A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 15. szám - A sajtójogi felelősség kérdése. 3. (r.)

120 A JOG A sajtójogi felelősség kérdése. Irta : ZSITVAY LEO, a bpesti büntető törvényszék elnöke. III. Ezt a képtelen felelősségi kört azután a biró, az esküdt csak igazságérzetének lenyügözésével fogadhatja el. Az igazság helyébe az opportunitás lép; — igaz is, meit hiszen ennek a révén jut a közönség a nagy és tartalmas hírlapokhoz olcsón, magánál a kiállítási költségnél is olcsóbban. A szerkesztő felelősségének egy másik oldala szebb képet mutat ugyan, de helyzetének ferdeségeit ismét csak öregbíti. Ertem az anonymitás szolgálatát. Tartozom itt annak a megemlítésével, hogy az előttem lefolyt sajtóperek hosszú sorában nem egy esetben láttuk a szerkesztőnek nemes motívumokból fakadt önfeláldozását, melylyel a szerzőt fedezte, — láttuk a valódi, fenkölt szellemű, hivatásának szolgálatában és megvédésében áll 5 hirlapirót. A jelenet hatott és ő megmenekült. De, kérdem, megfér-e az a jogszolgáltatás alapeszméivel, ha a cselekmény és cselekvő közé egy harmadik személyt ékelek, a ki személyes tulajdonságainál fogva megment egy bűnöst és megtorolhatatlanná tesz egy jogsérelmet. Nem a biró itt a hibás, hanem a törvény, mely előre kijelöli a felelősség embereit és egymással szemben jogot ad nekik a bűnpártolásra ; mintegy törvényesiti a bűnpártolást, büntetlenségi kiváltságot biztosit és ezzel érzékeny sebet üt a jogegyenlőség nagy elvén. Mellesleg felhozom, hogy a szerkesztői állásnál is fordulnak elő visszaélések. Nem lehet csodák i, hiszen a mi sajtótörvényünk ezt az állást semmiféle feltételhez sem köti. A be:elentett «felelős szerkesztők* közt ritkán, de találhatók külföldiek és oly qualifikációval bitók, akiket bátran strohmannoknak lehet tekinteni. Szívesen konstatálom azonban azt. hogy nem akadtunk még oly esetre, hogy a szerkesztő sajtóperbeli állását szemben előzőjével : a szerzővel anyagilag hasznosította volna, aminek lehetősége pedig kizárva nincs. A sajtódeliktumoknak a törvényben megjelölt alanyairól az eddigiekben beszámoltunk, áttérhetünk tehát a sajtódeliktumok tárgyaira, amint azokat a már most a sajtótörvény helyébe lépett Btk. megfelelő szakaszai megszabják. — A gyakorlati alkalmazásban itt is a mai felelősségi rendszer mellett nem csekély a zavar, az ingadozás amit néhány vonásban megvilágítani szintén megkísérlek. A Btk.-ben az első «sajtóvétség» a II. R. I. fej. 134. §-ában van körülírva; szövege a következő: «a ki irat, nyomtatvány, képes ábrázolat terjesztése vagy közszemlére kiállítása által a felségsértés elkövetésére egyenes felhívást intéz, amennyiben az irat vagy nyomtatvány vagy képes ábrázolat tartalmát, illetőleg jelentését tudta: 5—10 évig terjedhető» stb. A mai felelősségi rendszerbe ez a §. sehogy sem illeszthető be, itt megdőlnek az előirt fokozatok, elemi erővel áll annak szüksége elő, hogy az ily eset az általános büntetőjogi felelősség szabályai szerint biráltassék el. Bővebb fejtegetés helyett utalok az e törvényszakasz szövegezésénél a képviselőház ig. ü. bizottságában keletkezett vitára (L ö w. Any. Gy. II. 65. 1.), melyben az összes felszólalók konstatálták, hogy e szakasz módosítja a sajtótörvény rendszerét, az előadó ugy véli, hogy e §. a sajtóvétségek körébe nem vonható és a Btk. ált. részében kívánna dispositiót a nyomtatványok terjesztésére vonatkozó fogalommeghatározásról, — a kormány képviselője végre azzal ütötte el a dolgot, hogy majd a «leendő» sajtótörvény összhangzásba fog hozatni a Btk. rendelkezéseivel. A Btk. 62. §-a sincs öszhangban az érvényben levő sajtótörvénynyel, a cselekményt vagylagosan a közzététellel és terjesztéssel jelöli meg és a vádban érdekeltek közül a fokozatból kihagyja a kiadót, ellenben beleveszi az elárusítót és terjesztőt. Egyáltalában a terjesztés a verbum domináns a Btk.-ben foglalt sajtódeliktumok nagyobb részénél (134. 140. 141. 1 Í9. 158. 171. 172. 173 174. 190. §§), ellenben a közzététel v a g y terjesztés cselekménye jut kifejezésre a 259. és 261. §§-nál, a többieknél ped g csak a közzététel fordul elő. — A közzététel fogalommeghatározása alig okozhat nehézséget, de az ettől elkülönítve, önállóan vagy vagylagosan odaállított terjesztés fogalmát, büntetőjogi tartalmát csakugyan meg kellett volna határozni a Btk. ált. részében. Most ugy áll a dolog a gyakorlatban, hogy a vádhatóság megkisérlette a t e rj e s ztőket bünperbe fogni, abból indulván ki, hogy ez a cselekvés kivül esik a sajtótörvény felelősségi rendszerén, — köztudomású dolog azonban, hogy a Curia ezeket a bünpereket mind a sajtóbiróság elé terelte, a sajtótörvény hatálya alá esőknek nyilvánította. Az idézett 62. §. végmondata meg éppen teljesen félrelöki a sajtótörvény fokozatait. Végül még figyelemreméltó a Btk 248. §-ában körülirt vétségnek sajátságos helyzete. Itt ugyanis a terjesztést az ált. büntetőjogi felelősség alá vonatja a törvény, ellenben a «szerzőt, készítőt és nyomtatot, ha a többszörözés, terjesztés, kiállítás az ő tudtával történt*, a sajtójogi felelősségi rendszerbe szorítja, melyen az épp ugyané szakaszban kifejezett feltétellel áttör. Ennyi fogyatkozással, akadálylyal és visszaéléssal tengődik a mai felelősségi rendszerünk, remélhető tehát, hogy most már a legmakacsabb hívei is valamelyes reformot óhajtanak. Tehetik is ezt annál bátrabban, mert ez a rendszer mindenütt, a hol csak érvényben van, ismételt javító törekvések eredményekép törvényhozásilag módosíttatott és egyedül nálunk maradt egy félszázadon át érintetlenül; — tehetik bízvást, mert a btk. a sajtódeliktumok tárgyait nagy kímélettel, a sajtószabadság iránt való helyes érzékkel a minimumra redukálta, és kiküszöbölt minden zaklatásra vezethető tilalmat. /\ mi sajátszerű közéleti viszonyaink közt csak az izgatásra vonatkozó szakaszok (Btk. 172. és 173. §§.) némely rendelkezéseit tette egy-egy politikai vagy társadalmi érdekcsoport élesebb kritika tárgyává, ámde a közbéke, a nyugodt fejlődés nagyérdeke minálunk is, talán sokkal inkább, mint másutt, nélkülözhetetlenné teszi a néposztályok, a nemzetiségek és a felekezetek közti jő viszony megvédését. Ha mindezek egybevetésével eljutottunk, a miben nem kételkedem, mindnyájan ahhoz a meggyőződéshez, hogy itt reformra sürgős szükségünk van. természetesen az az első kérdés, hogy milyen legyen a reform, mikép rendezzük a sajtójogban a felelősséget ? Több ut nyílik meg előttünk, mely a kitűzött célhoz vezethet, a szerint, a mint a büntetőjogi felelősség általános tanait részben, egészben vagy módosított tartalommal fogadjuk be. — A felelősség kérdése rövid foglalatban a következő formulával volna talán legkönnyebben jelezhető : az elmemű közzététele és terjesztése körül közreműködő tudta-e, vagy t u d h a 11 a-e, a v a g y tudnia kellett-e azt. a mit cselekedett? Ha csak azt tekintjük, hogy tudta-e vagy sem: akkor a szándékosság révén az ált. büntetőjogi felelősség szabályai érvényesülnek ; — ha abból indulunk ki, hogy tudh a 11 a-e, azzal a gondatlanság elemeit visszük a sajtójogba, a mi a vegyes felelősségi rendszer megalkotásához vezet; — végre ha ugy áll, hogy tudnia kellett, akkor félretéve a szándékosság vagy gondatlanság tanait, törvényes fictiókat kell statuálnunk, melyek a tiszta fokozatos felelősséghez visznek. Ez utóbbit már tárgyaltuk és e helyütt csak annyiban kell vele újólag foglalkoznunk, a mennyiben felvethető az a kérdés : nem lehetne-e ezt a nálunk még ma érvényben levő rendszert a törvény némi módosítása vagy kiegészítése utján megmenteni? Kételkedem, mert mint láttuk, oly szervi bajokban szenved, melyek alig. vagy épenséggel nem orvosolhatók. A lényeges e rendszerben a fokozat megjelölése, és pedig kizárólagos hatással, továbbá a felelősség kimondása mint suppositum a fokozat bármely fokán levő ellen egyenlő büntetőjogi hatással. Pl. a nyomdatulajdonos, ha az előzők feleletre nem vonhatók (akár tudta, akár nem tudta az incriminált sajtóközlemény tartalmát, mert a törvény szerint azt tudnia kell), épp ugy tettesként büntettetik, mint büntettetnék a valódi tettes : a szerző. A kijelölt személyekben éppen a sajtótermék körüli tevékenységük minőségénél fogva kétségtelenül felismerhetők a büntetőjogi felelősség elemei, ámde nem feltétlenül, és éppen nem egyenlő súlyban és erőben ; ha tehát a rendszer e nagy hibáján segiteni akarunk, akkor vagy teljesen ki kellene küszöbölnünk, vagy gyökeresen módosítanunk a mai felelősségi fokozatokat. Ha a fokozatosság kiesik a rendszerből, akkor a törvényben megjelölt ÖSSZÍS személyek együttesen mint tettestársak kerülnének a büntetőperbe. Igen valószínű, hogy ezzel a mostani strohmannokat kiküszöbölni sikerülne, ámde egyúttal a rendszer alaphibáját öregbitenők, mert így azután a fictiv bűnösség egy áldozata helyett több áldozatot teremtenénk Processualis tekintetben ez a megoldás azzal az előnynyel járna hogy a perindítás egyszerüsittetnék, a törvényben megjelölt felelős személyek bűnös közreműködését az ítélő biró egyenkint mér1 orrol t-t afná A*+ — t*."l-_i.-*A^-i • •. . legelhetné és a büntetést is a szerint igazságos arányokban mérhetné ki. Ez kétségtelenül a bünrészesedés általánoz tanainak alkalmazásához vezetne, de oly korlátok között melyek tisztaságukat megzavarnák. 3 A második mód a fokozatok módosítása vagy kiegészi-