A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 3. szám - A büntető Ítélkezés bizonytalanságának okairól

Tizenhetedik évfolyam. Szerkesztőség: V.. Rudolf-rakpart 3. sz. 3. szám. Budapest, 1898. január 16. A Kiadóhivatal: \ ., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. OG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) 0 IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK' KÉPZELETÉRE A MAGYAR ÍGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS' KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. ST1LLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STÍLLÉK MÓR. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre ... 1 frt 50 kr. Fél « ... 3 « — « Egész « ... 6 « — « Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalványnyal küldendők. TARTALOM : A büntető ítélkezés bizonytalanságának okairól. Irta: Fekete Ödön, kassai kir. ítélőtáblai tanácselnök. - Öröklött és szerzeményi vagyon. Törvényes örökösödés. Irta : dr. Pl o p u György, gyulai kir. törvényszéki bíró. — Ujabb ministeri rendeletek jogi oktatásügyünk terén. Irta : dr. Horváth Ödön, az eperjesi jogakadémia dékánja. — Az igényperben felebbezési költségekről Irta : dr. Rosenfeld Sándor, gödöllői ügyvéd. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottság jegyzökönyvei. — Belföld. (Az igazságügyi lárca költségvetése. — Teljes ülés a kolozsvári táblán.) — Vegyesek. Curia és táblai értesítések. — Hirdetések. MELLÉKLEI : — Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények.— Kivonat a «Budapesti Közlöny»-böi (Csődók— Pályázatok.) A büntető Ítélkezés bizonytalanságának okairól. Irta : FEKETE ÖDÖN. kassai kir. ítélőtáblai tanácselnök. Székács Ferenc kir. curiai bíró ur, e lapok m. é. 52. számában «A büntető Ítélkezés köréből» cimü cikkelyében olyan témát hozott szőnyegre, amit — megvallom már én is régóta in petto tartogató c és csak az alkalomra vártam, hogy valamelyes alakban a nyilvánosság elé állhassak vele Örömmel veszem és használom fel tehát a jelen alkalmat ; annál örömestebb, mivel a kezdeményezés olvan körből jött, ahol legtöbbet, mondhatnám mindent tehetnek az óhajtott cél elérésére. Hát bizony ! nagy ideje volna már, hogy a magyar büntetőtörvénykönyveknek teljes 17 évi hatályban léte után, az e tárgyú judicaturában a bíróságok legalább a főbb kérdésekben nehézségekkel ne küzdenének, hanem az egyöntetű s állandó megállapodások csinált utján biztosan haladnának. Azonban — ugy vélekedem — hogy emez általános óhajtás megvalósulásának a sorsa, nem itt lenn az alsóbb bíróságoknak, hanem ott fenn a felsőbb bíróságnak a kezeibe van letéve. E véleményem bizonyítására nem kívánok ezúttal hoszszabb fejtegetésekbe bocsátkozni s elvont általánosságokra terjeszkedni ki; csupán a Sz. F. ur á'tal felhozott concret adatokhoz fűzöm észrevételeimet, amelyek abban határozódnak, hogy legalább is «Intra muros peccatur et extra.» Vagy ám nézzük a BTK. 92. $-ának alkalmazása körül kifogasolt inconvenientiakat. Mikor a magyar büntetőtörvénykönyvek 1880. szept. l én életbe léptek, az alsóbb bíróságok, illetőleg birák valóban nem tudtak azzal a 92. §-al helyesen bánni. Sehogy sem tudták megérteni és megszivelni az alapelvet, hogy miképen változhatik át az ő kezeiken vétséggé az a cselekmény, amit a BTK. határozottan és kifejezetten bűntettnek nyilvánít. Nagynál nagyobb hibákat követtek tehát el, ugy, hogy nem említve az egyes adott esetek fölülbirálása alkalmából kifejezett megrovásokat és kitanitásokat: a BT.-könyvek nagynevű szerzője s abban az időben a kir. Curiának - máig is pótolhatlan — tanácselnöke Csemeghi Károly ur, helyén valónak látta ezt a tárgyat a nyilvánosság előtt is megbeszélni s egyben az alsóbb bíróságoknak irányt mutatni. (L. «Magy. Igazságügy» XIV. köt. 477. 1.) És sajátságos véletlen, hogy akkor is, éppen e sorok irója bátorkodott a felhozott szemrehányásokkal szemben az alsóbb bíróságok védelmére szót emelni (L. u. o. XV. k. 205. 1. J. N. jegy alatt.) A helyzet és a felfogás mindazáltal nem igen akart tisztulni; míg nem a kir. Curia 1882. jan. 30-án tartott teljes ülésében meghozta az alapvető és fogalom tisztító 2. sz. bűnt. döntvényt, a melynek — tizenegy tekintetbe foglalt — indokolása magában foglalja mindazokat a mozzanatokat melyeket a szóban levő 92. §. alkalmazásánál ugy benső, mint külsőleg szem előtt kell tartani. Lapunk mai száma Szükségtelen e döntvényt reprodukálnom. Ma is közkézen forog; utánna nézhet mindenki. Csupán a következtetéseket vonom le s ezekből azt állapítom meg, hogy a mit most Sz. F. ur, az alsóbb bíróságok «botlás»-ának tart: arra ezeket a bíróságokat éppen magának a kir. Curiának eme döntvénye tanította. Önmaga a kir. Curia mutatott rá ugyanis eme döntvényében, hogy valamely bűntettnek, a BTK. 92. és 20. §-ai alapján vétségre való átváltoztatása esetében, ha van az enemü vétségnek különleges büntetése: ez alkalmazandó; minthogy «a 92. §-nak azon rendelkezése, mely szerint bizonyos esetben a börtönbüntetés fogházra változtatható: csakis azon további következményt vonja maga után, hogy az ekként fogházzal büntetett cselekmény, a BTK. 20. §-ának 8. bekezdése alapján vétség leend és ennek büntetésével büntettetik; de egyátalában nem vonatkozhatik arra, hogy a vétséggé változtatott cselekmény vétségi büntetésének egyik része mellőzhető legyen, vagy hogy azon cselekményre vonatkozólag, a vétsé gekre általában, vagy az illető vétségre külön meg állapított törvényszerinti hatály nem nyerne alkalmazást.)) (I. 6. tek.) Es ugyancsak önmaga a kir. Curia mondotta ki ugyanakkor azt az átható nagy elvet, a mely nélkül annak a 92. §-nak correctionalisaló ereje nem is volna, hogy «a vétségre változtatott enyhébb eselekmény az által jut be a BTK.-nek általános rendszerébe, hogy az átvált o z t a t ó j o g e r ej ü ítélet kijelentése folytán minden következményeivel vétséggé válik és ugy tekintendő, mintha elkövetésének pillanatától fogva vétséget képezett volna.» Nos ha ez «botlás»: akkor nyilvánvaló, hogy a kir. Curia botlott legelsőnek és lagnagyobbat; az alsóbb bíróságok csak azután a kir Curiában botlottak meg. Igaz, igen jól tudjuk, hogy a kir. Curia később, különösen a legutóbbi időkben, egyes esetek felülbirálásánál merőben eltért a jelzett döntvényében kimondott elvektől; vagy hogy talán akkor sem tartotta meg általánosan és minden esetben ?! Igaz, hogy különösen a BTK 330. §-ába ütköző magánlak-sértés bűntettének vétséggé való változtatásainál számos esetben kijelentette, hogy emez átváltozlatás által «a cselekmény nem veszti el előbbi természetét)) és oda utalt, hogy ily esetekben nem a BTK. 332. §-a, hanem a 330. §. alapján kell fogházbüntetést szabni pénzbüntetés nélkül, ennek hiányát pedig a fogház nagyobb mértékével pótolni; azonban a kir. Curia mindezt a nélkül cselekedte igy, hogy emez eltérő felfogásának indokait tüzetesebben kifejtette és — a mi fő — a nélkül, hogy előbbi döntvényét hatályon kivül helyezte volna. Minthogy pedig a közben olyan törvényerejű szabályt is alkottak, mely szerint a kir. Curia teljes ülési döntvényeit... mindaddig követni kell. «mig azokat a Curia ujabbi teljes ülési döntvényével meg nem változtatja» (L. 1891. évi 4,214. I. M. E. sz. rend 17. §.): senki sem veheti rossz néven, s nem tulajdonithatja a codexben való járatlanságnak, ha némely alsóbb bíróság, a respectusnak az utóbbi nagyobb mértékével a kir. Curiának fentebb jelzett 2. sz. döntvényét is megtisztelte és az ebben foglaltakat továbbra is követte és követi. «Némely alsóbb biróság»-ot említettem; mert igen sok olyan is van. amely a kir. Curiának utóbbi felfogását immár készséggel követi, és a «cselekmény előbbi természetéről)) szóló indokát olyan hűségesen variálja, hogy ha a B. T. könyvek nagynevű szerzője mindezeket egybe vetné: alig ha el nem szomorodnék, mondván «Bánom, hogy a 92. ^-t teremtettem'Éppen most is egy ilyen variáns találékonyságát bámulom, (L. Bünt. Jogt. XXXV. köt. 190. 1.) s nem állhatom meg, hogy ide ne igtassam. íme: «Mivel pedig — úgymond a Btk. 330. §-a szerint minősülő magánlak megsértésének 12 oldalra terjed.