A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 41. szám - Igazságügyi állapotok Bajorországban

292 A JOG pontjának alkalmazását, mert a hangos szóváltás súlyos becsület­sértésnek nem tekinthető, a kézfelemelés pedig tettleges bántal­mazást nem képez, sőt az elsó'birósági tényállás szerint önvéde­lemből történt, ennélfogva a felülvizsgálati kérelemnek helyt adni, az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatni, alperest, a ki ok nélkül bocsátotta el a felperest a szolgálatból, az ipartörvény 97. szakaszának rendelkezéséhez képest marasztalni kellett. (1898. szept. 12. E. 192.) Igazságügyi kinevezések, ü felsége igazságügyi ministere előterjesztése folytán Zsembery Kálmán budapesti és Hor­váth Kálmán győri Ítélőtáblai bírákat a curiához számfeletti bírákká, Brády Attila kőrösbányai járásbirósági albirót a kőrösbányai és C s a 1 a Sándor szegedi járásbirósági albirót a szegedi járásbí­rósághoz járásbirákká; Sztupjár Samu szászrégeni járásbirósági albirót a marosvásárhelyi ügyészséghez alügyészszé; dr. Endes Miklós a kolozsvári Ítélőtáblánál alkalmazott birósági jegyzőt a kolozsvári törvényszékhez; Med zihradszky Jenő fehértemp­lomi törvényszéki aljegyzőt a dévai járásbírósághoz; B o r o s s Gyula szegedi törvényszéki aljegyzőt a nagykikindai és Jureczky Iván pozsonyi törvényszéki aljegyzőt a nyitrai törvényszékhez; dr. Godin Károly verebélyi járásbirósági aljegyzőt a galgóci járás­bírósághoz; dr. Mikó Gyula nagyváradi törvényszéki aljegyzőt a nagyváradi és dr. K o n y o v i c György a szegedi ítélőtáblánál alkalmazott birósági aljegyzőt a zombori törvényszékhez; végül dr. Száva András erzsébetvárosi gyakorló ügyvédet a nagysinki jái ásbirósághoz albirákká nevezte ki. A berlini egyetemen 150 női hallgató van beirva, ezek közül 36 a jogi fakultásba. A férfi hallgatók épen nem rokonszen­veznek velők. Kivitték, hogy a nőknek ép ugy kalap nélkül kell a tanterembe bemenniök, mint nekik. A legnagyobb harc azonban a parfüm ellen folyt. A deákok nem nyugodtak mindaddig, amig az egyetemi hatóság meg nem tiltotta, hogy a nők parfumirozva jelenjenek meg a tantermekben. A birósági összlétszám. Az igazságügyministerium legutóbbi összeállítása szerint az igazságügy szolgálatában működik 8 curiai tanácselnök, 11 kir. táblai elnök, 66 curiai biró, 21 kir. táblai tanácselnök, 5 kir. főügyész, 220 kir. táblai biró, 5 főügyészi helyet­tes, 13 curiai birói ranggal biró törvényszéki elnök, 63 törvény­széki elnök, a központi telekkönyvi hivatal főnöke, 116 kir. táblai birói, illetőleg főügyészi helyettesi cimmel és jelleggel felruházott törvényszéki és járásbiró, illetőleg ügyész; 138 ügyész, illetőleg törvényszéki és járásbiró a VII., 922 a VIII. fizetési fokozatban; 1,098 albiró és alügyész, 1 curiai, 11 kir. táblai elnöki titkár, 8 akkor és annyiban leend, ha a letéteményről kiadott elismer­vény vagy téritvény a magyar földhitelintézetnek visszaadatik és a letéteményt nem terheli a földhitelintézetnek valamely követelése. Ily körülmények közt tehát a kiküldött végrehajtó akkor, a mikor néhai H Paula hagyatékából kifolyólag a magyar földhitelintézet­nél elhelyezett 11,800 frt letétből végrehajtást szenvedett H. Zoltánt illető V- részt letiltotta, nem követett el oly szabály­talanságot, a mely miatt eljárása előterjesztés következtében meg­semmisíthető lenne. (1898 jun. 17. 3,4 2.) irodatiszt, 2,138 irnok. A sorsjegy társaságokra is alkalmazható-e a részlettigy­leteket szabályozó törvény ? A budapesti kir. büntető járásbíróság részletügyleti kihágás miatt vádolt X. Y. elleni bűnügyben 1898. B. IX. 502. sz. a. itélt: Vádlott X. Y. az 1883. évi XXXI. t.-c.-re alapított részletügyleti kihágás vádja alól felmentetik. Indokok: Y. Z. a mai napon különben visszavont panaszában előadja, hogy a mellékelt sorsjegy-könyvecske tanúsága szerint az X. Y. által alakított 25 résztvevőből álló alkalmi egyesülésbe belépett oly célból, hogy az egyesülés tagjai 44 havi 6 frtos részletek befi­zetése utján a felsorolt 125 drb sorsjegyet megszerezzék. Felje­lentő maga sem panaszkodik arról, hogy tényleg megkárosittatott volna, csak azt panaszolja, hogy az 1883. évi XXXI. t.-c. hatá­rozmányai ezen ügyleteknél betartva nem lettek. Vádlott azon elvi álláspontra helyezkedik, hogy a sorsjegy-könyvecske kiadása, illetve az alkalmi egyesülés nem esik a hivatkozóit törvény fogalma alá. Tény az, hogy a részletügyleti törvény ezen intézményt, a sorsjegyek csoportjainak ilyeténkénti eladását nem szabályozza. A vádlott és a 25 egyénből álló csoport között szerződésen alapuló és a kereskedelmi törvény 62. §-ában meghatározott «alkalmi egyesülés* jött létre. így lett eldöntve azon kérdés a kir.ügyészség indítványára ezen kir. járásbíróság 55/91. sz. a kelt végzésével s igy jelen analóg esetben is büntetendő cselekmény hiányában vádlott a vád alól fel volt mentendő. Kimutatás a bpesti királyi Ítélőtábla 1898. évi ügyforgal­máról augusztus hó végéig. Polgári. Érkezett: 9,218. Elintézésre várt: 10,641. Elintéztetett: 7,949. Elintézetlen maradt: 2,692. — Büntető. Érkezett: 10,277. Elintézésre várt: 11,672. Elintéztetett: 9,906. Elintézetlen maradt. 1,766. Magánfeleknek a magyar földhitelintézetnél levő letéte­ményeire vezethető-e végrehajtás ? Ezzel a kérdéssel foglalko­zott a budapesti kir. Ítélőtábla, következőkép adván meg a választ: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság végzését megváltoztatja és a Kondoroson 1898. évi márc. hó 26. napján foganatosított végrehajtás ellen a magyar földhitelintézet részéről 2,534/898. szám alatt beadott előterjesztést elutasítja. Indokok: Az 1871. évi XXXIV. t.-c. 19. §-ának második bekezdése nem zárja ki azt, hogy a magánfeleknek a magyar földhitelintézetnél lévő letéte­ményeire végrehajtás vezettessék, hanem csak azt rendeli, hogy a magyar földhitelintézet az ily végrehajtásnak vagy birói tilalom­nak csak a letéteményről adott elismervénye vagy téritvénye visz­szaszolgáltatása mellett köteles foganatot szerezni és ez esetben is fenmarad netáni követelésére önkielégitési joga; a miből pedig az következik, hogy a magánfélnek letéteményére vezethető ugyan végrehajtás, de ennek harmadik személyekre nézve foganatja csak Curiai és táblai értesítések. Az e rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjtalanul szolgáltatják. Az ide vonatkozó levelezést téve­(lések Kikerülése végett kérjük mindig kiadóhivatalunkhoz. Brassó B. D. Kőkösy Gy. - Laurik E. érk. 998/98. v; sz. a. n. e eld Fabinv. - Buziás N. F. Ramyancz P. - Kottaga 1334/98. sz. u. a tűr! okt. i hh. - Hódság dr. L. F. A 7,051/98. sz. ü. n. e. ­Kisjenö K. Gy. A 2,040/98. sz. ö. eld. Illés Jenő n. e. - Kaposvár dr. L. Ö. Gerber D. - Hárságg kzsg 2,094/98. sz. n. e. eld. Gyárfife Kassa dr. B. K. Zigmann S. és neje b. ü. érk 3,4*9/98. BLw^J. n e eld Anacin. - Mező-Tur Sz. P. Csekö. - Dr. Hadiár érk. 6603/98. sz. a. eld. Forster. - Biró - Mezőtúri tkptár érk: 5,0ol/98. sz. a. eld. Szántay - Németh - Némethné érk. 4,567/98. sz. a. eld Dezseffy. — Barabás - Gyányi érk. 5,5o7/98. sz. a eld Debrecenyi. — Ban J. ­Özv. Bán érk 5,044/98. sz a. eld. Lehocky - Dörgő L - Mezőtúri közbirt. érk. 5,299/98. sz. a. eld. Somogyi — Mezőtúri felsorészi teh^n­csorda legelő - Takács érk. «,377. és 6.368/98. sz. a. eld. Somogyi szept. 29 hh. - Juhász G. - Özv. M. Juhay J-né 1.428/98. sz. ü. a Cur. szept. 29. hh. - Miskolc dr. H. S. Gr. Serényi L-né; gr. Zichy A. — Gr. Zichy Ö. és tsai érk. 4,857/98. sz. a n. e. eld. Somogyi. (Kir. I.) — Ó-Becse J. Gy. Monoj C. L. és tsai b. ü. érk. 4,094/98. sz. a. n. e. eld. Nyers. — Mucsi — Mucsi érk. 561/98. sz. a. eld Egry n. e. ­Pécs dr. M. J. Dr. Müller — Weidinger érk. 4,357/98. sz. a. n. e. eld. Grecsák. — Trencsén-Baán dr W. B. Hunnay M. — Brk J. érk. 4,429/98. sz. a. n. e. ked. Garam-Kisgradna község — Szirma község érk. 3*84/98. sz. a. n. e. eld. Horváth. — Vág-Sellye dr. S. F. Cibula — Anda érk. 4870 98. sz. a. eld. Béres — Friedlieb A. — Szalay D. érk. 4.148/98. sz. a. eld. Illés I. — Szilas K. — Ruhig M. érk. 594., 595/98. sz. a. eld. Hegedűs. — Alföldi E. érk. 1.016/88. sz. a. eld. Vaszilievics 98. sz. 27. hh. Ref: vállásu, nős, 33 éves, 8 év óta folytonosan egy helyen működő, a nehezebb hagyatéki tárgyalásokat is teljesen önállóan vezetni képes s az össszes közjegyzői teendőkben jártas köz­jegyzői segéd állását változtatni óhajtván, November hó elejére ily minőségben alkalmazást vállal. Cim a kiadóhivatalban. 1—1 „THE MUTUAL" newyorki életbiztosító társaság. Biztosítéki alap 1897 december 31-én: 1,314.955,000 frk. Nyeremény-eredmények : Kötvényszá m 420,481 Kiállíttatott Budapesten 1890. július 10-én. Ha­láleseti biztosítás élethossziglani díjfizetéssel, 5 évi nyereményfelosztással/Biztositott összeglO.000 frt.— Évi dij 444 frt. - Befizetés 5 évben 2220 frt. Nyeremény az első öt évi nyeremény fel­osztási időszakra készpénzben: 505.11 frt. azaz egy évi dij 113.76 %-a Ha a biztosított a nye­reményeket nem veszi fel készpénzben, hanem a kötvény gyarapítására fordítja, akkor ez, 897.37 frttal. azaz egy évi dij 202.11 %-ával szaporodott volna. Díjtáblázatokkal és bővebb felvilágosításokkal készségesen szolgál a Magyarországi vezérigazgatóság Budapest, IV., Károly-körut 26. sz. PALLAS I.ÉSZVÉNYTÁRSASAC NYOMDÁJA BUPAPKSTEN Dr. RÉVAI LAJOS lakik VI., Teréz-körut 31 Dj^TILLERJlÓRjaki^^ 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom