A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 29. szám - Még egyszer a tanuk járandóságáról

219 felmerülő vitás kérdések elbírálására magukat illetékesnek nem tartják. — A bíróságok pedig minden bárminemű szolgálati viszonyból származó követelés érvényesítése iránti, az iparhatósági ítélkezés elkerülésével beadott keresetet visszautasítanak. Ugy tűnik fel ez a jelenség, mintha az iparhatóságok és bíróságok el akarnák magukról hárítani a munkát, a melyet szerintük másnak kellene végezni. De ilyen körülményék között bizony nem egyszer történik meg, hogy az a szegény munkás jól kiérdemelt munkabérének érvényesítéséről kénytelen lemondani, mert egyrészt nem ér rá ide-oda tájékozottság nélkül szaladni s bizony nem is képes bevárni, míg a hatóságok az ő világos, jogos követelése elbírálásánál csak az illetékességi vitát is véglegesen eldöntik. Ezen visszás helyzet mielőbb orvoslásra szorul s nézetünk szerint az orvoslás ugy történjék, hogy ne nyujtassék kedvezmény sem a munkásnak, sem a főnöknek ; szüntettessék be a munkásnak biztosított azon kedvezmény, hogy a főnök egy fellebbezhetlen 3 nap alatt végrehajtható ítélettel sujtathassék, mert ha a főnök nem tartoznék s a törvény rendes utján a fizetés alól a bíróság által felmentetnék is — ez a felmentés a segédtől a részére megítélt és kifizetek öszszegnek rendszerinti visszatérithetlensége, behajthatlansága folytán illusorius. De szüntettessék be az a viszásság is, hogy a szolgálati viszonyból származó követelések előbb mintegy a bíróság előszobájában. — amire, mint kifejtettük, épenséggel szükség nincsen — biráltassanak el. Még egyszer a tanuk járandóságáról.*) Irta: NAGY ZOLTÁN, técsői kir. járásbirósági albiró. A szabadságidő s az ezzel járó nyugalom contemplálóvá teszi az embert s az édes semmittevés boldog tudatában elrévedezik az ember lelke, vissza-visszatér egy-egy régi elfelejtett dologra s mint lágy melódia cseng a fülébe a már elhangzott nóta. Elég egy dallam csak s önkénytelenül is eszébe jut az egész nóta s ugy tetszik, szebb, kedvesebb, megkapóbb lett, a mióta nem hallotta. Nagyon poeticus is a bevezetés, talán nem is a tárgyhoz tartozó, de jól esik nekem visszaemlékezni, hiszen olyan régen, e lapok 21-ik számában volt, hogy egy felmerült eset alkalmával megbeszélés tárgyává tettem azt: «ki tartozik a tanuk járandóságait előlegezni, illetőleg megfizetni?)) Igyekeztem tőlem telhetőleg csoportosítani azon érveket, melyek engem a czikkben felhozott táblai határozattal szemben azon meggyőződésem beigazolására vittek, miszerint: «rendes eljárásban az ügyvéd, mint bizonyító fél képviselője, sommás eljárásban minden körülmények között a bizonyító fél saját személyében kötelezendő a tanujára nd ós ágának megfizetésére.)) Hallgattam és vártam. Vártam egy érdeklődőt, a ki meggyőz engem állitásom helytelenségéről s vártam egy czáíolatra. a mely a felhozott táblai határozat helyességét fogja kétségtelenné tenni. A dallam, a nóta kiszikkent már fülemből, visza- visszatérő accordja sem maradt az utóbbi napokig, mig egy kir. táblai határozat emlékembe hozta az egészet s ugy tetszett, hogy a hallott dal az én dalom, a jogi nézet, a kifejezésre juttatott elv az én fentebb precizirozott meggyőződésem. Nem akartam hinni füleimnek. Lehetetlennek tartám. S nem ok nélkül. Ugyanazon tábla, ugyanaz a tanács, teljesen analóg ügy s ellentétes elvi jelentőségű határozat1 S nincs is oly nagy időkülönbség a két egymással ellentétes határozat hozatala között: alig három hónap. Nem fűzök bővebb commentárt hozzá, szó szerint közlöm a tek. szerkesztőség szives engedelmével e két határozatot a (Jogesetek tárá»-ban s most már azzal a kérelemmel fordulok kartársaim és a nagy jogászközönség elé : világosítsanak föl engemet, győzzenek meg engem ! Még csak egyet; ha a fentiekből kifolyólag azt mondanák : igaza van Ben Akibának, annak a meseszerű arab bölcsnek, a ki megmondotta, (ha ugyan élt valaha) hogy «nincs semmi uj a nap alatt» — mikor én ez ellentétes határozatok alkalmával csodálkozom s gondolkozom a jogegység és jogbiztosság nagy kérdései fölött : nincs-e igazam nekem is, a ki méltán kérdezhetem, vájjon nem lett-e hatályon kívül helyezve az 1890. évi XXV. t.-cikk 1.3. §-a ? *) Lásd a mai számú «Jog esetek tárában* közölt eseteket. Nyilt kérdések és feleletek. Az örökösödési jog kérdéséhez. (Felelet.) Ezen becses szaklap f. évi 27-ik számában közzétett kérdésre, következőkben adom meg válaszomat. B.-nek oldalági örökösei megtámadhatják a C. javára történt átruházást s a bíróság eme átruházást, a legnagyobb valószínűséggel érvényteleníteni is fogja; mert: a B. által C. javára eszközölt átruházás ajándékozásnak tekintendő, miután az a körülmény, hogy B. az életfogytig való tartás és jó bánásmód kikötése mellett ruházta át egész vagyonát C-re, visztehernek a fennálló joggyakorlat szerint, nem tekinthető. B. után törvényes leszármazó, avagy felmenő örökösök nem maradván, ha vagyonát C-re át nem ruházza, törvényes oldalági örökösei lennének hivatva utána örökölni; miután pedig az örökösök az örökség megnyiltakor, az örökhagyóval jogilag egy személynek tekintendők, ez okból az oldalági örökösök B -nek nem csak vagyonát, hanem összes meglevő, megszerzett jogait és kötelezettségeit is örökölnék. Jelen esetben az oldalági örökösök B.-nek, az ajándékozásnak tekintendő átruházás megtámadhatóságára irányuló jogát örökölik, miután eme jog B. által még életében megszerzettnek tekintendő. Ugyanis C. abban a pillanatban, a midőn bünős szándékkal kezet emelt B. ellen, már hallgatólag maga szegte meg az «átruházásnak» nevezett «ajándékozás» egy fő kikötményét: «a jó bánásmódot* s az «átruházás» már ama pillanatban megtámadhatóvá vált. Miután pedig B. halálát a C.-től elszenvedett illetve C. által okozott életveszélyes bántalmazás hozta létre, az élet veszélyes bántalmazás és az ennek okozataként bekövetkezett halálozás közötti, habár pillanatnyi időközben is, B. által még életében megszerzettnek tekintendő az <-átruházás*, helyesebben ajándékozás megtámadhatásának joga, a melyet B., ha esetlegéletben marad, nagy valószínűséggel, sőt okvetlen érvényesít is. Emo jogát B.-nek, örököük tehát, más örökös hiányában, az oldalági örökösök. Kétséget sem szenved az, hogy a bíróság, ha esetleg B. életben marad, ennek kértére a C. javára történt «átruházást» érvényteleníteni fogja azért, mert C. B.-vei szemben nem csak, hogy a kikötött «jó bánásmódot* nem tanúsította, hanem oly magaviseletet tanúsított, a mely miatt B. saját gyermekének kitagadására is jogosítva lett volna. A mi továbbá a kérdés azon részét illeti, hogy az átruházási szerződés érvénytelenitése esetén C, a ki egyszersmind törvényes örököse is az általa meggyilkolt B.-nek, örököl-e B. után: válaszom az, hogy: miután A. és B. után leszármazó örökös nem maradt, felmenőről említés szintén nem tétetik s igy C. szintén oldalrokonnak vagyis oldalági örökösnek tekintetik s mint ilyen igen is örökölni fog B. vagyonából, az örökhagyóhoz való rokonsági kapcsolata szerint. Örököl pedig azért, mert bár B. ellen oly bántalmazást követett el, a mely miatt ez őt, még ha saját gyermeke lelt volna is, kitagadhatta volna; de miután a kitagadás csak is az örökhagyó által szabályszerű végrendeletben eszközölhető, B. pedig ez irányban nem intézkedett, s C. általi meggyilkolása következtében nem is intézkedhetett, a B. után öröklésre hivatott többi oldalrokonok B.-nek a kitagadhatásra irányuló jogát tehát nem örökölhetik s C-nek az öröködésbőli kizárását nem kérhetik. Sok tekintetben analóg eset volt különben — eltekintve a jelen esetnél fenforgó «átruházástól* — a debreceni Móricz-féle eset, hol a fiu, az általa meggyilkolt apa után örökölt azért, mert a meggyilkolt apa a gyilkos fiu kitagadása iránt nem intézkedhetett. Hátika Imre, kir. tszéki aljegyző M.-Szigeten. Irodalom. Fejezetek kötelmi jogunk köréből. Irta: Zsögöd Benő egyet, tanár Bpeslen. I. kötet. Budapesten, az Athenaeum kiadása 1898. A budapesti egyetem tudós jogtanára igen nagy tudományos becsű munkát irt, melynek most jelent meg az első kötete. Ez egymaga több, mint 800 oldalra terjed. Annak dacára, hogy a magánjogi polgári perek túlnyomó része a vitás kötelmi viszonyokból keletkezik, a magyar kötelmi jog irodalma valóban igen szegényesnek mondható, holott ez a kötelmi jog lenne tulajdonképen a magánjog gerince. A kereskedelmi törvény életbeléptetése óta pedig a törvénykezési gyakorlatban az a felfogás kezdett tért hódítani mindinkább, hogy a kereskedelmi törvénynek az ügyleteket tárgyazó általános határozatait alkalmazni kezdették a nem kereskedelmi, hanem a közönséges magánjogi kötelmi viszonyok létrejöttének, megszűntének, teljesítése stb. módjainak megítélésénél. A kik ezt az irányt helyeselték, azok abból indultak ki, hogy kodifikált magánjogunk nem lévén, a kereskedelmi törvénykönyvbe épen azért kellett felvenni a kötelmek létezésére vonatkozó általános határozatokat, a melyek tehát kivétel nélkül minden jogügyletre vonatkoznak. Ezeknek azonban nem volt igazuk. Az ingóságokra vonatkozó jogügyletekre ugyan ügygyel-bajjal alkalmazni lehetett a kereskedelmi törvény szabályait, de már az