A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 6. szám - Az exceptio veritatis kérdéséhez

44 A JOG leszármazója, gyermeke, nincs életben, joga átszáll gyermekeire és igy tovább, mert ezek is benfoglaltatnak a jogforrásban emiitett leszármazók gyűjtő fogalmában. b) Nem igy áll a dolog a szülőket illetőleg, mert a szülők először: csak akkor birnak törvényes öröklési jogosultsággal, ha az örökhagyónak nincsenek leszármazói; másodszor: törvényes örökjoguk csak az öröklött, tőlük vagy águktól hárult vagyonra van; harmadszor: csak az életben lévő szülők követelhetnek köteles részt, e jog tehát személyükhöz van kötve olyként, hogy az mint öröklési jogosultság elhalálozásuk folytán többé fel nem éled és örököseikre át nem száll; végül negyedszer: a szerzeményi vagyonokra nézve az életben lévő szülők csak a leszármazók és házastárs, valamint ennek vérrokonai kihalta után birván öröklési jogosultsággal, csak ily állapot beállta esetére érvényesithetik köteles részre vonatkozó igényeiket. Megemlitjük e helyen, hogy a törvényes örökös jutaléka: törvényes örökrészét képezi; ezzel szemben van : a törvényes osztályrész, mely köteles rész (portio legitima) elnevezés alatt is szerepel. A törvényes osztályrész (köteles rész, portio legitima) az idézett jogforrás szerint kevesebbet tesz ki a törvényes örökrésznél ; nevezetesen : a fentebb idézett 7. §. szerint a törvényes osztályrész felét teszi a törvényes örökrésznek. Neves magánjogiróink és jogászaink egyhangúlag hibáztatják az országbirói értekezlet 7. §-ának szövegezését az irányban, hogy abban csak a leszármazók törvényes osztályrésze van mennyiségileg meghatározva, ellenben a szülőké nem. A szöveg szerkezetét stylistikailag lehet ugyan kifogásolni, mert ok nélkül körülirással él és ezen felül a törvényes osztályrész mennyiségének általában való megállapításánál a leszármazó örökösöket emliti. Azonban ennek dacára, az én szerény véleményem szerint a szöveg értelme kétségen felül áll. Sőt, megvallom őszintén, nagyon különösnek tűnik előttem azon körülmény, hogy mig az előző cikkeimben fejtegetett országbirói értekezlet 10. §-ának valóban kifogásolható szövegezését («akár végrendelet folytán, akár a nélküb) neves jogiróink legtöbbje bővebben nem is tárgyalja, addig épen a 7. §-nak világos értelme támadtatik meg. A 7. §. első bekezdésében világosan ki van mondva, hogy a végrendelet a) a leszármazók, és ezek hiányában b) az életben lévő szülők törvényes osztályrészét nem érintheti. A 7. §-nak második bekezdése pedig, mely az «e» (ezen) mutató névmás által szoros és elválaszhatatlan összefüggésben van az első bekezdéssel, azt tartalmazza, hogy: «E törvényes osztályrész (t. i. a leszármazók és az életben lévő szülők törvényes osztályrésze, a hangsúly tehát az «e» mutató névmáson áll) felét teszi annak, a mit a leszármazó örökösök. . . öröklenének.)) Vagyis a szöveg azt rendeli, hogy ugy a leszármazók, mint az életben lévő szülők törvényes osztályrészül azt követelhetik, a mit különben a leszármazók öröklenének. Hogy pedig ez igy van, kétségtelen ugyancsak a 7. §. második bekezdésének végszavaiból is, mely szerint: az életben lévő szülők «ezen» fele résznek kiegészítését követelhetik. Nem vethető tehát szemére az országbirói értekezlet szövegezésének az értelem hiányossága, sőt ellenkezőleg, az értelme a szövegnek annál teljesebb, mert a 7. §. második bekezdésében implicite az is benfoglaltatik, hogy mindenekelőtt, tehát első sorban a leszármazó örökösök, és csak ezek nem létében másodsorban az életben lévő szülők vannak jogosítva épen a nem létező leszármazókat illetendett fele résznek a kiegészítését követelni. E szerint nem értelem tekintetében, hanem legfeljebb stylistikailag lehet a szöveg ellen kifogást tenni, annál inkább, mert ha a stylus kifogástalan lenne, akkor az értelem ellen emelt kifogás önmagától elesnék ; nevezetesen : ha ugyanazt a mit a 7. §. második bekezdése tartalmaz, a szöveg ekként fejezné ki: «E törvényes osztályrész felét teszi a törvényes örökrésznek)),... akkor senkinek sem jutna eszébe, hogy az értelmet kifogásolja. Mindezek folytán kétségtelen, hogy az országbirói értekezlet 7. §-ának értelme világosan az, hogy a törvényes osztályrész mindig felét teszi a törvényes örökrésznek, illesse az akár a leszármazókat. akár az életben lévő szülőket. A törvényes okokból kitagadottak természetesen ki vannak zárva a köteles részhez való igény érvényesítésétől azon jogelv folymányául, hogy: köteles részt csak az követelhet, k inek a törvényes örökrészhez jogos igénye van, ha egyúttal szükségörökös is; úgyde a törvényes okból kitagadott leszármazó vagy szülő törvényes öröklési igénye a kitagadás folytán elenyészvén, a köteles részhez sem lehet joga **J A. m. kir. curia állandó joggyakorlata szerint a köteles részt csak készpénzben lehet követelni. Ezen gyakorlata a legfőbb bíróságnak oly merev és következetes, hogy nem tudok rá esetet, hogy attól valaha eltérés történt volna; és nagyon természetes, hogy a legfőbb bíróság tekintélye kihatással kell hogy legyen az alsóbb bíróságokra is, mely okból ezek is mereven követik a curia joggyakorlatát és a köteles részt kivétel nélkül csak készpénzben Ítélik meg. Ezen birói joggyakorlatnak folyománya azután azon eljárás, hogy a hagyatéki vagyon bíróilag megbecsülendő és a becsérték alapján a köteles rész mennyisége készpénzben kiszámítandó. Ezzel kapcsolatosan még megjegyzendő, hogy ugyanazon joggyakorlat a becslésre nézve kétféle időpontot állapított meg ; nevezetesen: ha az örökhagyó végrendelete sérti a szükségörökös köteles részét és a pótlandó köteles rész pénzbeli értéke számítandó ki, akkor az örökhagyó elhalálozása, mint az öröklés megnyílta pillanatában megvolt hagyatéki vagyonnak pénzbeli értéke; ellenben ha ajándékozás, vagy az ezzel egy tekintet alá eső igyenes átruházás, valamint tartási kötelezettséggel való átadás sértik a szükségörökös köteles részét, továbbá ha a szükségörökös terhére a kapott érték beszámításának van helye : akkor az ajándékozott illetve átruházott vagy átadott vagyonnak az ajándékozás, illetve átruházás, vagy átadás idejében megvolt készpénzbeli becsértéke veendő alapul a köteles rész kiszámítása tekintetéből. Vagyis a m. kir. curia gyakorlatában két elv jutott kifejezésre ; az egyik : hogy a köteles rész csak készpénzben ítélhető meg; a másik pedig, hogy más időpont szerint becsülendő meg a hagyaték végrendelet létezése esetében, és ismét más időpont szerint kell a becslést teljesíteni a vagyonnak visszteher nélkül történt átruházása esetében, továbbá akkor, midőn az előre kapott érték a szükségörökös megállapitandott készpénzjutalékát képező köteles részébe beszámítandó. (Befejező cikk következik.) Az exceptio veritatis kérdéséhez. Irta : dr. CSULYOK BÉLA, albiró Czegléden. Rágalmazás és becsületsértés esetén az állított tény vagy kifejezés valódiságának bebizonyítása büntető kódexünk szerint némely esetekben meg van engedve, némelyekben pedig nincs. E tárgyban a btk. 268., 264., 265. és 267. §-ai intézkednek. A btk. 263. §-ában vannak felsorolva azok az esetek és fetételek, a melyekben a valódiság bizonyítását a bíróság megengedni tartozik. Ellenben a btk. 264. §-a kijelöli azokat az eseteket, a melyekben a valódiság bizonyítását a biróság meg nem engedheti. Kérdés most már az, hogy akár a btk. 263. §-a a valódiság bebizonyithatásának, akár pedig a btk. 264. §-a a bizonyítás meg nem engedhetésének eseteit taxatíve, avagy csak exemplificative sorolja fel. Ha a btk. 263. §-a kimeritőleg tartalmazza mindazon eseteket, a melyekben a valódiság bizonyítása meg van engedve, ugy a btk. 264: §-ában felsorolt esetek helyett elegendő volna csupán általánosságban azt rendelni, hogy minden más esetben a valódiság bizonyítása meg nem engedhető. Viszont ha a btk. 264. §-a kimeritőleg állapítja meg azokat az eseteket, a melyekben nem engedhető meg a valódiság bebizonyítása, ugy a btk. 263. §-ában esetek felsorolása nélkül elegendő volna oly értelmű általános rendelkezés, hogy minden más esetben a valódiság bizonyításának hely adandó. Mivel azonban ugy az egyik, mint a másik §-ban esetek és feltételek vannak felsorolva, a melyek fenforgása esetén a valódiság bizonyítása meg van és illetőleg meg nincs engedve, s mivel in concreto a gyakorlati életben merülhetnek fel oly esetek, a melyek az exceptio veritatis szempontjából sem a 263., sem a 264. §. intézkedései alá nem vonhatók: logikai**) A jogforrást képező országbirói értekezlet 7. §-ának harmadik bekezdése a kutföt nem emliti; kétséget nem szenved ' azonban, hoav Werbőczy hármaskönyvének I. részének 52. és 53. címeiről van szó a melyekben azon esetek vannak felsorolva, a melyekben az apa fiát a jószágok megosztására kényszerítheti és megfordítva, a melyekben a fiu osztozhatik meg az apjával. A hivatkozott 52. és 53. cimekben felsorolt esetek egész általánosságban nem recipiálhatók a mai jogviszonyok mellett a kitagadás okaiul, mert egyrészről azok egy része elavult, más része pedig alapiát vesztette. & FJ A biztos alapokon nyugvó magyar általános polgári törvénvkönvv ervezete van hivatva erre nézve is a kor követelményeinek megfelelőig a jogszerű kitagadás eseteit megállapítani