A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 16. szám - A sajtójogi felelősség kérdése. 4. [r.]

126 i A sajtójogi felelősség kérdése.*) Irta : ZSITVAY LEO, a bpesti büntető törvényszék elnöke. IV. Ennek a gondatlanság cimén ekként construált felelősségnek egyik kiváló hibája az. hogy mig az. a ki a büntető törvénybe ütköző gondatlanságért felelős, az cselekményének vagy mulasztásának tárgyi és jogi következményeit legott felismerheti, hogy ugy mondjam : kiszámíthatja, a vegyes rendszerű sajtótörvény «gondatlanja» bizony nem tudja, nem tudhat|a, fel nem mérheti, hogy mit okozott: egy iövid és könynyü szabadságvesztésbüntetéssel sújtható becsületsértést, vagy egy súlyos, tiz évi fegyházzal büntethető felségsértő felhívást ; és valóban nem iiigylendő itt az itélő biró helyzete, midőn a mulasztás ténykörülményeit és eredményét, melyek egymással szemben esetleg nagy aránytalanságot mutatnak, mérlegelnie kell. Mondhatjuk tehát, hogy a vegyes rendszernek ez a különnemű culpája éppen nem szerencsés, és nem is kifogástalan megoldása a sajtójogi felelősségi kérdésnek; és tetézi a viszásságokat a beleplántált egymást mentesítő fokozatosság. Ezek a fokozatok erkölcsi hatásukban a mai sajtójogunkban érvényesülő fokozatokban még alantabb állanak, policia-izüek, denunciáns és spekuláns szerepekre alkalmasak. Ez a fokozat a felelősségben végre magát a rendszert is a maga sajátsze.ü culpájával megingatja, mert oda visz, hogy a közreműködő nem gondatlan, mihelyt saját gondatlan előzőjét megnevezi, — de gondatlanná válik, mihelyt előzőit szándékosan eltitkolja, vagy megnevezni nem tudja; e szerint végelemzésben tulajdonkép gondatlan az, a ki feleletre vonható előzőről nem gondoskodik. A vegyes rendszer, melyet pedig a legujabbnak szeretnek nevezni, különben emlékeztet az 185 2. évi osztrák sajtópátensre, mely a btö prts. életbelépéséig nálunk az ország néhány területén még most is érvényben van, holott Ausztriában már az 1862. évben (dec. 17,-iki törvény. 1868. okt. lö.-iki novella) érvényét vesztette. Ez az uj osztrák sajtótörvény a sajtódeliktumoknál közreműködőkre nézve első sorban szintén az ált. büntetőjogi felelősség szabályainak alkalmazását rendeli, másod sorban azután a köteles figyelem elmulasztása cimén külön büntetőjogi felelősséget állit fel az időszaki lapaknál a szerkesztőre feltétlenül, — a közönséges sajtótermékeknél a kiadóra, illetve a terjesztőre, ha nem nevezi meg és nem igazolja előzőjéül a szerzőt illetve kiadót, — végre a nyomdászra feltétlenül, ha a sajtótermékek előállítása körüli sajtórendőri szabályokat megszegte. — épp ugy a további terjesztésnél közreműködőkre ugyancsak a sajtórendőri szabályok állapítják meg az ő felelősségi köi üket. Ezek a felelősségi szabályok is besorolhatók némiképen a vegyes rendszer körébe, habár itt a fokozatosság elve csak igen szük határok között érvényesül. Ki kell azonban emelnem, hogy az itt ismertetett kétféle vegyes rendszer a fokozatos felelősség alól nyerhető mentességet még egy nevezetes feltételhez köti, t. i. ahhoz, hogy a megnevezett illetve igazolt előző felelős személy maga olyan legyen, a ki a hazai sajtótörvény és bírói hatalom körébe akadálytalanul vonható. Ezek után, ha végig tekintünk az itt ismertetett sajtójogi felelősségi rendszerek adatain és szabályain, három szempont az. a mi figyelmünket megragadja ; t. i. az a törekvés, hogy 1. az anonymitás előjoga lehetőleg megóvassék ; 2. sajtódeliktum esetében a közreműködők közül akár egy, akár többen, de minden eshetőségre valamelyikük feleletre vonassák és büntettessék ; végre 3. hogy a felelős közreműködés határa megvonassák akkép, hogy a távolabb eső közreműködők megterhelése mellőztessék. Ezt a három szempontot még egyszer kell szemügyre vennünk, hogy alaposan mérlegelhessük a sajtójogi felelősség feltett kérdésében a — döntést. Az anonymitás, mint már emiitettem, kétségtelenül igen figyelemreméltó és becses érdeke a sajtónak ; és az időben, midőn a sajtó annyi üldözésnek, zaklatásnak és erőszakos hatalmi elnyomásnak volt kitéve, a mint azt a sajtójog története tanúsítja, csakugyan lehető legerősebb garantiákkal kellett körülövezni, hogy fejlődése bizlosittassék és nehogy a visszaesés csakhamar bekövetkezzék. Ámde azóta, hogy a közszabadságjogok a népek öntudatába átmentek, a szólásszabadság a népképviseleti intézményekben és a gyülekezési jog révén bárhol a nyilvánosságban magának érvényt tudott *) Ezzel befejeztük ezen nagyérdekü cikksorozatot, mely a legtágabb körökben méltó feltűnést keltett. Fogadja a kitűnő szerző köszönetünket, hogy e nagyfontosságú tárgy felett das tapasztalatokon alapuló nézeteit lapunkban közölte. A szerkesztőség. szerezni, a «névtelenség» értéke nagyot csökkent, legalább is abban az értelemben, a mint annak biztosítása azelőtt contemplálva volt. Ma a névtelenség olyannyira megszokott dolog, hogy valóban közömbös előttünk a név, ha csak hordozóját nem ismerjük, akár más tevékenysége teréről, akár korább, munkái után. — sőt visszataszító volna ma, ha pl. egy-egy hírlap közleményei mindegyikénél vagy többjénél a szerző neve ki volna téve; pedig volt idő, midőn a törvényhozásban hang emelkedett,'hogy ez kötelezőleg kimondassék. Ma ugy lehet a tételt felállítani, hogy a névtelenség rendszerint az időszaki sajtó utján terjesztett elmeműnek kedvez, hacsak értékét nem az irónak személyes tulajdonságai emelik. így tehát a névtelenségre a sajtójogi felelősség kérdésének eldöntésénél külön nagyobb súlyt helyezni — nem indokolt, sőt, tekintettel arra, hogy a sajtódeliktum ok mind üzetesen meg vannak határozva, igazságtalan is, hogy az egyazon Btk.-ben felsorolt büntetendő cselekmények közül, sőt egyazon alkotó elemekből construált büntetendő cselekményekből, kiragadjunk egy csoportot annak révén, hogy itt az elkövetés eszköze : a nyomtatvány határt és különbséget teremt, előjogot ad — az (.ismeretlen tettességre)), és törvényesen megvéd egy bűntettest. A második törekvés, hogy minden eshetőségre a sajtódeliktumoknál a vádlott biztosítva legyen. Ez okozatos összefüggésben van az anonymitás biztosításával, ha ezt elejtjük, e törekvés magától elesik, mert ha a jogrend elbírja nagyobb kár nélkül, hogy a gyilkosság, gyújtogatás vagy rablás stb.tettesei és részesei nem éppen ritkán ismeretlenek, kinyomozhatatlanok maradnak, — azt hiszem elbírná azt is. ha egy-egy izgató, rágalmazó stb. nyomtatvány szerzői vagy egyéb közreműködői ismeretlenek maradnak. A harmadik szempont az az aggodalom, hogy egy-egy sajtótermék incriminálása esetén a közreműködők oly nagy száma ellen kellene terhelőleg fellépni, hogy zaklatás állana be és a sajtó szabad mozgása megbénulna ; hiszen még a betűszedő is attól tarthatna, hogy feleletre vonják. — Ez az aggodalom azonban túlhajtott dolog, félreismerése az ált. büntetőjogi felelősség szabályainak, tanainak és határainak. — Ez az aggodalom a sajtójog történetének tanúsága szerint az egykori kezdetleges állapotok szüleménye és a későbbi vegyes felelősségi rendszerek már nagyot engedtek belőle, inkább oda fordítván figyelmüket, hogy a valódi tetteseket és közreműködőket vonhatják biztosabban feleletre és ez okból a távolibb közreműködőket felelősséggel terhelik, hogy biztosabban hozzáférhessenek a sajtódehktumokhoz közelebb eső közreműködőkhöz. Ebben van egészséges és elfogadható eszme, -— de helytelen a felelősségi jogalap; az alap a sajtórendészet köréből volna merítendő. A kinek pedig mindamellett ez iránt táplált aggodalma nem volna eloszlatható, az vizsgálja meg összehasonlító módon a közdeliktumoknál szintén előforduló kétes eseteket. A bünrészesedés ált. büntetőjogi tanai szerint is a konkrét esetekben gyakran merülnek fel vitás kérdések, melyeknek megoldását azonban helyesen bizzuk a judikaturára. Van számos összehasonlításra alkalmas adatunk a közönséges bűnvádi eljárásból, melyek ez aggodalmat bízvást megszüntethetik. Pl. a meggyalázó tartalmú postai levelezőlapot a levélhordó kézbesiti a címzettnek, ugyizólván az ő közreműködése fejezi be a büntetendő cselekményt; — vagy 5 —10 polgár nyilvános gyülekezetet jelent be, kijelöli a szónokot, a programmot megállapítja és összecsőditi a népet, — a hely tulajdonosa berendezi e célra a termet stb. — és a szónok izgató vagy lázító beszédet tart, — a közreműködők e deliktum egy lényeges alkotó elemét létesítették: a nyilvánosságot és gyülekezetet. A mi fővárosi szóbeli hírlapunk, a Telefon-Hírmondó ugyancsak versenyezhet bármely nagy napilap sajtójogi viszonyaival, van neki egy felelős üzletvezetője, bemondja a kir. ügyészségnél a «köteles példányait)), a közlemények «kimondójánaka szabályszerű kéziratait, sőt a tényleg kimondott közlemények fonografált hengereit is felgyüjti. A Telefon-Hirmondó nem áll a sajtótörvény hatálya alatt és mégsem kell attól tartani, hogy valamely szóbeli injuria esetén kivétel nélkül minden alkalmazottját bünper fenyegetné. A sajtódeliktumoknak az a sajátsága, hogy felismerésükhöz bizonyos foka kell az intelligentiának. A ki közre kiván itt működni, annak a leirt gondolat jelentőségét is tudnia kell; - a szerző, a tettes: az tudja, akár a maga akaratából vagy elhatározásából fakadt, akár felbujtás folytán irta meg ; a felbujtó is tudta és ismerte jelentőségét, de mára segédként közreműködőnél szigorúan meg kell vizsgálni, hogy az, a mit tesz, azzal a tudattal teszi-e, hogy a tettes bűnös akaratát elősegítse, kivitelét könny tse; ezt pedig csak ugy tudhatja, a