A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 10. szám - Kártérítési jog

N. városban a m. é. nyarán marhavész ütött ki. Ebből folyólag egy városi bizottság alakult oly célból, hogy a megbetegedett marhákat megvizsgálja s a vész továbbterjedését gátló intézkedéseket megtegye. A bizottság működését megkezdvén, N. N. marhatulajdonos udvarába is bement. Az alatt, mig a bizottság itt a szemlét teljesítette, N. N,-nek egy malaca a bizottság egyik tagjának, a rendőrbiztosnak köpenyegét megtépte. Az egyik bíróság a gazdát megfelelő kártérítési összegben elmarasztalta, mert bizonyittatott, hogy alperes malaca felperes köpenyét a közben tépte meg, hogy felperes alperesnek a bizottság szakértője által megvizsgált marhái egészségi állapotát jegyzékbe vette, a felperes által felmutatott köpönyeg pedig azt tanúsítja, hogy ez akkép lett megtépve, hogy azt felperes hivatalos állására tekintettel nem használhatja ; kétségtelen ennélfogva alperes kártérítési kötelezettsége, mert akkor, mikor alperes malaca felperes köpenyegét megtépte, felperes oly módon volt elfoglalva, hogy a károsodást meg nem akadályozhatta, s alperest nyilvánvalólag gondatlanság terheli azért, hogy malacát nem az ólba bezárva, hanem az udvaron szabadon hagyta és mert alperes maga sem állítja, hogy felperes hivatalos eljárása és a kártétel közben a malac felügyeletével valaki megbízva volt. Jóllehet a kihallgatott tanú azt állítja, hogy a kár véletlenségből okoztatott, ezt a bíróság mégis azért nem fogadhatta el, mert a kifejtettekkel a véletlen okszerüleg kizárva van. t\ másik bíróság ellenben a keresetnek nem adott helyet, mert alperes a köpenyeget összevarratta, tovább használta s mert a sertésnek általában nincs meg az az ösztöne, hogy az embert megtámadva, ruháit letépje s mert alperest az által, hogy malacát az udvaron szaladni hagyta, gondatlanság nem terheli s igy a kár csakis felperes kellő óvatossága hiányának, vagyis véletlenségnek tekinthető. O. p. t. k. 1,311. 1,820. 1,296. §-ai. Előrebocsátva, hogy felperes a köpenyeget a megtépés után rövid ideig tovább használta, valószínűleg azért, mert másikkal nem rendelkezett és hogy az elsőbirósági ítélet meghozatala után felperes alperesnek a megtépett köpönyeget az ítélet értelmében megküldte s ez azt észrevétel nélkül visszavette —az elsőbiróság u. i. a köpenyeg átvétele ellenében kötelezte alperest a köpenyeg megállapított értéke megfizetésére : az ügyhöz — az alábbi észrevételeket fűzzük: Legelőbb is a tárgyunkkal összefüggő rövid kivonatban lássuk a disznó természetrajzát: Orrmányával a földet nagyon szereti túrni. Az udvaron a csibéket, kacsákat elpusztítja, sőt az emse a saját fiait is megeszi. (Dr. V a n g e 1 Jenő «természetrajz» 28. lap.) De hiszen természetrajzi adat nélkül is tudjuk, hogy a disznó, sokféle hasznától eltekintve, kártékony háziállat, A fenforgó jogesetben a kiküldött városi bizottság oly hivatalos cselekményt teljesített, a mely őt akkép foglalta el, hogy az udvarban ezen elfoglaltság körén livül eső dolgokra figyelme ki nem terjedhetett. De nem is abból a célból lett a bizottság alpereshez küldve, hogy ott alperes szanaszét szaladgáló háziállatait vegye számba, hanem azért, hogy az esetleg beteg marhákat összeírja. Ebből következőleg alperest, illetve távollétében jelen volt háznépét — a mi egyre megy — terhelte a gondosság : a bizottság működését; már csak a hivatalos eljárás iránti előzékenységénél fogva is, elősegíteni s útjából mindazt elhárítani, a mi abban akadályozhatta. Alperes ebbeli mulasztása tehát annál evidensebb, mert hab r nincs is törvény, vagy szabályrendelet, mely a gazdát arra kötelezné, hogy sertéseit udvarán bezárva tartsa, de a legprimitívebb gazdálkodás szabálya is megköveteli, hogy a disznó a lakház udvarán felügyelet nélkül szabadon ne tartassák, mert ha máskép nem : túrás által magának a gazdának okoz kárt, a mint ezt a mindennapi tapasztalatból mindenki jól tudja. A kártérítésre kötelező bíróság ítélete mellett ezeknél fogva nézetünk szerint két döntő momentum domborodik élesen ki: egy.k, hogy a disznó, vagy malac kártékony természetű, a másik, hogy ebből folyólag megőrzésének, mint olyannak az elmulasztása (o. p. t. k. 1,320. §-a) alperest terhelte. A kifejtettek s igénytelen véleményünk szerint u. i. alperes volt az, a ki nemcsak negatív .mulasztást követett el, midőn a bizottság zavar talán működését elő nem mozdította, hanem positiv károsító cselekményben is részessé vált az által, hogy a bizottág működésének ideje alatt kártékony háziállatot az udvaron szabadon szaladgálni engedte. Sőt tovább megyünk s nem is tartjuk szükségesnek a kárt okozó háziállat kártékony természetének a bizonyítását, csak azt. hogy okozott-e kárt. ki a tulajdonosa az állatnak és hogy az okozat a kárositottnak valamely jogellenes cselekményére, vagy mulasztására helyesen és alaposan visszavezethető-e. vagy nem .A törvény — o. p. t. k. — bölcsen provideál arra az esetre, ha valakit állat okozta kárért vétkesség terhel s arra az esetre is, ha a kár a véletlennek tulajdonitható, de már azt a könnyed kijelentését az idézett törvénynek, hogy ha «vétek senkire se bizonyítható, a kártétel véletlen esetnek tartatik», nem gondoljuk szerencsésnek, mert nézetünk szerint a döntő momentum első sorban abban keresendő, hogy az állat kárt okozott s ebből első sorban a tulajdonos felelőssége vonandó le, mert a károsító állat az övé s mindenekelőtt a károsított jóhiszeműsége és az állat szabadon hagyása folytán a tulajdonos felelőssége tolul előtérbe. Érvelésünk mellett bizonyít Schmidt-Benno Arthur «Die Grundsátze über den Schadenersatz in den Volksrechten» c. XVIII. sz. értekezésének «Haftung für dieThiere» feliratú 8 ik §-ában foglalt az a tétel, hogy károsítás tekintetében «besonders ist zwischen wilden Thieren und solchen. die gezáhmt in Haus und Hof lében, zu unterscheiden. Díe ersteren sind Niemandes Eigenthum. es kann alsó Niemand für den Schaden verantwortlich gemacht werden. Anders werden nach den Volksrechten Beschadigungen, welche gezáhmte Thiere herbeiführen, beurtheilt; hier wird der Etgenthümer verantwortlich gemacht, mag ihn eine Schuld treffen, oder nicht.» (Boroszló, 1885. évi kiadás '49—50. lap.) Ezen jogi álláspont mellett bizonyít továbbá az osztr. polg. trkv. ismert magyarázata is, (Dr. Stubenrauch Mór Commentar z. Alig. öst. bürg. Gese'zbuche) melynek az 1 320-ik §-hoz csatolt magyarázatából — 2 ik kötet 447. lap — kiemeljük a következőket: wNiemanden gestattet ist, wilde, oder ihrer Natúr nach, sonst schadliche Thiere zu haltén. Aber auch wenn die Obrigkeit eine solche Erlaubniss ertheilt hat, ist der Eigenthümer nach §. 390. ebd. wegen sicherer Verwahrung derselben stets verantwortlich)). S tovább: «ist ferner jeder Eigenthümer eines Hausthie, r e s, von was immer für einer Gattung. von welchem ihm f eine bösartige Eigenschaft bekannt ist, verpfiichtet, sowohl ím Hause, als ausser dem Hause sozuverwahren, oder zu besorgen, dass Niemand beschádigt werden kann». Ugyanitt fejtetnek ki a tulajdonos felelősségén kívül eső és azok a vonatkozások, a melyekben sem a tulajdonos nem fe elős, sem a károsodott elégtételt nem kereshet. Tudva és ismerve lévén tehát a tulajdonos előtt háziállatja kártékony természete, a felelősség alól épp ugy nem szabadulhat, mint a hogy nem szabadul az, a ki pl. egy zászlót oly gyengén tüz, vagy tüzet ki, hogy az leesve, valakit megsért, vagy agyonüt s az általunk pertraktált esetben különösen nem menekülhet a felelősség alól a tulajdonos s a károsított jogos belépésével szemben nem mondhatja, hogy nem volt mit keresnie az ő udvarában, mint a hogy a zászló kitűzője sem mondhatja: miért járt ott a sértett, a hol a zászló kivolt tűzve ? Nem mondjuk, hogy az elutasító bíróság a fennforgó jogesetben a maga álláspontját általában meg nem indokolta s hogy ítélete általában meg nem állhat, ámbár azt hisszük, hogy a disznó tudvalévő kártékony természetére s arra való tekintettel, hogy az állat okozta kár vagy valakinek a vétkességén, vagy a véletlenen alapul — osztr. p. t. k. 1,311. 1,320. §-ai — az elutasítás azon indoka, hogy a sertésnek általában nincs meg az az ösztöne, hogy az embert megtámadva, ruháit letépje s hogy a károsodás felperes kellő óvatossága hiányának, vagyis puszta véletlennek tekinthető, ellenmondásokat foglal magában. Mint elszomorító jelenséget említjük fel, hogy a szabad kritika jogát sokan nem ismerik el feltétlenül s mennél nyíltabb, őszintébb és becsületesebb valamely felvetett kérdésben annak gyakorlása, annálinkább hajlandók némelyek olykép értelmezni, mintha megírásánál nem az ügy szeretete szolgálna vezérelvül. Indíttatva érezzük magunkat egyszer smtndenkorra hangsúlyozni, hogy elfoglalt állaspontunk sokkal eszményies e bb, semhogy szerény tollúnkat rendszereknek, vagy éppen személyeknek merő lerántására használnók fel, attól pedig, hogy a felsőbb bíróságok működeset bírálva, személyi harcot folytatnánk, egeszén távol állunk, hiszen éppen mi hangoztattuk mar évekkel ezelőtt ezen b. lapok hasábjain hogy (.örömmel constatáljuk hogytszékeink, mint fellebbez ési bíró ságok feladataik