A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 52. szám - Anyagi és alaki telekkönyvi jog - Többséguralom és kisebbségi képviselet

374 A JOG vonatik s ezzel a valódisági kifogás érvényesítésétől várható veszedelem a köztisztviselő fejéről elhárittatik. Nem ritkán sikerül ez a paralell-actió. Utóvégre senki sem ül szívesen a vádlottak padjára, nem mindenki hajlandó a közügyért sikra szállni, főkép ha nem bizonyos abban, vájjon a per esélyei, (pl. a terhelőknek Ígérkező tanuk befolyásolása folytán) nem fognak-e részére kedvezőtlen fordulatot vehetni? Szóval, úgynevezett elsimitási procedúra követtetik. tekintettel a közhivatalnok családjára, összeköttetéseire, a várható botrány kerülése végett s más szépen hangzó frázisok, de semmikép sem dicsérhető okok alapján. Ha már most a per ily állása mellett a végtárgyaláson a meghatalmazás visszavonatott s az ehhez kötött közvádló is a vádat letenni kényszeríttetett: nem más, mint csak felmentő ítélet vagy megszüntető határozat lesz hozható. A felettes hatóság (22 sz. döntvény 2. p.) res iudicata elé állíttatván, maga részéről meg sem újíthatná a meghatalmazást, ez alapon pedig ujrafelvételnek sem lehet helye. Ily üzelmekre és eredményre vezetne tehát gyakran az, ha a kir. ügyésznek ac"ott felhatalmazást visszavonhatónak kijelentenök. Minthogy pedig ez nyilván közérdekbe ütköznék, részemről e felfogásnak ellene vagyok, ez ellen minden alkalommal szavamat felemeltem és tovább is felemelni fogom. V «Aiiyagi)) és «alaki» telekkönyvi jog. Irta: Dr. IML1NG KONRÁD curiai biró Budapesten. Az 1855. december 15-iki telekkönyvi rendelet, valamint az ettől lényegesen nem különböző, 1870. február 5-éről kelt (erdélyi) telekkönyvi rendtartás II. része csupán az I. rész értelmében közzétett «uj telekkönyvek vezetését tárgyazó szabáiyokat» (legalább ezt tartja ennek a résznek címfelirata) kívánja felállítani, és e szerint a telekkönyv vezetésének, tehát a telekkönyvi hatóságoknál követendő eljárásnak szabályozására, az alaki telekkönyvi jogra kellene szorítkoznia. A helyett a telekkönyvi rendeletek számos dologjogi kérdésre is terjeszkednek, tehát oly térre lépnek, a mely határozottan és kétségtelenül az anyagi jog határain belül fekszik. A telekkönyvi rendelet e tekintetben ugyanazt az irányt követi, a melyen utóbb keletkezett, céljok szerint alaki jogot vagy legalább par excellence ily jogot szabályozó több törvényünk halad (gyámügyi, hagyaték — eljárási, közjegyzői, végrehajtási stb. törvény). A minden esetre feltűnő jelenség oka itt és amott, ha nem is ugyanaz, de hasonló. Az alaki jogot szabályozó törvényekbe anyagi jogszabályokat is kellett felvenni, mert rendszeres és kimeritő általános polgári törvény hiányában ily jogszabályok felvétele nélkül az il'ető jogterület alaki szabályai is vagy hézagosak volnának, vagy nélkülöznék a szükséges alapot, és ezért meg nem lehetne azokat érteni. A telekkönyvi rendeletek keletkeztekor megvolt ugyan az austriai ált. polg. törvénykönyv, és ebben megvannak a telekkönyvre vonatkozó alapvető szabályok; de ezek a szabályok még sem eléggé kimerítők, részben pedig ugy találták, hogy módosítást igényelnek. Nincs kizárva, hogy a telekkönyvi rendeletek feladatának nem eléggé helyes f elfogása is közbejátszott, így történt azután, hogy a telekkönyvi rendeletekben vannak oly anyagi jogszabályok, í. a melyek az austriai áltptörvénykönyvben hiányzanak, 2. a melyek a ptkönyvben fog. lalt szabályokat részben más szavakkal és részben kibővítve — ismétlik, 3. a melyek a polg. törvénykönyvvel ellenkeznek. Az 1. pont alattiakhoz számithatók: az 55. és 57. §§-nak telekkönyvi jószágtest jogi természetére vonatkozó rendelkezései; a 63—65 §§-nak a bekeblezés és előjegyzés tárgyára, különösen az ugyn. biztosítási jelzálogjogra vonatkozó szabályai; a 75. és 78. §§. rendelkezései a bekeblezés és előjegyzés megengedhetőségére nézve; a 79. §. szabálya az alzálogjoggal terhelt jelzálogi követelés kitörlésére vonatkozólag ; a 106. §-nak az egyetemleges jelzálogok iránti anyagi rendelkezései; a 148—155. §§-ban a telekkönyvi törlésre s ezzel közvetve a telekkönyvi bejegyzés joghatályára s megtámadhatóságára vonatkozó szabályai. A 2. pont alattiakhoz tartoznak: az 59. §. szabályai a telekkönyvi bejegyzések fajairól (austriai ptkönyv 431. 438. §§.); a 61. i?-nak a telekkönyvi bejegyezvények hatályosságát és rangsorozatát szabályozó határozatai (ptkönyv 440. §.) ; a 66 §. szabálya némely kötelmi jogok telekkönyvi bejegyezhetőségérŐl (ptkönyv 1,121. §) ; a 71. 72. és 74. §§. szabályai a bekebelezés és előjegyzés megengedhetőségéről a nyilvánkönyvi előző (ptkönyv 432. §.) ellen, az örökhagyó kötelezettségei miatt (ptkönyv. 550. 820. 822. §§.) és az örökös ellen (ptkönyv 821. §.); a 94. és 95. §-ban az előjegyzés igazolására nézve foglalt jogszabályok (ptkönyv 439. §.). A 3. pont tekintetében csak az austriai ptkönyv 449. §-a és másrészt a telekk. rend. 88. §. a). b)rc) pontjai közötti ellentmondásra utalok. A ptkönyv érteimébén «nem minden követelés ad a zálogjog megszerzésére cimet; ez törvényen, szerződésen, vagy a tulajdonos végrendeletén alapul.» A telekkönyvi rendelet szerint pedig a zálogjog előjegyzésének helye . an többek között «oly okiratok alapján, melyekben általában a követelés biztosításának joga meg van engedve ; lejárt követelésekről szóló adóslevelekre; sőt kereskedelmi könyvekből lejárt követelések iránt készített számlakivonatokra* mind oly TÁRCA. Többséguralom és kisebbségi képviselet. Irta: VÁRNAY SÁNDOR, Budapest. A. uJog» eredeti tárcája. Az alkotmányos nézetek és a politikai intézmények fejlődésének egyik legérdekesebb és a parlamenti rendszer jövőjére messze kiható kérdését tárgyalja Jellinek heidelbergi egyetemi tanár e cím alatt megjelent legújabb könyvében : «D a s Recht der M i n o r i t á t e n» (Wien, 1898) Jellinek műve tendenciáját nem mindenben oszthatjuk, mert az nyilván a parlamenti kormányrendszer mai keretemek teljes megbontását vor.ná magával, sőt ezentúl az európai államrendszer fennálló alapjainak is negálására vezet, s a föderalizmus és klerikalismus céljait szolgálja közvetve, de eltekintve ettől, igen becses jogtörténeti anyagot foglal magában azon jogfejlődés tekintetében, a mint a mai többségi elv kialakult, uralkodóvá vált s túlzó alkalmazása által végre a természetes visszahatást kihívta. Szigorú kritika alá veszi Jellinek mindenekelőtt azt a jogtételt, hogy a többs*ég dönt, s kíméletlenül leszállítja arról az abstract magaslatról, melyre a politika bölcselme és az észjog helyezte, hogy mint pozitív jogfejlést kutassa fel históriai gyökereiben. És itt ugy találja, hogy a mi a többség jogát először megteremtette, az az istenitéletnek bizonyos neme, melyet a többség döntésében hallgatólag láttak. Ez azonban csupán sejtelem. Hiszen az ókori demokráciák is ismerték a többségelvet, annak dacára, hogy isteneszméjök és az istenségről való felfogásuk kizárta azt a morális tendenciát, mely egy égi erőnek a világrend bírójául való döntő beavatkozását föltételezhette volna. Abban igaza lehet J e 11 i n e k n e k, hogy a középkori társadalom eszményeivel nehezen fért össze a többség-uralom elfogadása. Részben oka lehet ennek az is, hogy mint mondja : «a germán népek ős és erőteljes radividuálitási érzetével nehezen egyezett össze, hogy kettő többet érjen mint egy. Ha egy bátor ember nyilt birokban ötöt le tudott győzni, mért hajolt volna meg a tanácsban a többség nézete eiőtt ? De nem ez a psychologikus okoskodás bizonyítja-* ellentétes következtetéssel azt is, hogy a többség uralma is voltakép a túlerő hallgatag elismerésén alapszik. Csak a nyers fizikai erő tekintélyének a szellemi erő tekintélyével való fölcserélése idézte elő lassanként azon nézet térfoglalását,hogy apars senior tulajdonképen apars major fölött áll s hogy a szavazatoknak mérlegeltetniök, nem számláltatniok kell. Ez az elmélet már a középkori rendi gyülekezeteken tért hódit s voltak rendi testületek, melyeken a legutóbbi időkig sem voltak rendes szavazat-összeszámlálások. Mint példát idézi erre Jellinek a 48 előtti magyar országgyűlést is. De a germánok nyilvános életében is eredetileg határozatokat, különösen választásoknál, egyhangú felkiáltással hoztak, a melyből csak itt-ott hangzott ki egy dissevtáló kisebbség szava. Sőt kimutatja e gyakorlat folytonosságát Jellinek az angol jogrendben is, melynek bűnvádi eljárásában ma is elv, hogy az esküdtek verdiktjének akár felmentésre, akár marasztalásra irányul, egybehangzónak kell lenni s még nemrég is addig tartották a szabadság hazájában elcsukva ajuryt, míg csak megegyezésre nem jutott. Sőt a parlamenti választásoknál is kifejezésre jut még ma is itt-ott az egyhangú választások ó-germán gondolata. Eredetileg a megyegyülés nevezte ki az alsóházba küldendő követeket. A választandó követek számát meghaladó számú jelöltekről azonban sokáig szó sem volt. Sót inkább a gyüle-