A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 3. szám - Öröklött és szerzeményi vagyon. Törvényes örökösödés 1.[r.]

A JOG 19 ségtárába került és helyébe lépett a korviszonyoknak megfelelőleg az öröklött vagyon mai fogalma. Az ősi vagyon korának nemcsak teljesen megfelelő, hanem annak egyik sajátságos és nagy horderejű intézményét képezte ; külső kifejezője volt az a vérségi kapcsolatnak, épp ugy mint biztos alapja az örökösödésnek, mert a vérrokon mindig bizonyos volt benne, hogy az ősi vagyon, legalább rendes körülmények között, nem jut el idegenek kezére. Mint a legtöbb intézményt azonban, ugy az ősiség intézményét is maga a haladó kor túlélte ; elavult, törölni kellett. Az ősiség intézményének eltörlésével felszabadult a vagyon minden békóiból és a tulajdonossá átváltozott honpolgár szabadon rendelkezhetett arról, a nélkül, hogy a vérrokonok jogsérelemről panaszkodhattak volna. A fiágra, vagy fi- és leányágra adományozott vagyon a tulajdonossá lett jogositottnak nemcsak életében, hanem elhalálozása után is épp oly könnyen juthatott teljesen idegenek kezére, mint visszaszállott a minden vagyonok kútfejére : a magyar kir. koronára ; mert nemcsak élők közötti jogügyletek által a vagyon elidegenithető volt, hanem végrendelkezés által a tulajdonos a saját gyermekeit is kizárhatta, lemenők hiányában pedig a szent korona vagyonjoga feléledt és az oldalágot a vagyonból kizárta. Hogy a gyökeres átalakulás ne eredményezzen mélyreható rázkódtatásokat s ekként, hogy a vérségi összeköttetés követelményei kielégítést nyerjenek: 1861. évben az országbírói értekezlet ideiglenes törvénykezési szabályokat dolgozott ki. melyek a legfelsőbb jóváhagyást is megnyervén, a m. kir. Curia teljes vegyes ülésében kimondotta, hogy azokat mindaddig, mig az alkotmányos törvényhozás máskép nem rendelkezik, azonnal mindennemű törvényes eljárásaiban állandó zsinórmértékül követendi. így keletkezett az uj fogalom: az öröklött vagyon fogalma, mely az eltörölt ősi vagyon fogalma helyébe lépett. Az országbirói értekezlet nem mondja ugyan ki nyiltan azt. hogy a vagyonnak egy uj nemét állapítja meg, azonban közvetve mégis az öröklött vagyon fogalmát állítja fel az által, hogy e vagyonnemnek világos megemlítésével, korlátozta a tulajdonos ugy végrendelkezési, mint visszteher nélküli elidegenítési — ajándékozási — jogát. Az országbirói értekezlet a 7. •iJ-ban igy disztingual : «A végrendelkezési jog leszármazó egyenes örökös és szülök nem létében minden öröklött és szerzeményi vagyonra kiterjedt; ha azonban leszármazó egyenes örökösök, vagy életben lévő szülők vannak, a végrendelet ezek törvényes osztályrészét nem érintheti.» A 8. §. kiterjeszti a 7. £-ban felállított korlátozást az ajándékozás eseteire is. A 10. §-ban a végrendelet nélkül való öröklés eseteire az országbirói értekezlet igy intézkedik : «Leszármazók hiányában az apa és anya hivatvák öröklésre, mindenik azon érték erejéig, mely tőlük, vagy águktól akár végrendelet folytán, akár a nélkül, az örökhagyóra hárult; az apai ágról származott vagyon az apára, az anyai ágról eredt vagyon pedig az anyára szállván vissza.» Ezek szerint az országbirói értekezlet a vagyont, tekintve annak eredetét, mint öröklött és mint szerzeményi vagyont különbözteti meg; továbbá az öröklött vagyont ágról eredt — ági — vagyonnak is nevezi; végül a két vagyonnemet közvetlenül nem definiálja; e helyett azonban az öröklött, máskép ági vagyonnak is nevezett vagyonnak oly homályos értelmezését adja, mely a joggyakorlatban még a legfőbb bíróság által is különbözőképen magyaráztatott, sőt még ma is sokszor tévedésekre és félreértésekre ad alkalmat. Az országbirói értekezlet 10. §. szerint : az apától és anyától, vagy ezek ágától eredt vagyonérték, történt legyen a háramlás akár végrendelet folytán, akár a nélkül, mint öröklött, máskép ági vagyon, visszaszáll az ágra. tehát az apára, anyára, vagy ezek ágára ; mert az országbirói értekezlet 11. §. szerint: «ha az apa, vagy az anya, vagy közülök már egyik sem élne : a magyar törvények értelmében az apát az apai és az anyát az anyai ágon leszármazott oldalrokonok képviselik;» a 12. §. szerint pedig : «sem szülők, sem tőlük leszármazott oldalrokonok nem lévén : az öregapát s öreganyát s illetőleg • a tovább felmenőket és az ezektől leszármazott oldalrokonokat illeti íaz öröklés» : természetesen a közelebbi kizárván a távolabbit. Az ágra visszaháramló öröklött vagyon ezek szerint kétségtelenül és kivétel nélkül az ágtól ered, még pedig a 10. §. nyilt kijelentése szerint «akár végrendelet folytán, akár a nélkül», t. i. végrendelet nélkül. Különös és beható megfontolást igényel a jelen fejtegetésünk egyik sarkpontját képező ezen kifejezés :«akár a nélkül». Vagyis: mi lehet az az öröklöttnek, máskép áginak is nevezett vagyon, mely végrendelet nélkül hárult ? Ennek meghatározhatása végett szükséges röviden visszapillantanunk a vagyon eredetére nézve előbb fennállott megkülönböztetésre. Régi magánjogunkban ősi és szerzeményi vagyont különböztettünk meg. Ősi volt mindaz a vagyon, a mely felmenőktől szállott át a lemenőkre és pedig szabály szerint csak törvényes örökösödés utján ; a végrendelkezés ezen elven mit sem változtathatott, mert a végrendelet csak az osztályt állapíthatta meg. A vagyon a vérrokonoknak fenn volt tartva és e tekintetben az adományos és nem adományos ősi javak közt csak az a lényeges különbség volt, hogy mig az adományos ősi jószág az adománylevél értelmében beállott magszakadás esetében feltétlenül visszaszállott a koronára, addig a nem adományos ősi jószágról a család utolsó sarja szabadon rendelkezhetett, ugy életében, mint halála esetére. Szerzeményi vagyon pedig — bizonyos korlátozások közt volt mind az a vagyon, a melyet az illető maga szerzett és pedig rendszerint visszteher mellett és csak kivételesen végrendelet mellett, vagy egyébként visszteher nélkül. Valamint az ősi jószágra, ugy a szerzeményi vagyonra nézve is lényeges különbség állott fenn a szerint, a mint a vagyon királyi adomány, vagy nem adomány utján szereztetett. Mig minden ősi vagyon kivétel nélkül csak visszteher nélkül hárult és származott, addig a szerzeményi vagyon rendszerint visszteher mellett szereztetett, bár visszteher nélkül is volt szerezhető. E szerint tehát nem a visszteher nélküli szerzés képezi a két vagyonnem között a lényeges válaszfalat. Ezt másban kell keresnünk s ezt megtaláljuk a vérségi kapcsolatban. Az ősi vagyon fogalma szorosan összefügg a vérségi kapcsolattal ; ellenben a szerzeményi vagyon azzal egyáltalában nincs összefüggésben, sőt azt fogalmánál fogva egyenesen kizárja. Nem a vissztehernélküliség tehát, hanem a vérségi kapcsolat képezi a két vagyonnem között a criteriumot és a lényeges különbséget. Az ősi vagyon nem volt elidegenithető, mert a lemenők és ezek hiányában az oldalág részére teljes épségban volt fentartandó; ha azonban az nagy ritkán és kivételes esetekben mégis elidegenittetett,ugy az a szerzeményi vagyonból pótolandó volt ; ugy hogy csak az ezután fenmaradt szerzemény volt a tulajdonképeni szerzett vagyon, a melyről szabadon lehetett rendelkezni. Ezek előre bocsátása után: ha megfigyeljük, hogy az ősiség eltörlésével maga az ősi vagyon fogalma és jelentősége megszűnt és annak a helyébe akorviszonyok követelte módozatok közt az öröklött vagyon fogalma és jelentősége lépett; ellenben a szerzeményi vagyon fogalma a maga teljességében nemcsak fenmaradt, hanem az a korviszonyok átalakulása folytán tetemesen megbővült; ha megfigyeljük továbbá, hogy most már a szerzeményi vagyonból nem a létezni megszűnt ősi vagyon, hanem az ennek helyébe lépett öröklött vagyon egészítendő ki. ugy hogy most már szerzeményi vagyonnak csak az tekintendő, a mi a megvolt, azonban elidegenített öröklött vagyon pótlása után megmaradt, s igy szerzeményről mindaddig szó sem lehet, mig az elidegenített öröklött vagyon vagy ennek értéke ki nem egészíttetett : akkor arra a helyes következtetésre jutunk, hogy mind az a vagyon, a mely nem tekinthető szerzeményinek, beleértve azt az esetet is, midőn a szerzeményi vagyonból kiegészítésnek kell történnie: öröklött vagyon. Tudomásom szerint a joggyakorlatban eddig e tétel megfordítva állíttatott fel, hogy t. i. csak az tekinthető szerzeményi vagyonnak, a mi a meglevő, avagy megvolt, de kiegészítendő öröklött vagyon értékét felülmúlja. E tétel kétségtelenül helyes is, azonban minden helyessége dacára nem fogadhatom el alapul akkor, midőn az öröklött vagyon fogalmának definiálásáról van szó; és pedig azért, mert először : a szerzeményi vagyon fogalma, e vagyon létezése esetén soha sem lehet vitás ; ellenben az öröklött vagyon fogalma már azért is vita tárgyát képezheti, mert maga az azt megteremtett kútfő, t. i. az országbirói értekezlet 10. §-ának kitétele maga is homályos; másodszor: a jogi vélelem nem a mellett harcol, hogy a vagyon öröklött, hanem a mellett, hogy a vagyon szerzeményi ; vagyis minden vagyon, a melyről be nem bizonyittatik, hogy öröklött, szerzeményi vagyonnak