinevezett állami elem legalább egy szavazatnyi tulsulylyal rendelkeznék magában az u. n. önkormányzati tanácsban vagy bizottságban is. A mi magyar közönségünk szemében, a mely a közigazgatás terén ma sem lát tisztán, ma is el van fogulva a vármegyék intézményének történeti nimbusától, az ilyképen szervezett önkormányzat kétségtelenül derizóriusnak tűnik fel. Igaz, hogy az ilyetén törvény vagy helyhatóságok nem alkalmasak sem tényleges, sem passziv ellenállás kifejtésére a központi kormány akaratával szemben, nem hivatottak annak a politikai szerepnek vitelére, a melyet mi az autonómiának elválaszthatatlan alkatrészeként szoktunk fölfogni, de Offermann és vele a modern államelméletek legtöbbike mindezt nem is óhajtja. Az önkormányzat ebben az alakban megszűnik öncélnak lenni és nem egyéb mint az államhatalmi célok eszköze. Az autonóm test nem képvisel többé külön érdeket, az autonómia csak mint állami érdekek szolgája marad fönn. De mégis oly szolgálat ez, a mely egyrészt iskolája az alkotmányos életnek és másrészt alárendelt eszköz szerepében is garancia marad. Nem garanciája az alkotmánynak, a minek azt nálunk tekintik, hanem biztositéka annak, hogy maga a végrehajtó közigazgatás törvényesen és az igazgatottak érdekének megóvásával fog gyakoroltatni. És ez kétségtelenül egyik utja azon tüggő kérdés megoldásának, hogy a modern viszonyok kívánalmaként jelentkező centralizálást miként lehessen ugy létesíteni, hogy a közigazgatási autonómiának egynémely vagy tartalmilag megfelelő vagy legalább alakilag az önkormányzatban eddig résztvett elemek megnyugtatására, kielégítésére szolgáló intézménye az államosított közigazgatás gépezetébe illesztve fönnmaradjon. A közigazgatási hivataloknak territoriális tekintettel való betöltése, a hivatalok oldalán fölállított vegyes testületi szervekben választott tagságok létesítése, — elégséges volna arra, hogy meghagyja az eddig valóban önkormányzati körök közönségének az autonómia illúzióját. De másrészt, ezek a színleg hatálytalan intézmények is elégségesek volnának a közigazgatás menetének az igazgatott elem részéről való ellenőrzésére. Végül még egy, jogi szempontból az egyebeknél fontosabb pontja van Offermann programmjának, oly pont, a mely önmagában is megállhat és a mely a mi államszervezetünkbe, a közigazgatás államosítása nélkül is bele volna ékelhető. Ez a pont, az alsófoku közigazgatási bíráskodás létesítése, a középfokú (nálunk tehát a törvényhatósági vagy annak megfelelő) közigazgatási fórumok oldalán. Offermann ugy contemplálja ugyanis e középfokú hatóságok vegyes szerveinek feladatát, hogy azok a területükön folyó administrátió teljes körének, tehát mind az állami, mind az önkormányzati közigazgatásnak ellenőrzésére, sérelmeknek orvoslására és vitás administrativ és pragmaticus kérdésekben bíráskodásra legyenek hivatva. És itt érvényesül a vegyes szerveknek amaz elméleti szempontból is méltánylandó előnye, hogy egyrészt, nem teljesen heterogén természetűek a kizárólag állami felső közigazgatási bírósággal szemben és másrészt, levén azok épp ugy állami mint helyhatósági orgánumok, nem sérti az államhatalom fogalmát az sem, ha ez elsőfokú bíróságok állami közegek eljárását, esetleg valósággal államigazgatási tényeket vesznek jogi szempontból birálat alá. Offermann az egyesítés és összegyeztetés híve, és óvakodik a hatalmak bifurcatiójátó), ellentétben az e téren uralkodó magyar fölfogással, a mely vagy a szélsőségek között tántorogva, a tiszta önkormányzat és teljes centralizálás közt válogat, vagy pedig, ha konciliáns akar lenni, nem az állami és helyi tényezők szerves egyesítésére törekszik, hanem a hogy az utóbbi évtizedek története mutatja, megosztja a kormányzati hatalmat egymással lazán vagy sehogysem összefüggő tényezők között. Mai rendszei ünkben az autonóm főváros választott elöljáróságának oldalán a teljesen állami rendőrség, a különböző ugyancsak tisztán állami jellegű pénzügyi és közoktatási hatóságok állanak. A vidéki szolgabiróknak a legelemibb közrendészeti tények foganatosítására állami szervekhez kell fordulniok, a vármegye állategészségügyét állami állatorvos vezeti, közgazdasági ügyeit miniszterileg kinevezett előadó referálja. Viszont az állam, a maga fölsőbb akaratának végrehajtására az autonóm testek segítségét kénytelen igénybe venni és maga a törvény szabja meg a módját annak, hogy az állami akarat tetté válását miként lehessen fölirás utján késleltetni. Másrészt az önkormányzat önállóságát mily számos pontban illuzoriussá teszi egyrészt a főispáni ingerencia, másrészt a discretionárius természetű ministeri hatósághoz való fölebbvitel. Valóban, ha már nem tudunk az érdekekkel annyira leszámolni, hogy egy elméletileg is tiszta, határozott irányt kövessünk a közigazgatásnak centrálisztikus vagy autonóm alapon való rendezésével, jobb az ellentétes irányokat, Offermann módjára, kiegyeztetni, mint — hiven az eddigi szokáshoz —juttatni különkülön egy-egy adag hatalmat az államnak és az autonómiának is és növelni ezzel a kormányzati disharmoniát. Dr. Moskovitz Iván. Vegyesek. A budapesti ügyvédi kamara könyvtára látogatási órái tekintetében a kamara választmánya elhatározta, hogy azok csütörtökön és szombaton délután 6—8-ig tartassanak meg. Ezen elhatározás indoka az volt, hogy az Ügyvédi Kör összejöveteli estéi csütörtökre, a Jogász-Egylet teljes ülései pedig szombatra esvén, ezek a napok mutatkoznak a legalkalmasabb időnek arra, hogy a kamara épületében ugyanakkor alkalomszerüleg összegyűlt ügyvédek és a jogászi kar egyéb tagjaira nézve a könyvtár minél könnyebben hozzáférhető legyen. Ez az uj rend már május hónapban életbe lép. Egy ügyvédnek azonnali felfüggesztését rendelte el a m. kir. Curia. Az illető ügyvéd ugyanis zsarolás vétsége miatt jogerősen vád alá helyeztetett. A budapesti ügyvédi kamara az ügyvédet nem függesztette fel, mert időközben a jogerős vád tárgyában elsőbirósági felmentő Ítélet hozatott. A kamara ezen határozatát a többi között a következőkkel indokolta: Tekintve azt, hogy a bünperben a vádhatározat nem egyéb, mint per előkészitő bírósági cselekmény, mely — habár a törvény többféle