A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 14. szám - Igazságügyi codificatió

A JOG ob A m. kir. Curia : A másodbiróság végzése indokainál fogva annyival inkább helybenhagyatik, mert a gazdatisztnek az adásvételre adott megbízás kiterjed ugyan az adás-vételi ügylet rendszerinti feltételeinek megállapithatására, de nem terjed ki arra, hogy az adásvétellel megbízott gazdatiszt a tőzsdei bíróság illetékességét kiköthesse. (1899. évi 79/99. V. sz.) A Cs. T. VI. fej. rendelkezéseiből nyilvánvaló, hogy a csődtömeg ellen bejelentés ala eső igényeknél a hitelező követelésének a csődtömeg ellen való érvényesithetése célját a csődtömegből való kielégítés képezi, ha tehát a hitelező követelésének osztályozását a csődeljárásban, a mely mellett a csödtötnegv.igycnbol követelese erejéig kielégítést nyerhetne, nem kívánja, követelesének a csödtömeg-vagyonból való kielégítéséről is lemondott, következőleg követelésének valódisága felett a határozathozatal sem tartóz hátik a csődbíróság hatáskörébe. | M. kir. Curia 1899. febr. 22. 1,291/98. v.) Bűnügyekben. Valamely cselekmény egyes mozzanatai külön nem választhatok magatol a föcselekménytöl, hanem azzal együtt birálandok el. A föcselekmeny iránti eljárásra a sajtóbiróság bírván hatáskörrel, ez meg nem kerülhető oly módon, hogy csak az előkészítő cselekmény tétetvén vád tárgyává, e fölött a köztörvényi büntető biroság külön hozzon ítéletet, a föcselekmény pedig vad tárgyává sem tétessék; ily eljárást a fenforgo és a közerdeket is érintő ügy természete sem tür meg, a hatáskör kérdése pedig hivatalból vizsgálandó. A b.-gyarmati kir. törvényszék (1898. aug. 18-án 4,808. sz. a. nyilvános rágalmazással vádolt S. István elleni ügyben a további bűnvádi eljárást megszünteti. Indokok: a feljelentés tárgyát az képezte, hogy S. István dejtári tanitó m. é. június 20-án B.-Gyarmaton a Zrínyihez címzett korcsmában a Dejtáron állítólag elkövetett sikkasztást felhozván P. Gábor és S. Albert, valamint mások jelenlétében is azt adta elö, hogy a vármegyei alispán és a b.-gyarmati főszolgabírói hivatal nemcsak mit sem akarnak tudni az esetről, hanem bün palástolást követnek el és hogy erről a bünpalástolásról le fogja rántani a leplet. S. István beismeri, hogy jelzett alkalommal a S. Albert társaságában levő P. Gábor lapszerkesztő előtt a Dejtár községben történt sikkasztást felhozta és egyúttal kijelentette, hogy ezen ügyben közelebbről a leplet lerántja és a bünpalástolást is szóvá tette, tagadja azonban, hogy ezen kijelentései a Nógrádmegye alispánjára, vagy a b.-gyarmati főszolgabíróra vonatkoztak volna és azt adja elő, miszerint ezen kijelentései a község birájára vonatkoztak, ki a községi pénztárnok által elkövetett sikkasztás tárgyában a törvényes lépéseket meg nem tette. Minthogy pedig terheltnek ezen védekezését P. Gábor tanú is megerősíti, minthogy továbbá S. Albert tanú is azt vallja, hogy S. István a jelzett sikkasztással kapcsolatos bünpalástolás felemlitésekor sem nevet, sem hivatalt nem emiitett, az ugyanazon korcsmahelyiségben ugyanakkor jelen volt D. Artúr, U. Lajos és R. Gyula tanuk vallomása pedig terhelő adatot egyáltalán nem szolgáltat, ennélfogva S. István terhelt tagadásával szemben nem állapitható meg azon körülmény, hogy ő a dejtári sikkasztásból kifolyólag Nógrádmegye alispánját avagy a b.-gyarmati járás főszolgabiráját bünpalástolással vádolta volna, miért is az ellene folyamatba tett bűnvádi eljárás megszüntetendő volt. A budapesti kir. ítélőtábla [1898. okt. 18-án 11,164. sz. a.) az elsőbiróság végzésének megváltoztatásával S. István a Z. Zoltán nógrádmegyei alispán és B. Arnold a b.-gyarmati főszolgabíró irányában elkövetett és a btk. 261; §-a alá eső s a btk. 270. §. 2. pontja alapján üldözendő két rendbeli becsületsértés vétsége miatt vád alá helyezi s a kir. törvényszéket szabályszerű eljárásra utasítja. Indokok: S. István tagadja ugyan, hogy amafeljelentésre vonatkozólag, mely Dejtár községének bírája ellen egy eladott bika 140 frtos vételárának hiánya miatt tétetett, a megyei alispánt vagy a főszolgabírót mulasztással vádolta volna, tanuk előtt a Zrínyi féle sörcsarnokban m. é. június 20-án, minthogy azonban P. Gábor tanú azt vallja, hogy a kérdéses napon és helyen az ő, és S. Albert jelenlétében S. István azt adta elő, hogy a községi elöljáróság már régibb idő óta szorgalmazza a dejtári biró állásától való felfüggesztését, a kit nem csekélyebbel, mint sikkasztással vádol az elöljáróság s dacára, hogy a biró elmozdítása iránt megtétettek már a kérő intézkedések, a megye alispáni és b. -gyarmati főszolgabírói hivatal mit sem akarnak tudni az esetről és hozzátette, hogy a biró kormánypárti corrifeus s igy a negligentiát érti is. S. Albert tanú pedig azt adta elő, hogy ő ugyan később ült le közéjük s őt P. csak figyelmeztette, hogy hallja csak, hogy miket beszélt az imént neki S. István, mire S. neki is a következőket adta elő, hogy t. i. Dejtáron a biró visszaéléseket követ el, hogv e részben panaszt is tettek, de hogy az ügyről a felettes hatóság nem akar tudni s hogy az alispánnál kétszer is jártak, de hon nem találták, előadta továbbá, hogy a biró kormánypárti. Egybevetve e két tanúnak előadását, ebből az látszik megállapíthatónak, hogy S. István a kérdéses nyilatkozatával olyan szövetkezetet igyekezett a dejtári biró felettes hatósá gáról, ugy a főszolgabíró B Arnoldról, valamint Z. Zoltán alispánról adni, hogy ezek hivatalos állásukkal kapcsolatos kötelességüknek ellenére, eshetően pírtpolitikai szempontokból a dejtári biró törvényellenes tetteit figyelmen kivül hagyják. Minthogy pedig az J alispán és főszolgabíró, mint közhivatalnokok elleni hivatali kötelességükre vonatkozó eme tényállítás olyannak mutatkozik, mely valódisága esetében bűnvádi vagy fegyelmi büntetést vonna maga után; minthogy a nyilvánosságot nem a hely nyilvánossága, hanem az állapítaná meg, ha a tényállítást sokan hallották, minthogy épp ez a körülmény a rágalmazás tényálladékát kizárja, kellett az elsőbíróság végzésének megváltoztatásával a nyilvános sértésnek jelentkező kijelentés alapján vádlottat a két személy ellen elkövetett és igy két rendbeli, a btk. 261. §-a alá eső s a btk. 270. §. 2. i pontja szerint hivatalból üldözendő becsületsértés vétsége miatt vád alá helyezni. A m. kir. Curia (1899. január 19-én 12,288. sz. a.) mindkét alsóbiróság végzése hivatalból megsemmisíttetik. Mert: P. Gábor, S. Albert és D. Artúr tanuknak vallomásából, de vádlott önvallomásából is az áliapitható meg, hogy vádlott B.-Gyarmaton a Zrínyihez címzett vendéglőben 1898. évi június 20-án a legelői nevezett P. Gábort, mint lapszerkesztőt meghatalmazta, illetőleg felkérte arra, hogy az általa szerkesztett «NógrádHonti-Ellenzék» cimü lapban azon közlést, a mely ennek 189iS. június 23-án megjelent 25. (127.) sz. kiadmányában valósággal közzététetett és a június 30-iki 26.(128.) számban reprodukáltatott, megtegye. Minthogy ezek szerint a köztörvényi büntető bíróság előtt vád tárgyává tett ezen tárgy nem volt egyéb, mint a sajtóbiróság hatáskörébe tartozó és súlyosabb beszámítás alá eső delictumnak előkészítése, illetve kiegészítő része; minthogy valamely cselekmény egyes mozzanatai külön nem választhatók magától a föcselekménytöl, hanem azzal együtt birálandók el; minthogy a föcselekmény iránti eljárásra a sajtóbiróság bir hatáskörrel, mi meg nem kerülhető oly módon, hogy csak az előkészítő cselekmény tétetvén vád tárgyává, e felett a köztörI vényi büntető biróság külön hozzon ítéletet, a föcselekmény pedig vád tárgyává se tétessék; minthogy ily eljárást a fenforgó s a közérdeket is érintő ügy természete sem tür meg, a hatáskör kérdése pedig hivatalból vizsgálandó: mindkét alsóbiróság végzését, mint a birói hatáskörtúllépésével hozottat, megsemmisíteni kellett. Habár vádlott ellenében bizonyítva van, miként azt a váltót, a melylyel sértettnél lévő tartozását fedezte, a nejének névaláírásával hamisította és azt kötelezettség létezésének bizonyítására felhasználta: mindazáltal még sem lehetett vádlottat sem a btk. 403. §-ának i-ső pontjában meghatározott magánokirathamisítás bűntettében, sem más bűncselekményben bűnösnek nyilvánítani, mert vádlott a sértettől vásárolt árukat annak az üzletnek gyarapítására fordította, a melynek jövedelméből ugy magát, valamint nejét is fenntartotta; minek folytán a közte és neje között fennállott házassági köteléknél fogva jogosan vélelmezhette, hogy az önálló ipart nem űző és ezért az 1876. évi XXVII. t.-c. i-ső §-ának 3-ik bekezdése szerint szenvedő váltóképességgel különben sem biró neje utólagosan jóváhagyólag hozzá fogjarulni ahhoz a cselekményéhez, hogy szorult helyzetében beleegyezésének kieszközlése nélkül nejének névaláírásával is ellátta a saját névaláírásával is aláírt váltót. Vádlott ebbeli cselekményében jogsérelem okozására irányuló és a btk. 75. §-ában meghatározott bűnös szándék feltalálható nem lévén, vádlott az ellene emelt vád és következményei alól felmentendő volt. A szegedi kir. törvényszék (1897. dec. 16. 10,958. sz. a. 1 M. Rezső a btk. 401. §-ába ütköző és a btk. 403. §. szerint büntetendő kétrendbeli magánokirathamisitás bűntettében bűnösnek kimondatik és ezért 6 havi börtönre Ítéltetik stb. Indokok: A kérdezett tényállás szerint R. Rezső volt csókási kereskedő az 1895. évben árukat vásárolt D. János szegedi füszerkereskedőnél és tartozását váltókkal fedezte. Midőn ezen váltók esedékessé váltak, D. János azoknak megújításába csak oly feltétellel volt hajlandó beleegyezni, ha az uj váltókat M. Rezső és neje T. H. Teréz is aláírja. M. Rezső ennek folytán megígérte, hogy az uj váltókat nejével is alá fogja iratni és valóban átadta D. Jánosnak a bűnjelül szolgáló 1895. évi június 30-án 50 frtról | és 1895. évi május 25-én 30 frtról kiállított két darab váltót, a I melyek saját elfogadói aláírása mellett T. H. Teréz kibocsátói I aláírásával is el voltak látva. Eme váltók a lejáratkor ki nem j fizettetvén, D. János azokat beperesitette, a pert azonban T. H. Teréz ellenében elveszítette, mert nevezett a szegedi kir. törvényszék mint váltóbiróságnak 27,961. és 62. sz. ítéleteivel megítélt esküt letette arra, hogy ama váltókat alá nem irta, sem a nevében való aláírásra mást meg nem hatalmazott. Az ennek folytán keletkezett bünperben T. H. Teréz a vizsgálat során is megmaradt