A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 44. szám - A mi sajtótörvényünk 2. [r.]

Tizenhetedik évfolyam. Szerkesztőség: V.. Rudolf-rakpart 3. sz. 44. szám. Budapest, 1898 október 30. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A JOG Előfizetési árak: . Jfeiyben, vagy vidékre bérmentve küldve: (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. Kegyed évre AZ IGAZSiGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A MAGTAR ÜGYÍÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS ÍŐZJPCYZÓI m KÜHiRt ™ M " - 8 « ~ € Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. 1 frt 60 kr. _ 6 • — • Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM: A mi sajtótörvényünk II. Irta: Zsitvay Leo. a bpesti büntető tszék elnöke. — A szénbányajogosultságok törlése árverés esetén. Irta: Dr. Sípos Árpád, kir. jógák, tanár, Nagy-Várad. — A hűtlen elhagyás mint házasságbontó ok. Irta : Dr. Sc h i c k Ferenc Sándor, trvszéki albiró. Kalocsán. Belföld. (Büntető törvénykönyveink modósitása. - A polgári törvénykönyv szerkesztése. — Vizsgálóbírók kirendelése.) — Ausztria és külföld. Az ausztriai közjegyzői egyesület közgyűlése. — Külföldi judicatura. Közli: Dr. Oláh Dezső ügyvéd, Bpest.) — Nyilt kérdések és feleletek. (Illetékesség a határjárás elre delésére. Irta: K. ügyvéd.) — Sérelem (Uj közjegyzői állások kérdéséhez Irta : E g y é r d e k 1 ö d ő ) — Vegyesek. — Curiai és táolai értesítések. — Hirdetések. MELLÉKLET: — Jogesetek tára. Felsőbíróság] határozatok és döntnyek. — Kivonat a «Bud'apesti Közlönye-bői (Csődök - Pályázatok.) ^1 Irta : A mi sajtótörvényünk. ZSITVAY LEO. a bpesti büntető tszék elnöke. II. Most pedig vizsgáljuk meg, mi maradt meg sajtótörvényünkből, és ami megmaradt, kielégíti-e a sajtójogrend mai követelményeit ? a.) Az 1848. évi sajtótőrvény bevezetése és 1. §-a a nemzet nemes felbuzdulásának méltó tanúsága, ámde törvényhozási és jogi szempontból értéke nincs. Az «elöző vizsgálatra-) hazánkban nem volt törvény — országgyűlést, mely azt megszavazta volna, nem tudunk. — tehát azt a törvény által törölni nem kellett ; tilalmat kimondani lehetett volna. A szólás szabadság emberi jog, annak egyik hajtása : a sajtószabadság ugyan ily tekinttt alá esik. /\mde a szólásszabadság a nyilvánosság előtt, minek édes testvére a sajtószabadság, űzelött is, most is törvényes korlátok közé volt és van szorítva. Az 1848. évi 18 t.-c. I. fejezetében felsorolt sajtóvétségek büntetőjogi tartalma meg van akár élő szóval, akár nyomtatvány utján jő létre. Büntető törvénykönyvünk nem is tesz ebben különbséget (lásd B:k. 134. 171. 259. 261. stb. §§ ), és igy vagy felesleges, — amint az is — annak törvényben kimondása, hogy ngondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti», vagy ha szükséges : akkor azt a Btkönyvbe ily formában át kellett volna ültetni : ((gondolatait élőszóval vagy sajtó utján mindenki szabadon közölheti ;» és nyomban hozzá tenni, — ami épen végkép lerontja e nagy nyomást : — amennyiben a törvényben foglált tilalmakba nem ütközik b.) A sajtőtörvény 13. §-a a sajtójogi (büntetőjogi) felelősséget állapítja meg általános szabályul. Kapcsolatos ezzel a 14. §. a közlések tárgyából meritett felelősség kérdésében, továbbá ide tartozik a 33. §. az időszaki lapoknál szereplő felelős személyekről. A 14. §. módosítást, igazabban korlátot szenved az 1897. evi 34. t.-c. 20. §-a átal, mely a büntető bíróság nem nyilvános ülésében lefolyt tárgyalások közlését tilalom alá veszi. A 13. és 33. §§. a felelőségnek fokozatos, egymást kizáró módon való megállapításának elvi álláspontján nyugszik. A büntető törvénykönyvnek törvényhozói tárgyalásánál rövid vita volt e körül. Azt mondotta a kormány akkori képviselője, hogy a sajtójog eddigi fejlődése szerint ez a rendszer az egyedüli elfoglalható jó; tulajdonképen pedig jobb hiján jó. Azonban mai napság már igen nagy a kétkedők serege, és különböző felelősségi rendszerek közt a válogatást nem annyira a jó mint inkább a rossz comparativusával mérik. Sok keserű söt szomorú tapasztalat hozta meg ezt az eredményt. A fokozatos felelősségnek érvényben levő mai lendszere nálunk teljesen lejárta magát. A mai sajtóviszonyokat nem lehet és már nem is volna szabad veszély nélkül ötven év előttiekkel egy tekintet alá venni. A sajtó akkor tisztán a szellemi tulajdonok ékes fegyvere Lapunk mai száma 12 oldalra terjed. volt; az irodalom termő mezeje tele önzetlen nemeslelkü munkásokkal. Ma inkább a tőke tul?jdona, a pénzgazdaság szántóföldje, és csak kisebb részében — a sajtó jobbágyai, vagy épen robotmunkása ként — szerepelnek az irók. És mégis merész fictióval állítjuk fel elsősorban és kizáró hatással a«szerző» felelősségét, a nagy tőke súlya alatt munkálkodó «szerkesztő)) j felelősségét. Miféle szerzők, miféle szerkesztők jelennek meg néha a I lnó előtt: azt megdöbbenéssel gyakran tapasztaltuk; de e jelenéseknek mozgató és indító hátteréhez a biró nem férhet. Módját kell tehát ejteni és szerencsés kézzel meg is | találni a felelősségi köröknek helyes megosztását és külön minősítését, a mint az a sajtó, különösen az időszaki sajtó I mai fejlettségének megfelelne. Elkülöníteni a kettőt, t. i. a mi a sajtóban valódi irói működés és a mi benne gazdasági . vállalat és egybekötni a felelősséget ott, a hol egymásra való hatásában bünt követ el, a bünrészesség tanai szerint. Nem érdektelen ide vonni a sajtótörvény 41. §-ának azt a sajátságos jogszabályát, hogy a nyomdatulajdonos, ha a nyomtatványon sem nevét, stm lakát ki nem teszi, vagy álnevet használ, és ha ez a nyomtatvány sajtóvétséget foglal magában : bűntársnak tekintetik. Kétségtelen, a sajtójogban ez a legnehezebb kérdés. Ettől függ a sajtótörvény sikere. Ezt kellene tehát mindenekelőtt gondosan előkészíteni, ez volna egyik legszebb feladata jogászköreinknek. A felelősséget intensivebbé is kellene tennünk olyképen, mint azt a sajtótörvény (12. §. 2. bek.) és eljárási rendelet (1867. R. 76. §.) contemplálta, t. i. hogy a sértett fél kárpótlást is nyeijen. Ezt az intézkedést — sajnos — szó nélkül törülte az 1880. évi törvényhozás, s mig a btk. pl. a 292 és 311. §§-aiban gondoskodik az élet testi épségben megsértettnek kártalanításáról, addig a 227., 258. és 261. §§-ok erről meg nem emlékeznek, habár akkor is, ma is tudjuk, hogy pl. az iparos, a kereskedő, a hajadon leány stb jó hírnevét vesztve, beláthatatlan kárt szenvedhet egy nyilvánosan terjesztett gonosz szótól. A felelősségi kérdésnek célszerű és igazságos rendezése csak emelni fogja a sajtó, és különösen a hírlapirodalom igaz munkásainak becsülését és a közönség bizalmát. c) Megmaradt a 25. §. az u. n. erkölcsi tanukról. Ez a dispositio a perrendtartásba tartozik; a sajtótörvény is ott emlékezik meg róluk. Az uj perrendtartás azonban e tanukról meg nem emlékezik ; hogy kell velük bánni, meg nem mondja. így tehát ezekkel a tisztes alakokkal ott vagyunk, ahol eddig voltunk. Nem tudunk velük mit csinálni a tanuzási kényszer dolgában; mit vallomásuk tartalma körül: véleményt vagy tényeket kérjünk vagy halljunk-e tőlük ? Van ebben az intézkedésben — tagadhatatlanul — egy nemes vonás, mely a meggyalázott emberre felemelőleg hat. Ámde az életben a dolog mást mutat. Pose és képmutatás nem ritkán jár vele. Ha pedig az erkölcsi tanuzásnak ideája jó, ok és célszerű, amit elvitázni alig lehet - akkor következetesen alkalmazni kellene e jogot, akár sajtó utján történt a meggyalázás, akár szóval nyilvánosan, és a nemes ideához következetesen hozzá kellene fűzni azt a nemes felfogást is, hogy az erkölcsi tanuzás nem kényszer, hanem önkéntes jelentkezése ama baráti és tisztelői körnek, melyben a megtámadott ember él, és mely az ő becsületeért sorompóba lépni kész. Valószínű, hogy a gyakorlat ezt az «intézményt» majd ide fejleszti, vagy talán majd lassanként elejti. d) A sajtótörvény 27. §-a, mely a marasztaló Ítélettel sújtott elmemünek ujra-közlésére mondja ki a büntető tilalmat, szövegezésében és büntetési tételében nem kielégítő megoldása