A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 44. szám - A hütlen elhagyás mint házasságbontó ok

A JOG 313 mellőzött esetet a 3ó. §. első bekezdésében meghatározott bitói illetékesség alá akarta subsummálni ; vagyis azon, esetre, ha a távollevő fél helye ismeretes, a felek állandó s utolsó együttlakásuk szerinti biróság bir illetékességgel. Ha pedig — mint az a győri kir. Ítélőtábla ismeretes esetében előfordult — a felek utolsó és állandó együttlakásuk nem állapitható meg, mert egy pillanatig sem laktak együtt, ez esetben a törvényben foglalt másik illetékességi szabályt kell alkalmazni, és folyamodónak személyes bíróságát kell illetékesnek kimondani, annál inkább, mert a törvény által meghatározott compentiaktól eltérnünk vagy azokat szaporítanunk nem szabad, nem pedig különösen ott, a hol a törvény (1868 : 54. t.-c. 53. §.) a birói illetősőgtől való eltérést kifejezetten és határozottan megtiltja. Nem oszthatom végül szerzőnek az «Ügyvédek Lapjaw m. é. 39. számában kifejezett azon felfogását, «hogy a kir. Ítélőtáblának felfogása szabadelvűbb és nemesebb is, mivel a határozatának főindoka éppen az volt, hogy ha az illetékességnek helyt adnak, a házasság fentartását segítjük elő». Nem látok abban semmiféle szabadelvüségét. ha a hűtlenül elhagyott élettársat arra kényszeritjük, hogy megszökött hitvestársa után szaladjon és az ő bíróságánál keressen jogsegélyt. A rémes intentiót pedig éppenséggel sem tudom kiolvasni a győri kir. ítélőtábla határozatából és azt hiszem, hogy ezen intentiót, szerző^ csupán jóakaratulag magyarázza abba bele. Mert az, hogy a concret esetben a győri avagy a szolnoki kir. tszék határoz, arra nézve, hogy a házasság fentartása elősegittetik-e vagy sem. ugvhiszem teljesen közömbös. Teljesen osztom szerzőnek ama felfogását, hogy a perenkivüli eljárás hivatalból meg nem indítható, és hogy az eljárást nem csupán az elhagyott fél, hanem az is indíthatja meg, még pedig viszonkeresetileg. a ki hitvestársát elhagyta, feltéve, hogy utóbbi a tényleges különélésre kényszerítve volt. A perenkivüli eljárás megindításához beadott kérvényt az én nézetem szerint is nem szükséges házassági bizonyitványnyal felszerelni, de nem azért, mintha — szerző érvelése szerint - ezt a csatolandó helyhatósági bizonyítvány pótolhatná, hanem azért, meit a perenkivüli eljárás, melynek voltaképeni feladata a házasság fentartása, tehát előzetes békéltetésként szerepel, a házasság fennállásának bizonyítását teljesen fölöslegessé teszi. A bontóper megindítása végett beadott kereset azonban felszerelendő az esketési bizonyítványnyal, mert ha egy jogviszonyt bíróilag felbontatni akarunk, be kell mutatnunk, hogy ezen jogviszony törvény szerint létre ;s jö!t. Az ügygondnok kirendelését szerzővel együtt a perenkivüli eljárásban szükségtelennek tartom. A bizonyítási tehernek ki által leendő viselésének kérdésében egyetértek szerzővel a tekintetben, hogy alperesnek feltétlenül kell bizonyítania, azt t. i., hogy felperest j'»gos okból hagyta el. Ezen teher felperesre még akkor sem hárítható, ha alperes nem jelennék meg ; illetőleg nem védekeznék. A házassági törvénynek egyik hiánya, hogy a 77. ij-ban körülirt bontó ok elévüléséről nem intézkedik Ezért csak helyeselhető szerzőnek azon ajánlata, hogy mondassék ki analógia utján, hogy a hűtlen elhagyás alapján indítandó bontó kereset a visszatérésre kitűzött határidő letelte után hat hó alatt elévül. Arra a kérdésre vonatkozólag, vájjon a 80. §. a) pontja alapján felbontható-e a házasság, ha a házastársi kötelességeket a távollevő fél egyedül a hűtlen elhagyással szegte meg? csatlakozom a szerző által is magáévá tett ama felfogáshoz melyet Tóth Gáspár vall. hogy t. i. elhagyás é_s egyébb kötelességszegés esetén a 77. §. és 80. §. a) pontja közül az elhagyott fél szabadon választhat, Ez a felfogás annyival is szabadelvűbb az ellentétes nézeteknél, mert a 77. §. perenkivüli eljárásában foglalt szigort és ridegséget némileg enyhíti, a mennyiben az elhagyott félnek szabadságában áll oly esetben, midőn a házassági életközösség folytatása kizártnak látszik, bontó keresetét a 80. §. a) pontjára alapítani, feltéve természetesen, hogy ezen bontó ok időközben el nem évült. Mert elévülés esetén ismét csak azon kényszer-helyzetbe jut, hogy kénytelen a 77. §-hoz folyamodni. Belföld. Büntető törvénykönyveink módosítása. Több mint egy évtized előtt felvetette az igazságügyi kormány a felső bíróságokhoz, a budapesti ügyvédi kamarához és némely elsőfokú igazságügyi hatóság vezetőjéhez intézett felhívásában azt a kérdést, hogy a gyakorlati szükség a büntető törvénykönyv és a kihágásokról szóló 1879. évi XL. t.-c. mely rendelkezéseinek és mily irányban leendő megváltoztatását, esetleg kiegészítését teszi szükségessé? Az e felhívás alapján beérkezett véleményeknek, valamint a szakirodalomnak figyelembe vételével Szilágyi Dezső kir. igazságügyminister megbízásából Schedius Lajos kir. curiai biró még az 1890. évben törvénytervezetet készített «a Btk. némely határozatainak módosításáról*. Ezen előadói tervezet, mely a Btk.-nek huszonnyolc §-ában foglalt rendelkezéseket módosította, illetőleg uj rendelkezésekkel kiegészítette, a kir. Curia másod elnökének: Daruváry Alajos v. b. t. tanácsosnak elnöklete alatt, a felső bíróságok és az egyetemi tanári kar több kiváló tagjának r szvételével tartott szaktanácskozmánynak 16 ülésén az 1891, évben tüzetesen tárgyalva volt. Az enquéte haiái ozmányaihoz képest átdolgozott és jelentékenyen kibővített novelláris törvényjavaslatot Szilágyi Dezső igazságügyminister 1892. évi május hó 18-án nyújtotta be a képviselőházhoz. Az egyházpolitikai epochalis reformok előkészítése, a bűnvádi perrendtartás javaslatának tárgyalása és egyéb fontos tennivalók azonban háttérbe szorították a Btk. novellájának tárgyalását, mely a képviselőház igazságügyi bizottságában sem kezdetett meg. Erdély Sándor igazságügyminister a Btk. novellájának szélesebb keretben való kidolgozását tartván szükségesnek, az 1892. évi törvényjavaslatot visszavonta és uj előadói tervezet kidolgozásával Edvi Illés Károly budapesti ügyvédet, ny. kir. ügyészt, a Blk. ismert kommentátorát bizta meg. Edvi Illés Károly dr.-nak e megbízás alapján készített tervezetét, a mely a Btk.-bői több mint száz §-nak módosítását tartalmazza, ezenfelül az 1892. évi törvényjavaslatnál sokkal szélesebb keretben szabályozza a fogház- és elzárásbüntetés feltételes felfüggesztésének intézményét, végül kiterjed a Kbtkv. módosítására is, Erdély Sándor igazságügyminister elsősorban az igazságügyministeriumban alkalmazottak részvételével kívánja tárgyaltatni s ujabb átdolgozás után nyilvánosságra hozza, véleményezés végett több szakférfiúval is közli és nagyobb tanácskozmány elé fogja terjeszteni. Az e tárgyban folyó évi október hó 20-án Erdély Sándor igazságügyminister elnöklete alatt megkezdett s következő napokon folytatott tanácskozmányon részt vettek: dr. Plósz Sándor államtitkár, dr. Székely Ferenc kir. curiai biró; Edvi Illés Károly ügyvéd, mint előadó; Psik Lajos orsz. képviselő; dr. Bauragarten Izidor igazságügyi ministeri osztálytanácsos; dr. Vargha Ferenc és dr. Balogh Jenő kir. Ítélőtáblai birák. A tanácskozmány jegyzője: dr. Vámbér y Rusztem kir. törvényszéki jegyző. A tanácskozmány ez ideig a kq^tkező kérdéseket tárgyalta: 1. Megegyeztethető-e a btk. bün_'„: gi rendszerével, és kivánatos-e a büntetések általános enyhítése céljából, hogy a fegyházbüntetés minimuma 2 évről egy évre, börtönbüntetés minimuma pedig hat hónapról három hónapra szállittassék le. 2. Tekintve törvénykezési viszonyainkat: tanácsos-e a társadalom jogbiztonsága szempontjából az úgynevezett feltételes elitélést mint jogintézményt törvénybe iktatni, avagy nem volna-e célszerűbb egyelőre e helyett mint Németországban történt, a gyakorlati szükség igényeinek a kegyelmezési jog keretében rendeleti uton eleget tenni ? 3. a mennyiben a feltételes elitélés hozatik be: az angol| amerikai, vagy a francia-belga rendszert helyesebb-e az e tárgyban I alkotandó törvény alapjául elfogadni ? 4. Kiterjesztessék-e a büntetés feltételes elengedése az államfogházra is, avagy a szabadságbüntetések közül csupán a fogház és az elzárás feltételes elengedésére szorittassék-e az? 5. Kiterjesztessék-e a büntetés feltételes elengedése a pénzbüntetésre is, s ha igen: csupán a fogház és elzárás mellékbüntetéseként szereplő, vagy azönálló pénzbüntetésre is kiterjedjen-e az? 6. Annak meghatározásánál, hogy e büntetések minő mértéke engedhető el feltételesen: a törvényben meghatározott, vagy a biró által kiszabott bizonyos nagyságú büntetést heiyesebb-e a szabályozás alapjául elfogadni? 7. Minő tartamú fogházbüntetést és minő tartamú elzárást szabadjon a bírónak feltételesen elengedni ? 8. Csupán fiatalkorú egyének avagy mások is részesittessenek-e, életkorukra való tekintet nélkül a feltételes elitélés kedvezményében ? 9. Feltételekhez köttessék-e a büntetés feltételes elengedése, s ha igen: melyek legyenek e feltételek? 10. Megengedtessék-e a büntetés feltételes elengedése akkor , is, ha a fogház összbüntetésként állapíttatott meg? 11. Részesittessék-e a kedvezményben az, a ki előzőleg csak elzárásra, vétség miatt államfogházra vagy pénzbüntetésre volt elitélve, továbbá az, a ki ellen pénzbüntetést helyettesítő fogház hajtatott vagy hajtandó még végre ? 12. Vádlott előző jogerejü elitéltetése, vagy a reá kiszabott szabadságvesztés-büntetés kitöltése tekintessék-e oly ok gyanánt, amely az illetőt a kedvezményből kizárja ? 13. Kizárassék-e a kedvezményből az, a ki a cselekményt aljas inditó okból követte el, vagy a ki a tettéből származó kárt tehetsége szerint meg nem téritette: 14. A kedvezményes időt, melynek eltelte után a büntetés ', már végre nem hajtható, maga törvény, vagy a törvény által megvont határok között a biróság határozza-e meg? 15. Miként kell letelni a kedvezményes időnek, vagyis minő